Ezen a héten díszdoktorává avatta Eleonore Stump amerikai katolikus filozófust a jezsuiták által vezetett müncheni Filozófiai Főiskola. Alább a korunk legjelentősebb katolikus gondolkodói között számon tartott Stump egyik közelmúltban adott interjújából idézünk.
Nem járunk el helyesen, ha a szenvedést kizárólag a fájdalommal hozzuk összefüggésbe. A fájdalom sem nem szükségszerű, sem nem elégséges kritériuma a szenvedésnek. Helyesebb, ha a szenvedésről gondolkodva azt helyezzük a középpontba, ami fontos számunkra, ami igazán érdekel minket. Akkor szenvedünk, ha elveszítjük azt, ami fontos számunkra. Az embereket alapvetően kétféle dolog foglalkoztatja. Először is, mindenkit érdekel a saját boldogulása. Lehet, hogy nem tudatosan gondolkodnak el arról, hogyan tudnának igazán boldogulni és kibontakozni, de azért mindenkinek van valamilyen elgondolása arról, hogy milyen ember szeretne lenni, és milyen emberi minőségek számítanak kiválónak mások szemében, ezért pedig arról is, hogy ő maga milyen emberi életminőséget értékel nagyra. Ennek értelmében tehát van valami objektív tartalma annak, amit az emberek fontosnak tartanak, ami foglalkoztatja őket. Ha pedig elveszítenek valamit, ami szükséges vagy elégséges ehhez a fajta kibontakozáshoz, akkor szenvednek. Szenvednek, ha hajléktalanok lesznek, szenvednek, ha megbetegednek, és így tovább.
Ám még egy összetevője van annak, amit fontosnak tartunk: nem más, mint amit Szent Tamás követői a szív vágyainak neveznek. Az emberi szív óhatatlanul kíván dolgokat, s ha nem nyerjük el vagy elveszítjük őket, akkor szenvedünk. Még akkor is, ha kiválóan boldoguló embernek tűnünk. Amikor például C. S. Lewis felesége meghalt, Lewis jómódú, középosztálybeli egyetemi ember volt, aki tekintélynek és elismertségnek örvendett a saját szakterületén, közmegbecsülés övezte, nagy baráti körrel rendelkezett, egészséges volt, a felesége haláláról írt könyvéből mégis kitűnik, hogy hatalmas szenvedésen, nagyon-nagyon mély szenvedésen ment keresztül. Mégpedig azért, mert elveszítette azt, akihez a szíve kötődött: a feleségét.
Az emberi szív természetesen nagyon sok mindenhez kötődhet, és ez a fajta kötődés teljességgel szubjektív; ezek a dolgok azért értékesek számunkra, mert nagyon akarjuk őket, azaz nem feltétlenül belső, önálló értékük miatt. És szenvedést okoz, ha nem nyerjük el vagy elveszítjük őket. Szenvedésről tehát akkor beszélhetünk, ha elveszítünk valami olyat, ami előmozdítja a boldogulásunkat, vagy elveszítünk valami olyat, amit nagyon-nagyon szeretnénk, vagy mindkettő egyszerre. Úgy vélem, így érdemes megközelítenünk a szenvedés kérdését. Nem érthetjük be tehát azzal, hogy a szenvedés megnemesíti a lelket, a szenvedés erényessé tesz minket, vagy hasonló hatásai vannak, hanem mindig figyelembe kell vennünk az emberi szív vágyainak szubjektív mozzanatát.
Előfordulhat persze, hogy valami nem járul hozzá a boldogulásunkhoz, a szívünk mégis vágyakozik rá, nagyon-nagyon akarjuk magunknak. John Milton, a nagy angol költő rendkívül vágyott arra, hogy tisztviselő legyen egy puritán kormányban. Egy ilyen beosztás nem volt fontos a kibontakozásához, vagyis tévedett, a szíve mégis erre vágyott. Előfordulhat tehát, hogy valaki téved, és be kell látnia, hogy amit fontosnak tartott a saját boldogulásához és kibontakozásához, egyszerűen csak olyasmi, amire vágyakozni kezdett. Ez tehát lehetséges. De egy fontos következtetés is levonható abból, hogy tévedésben lehetünk a saját boldogulásunkkal és kibontakozásunkkal kapcsolatban, mégpedig az a következtetés, hogy a szenvedés nem transzparens. Sokáig hajlamosak voltunk úgy gondolni, és nem kevesen még ma is úgy gondolják, hogy a szenvedés éppolyan egyértelmű jelenség, mint a fájdalom. Ha valaki azt gondolja, hogy fájdalmai vannak, hát akkor biztosan fájdalmai is vannak. Ha pedig fájdalmai vannak, akkor azt is gondolja magáról, hogy fájdalmai vannak. Csakhogy a szenvedés nem ilyen. Lehet, hogy valaki azt gondolja, a következő fél évben belehal a hasnyálmirigyrákba, de előfordulhat, hogy a labor téves eredményeket küldött ki neki. És lehet, hogy valaki teljesen egészségesnek hiszi magát, de csak azért, mert még nem kapta kézhez a laboreredményeit, amelyek szerint hasnyálmirigyrákja van. A szenvedés tehát nem egyértelmű. Az ember kétségkívül tévedhet azzal kapcsolatban, hogy szenved-e vagy pedig semmi baja.