Petres Lúcia OP elmélkedése
„Csak nem én vagyok az, Mester?”
Kierkegaard dán filozófus hívta fel először a figyelmünket arra, hogy kétféleképpen járhatunk Jézus nyomában: vagy követők vagyunk, vagy csodálók, azaz rajongók. A legalapvetőbb különbség abban áll, hogy a követő életközösséget vállal azzal, akit követ, vele élve igyekszik elsajátítani nemcsak a tanítását és gondolkodásmódját, hanem az életvitelét is. A csodáló ezzel szemben kívül marad, messziről jár csodáltja nyomában, és ha hasonul is hozzá, az külsőségekben van – alapvetően nem akarja, hogy hétköznapi életének része legyen. Ha azt, akinek életét figyelemmel kísérik, rágalom vagy baj éri, a követő ott marad, sorsközösséget vállal és igyekszik valahogy segíteni, míg a rajongó csalódik és szembefordul azzal, akit addig csodált, elárulja és kiszolgáltatja őt.
Jézus szenvedésének közeledtével az apostolok is választás elé kerülnek. Júdás szájából a „Mester” megszólítás üres, mert nem vált igazi követővé. Nem tudjuk, hogy mi motiválta, hogy kezdeti csodálata csalódásba fordult-e, és hogy mi zajlott le benne árulása közben. Mint ahogy mélységeiben azt sem, hogy Jézusban mekkora lehetett a fájdalom amiatt, hogy barátai egyike fordul ellene. Azt tudjuk, hogy mi nem kívülről szemléljük a tanítványok e döntését Jézus mellett vagy ellen. Ma bennünk is elhangzik az evangéliumi kérdés: „Csak nem én vagyok?” Vajon én követője vagyok Jézusnak vagy pusztán csodálója? Tanítvány vagyok, kinek ő a Mestere, vagy csak egy messziről rajongó, aki szépen tud beszélni róla, de az életét nem igazítja hozzá? Barátok vagyunk, vagy távoli ismerősök?