Ter 3,9–15.20; Zsolt 97; Ef 1,3–6.11–12; Lk 1,26–38
Szabóné Kármán Judit elmélkedése
A Dávid nemzetségéből származó fiatal zsidó leány, ki egy egyszerű ácsnak volt jegyese, bizonyára a korabeli fiatalok szokásos életét élte. Szülei – Joachim és Anna – vallásosan nevelték, istenfélő életet élt, s mikor – a kor szokásai szerint – társat választottak mellé, elfogadta azt. Ennél többet a szűz korábbi életéről nem tudunk. Nem volt híres, nem volt ismert, nem volt gazdag, nem volt befolyásos. Mégis ő volt az, akit Isten méltónak talált arra, hogy fiának édesanyja legyen. Isten ismerte a lány hitét, alázatát, tisztaságát – s látta azt is, hogy erős anya lesz belőle, aki a Fiú mellett fog állni mindvégig, aki elhordozza a legnagyobb szenvedést, fia elvesztését is, s aki majd a születendő egyház édesanyja is lesz.
A fiatal lány azonban mindezt még nem tudta. Bizonyára szép, csendes, egyszerű életet képzelt el magának és Józsefnek, s majd gyermekeiknek. Ám Gábor angyal érkezése, s az Úrtól hozott üzenete átírta életüket – s átírta az egész emberiség történetét. Mária igenje saját álmainak feladását, Isten tervének elfogadását jelentette.
A találkozásban, a párbeszédben világosan megmutatkozik Mária személyisége; nyitottsága, józansága, világos beszéde, hite. Nem ijedt meg, nem rettent meg az angyaltól, értette szavait, ismerte a próféták jövendölését, Isten Dávidnak tett ígéreteit a Messiás eljöveteléről. Népével együtt Mária is várta a Megváltót.
Isten ma is, minden gyermekéhez személyesen szól. Mindenkivel nagyszerű terve van. Készen állok-e befogadni nekem szóló üzenetét? Ismerem-e ígéreteit? Hiszem-e, hogy velem is terve van? Várom-e az én személyes Megváltómat?