Vida-Baráth Márta elmélkedése
„Volt ott egy harmincnyolc éve beteg ember is. Jézus látta, hogy ott feküdt, és megtudta, hogy már régóta beteg. Megszólította: »Akarsz-e meggyógyulni?«” (Jn 5,5–6)
A víz ősi Isten-szimbólum. Talán nincs is olyan ember, akit ne ragadna magával a hullámzó tenger morajlása, a hatalmas víztömeg méltóságteljes hömpölygése a Duna-parton vagy egy tiszta vizű csermely. Magzati korunkból hozhatjuk magunkkal ezt a tudást a vízről, amelynek védelmező közegét saját bőrünkön tapasztaltuk.
A 38 éve beteg embert is rabul ejti a víz; egyre várja a felkavarodását, Isten gyógyító erejét a Beteszda-fürdőnél.
Tudjuk, hogy az izomzat már néhány hét ágyban fekvés után elkezd leépülni. 38 év után csont és bőr lehetett az a szegény ember, akin megakadt Jézus tekintete.
38 év alatt, ha nem épül le a testtel együtt a lélek izomzata, a remény is, akkor jó eséllyel egyirányúvá válik, s kiszorít minden más eshetőséget a vízhez jutás gondolata. Hasonlóképpen a kapcsolatainkban is uralkodóvá válhat egy megközelítési mód, egy értelmezés, egy hiedelem, amely drámai módon akár a legértékesebb kapcsolatainktól is megfoszthat bennünket.
Mint amikor 15 év házasság után döbbenten mondja a férj: „A feleségem válni akar. Fel sem merült bennem, hogy ez velünk megtörténhet!” – hiszen az ő értelmezésében soha nem volt problémájuk.
Mint amikor 20 év szerzetesség után a szerzetes kilép a rendjéből, mert „halálosan magányos voltam”, s mondata mögül kiviláglik a hiedelem, hogy nincs senki a renden belül, aki segíthetett volna neki a magánnyal való megküzdésben.
Mint amikor a 25 éve házas férj makacsul ismétli: „Ha a feleségem igazán megtérne, akkor nem lennének problémáink!” S kijelentése mélyén ott az ítélet, hogy tulajdonképpen a másik a probléma.
Nők és férfiak egyaránt megtesszük, hogy nem veszünk tudomást a problémáról, vagy kilépünk helyzetekből, mert nem hiszünk a változásban, vagy hogy a valódi gond helyett a másik személyt tekintjük problémának.
15, 25 vagy éppen 38 év után – egyéni, kapcsolati, közösségi gondjaimmal küzdve – vajon lesz-e elég rugalmasság nyakizmaimban, hogy miközben fürkészem a vízben a megoldást, oldalra fordítsam a fejem, amikor mellém ül Jézus, s megkérdi: „Akarsz-e meggyógyulni?”