Iz 26,1–6; Zsolt 117; Mt 7,21.24–27
Somogyiné Petik Krisztina elmélkedése
Uram, Uram!
Van, amikor érdeklődéssel fordulunk valaki felé, és van, amikor közömbösen.
Van, hogy szívből szólítunk meg valakit, és van, hogy csak rutinból.
Vannak őszinte és nem őszinte szavaink, vannak hiteles megszólításaink és vannak látszat-odafordulásaink.
Vannak a lelkünk mélyéből feltörő „Uram, Uram”-jaink, és vannak rutinból, kötelességből, megszokásból eldarált „Uram, Uram”-jaink.
Csak a szívből jövő, egész lényünket megmozgató odafordulásunk kapcsol hozzá Istenhez. Ez fog megérinteni, életünket átformálni, teremtő erővé válni bennünk. Nem kell szerepet játszanunk ehhez, az őszintén feltörő „Uram, Uram” elhangozhat sokféleképpen: örömmel, csalódással, kételkedéssel, kétségbeeséssel, hálaadással… – egy a lényeg: az Isten felé forduló, Őt személyesen megszólító szándék.
Ez lesz az a sziklaalap, ami megtart életünk minden viharában.