Czigány György: Hajlék
Létezni keresztút:
lépteimben, romló testem titkaiban
hordozom a halált. A suttogást,
mezítlen nyírfák éjszakáját,
a nyíltszívű dél vidám kardjait,
fényét, míg elfogyatkoztam
gondolatimban. Léptek, sebek,
Jézusom, miért hagytál el engem?
Létezni álom:
álom-tehetetlen igék
emelik föl szomorú fejüket.
A múlt anyaga álom,
képzelt világnál bizonytalanabb.
A visszahajló képzelet rombolja
ami történt, megváltoztatja
az eseményeket, módosítja, töröl,
tudja a kihagyások technikáját,
elpusztítja mindazt, ami volt.
A feledésben némaság van.
A csönd ragyogása.
Létezni extázis:
Minden állat gyermek. A vérszomjas,
szegény vadállat is, meg mi emberek,
amikor lány és fiú sírva,
eszelősen öleli egymást a vágyak
diktatúrájában. A teremtés
tüzének lázas áhítatában.
Csillagok milliói közt
hevernek tehetetlenül.
Létezni lehetetlen:
Ami van megtörtént. Ami megtörtént már
nincsen. A jövendő elérhetetlen.
Ami lesz, meg is szűnt.
Nincsenek odafönt partok, szigetek,
örök áradásban minden óceán.
Mi mégis vagyunk, itt didergünk
irgalmad hajlékában.
Létezni imádság.
(Czigány György néhány verse a Vigilia februári számában olvasható.)