Iz 56,1–3a.6–8; Zsolt 66; Jn 5,33–36
Tornay Krisztina Petra SSND elmélkedése
Keresztelő János égő és világító lámpás volt,
és ti egy ideig örvendezni akartatok az ő fényében.
János tanúságtétele az igazságról lámpaként ég, fénylik, világít: ez a prófétai szó ereje: a jelen, ez az éppen most történülő valóság ihletett magyarázata. Ebben a fényben, tisztánlátásban gyönyörködik a hallgató, a tanítvány – örömét, békéjét találja benne. Megérti a látható mögött a láthatatlant, a történet mögött az ívet. Lángol a szíve, feltárul előtte a jelenségek értelme. Ez azonban ideig-óráig tartó lángolás: eltűnik, kimosódik belőlünk. Jézus szavaival: nem akarunk tovább gyönyörködni benne. Van valami felelősségünk, amit sokszor fájdalommal tapasztalunk: miért felejtjük el, látjuk egyre homályosabban az egyszer már felismert távlatokat, az üdvösség történetének misztériumát? Miért nem tudunk ebben a fényben maradni?
Jézus ezt felülmúló bizonyságtételt kínál nekünk: tetteit, amelyek mögött az Atya áll. Gyógyító, felszabadító, bátorító, kiengesztelődést hozó jézusi tettek, találkozások, vacsorák, útmenti pihenések. Kinyújtott kéz, mely megfogja Péter anyósát, Jairus lányát és felsegíti, porba ír, kenyeret tör. Ha ezeknek híre is megy, akkor is legtöbbször csak néhány személy a tanúja. Természetesen, mindennapian történik: csak éppen helyre áll a világ eredeti rendje, a teljesség, szabadság, szeretet – megjelenik, feltárul Isten Országa. Az atyai ház biztonsága, amelyben meleg, fény, lakoma és befogadás vár ránk.