Guba András SP elmélkedése
„Nemde ő az, akit halálra keresnek…”
A mai szövegrészben bemutatott helyzet komor és fenyegető: Jézus nem akar Júdeába menni, mert ott veszélyben van az élete. Aztán titokban mégis felmegy Jeruzsálembe. Ott egyenesen a templomba menve beszélni kezd, sőt kiált: „emelt hangon odaszól”. Jézus viselkedése merész, sőt provokatív egy rendkívül veszélyes helyzetben.
Ennek fényében válik különösen is fontossá a jeruzsálemiek megjegyzése, amikor meglátják és hallják Jézust a templomban: „...ime, nyilvánosan beszél”.
Pontosabban: mindent elmond, amit el kell mondania, és szabadon mondja.
Azzal a szabadsággal, amellyel majd Annás főpap előtt is beszél, amikor halálra akarják ítélni, és amiért ott egy pofont kap. De ez a szabadság az is, amelyért az első hívek imádkoztak, és miután a Lélek eljött rájuk, ezzel a szabadsággal és nyíltsággal hirdették Isten igéjét.
Ismerős számunkra az a „valami”, ami a legkisebb nyilvánosság előtt is elveszi szavaink nyíltságát. Hívjuk ezt józanságnak, megfelelő kommunikációs stílusnak és néha félelemnek. De ismerős az is, ahogy mások szavait könnyedén jelentéktelenné tesszük, – hisz tudjuk „honnan való” – és ezért általunk lesz félelmetessé a közeg.
Szükségünk van a Lélekre az igaz szavakért, a finom hallásért.