Kedves Látogató!
Szeretettel meghívjuk, hogy együtt készüljünk, készítsük szívünket a mindig érkező Úrral való találkozásra!
Adventi naptárunk lapjain mi, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola dolgozói és oktatói, ki-ki a maga érzékenysége, hitérzéke által a napi szentírási szakaszoktól ihletve vallunk közös hitünkről.
Személyes gondolatainkat fogadják az útitársak, az együtt vándorlók egymással megosztott eledeleként!
Kívánunk áldott adventi készületet, az utánunk sóvárgó Úr iránti nyitottságot, a Vele való találkozás után növekvő vágyat és a Nála időzés örömét!
(Ha véletlenül nem nyílik ki a mai lakat, kérjük, hogy a ctrl-r billentyűkombináció együttes lenyomásával frissítse az oldalt!)
1
dec. 3.
Fehérváry Örs Jákó OSB elmélkedése
„elhagyta házát, átadta szolgáinak a hatalmat…” (Mk 13,34)
Lenyűgöz ez a bizalom. Amivel Isten a teremtés óta újra és újra megajándékozza az embert. Megajándékoz engem. Tudja, hogy törékeny embereknek adja át hatalmát, vagyis önmagát. Tudja, hogy esendő, töredékes döntések kezébe teszi képviseletét. Lenyűgöz Istennek ez a háttérbe húzódása, visszavonulása, teret teremtő „távolléte”, kapcsolatra, fürkészésre, virrasztásra hívó hiánya, amivel velünk, velem van, töredékes döntéseinkben, döntéseimben. Egyre jobban szeretem ezt az Isten formájú űrt, ezt a háttérbe húzódást, ezt a végtelen kegyelmet; amit, ha képes leszek belátni egyáltalán, legtisztábban talán majd a Bölcsőnél láthatom.
2
dec. 4.
Jakó Judit elmélkedése
Uram, akit szeretsz, beteg… – „Megyek és meggyógyítom”
A százados történetét Kafarnaum miatt választottam. A találkozás reményében indultam a Genezáreti tó partján fekvő városkába, tudva, hogy Jézus ott élt, és tett sok csodát, meggyógyított sántákat, bénákat, vakokat…
A százados találkozása és beszélgetése Jézussal egy hosszabb imát indított el bennem. Az evangéliummal töltött csendes időben, Jézus „megyek és meggyógyítom” válasza mintha kifejezetten nekem szólt volna. Megdöbbentett, ahogy Jézus készségesen, azonnal válaszolt. Bárcsak tudnánk mi is ilyen hittel kérni Jézustól!...
Ebben a nyugodt, meghitt együttlétben épp gyónásra készülve, könnyebb volt elfogadnom saját hibáimat, és bizalommal várni a találkozást Isten irgalmával.
Hála a megújulásért, a mindennapi evangéliumért!
Számomra e találkozás az advent első ajándéka. Mindnyájunknak ezt kívánom, hogy új, megtisztult szívvel tudjuk Istent szeretni és egymásnak örömet szerezni!
3
dec. 5.
Somogyiné Dr. Petik Krisztina elmélkedése
Jézus szavai két embercsoportot állítanak elénk: a bölcsek és okosak, valamint a kicsinyek körét. Isten másképp viszonyul hozzájuk: az Atyának úgy tetszett, hogy a kicsiknek jelent ki dolgokat, az okosaknak pedig nem. Elsőre igazságtalannak tűnik ez a megkülönböztetés, hiszen ugyan ki ne szeretne bölcs és okos lenni? De Jézus itt inkább Isten természetéről tanít. A bölcsek és okosak, akik „tudni akarnak”, vagy „azt hiszik, hogy tudnak”, egyszerűen nem látják Istent az ő pozíciójukból. Mi is megtapasztaljuk, hogy hiába okoskodunk, egy ponton túl az eszünkkel nem fogjuk megérteni. És sokan vannak, akik azért veszítik el Őt, mert pusztán az agyuk kategóriáinak segítségével próbálják megragadni.
Emiatt fontos tudnunk, hogy kik azok a kicsik, akiknek Isten kijelenti magát. Azok az emberek, akik hallgattak Jézusra, és egy szál ruhában és saruban, pénz, hatalom és okosság nélkül, védtelenül, csupán önmagukat adva elindultak Jézus követségében, boldogan tértek vissza, mert ők hatalmas dolgokat láttak meg.
Ezt tudván, amikor Istent keressük, akkor először azt kell megtalálnunk, hogy hol kezdjük el önmagunk kicsivé alakítását.
4
dec. 6.
Imrédy Sarolta elmélkedése
Hinni abban, hogy meggyógyít feltétel nélkül, és még többet is ad, mint amire szükségem van.
Ehhez nekem el kell mennem hozzá, meghallgatni és megszívlelni a tanítását. Mindezt kitartóan, személyes jelenléttel, nem autózás közben, míg rohanok egyik helyről a másikra, vagy mosogatás közben, mellékes tevékenységként. Ott lenni figyelemmel és nyitottan. Majd hittel elfogadni gyógyítását. A hegyen ott van velem betegségem, sebzettségem, nehézségem, amin csak Jézus segítségével tudok változtatni. Ahhoz, hogy adni tudjon, először nekem kell beleadni a magamét, amit csak tudok, aztán Ő azt megsokszorozza.
Szánjak rá minden nap kitartóan időt, hogy gyógyítása megvalósulhasson bennem!
Mi az én kenyerem, amit leteszek a lába elé, hogy „megtörje”, és szétoszthassuk a nép között? Kívánom, hogy ma is odavigyük hozzá „kenyerünket”, hogy részt vehessünk a csodában!
5
dec. 7.
Tömördi Viktor OFM elmélkedése
Aki hallgatja a tanítást és tettekre is váltja, az kapja meg a legnagyobb dicséretet az Úrtól.
Az adventi várakozás alapja a tanítás megismerése.
Várunk Valakit, mert tudjuk, hogy ki Ő.
Jó értelemben, megtanultuk a leckét. A lecke megtanulása a tanítás és tudás elsajátítása. De mi nemcsak elsajátítottuk, vagyis bemagoltuk a tudást, hanem tettekre is tudjuk váltani. A mai tett az, hogy a várakozásban pl. elolvasom az igét és a tanítást: a mai nap igéje sziklára való építkezés, a mai nap tette mindennek az átelmélkedése, és egyfajta fogadalomtétel: advent minden napján olvasom az igét!
6
dec. 8.
Tornay Krisztina M. Petra SSND elmélkedése
A SZEPLŐTELENÜL FOGANTATOTT SZŰZ MÁRIA ünnepén az ősevangéliumhoz viszi figyelmünket az egyház. A gonosz, a bűn, a halál – egyáltalán, az Isten-nélküliség sötétsége – olyan borzasztó sokk az emberpár számára, hogy nem is tudnak megbirkózni vele. Menekülés, bujkálás, vádak, mentegetőzés, szégyen… ebben a helyzetben hangzik el a Szó, az immár állandósult, az összes ivadékokra is örökre ránehezedő zavar, háború, ellenségeskedés, mardosás közepette. Elsőre nem is túl vigasztaló, hiszen az ivadékok, az Évától származó minden ember és a gonosz ivadékai közt kibékíthetetlen ellenségeskedés az elháríthatatlan következmény. Már talán ez is jó hír: hogy tudniillik nem a gonosz győz, hanem újra és újra szembekerül Éva gyermekeivel, akik ellene feszülnek. Évát becsapta, félrevezette, az ivadéknak a sarka – gyenge pontja – felé mardos, de azok felveszik vele a harcot. Sőt, széttiporják a fejét – ez végül is a győzelem megcsillanása. Évát szedte rá a gonosz és őt vigasztalja a végső győzelem reménye. S a történelem – egyben az üdvösség története is – asszonyok hosszú láncán át hagyományozza ezt a reményt, ott van minden új ember születése pillanatában, az élet győzelmének pillanataiban, a szeretet melegségének fényénél. Ezért bátran mondhatjuk, hogy az asszonyok, a nők a remény őrzői, akik „a legkétségbeejtőbb helyzetekben – tanúja ennek a múlt és a jelen történelem – egyedül képesek szembeszállni a bajokkal, élhetővé tenni az életet szélsőséges helyzetekben, makacsul bízni a jövőben”* Ez egyetemes, túlmutat a kereszténység világán, minden valaha élt és élő ember evangéliuma. S ennek a női küldetésnek a szépségét ünnepeljük a legszentebb nő, Isten Anyja, a Szeplőtelen Szűz Mária ünnepén.
* Hittani Kongregáció: Levél a Katolikus Egyház Püspökeihez a férfi és nő együttműködéséről az Egyházban és a világban
7
dec. 9.
Hetesi Edit elmélkedése
„megesett rajta a szíve” (Mt 9,36b)
Jézus „meggyógyított minden betegséget, minden gyengeséget”. Igen, az én bajaimnak is orvosa. Végtelen irgalma miatt megesett rajtam a szíve. Kimerültségemben kezet nyújt. Nincs ennél nagyobb empátia. Advent számomra a hit és a szeretet mellett leginkább a reményről szól. Hogy ahol már nincs erőm, az Úr erős helyettem; ahol már nincs bátorságom, ott bátran visz tovább; ha elfogy az önbizalmam, Benne bízhatok, hogy Ő már eljött értem, Ő már meghalt értem, hogy én élhessek Vele, és végül megnyugodjak, megérkezzek a karácsony örömébe. Sokszor elárvulok, mint a „pásztor nélküli juhok”, de Ő fölkarol, ölébe vesz. Először gyógyít, aztán küld, hiszen „az aratnivaló sok”. Bízik bennem, jobban mint én magamban, bízik abban, hogy az életem és a munkám gyümölcsöt hoz. Karácsony közeledtével szívemet átjárja a reményteljes üzenet: „Közel van már a mennyek országa!”
8
dec. 10.
Bakos Gergely OSB elmélkedése
„»Egy embernek volt két fia. Odament az elsőhöz és szólt neki: Fiam, menj ki a szőlőbe dolgozni. 29Nem megyek – felelte –, de később meggondolta és kiment. Odament a másikhoz, és annak is szólt. Megyek – felelte –, de mégsem ment ki. Melyik tett eleget a kettő közül apja kívánságának?« »Az első« – válaszolták. Erre Jézus így szólt hozzájuk: »Bizony mondom nektek, hogy a vámosok és a cédák megelőznek benneteket az Isten országában. Eljött ugyanis hozzátok János, hogy az igazság útjára vezessen benneteket, de nem hittetek neki. A vámosok és a cédák hittek neki. De ti ennek láttára sem tartottatok bűnbánatot és nem hittetek.«” (Mt 21,29-32)
Adventünk egyik nagy alakja a Keresztelő. Az utolsó a próféták sorában, Isten tüzes szavú embere. A bűnbánat, a megtérés nagy apostola. Alakja vonz és zavarba ejt, mert állásfoglalásra késztet. Az Emberfia ellen fenekedő főpapok és írástudók, valamint a megtérésre kész, életüket Isten elé fordító vámosok és utcanők között vajon hol a mi helyünk? Bűnbánatot tartanunk még nem késő. Melyik fiú példáját követjük: az elsőét vagy a másodikét?
9
dec. 11.
Petres Erika Lúcia OP elmélkedése
Sokszereplős esemény. Szemlélhetjük a Jézus körül tolongó sokaságot, akik hallani akarják és gyógyulni vágynak, és annyian vannak, hogy a házat, ahol tanít, meg sem lehet közelíteni… Szemlélhetjük a négy férfit, akik hordágyon hozzák a bénát – ki tudja milyen messziről, és ki tudja miért olyan fontos nekik épp ennek az embernek a gyógyulása – de nem fordulnak vissza a tömeg láttán, nem taposnak át másokon, hogy közelebb kerüljenek, hanem különleges leleményességgel és kitartással keresik és megtalálják a lehetőséget, hogy Jézushoz férjenek: kibontják a tetőt és közvetlenül Jézus elé engedik le barátjukat… Szemlélhetjük a magatehetetlen bénát is, ki mások irgalmán keresztül jut el Isten irgalmának megtapasztalására… Szemlélhetjük a farizeusokat és írástudókat, akik szintén látni és hallani akarják Jézust, de nem akarnak gyógyulni és nem is más gyógyulása miatt vannak ott. Talán kíváncsiság, talán a kákán is csomót kereső mentalitás viszi őket ehhez az állítólagos rabbihoz, de a szívük nincs jelen. Nem a gyógyulást látják, hanem valamit, amibe bele lehet kötni, amit kifogásolni lehet, ami miatt jogosan háboroghatnak… És szemlélhetjük Jézust, az egész esemény középpontját: a hitet élettel jutalmazó Jézust; az isteni erővel gyógyító Jézust, akinek semmi sem lehetetlen; a béna felé irgalommal forduló Jézust; az írástudóknak is esélyt adó Jézust, aki azt szeretné, hogy ők is értsenek, ők is lássanak… A szívekbe látó Jézust, aki nem egy őt szorongató tömeget lát, hanem elcsigázott, Istenre éhes embereket, akik egyenként fontosak. Akikért jött, hogy életük legyen, és bőségben legyen…
Te hol vagy ebben az eseményben? Ha Jézus elé lépsz, mi az, amit hozol magaddal, és mi az, amit szeretnél, hogy tegyen veled?
10
dec. 12.
Nobilis Márió elmélkedése
Jobban örül neki
Ferenc pápa polgárpukkasztó gesztusai nem egy stabil katolikus lelket kiakasztanak. Miért csődíti a Szent Péter térre Róma hajléktalanjait? Hogyhogy börtönben lévő fiatalok lábát mossa meg nagycsütörtökön? Minek foglalkozik annyit a klímakonferenciával? Közben a megbízható hívők várják a megerősítést vallásosságukban, de ehelyett gyakran inkább a biztonságukból kimozdítani akaró ösztökéléseket kapnak…
Jézus polgárpukkasztó gesztusai számos igaz lelket kiakasztottak. Miért foglalkozik vámosokkal és utcanőkkel? Hogyhogy Galileában prédikál és nem a szent városban? Miért mond idegesítő példázatokat?
A kilencvenkilenc el nem veszett akár meg is sértődhetne: És mi nem számítunk? Nekünk kevésbé örül a pásztor? Vesszünk el mi is, hogy nekünk is jobban örüljön?
De Jézus példabeszédében, mely valamiképp minden kor minden emberi helyzetét magába sűríti, szerencsére nem így van. A kilencvenkilenc szíve egy a Pásztoréval, és vele együtt az ő örömük is nagyobb lesz a századik hazatérésekor.
S ha a kilencvenkilenchez tartozunk, akkor ezután már mi is megérintjük a hajléktalant, és a Pápával egyesült szívvel, őszinte bizalommal imádkozunk a Dubajban ma klímadöntések előtt álló politikusokért.
11
dec. 13.
Hernádyné Szemere Rita elmélkedése
GYEREKJÁTÉK
Jézus leguggolva, kitárt karokkal kiáltja felém:
„Ki jön az én házamba?”
S én futok, futok, futok,
ahogy csak bírok,
botladozva,
légszomjasan,
nyilalló oldallal
egy életen át
rám fonódó ölelő karjaiba,
biztos szeretetének házába.
12
dec. 14.
Révay Edit OCV elmélkedése
„Én szólok hozzád így: Ne félj!”
Izajás próféta az életet ajándékozó Isten erőt, vigaszt, gondoskodást és megváltást ígérő szavait hirdeti a félelmektől, gyengeségtől, kiszolgáltatottságtól szorongó emberiségnek: „Én szólok hozzád így: Ne félj! Én megsegítelek. Én magam vagyok a te gyámolod. Izrael Szentje, a te megváltód.” Meglátogathat bennünket halálos betegség, fenyegethet háború, jöhetnek kilátástalannak tűnő, emberi erőből megoldhatatlan helyzetek, amelyekre az Isten nélkül adott, pusztán emberi válaszok sokszor a jó köntösébe bújva, de nem mindig az életet szolgálják, és olyankor újra és újra erőszakot szenved a mennyek országa. Elcsendesedünk és beengedjük Istent a félelemeink, küzdelmeink legmélyére, akkor az élet Istene minden számunkra kétségbeejtő helyzeten keresztül is a teljesebb élet felé vezet bennünket, szívünkbe súgja, hogy ne félj, gyógyítja lelkünk sebeit és megmutatja gyengéd atyai szeretetét, ha megnyílunk elfogadására.
13
dec. 15.
Hernádyné Szemere Rita elmélkedése
„Az Isten bölcsességét azonban művei igazolták.” Mt 11,19
Sokszor elgondolkozom azon, amikor Jézus a farizeusokat tanítja.
Vajon én hogyan fogadnám Őt, ha most élne közöttünk?
Felismerném-e?
Hinnék-e neki?
Tetszene-e viselkedése?
Kétezer év távlatából könnyebbnek tűnik igent mondani Rá, mint kortársainak lehetett.
De vajon tényleg könnyebb felismernem Isten bölcsességét és tervét ma?
Esetleg a másik emberben?
Egy emberben,
aki máshogy gondolkodik, mint én,
aki kérdéseivel vagy válaszaival megingatja életfelfogásom biztos védőfalait,
aki szememben a megszokottól eltérően viselkedik,
aki nem megkövesedett elvárásaimnak megfelelően viszonyul a világhoz,
aki nem illik jól megépített életrendszerembe?
Vajon ilyenkor vakon ítélkezem?
Vagy túl tudok jutni a látszaton?
Törekszem meglátni a lényeget?
Keresem benne az igazságot és Isten bölcsességét?
Életünk nem is szólhat másról! Együtt kell játszanunk az Élet játékát: együtt kell furulyáznunk és táncolnunk, siránkoznunk és zokognunk. S együtt – egymásra nyitottan, egymást támogatva és ösztönözve – kell keresnünk és megpróbálnunk követni Isten bölcsességét.
14
dec. 16.
Tömördi Viktor OFM elmélkedése
Illés már eljött!
Az adventi várakozásban két idősík találkozik egymással: a Messiás előtti és a Messiás utáni. Amikor Jézus Illés prófétáról beszél, akkor múlt időt használ: Illés már eljött. Ugyanakkor utal a jelenre, az Emberfia szenvedésére. A két idősík – a prófétára való várakozás és a Messiásra való várakozás – így találkozik egymással. A múltat le kell zárnunk, a próféciák beteljesedtek. A jelenben kell élnünk. A jelen Jézus számára Keresztelő János kora és a Messiás kora, amelyek egybeesnek. Mi már a Messiás korában élünk. Ő megszületett a múltban, de a megváltás a jelenben történik. Ezt a jelent éljük. A megváltás korszakában mi magunk is a Megváltó társai vagyunk saját szenvedésünkkel. Szenvedésünkben egyrészt benne rejlik az, amit Illéssel kényük-kedvük szerint cselekedtek, másrészt saját szenvedésünk, ami hasonló lesz, mert velünk is kényük-kedvük szerint cselekednek majd. Ezt az egyéni szenvedésünket tudjuk felajánlani a megváltásért.
15
dec. 17.
Guba András SP elmélkedése
Éppen advent felénél járunk, annak harmadik vasárnapján. Valami készülődik. A liturgia nem is tud higgadtan várni, örömre vált, lilából rózsaszínre. Valami/valaki eljönni készül, s mi könnyedén úgy teszünk, mintha pontosan tudnánk mi is érkezik.
Az evangélium Keresztelő Jánost idézi elénk. Éppen arról faggatják, hogy ki is érkezett benne? A Messiás? Illés? Vagy egy próféta? Ha János valamelyik ezek közül, akkor a kérdezők már a helyére tudják tenni, ezek a szerepek ismerősnek tűnnek. De János mindegyik kérdésre nemmel felel.
Ő szó a pusztában: Egyengessétek az Úr útját! Hordjatok el minden akadályt … engedjetek el minden kategóriát, elképzelést az érkezőről! Engedjétek, hogy úgy és oda érkezzen, ahogyan és ahová akar! Ne valamilyennek várjuk az Eljövendőt, hanem Őt várjuk!
János hangja erős, a puszta hangja. Az érkező hangja szólal meg benne. Mert ő már magában elegyengette az Úr útját. Ő maga a puszta. Mi is hozzá csatlakozunk.
16
dec. 18.
Vida-Baráth Márta elmélkedése
„…kitűnt, hogy Mária gyermeket fogant…” (Mt 1,18)
Mindenki, még a szentek is képesek egymásnak fájdalmat okozni. Így lehetett ez a jegyespárral, Józseffel és Máriával is. Amikor József számára „kitűnt, hogy Mária gyermeket fogant”, az minden bizonnyal élete rendkívül nehéz megpróbáltatása volt. A jelek mintha arra utaltak volna, hogy József megcsalt féllé vált – ami pedig ellentmondott a kapcsolatukban korábban megélt tapasztalatának. A megcsalt fél elhagyást, árulást él meg; sőt akár mindent elárasztó félelmet és tehetetlenséget is, mert a megcsalás lerombolja a kapcsolat biztonságát. Megfejthetetlen: Mária hagyja, hogy József bekerüljön ebbe a fájdalomörvénybe, ahelyett, hogy megosztaná jegyesével a történteket. Az Istenre hagyatkozás bizalma vagy a Józseffel való kapcsolat bizonytalansága tartotta-e vissza…? Nem ismerjük Mária lehetőségeit, hogy egyáltalán mi állt az ő hatalmában, mit tehetett volna meg – és mit nem – ott és akkor fiatal nőként. Azonban még ha a Máriával való bensőséges kapcsolódása és kettejük közös jövője meg is kérdőjeleződött, József szívében volt egy másik fontos kapcsolat is, a teremtő Isten iránti biztonságos kapcsolódás, amely ebben az érzelmi földrengésben megtartotta őt akkor, amikor még álmában is a lehetetlen helyzeten rágódott: „míg ezen töprengett”, vele volt az Isten, elérhetően és válaszkészen, s vele is maradt, de egészen más módon, mint ahogyan azt ő valaha is elképzelte: egy Emmánuel nevű gyermekben.
17
dec. 19.
Flier Gergely elmélkedése
„Akkor az áldozati oltár jobb oldalán megjelent Zakariásnak az Úr angyala”
Csodák sora kíséri a Megváltó eljövetelét. Már a megváltás hírnökének, Keresztelő Szent Jánosnak a születése is csodás módon történik. Ennek az üdvtörténetben betöltött fontos szerepén túl, a ma felolvasott evangélium valóságos tárháza azoknak a tanításoknak is, amelyeket jó, ha megfontolunk, ha Isten országát keressük. A történet elején Zakariást a vallásos kultusz megtartójaként látjuk cselekedni. A tömjénáldozatot bemutató ember méltó módon dicsőíti Istent, és felismeri az istentisztelet fontosságát életében. De az isteni beavatkozás váratlansága, meglepetése is tanulsága a mai evangéliumnak. Tapasztalataim szerint ez a beavatkozás a mi életünkben is gyakran ilyen váratlanul jön el. Zakariás bizonyosan rég lemondott arról, hogy gyermeke szülessen s talán az ezért folytatott imádságához sem fűzött már sok reményt. Mégis azt hallja Gábriel angyaltól: „Könyörgésed meghallgatásra talált.” Isten nem feledkezik meg rólunk, elé tárt kéréseinket számon tartja. De Zakariás hibát vét. Ott, az áldozati oltár előtt állva földhözragadt logikával gondolkodva kételkedni, bizalmatlankodni kezd, az angyal súlyos szavai szerint „nem hiszi el az örömhírt”. Ez büntetést von maga után. Helytelen cselekedeteink, bűneink és legfőképp Isten iránti bizalmatlanságunk, hitetlenségünk is rendre ilyen eredményeket hoz életünkben. Az evangéliumi szakasz utolsó sorainak katarzisa visszavezet bennünket az Örömhírhez: a Zakariással történtek elbeszélése után Erzsébet alakját villantja fel előttünk az Írás. A pár szavas jellemrajz az Istennel és önmagával megbékélt ember személyiségének megtisztító erejét sugározza, aki beismerve, de már maga mögött hagyva szégyenét, ki tudja mondani Istenről, „arra méltatott, hogy elvegye szégyenemet az emberek előtt.”
18
dec. 20.
Dohány Edit elmélkedése
Mária igenjéről olvasunk a mai evangéliumban.
Katolikus egyházunk Istenszülőként tiszteli Máriát. Mária igenje tette lehetővé, hogy ez a csoda végbemehessen: egy emberi lény világra hozza a második isteni Személyt.
Mit tanulhatunk Máriától? Mit jelent a valódi Mária-tisztelet?
Édesanyává válni a rászorulók számára, adni a viszonzás elvárása nélkül, testvériséget, közösséget teremteni magam körül.
„Születés: Anyaság.
Az Ő édesanyja.
A mi Édesanyánk.
Az Ég Törvénye: gyermekké lenni.
Ölelj magadhoz bennünket Mária,
hogy ez a karácsony tartalmas legyen számunkra.”
(Chiara Lubich: Az édesanya)
19
dec. 21.
Hernádi Mária elmélkedése
Amikor a két édesanya, Mária és Erzsébet megpillantják egymást, valójában nem ketten, hanem négyen örvendeznek, hiszen a két magzat, Jézus és János is részesei e találkozásnak. Azután Erzsébet szavait halljuk, de ezek sem csupán az ő szavai, hiszen megszólalását kisfia, János felujjongása, örömteli repesése előzi meg – mindarra pedig, amit mond, az őt eltöltő Szentlélek indítja. Az öröm szálai egymásba fonódnak – kint és bent, lent és fent.
Erzsébet a Szentlélekkel és Jánossal együtt nevezi boldognak Máriát, nemcsak méhének áldott gyümölcse, hanem elsősorban a hite miatt: „Boldog vagy, mert hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neked.”
Rendíthetetlen hite, bizalma Mária egész útját boldoggá teszi: az ígérettől a beteljesedésig, a várakozás stációin át a lépésről lépésre mindent betöltő találkozásig.
20
dec. 22.
Hernádi Mária elmélkedése
Erzsébet és a magzat János ujjongására Mária öröme válaszol, aki imája szavait már nem közvetlenül Erzsébetnek címzi, hanem annak, aki Erzsébet egész lényét is eltöltötte, mielőtt megszólalt. Az öröm és ujjongás hangjai a találkozásnak ezen a pontján visszaszállnak ahhoz, akitől elindultak.
Hálaimájával Mária már nem csak a saját nevében beszél, hanem a Messiásra váró választott nép nevében is. Miközben személyes életútján végigtekint, ugyanezzel a tekintettel látja azt a jóval messzebbről ívelő, sokkal hosszabb utat is, amit a népe bejárt. Az úton – amely egyszerre saját és közös út – Mária Isten jelenlétének és cselekvő szeretetének nyomait keresi és találja meg. Várakozása és öröme így egybeolvad annak a közösségnek a várakozásával és örömével, amelyből ő maga született, és amelyből a méhében hordozott Messiás is születni fog.
21
dec. 23.
Mervay Miklós elmélkedése
Úgy kavarognak a napi olvasmányban Malakiásnál (Mal 3,1-4.23-24) az ítélet és az irgalom szavai, hogy csak kapkodjuk a fejünket, egyik lábunkról állunk a másikra, nem tudjuk mire is számítsunk. Tartunk a jogos ítélettől, de vágyjuk az irgalmat.
Ekkor az evangéliumi szakaszban megszületik a fiú, az előfutár, akinek János a neve, vagyis „Jahve megkegyelmezett”. (Lk 1,57-66)
Felsóhajtunk. Reménykedünk, hálálkodunk.
Ám fel se tudjuk fogni, hogy még nagyobb van születőben: AZ, AKI értünk adatott, „nem azért, hogy elitélje a világot”, hanem hogy „el ne vesszünk, hanem örök életünk legyen”.
22
dec. 24.
Fehérváry Örs Jákó OSB elmélkedése
Hogy némaságunk után értelemmel teli szavakat találjunk, át kell élnünk a kereső, értelmetlen csend ürességét. Ahhoz, hogy utat készítsünk az Érkezőnek a pusztában, előbb meg kell tapasztalnunk annak mély magányát és elveszettségét.
Hogy megfoganjon ajkunkon a győzelmi ének, előbb küzdeni és néha veszíteni kell.
De mérgező szégyenünk csak úgy hagy el bennünket, ha újra egymás szemébe nézünk, ha a saját testünk és a másik ember testének moccanásaiban, vágyainkban Istenre ismerünk.
Magasságból fölkelő, áldott legyen szent Megtestesülésed!