Vízkereszt

Van a MNG Régi Magyar Gyűjteményében egy régi szárnyasoltár-tábla, kicsit rossz állapotú, kiállításon nem is látható.  A gótikus táblaképek kincsesbányája, a szepeshelyi Szent Márton prépostsági székesegyház[1]  egykori oltárainak maradványai közé sorolják, azzal a feltételezéssel, hogy talán a környékről származik, de a műhely, a mester személye szorosan köthető más szepeshelyi oltárokhoz is. 

A kép nagyon-nagyon kedves, szokatlanul szép rajta a korareneszánsz öltözékű Szűz Mária, színvilága aranyló melegséget áraszt. 

Mária kiterített palástján fekszik a Kisjézus, mint egy aranypaténán, ostyaként. 

S ha egy realistább szemlélettel közelítve szeretnénk, hogy Mária ne imádja, hanem babusgassa, öltöztesse fel a kisbabát, akkor szembesülünk azzal, hogy a festőnek és a megrendelő kanonokoknak más volt a megközelítésük. Az ő élményük nem a születés praktikusan emberi szempontjainak hangsúlyozása volt, pl. azé, hogy Isten valóban ember, kiszolgáltatott csecsemő lett, egy közülünk, akihez mindnyájan tudunk kapcsolódni.  Sokkal inkább azon tűnődtek el, hogy milyen megrendítő Isten emberré létele és hogy maga a Fölséges az, aki itt szinte „fehér kenyérként” sugározva fekszik. Éppenúgy, ahogy az eukarisztiában is, az anyagi színek alatt Isten valóságos jelenléte rejlik.

A mai ünnep, a Vízkereszt, a középkori ikonográfiában a Háromkirályok imádása, ugyanezt a tematikát ismétlik: hódolattal érkeznek Jézushoz és imádják Őt. 

Egy másik szepeshelyi oltárról való Háromkirályok képünk nem a Magyar Nemzeti Galériában, hanem eredeti helyén látható, a székesegyház Mária megkoronázása oltárának egyik szárnyán, a Szapolyai kápolnájában.[2] A Mária életének eseményeit bemutató négy táblakép közül ez az utolsó.

A hagyományos korabeli ábrázolási mintáknak megfelelően egy szegényes épület tornácán ül Mária ölében tartva a gyermek Jézust, mögötte a jóval idősebbnek és alacsonyabbnak ábrázolt Szent József (neki glóriás sugarak sem jutottak…), a kép másik oldalán pedig az érkező vendégek, ajándékaikkal.  Mind leemeli a fejfedőjét (ez különböző fázisban: a tiszteletadás mozdulata történés-szerűen látszik), a legöregebb térdel, a többiek sorukra várnak, a szerecsenkirály kissé táncos lábakkal.  Szokatlan csak az a gyengédség, ahogy Jézus előre nyújtja a két kezét és a hódolat jeléül a király óvatosan, szeretettel kezeibe fogja. A Kisjézus szelídsége és király megrendültsége találkozik a jelenetben, amire Mária és József nem is figyelnek pontosan oda, inkább elmerengve a történés lényegén tűnődhetnek. 

Hozzájuk képest a középső király nyíltan, kontaktust keresve néz ki ránk a képből: szinte behúz a jelenetbe, személyesen szólít meg. 

[1] Kerny Terézia: A szepeshelyi szárnyasoltárokról https://adt.arcanum.com/hu/view/ArsHungarica_2000/?pg=28&layout=s#_=_

Radocsay Dénes: A középkori Magyarország táblaképei. Akadémiai Kiadó, 1955. 435-444. képek: CXXX., CXXXI. https://www.szepmuveszeti.hu/mutargyak/33174/

[2] Jankovics Marcell- Méry Gábor: A szepeshelyi Szent Márton-székesegyház, 2010. 94-113.