Iz 2,1–5; Zsolt 121; Róm 13,11–14; Mt 24,37–44
Fehérváry Jákó OSB, rektor elmélkedése
Amikor az Emberfia eljön, ugyanaz történik, mint Noé napjaiban. A vízözön előtti napokban az emberek ettek, ittak, nősültek és férjhez mentek –, egészen addig a napig, amikor Noé beszállt a bárkába. Semmit sem sejtettek mindaddig, míg be nem következett…
Bibliodramatistaként magam is játszottam és vezettem is már Noé történetét, nem is egyszer. A színre vitel egyik izgalmas mozzanata gyakran a történet egyik, ha nem a legabszurdabb vonásához kapcsolódik: egy ember hatalmas bárkát épít, hol másutt, mint a szárazföld kellős közepén, feltételezhetően a rendelkezésére álló erőforrások nagy részét mozgósítva. Mindeközben körülötte az emberek élik „normális” életüket: esznek, isznak, nősülnek, férjhez mennek… és nyilván teljesen őrültnek nézik Noét, míg a maguk életét rendben látják. Jézus mintha Noé történetének ehhez az abszurditásához kapcsolódna.
Ha erőink nagy részét arra szánjuk, hogy a szétszóródásból mindig visszatérve éber, érdeklődő, szelíd figyelemmel újra és újra Isten szavát fürkésszük, keressük mi az igaz, és ezt az igazságot hogy is váltsuk életre, ha látszólag olyan azonnal nem kifizetődő „projektekre” szánjuk az időt, mint az imádság, a közösséggel való aprómunkás pepecselés, az összetört nádszállal és a füstölgő mécsessel való foglalatosság, az evilág kicsinyeivel való barátság, akkor ez bárkaépítésnek tűnik majd a szárazföld közepén. Valószínűleg még saját szemünkben is. Nyilván szívesebben fordulnánk vonzó, könnyen kifizetődő tevékenységek felé. Ne tegyük! Kitartás! Fanatikusnak lenni nem, de Istenért a világ szemében bolondnak lenni viszont remek dolog. Álljon itt végül Remete szent Antal Insta-posztja:
„Jön majd idő, amikor megőrülnek az emberek, és ha olyan valakit látnak, aki nem őrült, rátámadnak és ezt mondják »Te őrült vagy!«, mert az nem olyan, mint ők.” (Apoftegmata Patrum – Antal 25)
Jó ádventi bárkaépítést kívánok!