Vademecum 2021. 09. 07.

VADEMECUM

1.1 Mi a Vademecum a célja?
1.2 Mi a szinodalitás? A szinódus háttere
1.3 Mi a célja ennek a szinódusnak? A szinódusi folyamat célkitűzései
1.4 E szinódus témája: egy szinodális egyház felé: Közösség, részvétel és misszió 1.5 Tapasztalatok helyi szinten

2. A szinódusi folyamat alapelvei

2.1 Ki vehet részt?
2.2 Egy valóban szinódusi folyamat: meghallgatás, megkülönböztetés és részvétel 2.3 A szinódusi folyamatban való részvételhez szükséges attitűdök
2.4 A buktatók elkerülése

3. A szinódusi folyamat

3.1 Az egyházmegyei szakasz
3.2 A püspöki konferenciák és a keleti egyházak szinódusainak szerepe 3.3 A kontinens szakasza
3.4 A püspöki szinódus közgyűlése

4. A szinódusi út lebonyolítása az egyházmegyékben

4.1. Az egyházmegyei szakaszban előirányzottak összefoglalása 4.2 A püspök szerepe a szinódusi folyamat során
4.3 A papok és diakónusok szerepe
4.4 Az útiterv (minta lépések az egyházmegyei szakaszhoz)

4.5 A szinódusi folyamat alapvető összetevői

5. Útmutatás a szinódusi folyamat megszervezéséhez

5.1 Az egyházmegyei szinódusi folyamat módszertana 5.2 A szinódusi folyamat informális dimenziója
5.3 A konzultáció fő kérdései

A hála szava

Megjegyzés: Ezt a Vademecumot az egyetemes Katolikus Egyháznak szánjuk. Ezért a „helyi egyház” kifejezés felcserélhető: egy egyházmegyére, egy eparchiára, egy ordinariátusra vagy bármely, ezzel egyenértékű egyházi szervezeti egységre. Hasonlóképpen, ahol a Vademecum a „püspöki konferencia” kifejezést használja, az az egyes sui iuris egyházak megfelelő szinódusi intézményének felel meg.

1

FÜGGELÉKEK
(A) Az egyházmegyei kapcsolattartó személy(ek)/és team
a. az egyházmegyei kapcsolattartó személy(ek)/team szerepe és felelősségi köre b. az egyházmegyei kapcsolattartó(k) tulajdonságai

(B) Javasolt útmutató a szinódusi konzultációs ülés megszervezéséhez (C) Egyházmegyei szinódust megelőző találkozó
a. bevezetés
b. célok

c. résztvevők
d. napirend és forma
e. online vagy hibrid szinódusi ülések (e-szinódusi ülések) lebonyolításának lehetősége f. a fiatalok szerepe az online vagy hibrid üléseken (e-szinódusi ülések)

(D) Az egyházmegyei szintézis előkészítése

a. milyen jellegű visszajelzések/válaszok elvártak az egyházmegyei szintézisben? A szinódusi tapasztalat eredményének és sokféleségének továbbadása

b. javasolt kérdések az egyházmegyei szintézis lebonyolításához
c. az egyházmegyei szintézis eredményeinek megvalósítása a részegyházban.

SEGÍTSÉG A SZINÓDUSI FOLYAMAT MEGSZERVEZÉSÉHEZ

I. Fogalomtár
II. Konzultációs kérdések a szinódusi folyamat lebonyolításához III. Különféle csoportok bevonása a szinódusi folyamatba
IV. Irányelvek és javaslatok a helyi szint meghallgatáshoz
V. Bibliai források
VI. Liturgikus források
VII. Kivonatok a vonatkozó egyházi dokumentumokból
VIII. A konszenzus jelentése a szinódusi folyamatban

Szinódusi GYIK (Gyakran Ismételt Kérdések)
Rövidítések
DV - II. Vatikáni Zsinat Dei Verbum konstitúció (1965. november 18.)
EC - Ferenc pápa Episcopalis Communio apostoli konstitúciója (2018. szeptember 15.)
FT - Ferenc pápa, Fratelli Tutti enciklikája (2020. október 3.)
GS - II. Vatikáni Zsinat, Gaudium et spes konstitúció (1965. december 7.)
ITC, Syn - Nemzetközi Teológiai Bizottság, Szinodalitás az egyház életében és küldetésében

(2018. március 2.)
LG - II. Vatikáni Zsinat, Lumen gentium dogmatikai konstitúció (1964. november 21.) PD előkészítő dokumentum
RM - II. János Pál pápa, Redemptoris Missio enciklika (1990. december 7.)

2

1. Bevezetés
1.1 Mi a Vademecum célja?
Ez a Vademecum olyan kézikönyv, amely az előkészítő dokumentumot a szinódusi út

szolgálatában kíséri. A két dokumentum kiegészíti egymást, és együtt kell olvasni őket. A Vademecum elsősorban az egyházmegyei püspök által kijelölt egyházmegyei kapcsolattartó személy(ek)nek (vagy csapatnak) nyújt gyakorlati támogatást Isten népének felkészítéséhez és összegyűjtéséhez, hogy az hangot adhasson tapasztalatainak a helyi egyházban. Ez a minden hívőhöz intézett világméretű meghívás a Püspöki Szinódus XVI. rendes közgyűlésének első szakasza, amelynek a témája: „A szinódusi egyházért: közösség, részvétel és misszió”.

Ferenc pápa a helyi szintű meghallgatás és párbeszéd lehetőségének megteremtésével arra hívja az egyházat, hogy fedezze fel újra mélyen zsinati jellegét. Az egyház szinodális gyökereinek újrafelfedezése magában foglalja azt a folyamatot, amelynek során alázatosan együtt tanuljuk meg, hogy Isten hogyan hív minket, hogy hogyan éljünk egyházként a harmadik évezredben.

Ezt a kézikönyvet nem szabálykönyvként, hanem útmutatóként ajánljuk a részegyházak erőfeszítéseinek támogatására. Azokat, akik helyi szinten a meghallgatás és a párbeszéd folyamatának megszervezéséért felelősek, arra bátorítjuk, hogy legyenek figyelemmel saját kultúrájukra és környezetükre, erőforrásaikra és korlátaikra, és egyházmegyéjük püspökének útmutatásával mérlegeljék, hogyan valósítsák meg ezt az egyházmegyei szinódusi szakaszt. Arra bátorítunk titeket, hogy merítsetek hasznos ötleteket ebből az útmutatóból, de a saját helyi körülményeiket is tekintsétek kiindulópontnak. A szinódusi folyamat megvalósulásának érdekében új és kreatív utakat lehet találni a plébániák és egyházmegyék közötti együttműködésben. Ezt a szinódusi folyamatot nem szabad olyan nyomasztó tehernek tekinteni, amely versenyez a helyi lelkipásztorkodás feladataival, hanem inkább egy lehetőség arra, hogy elősegítsük az egyes helyi egyházak szinódusi és lelkipásztori megtérését, hogy az gyümölcsözőbb legyen.

Számos régió már kialakított folyamatokat a hívekkel való kapcsolatfelvétel érdekében, a plébániák, a lelkiségi mozgalmak és egyházmegyék szintjén. Tudatában vagyunk annak, hogy számos olyan ország van, ahol a helyi egyház saját szinódusi dialógust kezdeményezett, beleértve a latin- amerikai és karibi egyházak gyűlését, az ausztráliai egyetemes szinódust, valamint a németországi és írországi szinódusi utakat. Emellett számos egyházmegyei szinódusra került sor szerte a világon, köztük több olyanra is, amely jelenleg is folyamatban van. Ezek a régiók és egyházmegyék arra kaptak meghívást, hogy kreatívan egyesítsék a már folyamatban lévő szinódusi folyamatokat a jelenlegi szinódus szakaszaival, amely az egész egyházban zajlik. Bizonyos más régiók számára e szinódusi folyamat tapasztalata új és feltérképezetlen terület. Szándékunk az, hogy a jelen Vademecum által kínált források hasznos eszközöket nyújtsanak mindenki számára azáltal, hogy jó és gyümölcsöző gyakorlatokat ajánlanak, amelyeket közös utunk során alkalmazni tudunk. E kézikönyv mellett a Vademecum tartalmaz:

a) online liturgikus, bibliai és imaforrásokat, valamint
b) részletesebb módszertani javaslatokat és eszközöket
c) példákat a közelmúltbeli szinódusi gyakorlatokból és
d) a szinódusi folyamathoz kapcsolódó fogalmak glosszáriumát.

Különösen fontos, hogy ez a meghallgatási folyamat olyan spirituális környezetben történjen, amely támogatja a megosztásra és a meghallgatásra való nyitottságot. Ezért arra bátorítunk benneteket, hogy a szinódusi folyamat helyi tapasztalatait a Szentíráson, a liturgián és az imádságban való elmélkedésben gyökereztessétek. Ily módon az egymásra figyelés útja a Szentlélek hangjának megkülönböztetésének hiteles megtapasztalásává válhat. A hiteles megkülönböztetés ott válik lehetővé, ahol a kölcsönös bizalom, a közös hit és a közös cél szellemében kerül idő az elmélyült elmélkedésre.

3

Az előkészítő dokumentum emlékeztet bennünket arra a környezetre is, amelyben ez a szinódus lefolytatásra kerül: globális világjárvány, helyi és nemzetközi konfliktusok, az erősödő éghajlatváltozás, a migráció, az igazságtalanság különböző formái, rasszizmus, erőszak, üldözések, az emberi családon belül növekvő egyenlőtlenségek, hogy csak néhányat említsünk. Az egyházban emellett a közvetlen környezetet a kiskorúak és a kiszolgáltatott emberek terhére „elkövetett szexuális visszaélések, a hatalommal való visszaélés, amelyet jelentős számban klerikusok és megszentelt személyek követtek el” is jellemzik. Mindezek alapján az Egyház és a világ életében döntő pillanathoz érkeztünk. A COVID-19 világjárvány felerősítette (felrobbantotta) a már meglévő egyenlőtlenségeket. Ugyanakkor a globális válság felélesztette bennünk azt az érzést, hogy mindannyian egy hajóban evezünk, és hogy „egy ember problémái mindnek problémái" (FT, 32). A COVID-19 világjárvány adta kontextus minden bizonnyal hatással lesz a szinódusi folyamat lefolyására is. Ez a globális világjárvány valódi logisztikai kihívásokat okoz, de egyben lehetőséget is kínál az Egyház megújulására az emberi történelem e kritikus időszakában, amikor sok helyi egyháznak a jövő útját illetően számos különböző kérdéssel kell szembenéznie.

Ebben a kontextusban a szinodalitás azt az utat jelenti, amely által az Egyház a Szentlélek működése által megújulhat, együtt figyelmesen hallgatva azt, hogy Isten mit akar népével tudatni. Ez a közös út azonban nemcsak mélyebben egyesít bennünket egymással mint Isten népét, hanem arra is indít minket, hogy küldetésünket olyan prófétai tanúságtételként folytassuk, amely az egész emberi családot felöleli, más felekezethez tartozó és más hitbeli hagyományokkal rendelkező keresztény testvéreinkkel együtt.

1.2. Mit jelent a szinodalitás? A szinódus háttere

Ferenc pápa a szinódus összehívásával arra hívja az egész egyházat, hogy egy olyan témáról elmélkedjen, amely az Egyház élete és küldetése szempontjából meghatározó: „Épp a szinodalitásnak ezt az útját várja Isten a harmadik évezred Egyházától.” Az egyháznak a II. Vatikáni zsinat által elindított megújulása nyomán ez a közös út egyszerre ajándék és feladat. Az eddig megtett út közös végiggondolásával az Egyház tagjai a Szentlélek vezetése alatt egymás tapasztalataiból és nézőpontjaiból tanulhatnak (PD, 1). Isten Igéjétől megvilágosodva és az imádságban egyesülve képesek leszünk megkülönböztetni azokat a folyamatokat, amelyekkel Isten akaratát keressük és bejárjuk azokat az utakat, amelyekre Isten hív bennünket egy mélyebb közösség, egy mélyebb részvétel és a világban való küldetésünk teljesítésére való nagyobb nyitottság felé. A Nemzetközi Teológiai Bizottság (ITC) ekként írja le a szinodalitást: „A „szinódus” egy ősi és tiszteletre méltó szó az Egyház hagyományában, amely a Kinyilatkoztatás legmélyebb témáiból merít [...] Azt az utat jelzi, amelyet Isten népe együtt jár. Egyaránt utal az Úr Jézusra, aki úgy határozza meg magát, mint „az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6), és arra, hogy a keresztényeket, az Ő követőit eredetileg „az Út követőinek” nevezték (vö. ApCsel 9,2; 19,9.23; 22,4; 24,14.22). A szinodalitás mindenekelőtt azt a sajátos stílust jelöli, amely az Egyház életét és küldetését jellemzi, kifejezve az Egyháznak, mint Isten népének természetét, amely együtt vándorol és közösségbe gyűlik, amelyet az Úr Jézus hívott egybe a Szentlélek erejével, hogy hirdesse az evangéliumot. A szinodalitásnak az Egyház hétköznapi életvitelében és munkájában is meg kell nyilvánulnia.”

Ebben az értelemben a szinodalitás lehetővé teszi, hogy Isten egész népe együtt haladjon előre, hallgatva a Szentlélekre és Isten Igéjére, azért, hogy részt vegyen az Egyház küldetésében abban a közösségben, amelyet Krisztus hoz létre közöttünk. Végső soron az együtt járás ezen útja a leghatékonyabb módja annak, hogy az Egyháznak, mint Isten zarándok és missziós népének a természete megnyilvánuljon és a gyakorlatban is megvalósuljon (PD, 1).

Isten egész népe a keresztség által közös méltóságban és hivatásban osztozik. Keresztségünk alapján mindannyian arra vagyunk hivatottak, hogy aktív részesei legyünk az Egyház életének. A plébániákon, keresztény kisközösségekben, laikus mozgalmakban, vallási közösségekben és a

4

közösség más formáiban, nők és férfiak, fiatalok és idősek, mindannyian meghívást kapunk arra, hogy meghalljuk egymást, hogy meghalljuk a Szentlélek sugallatait, aki azért jön, hogy emberi erőfeszítéseinket irányítsa, életet és életerőt leheljen az Egyházba, és mélyebb közösségbe vezessen minket a világban való küldetésünk érdekében. Miközben az egyház elindul ezen a szinódusi úton, arra kell törekednünk, hogy a hiteles hallgatás és megkülönböztetés tapasztalataiba merüljünk azon az úton, hogy azzá az egyházzá váljunk, aminek Isten hív minket.

1.3. Mi a célja a szinódusnak? A szinódusi folyamat célkitűzései

Az Egyház felismeri, hogy természetének a szinodalitás szerves részét képezi. Az, hogy szinodális egyház vagyunk, az egyetemes szinódusokban, a püspöki szinódusokban, az egyházmegyei szinódusokban és az egyházközségi tanácsokban jut kifejezésre. A „szinodalitás” formáit sokféleképpen tapasztaljuk meg az Egyházban. Mégis a szinodális egyház léte nem korlátozódik a meglévő intézményekre. A szinodalitás valójában nem annyira egy esemény vagy szlogen, sokkal inkább egy stílus és egy létmód, amellyel az Egyház a küldetését a világban beteljesíti. Az Egyház küldetése megköveteli azt, hogy Isten népe együtt induljon útnak, és egymással egyesülve töltse be minden egyes tag a maga sajátos szerepét. A szinodális egyház közösségben halad előre, hogy tagjainak részvétele révén közös küldetését beteljesítse. E szinódusi folyamat célja nem az, hogy a szinodalitás átmeneti vagy egyszeri megtapasztalását nyújtsa, hanem hogy lehetőséget biztosítson Isten népe számára, hogy együtt mérlegeljék azt, hogy hogyan haladjanak előre azon az úton, amely hosszú távon egy szinodálisabb egyházzá tesz.

A II. Vatikáni zsinat egyik gyümölcse a püspöki szinódus intézménye volt. Bár a püspöki szinódus ezeddig a püspökök találkozójaként zajlott a pápával és a pápa tekintélye alatt, az Egyház egyre inkább felismeri, hogy a szinodalitás Isten egész népe számára az út. Ezért a szinódusi folyamat már nemcsak a püspökök gyűlése, hanem az összes hívő útja, amelyben minden helyi egyháznak szerves szerepe van. A II. Vatikáni Zsinat újra megerősítette azt az érzést, hogy minden megkeresztelt ember, a hierarchia tagjai és a laikusok egyaránt arra kaptak meghívást, hogy aktív részesei legyenek az Egyház üdvözítő küldetésének (LG, 32-33). A hívek a keresztségben és a bérmálásban megkapták a Szentlelket, Krisztus Testének tagjaiként különféle ajándékokkal és karizmákkal vannak felruházva az Egyház megújítására és építésére. Így a pápa és a püspökök tanítói tekintélye a sensus fideliummal, Isten népének élő hangjával (vö. Sensus Fidei az Egyház életében, 74). párbeszédben van. A szinodális út arra irányul, hogy olyan lelkipásztori döntéseket hozzon, amelyek a lehető legjobban tükrözik az Isten akaratát, és Isten népének élő hangjaként megalapozva azokat (ICT, Syn., 68). Megjegyzendő, hogy a teológusokkal - laikusokkal, felszentelt személyekkel és szerzetesekkel - való együttműködés hasznos támasz lehet abban, hogy tagoltan - artikuláltan jelenjen meg Isten népének hangja, a hit valóságát a megélt tapasztalat alapján kifejezve.

Míg a legutóbbi szinódusok olyan témákat vizsgáltak, mint az új evangelizáció, a család, a fiatalok és az Amazonas, a mostani szinódus magára a szinodalitás témájára összpontosít. A jelenlegi szinódusi folyamatot, amelyre vállalkozunk, egy alapvető kérdés irányítja: hogyan folyik ma ez az „együtt haladás” a különböző szinteken (a helyi szinttől az egyetemes szintig), ami lehetővé teszi az Egyház számára az evangélium hirdetését, és milyen lépésekre indít minket a Lélek, hogy szinodális egyházként növekedjünk? (PD, 2)

Ennek fényében a jelenlegi szinódus célja, hogy Isten egész népeként meghallgassuk, mit üzen az Egyháznak a Szentlélek. Ezt úgy tesszük, hogy Isten szavát a Szentírásban és az Egyház élő hagyományában együtt hallgatjuk, majd pedig úgy, hogy meghallgatjuk egymást, és különösen a peremre szorultakat, felismerve az idők jeleit. Valójában az egész szinódusi folyamatnak az a célja, hogy elősegítse a megkülönböztetés, a részvétel és a társfelelősség megélt tapasztalatát, amely során az ajándékok sokfélesége egyesül az Egyház küldetése érdekében a világban.

5

Ebben az értelemben világos, hogy ennek a szinódusnak nem az a célja, hogy még több dokumentumot állítson elő, hanem sokkal inkább az a célja, hogy arra ösztönözze az embereket, hogy álmodjanak arról az egyházról, amelyre meghívást kaptunk, hogy az emberek reményeit felvirágoztassa, hogy bizalmat ébresszen, hogy sebeket kössön be, hogy új és mélyebb kapcsolatokat szőjön, hogy tanuljon, hogy hidakat építsen, hogy megvilágosítsa az elméket, felmelegítse a szíveket és újra erőt adjon közös küldetésünkhöz (PD, 32). Így ennek a szinódusi folyamatnak a célja nem csupán egy sor gyakorlat elvégzése, amely elkezdődik és aztán abbamarad, hanem inkább egy olyan utazás, amely hitelesen növekszik a közösség és a küldetés felé, amelynek megélésére Isten hívja az egyházat a harmadik évezredben.

Ez a közös utazás arra hív meg minket, hogy megújítsuk mentalitásunkat és egyházi struktúráinkat, hogy az idők jelenlegi jelei közepette megéljük Isten megszólítását az Egyház számára. Isten egész népének meghallgatása az Egyházat abban fogja segíteni, hogy olyan lelkipásztori döntéseket hozzon, amelyek a legjobban megfelelnek Isten akaratának (ITC, Syn., 68) A végső perspektíva, amely az Egyház e szinódusi útját meghatározza pedig az Isten és az emberiség párbeszédének szolgálata (DV, 2) és az Isten országa felé vezető közös út (vö. LG, 9; RM, 20). Végül ez a szinódális folyamat egy olyan Egyház felé törekszik, amely gyümölcsözőbben szolgálja a mennyek országának eljövetelét.

1.4. A szinódus témája, a szinodális Egyházért: közösség, részvétel és küldetés

A püspöki szinódus intézményének 50. évfordulója alkalmából 2015 októberében tartott ünnepségen Ferenc pápa kijelentette, hogy „a világ, amelyben élünk, és amelyet szeretni és szolgálni vagyunk hivatottak, még ellentmondásai ellenére is, megköveteli, hogy az Egyház erősítse az együttműködést küldetésének minden területén”. Ez a felhívás az Egyház küldetésében való együttműködésre Isten egész népéhez szól. Ferenc pápa világossá tette ezt, amikor közvetlen megszólítást intézett Isten népéhez, hogy járuljon hozzá az Egyház gyógyulásra irányuló erőfeszítéseihez: „minden megkereszteltnek éreznie kell, hogy részt vesz az egyházi és társadalmi változásban, amelyre oly nagy szükségünk van. Ez a változás személyes és közösségi megtérést kíván, amely arra késztet, hogy úgy lássuk a dolgokat, ahogyan az Úr látja”. Ferenc pápa 2021 áprilisában kezdeményezte Isten népének szinódusi útját, amely minden helyi egyházban 2021. októberében megkezdődik, és 2023 októberében a püspöki szinódus nagygyűlésén csúcsosodik ki.

KULCSSZAVAK A SZINÓDUSI FOLYAMAT ÉRTELMEZÉSÉHEZ

A szinódus témája: „Egy szinódusi egyházért: a szinódus: Közösség, részvétel és misszió”. A három dimenzió tehát a közösség, a részvétel és a misszió, amelyek mélyen összefüggnek egymással és a szinodális egyház létfontosságú pillérei. Nincs hierarchia közöttük, inkább mindegyik gazdagítja és irányítja a másik kettőt. A három dimenzió között dinamikus kapcsolat van és a célokat mindhármat szem előtt tartva kell megfogalmazni.

Közösség: Isten kegyelmes akarata összegyűjt bennünket, mint egy hitben élő különböző népeket szövetsége által, amelyet felajánl népének. A közösség, amelyben osztozunk, legmélyebb gyökereit a Szentháromság szeretetében és egységében találja meg. Krisztus az, aki kiengesztel bennünket az Atyával és a Szentlélekben egyesít egymással bennünket. Együtt inspirál minket Isten Igéjének hallgatása, az Egyház élő hagyománya, és a közös sensus fidei, amelyet osztunk. Mindannyiunknak szerepe van abban, hogy megkülönböztessük és megéljük Isten meghívását.

Részvétel: Felhívás mindazok részvételére, akik Isten népéhez tartoznak - laikusok, felszentelt személyek és szerzetesek -, hogy vegyenek részt az egymásra való mély és tiszteletteljes odafigyelés gyakorlatában. Ez a hallgatás számunkra teret ad arra, hogy együtt hallgassuk a Szentlelket, és irányítja a harmadik évezred Egyházára vonatkozó törekvéseinket. A részvétel azon alapul, hogy minden hívő alkalmas és meghívást kapott arra, hogy a Szentlélektől nyert ajándékok

6

révén egymás szolgálatára legyen. Egy szinodális egyházban az egész közösség, tagjainak szabad és gazdag sokféleségében arra hivatott, hogy együtt imádkozzon, hallgasson, értelmezzen, párbeszédet folytasson, megkülönböztessen és tanácsot adjon, hogy olyan lelkipásztori döntést hozzon, amely a lehető legjobban megfelel az Isten akaratának (ICT, Syn., 67-68). Valódi erőfeszítéseket kell tenni a perifériára szorultak vagy magukat kirekesztettnek érző emberek befogadása érdekében.

Küldetés: Az egyház evangelizálásért létezik. Soha nem lehetünk önmagunk középpontjában. Küldetésünk az, hogy tanúságot tegyünk Isten szeretetéről az egész emberi család körében. Ennek a szinodális folyamatnak mélyen missziós dimenziója van. Célja, hogy az Egyház jobban tanúságot tudjon tenni az evangéliumról, különösen azokkal az emberekkel együtt, akik világunk spirituális, társadalmi, gazdasági, politikai, földrajzi és egzisztenciális perifériáin élnek. Ily módon a szinodalitás egy olyan út, amelyen keresztül az Egyház gyümölcsözőbben teljesítheti evangelizációs küldetését a világban, kovászként Isten országa eljövetelének szolgálatában.

1.5 Helyi szintű tapasztalatok

A szinódusi folyamat első szakasza a helyi egyházakban zajló meghallgatás szakasza. A 2021. október 9-én, szombaton Rómában tartott nyitóünnepséget követően 2021. október 17-én, vasárnap kezdődik a szinódus egyházmegyei szakasza. A szinódusi út kezdeti szakaszának megkönnyítése érdekében a püspöki szinódus főtitkára, Mario Grech bíboros 2021 májusában minden püspöknek írt egy levelet, amelyben felkérte őket, hogy jelöljenek ki egy kapcsolattartó személyt vagy csapatot a helyi meghallgatási szakasz vezetésére. Ez a személy vagy csapat lesz egyben az egyházmegye és a plébániák, valamint az egyházmegyék és a püspöki konferencia közötti összekötő is. A helyi egyházakat arra kérik, hogy válaszaikat juttassák el a püspöki konferenciájuknak, hogy az ötletek összesítése a 2022. áprilisi határidő előtt megtörténhessen. Ily módon a püspöki konferenciák és a keleti egyházak szinódusai szintézist nyújthatnak a püspöki szinódusnak. Majd ezt az anyagot összegezzük, amely két munkadokumentum (Instrumentum Laboris néven ismert) megírásának alapjául szolgál. Végül a püspöki szinódus közgyűlésére 2023 októberében Rómában kerül sor.

Amint az előkészítő dokumentumban (31. sz.) szerepel:

A szinódusi út első szakaszának célja egy széleskörű konzultációs folyamat előmozdítása annak érdekében, hogy összegyűjtse a megélt szinodalitás tapasztalatainak gazdagságát, annak különböző árnyalataiban és szempontjaiban, bevonva a [helyi] egyházak lelkipásztorait és híveit a legkülönbözőbb szinten, a sajátos helyi realitásoknak megfelelő legmegfelelőbb eszközökkel: A püspök által koordinált konzultáció „a [helyi] egyházak papjaihoz, diakónusaihoz és laikusaihoz szól, egyéneket és társulásokat egyaránt szem előtt tartva és nem hagyva figyelmen kívül azt az értékes hozzájárulást sem, amelyet a megszentelt férfiak és nők nyújthatnak” (EK, 7). Külön kérik a [helyi] egyházak részvételi szerveinek hozzájárulását, különösen a Papi Szenátus és a Tanácsosok testületének közreműködését, amelyekből „egy szinodális egyház [valóban] elkezdhet formát ölteni.” Ugyanilyen értékes lesz más egyházi egységek hozzájárulása is, amelyeknek az előkészítő dokumentumot [és ezt a Vademecumot] elküldik, valamint azoké, akik közvetlenül kívánják elküldeni saját hozzászólásaikat. Végül alapvető fontosságú lesz, hogy a szegények és kirekesztettek hangja is helyet kapjon, és ne csak azoké, akiknek valamilyen szerepük vagy felelősségük van a [helyi] egyházakban.

A vallási közösségeket, a laikus mozgalmakat, a hívek egyesületeit és más egyházi csoportokat arra bátorítjuk, hogy a helyi egyházak keretében vegyenek részt a szinódusi folyamatban. Ugyanakkor számukra, valamint minden olyan csoport vagy egyén számára, akinek erre helyi szinten nincs lehetősége, lehetőség van arra is, hogy közvetlenül a Főtitkársághoz folyamodjanak javaslataikkal, ahogyan azt az Episcopalis Communio (6. cikk az Isten népe konzultációjáról) kimondja:

7

§1. Az Isten Népével történő konzultáció a részegyházakban a pátriárkák és a nagyérsekségek püspöki szinódusain, a hierarchák tanácskozásain és a sui iuris egyházak hierarcháinak gyűlésein, valamint a püspöki konferenciákon keresztül történik. Minden egyes részegyházban a püspökök az Isten népével való konzultációt a törvény által előírt részvételi szervek igénybevételével végzik, nem zárva ki más, általuk megfelelőnek ítélt módszereket.

§2. Az Egyesületek, a Szövetségek, valamint a megszentelt élet intézményeinek és az apostoli élet társaságainak férfi és női konferenciái konzultálnak nagyobb elöljárókkal, akik a maguk részéről a saját tanácsaikhoz és a szóban forgó intézmények és társaságok más tagjaihoz fordulhatnak.

§3. Ugyanígy a laikus hívek Szentszék által elismert egyesületei is konzultálnak saját tagjaikkal. §4. A Római Kúria dikasztériumai felajánlják segítségüket, figyelembe véve sajátos hatáskörüket.

§5. A Szinódus Főtitkársága meghatározhatja az Isten népe konzultációjának egyéb formáit.

Az egyes meghallgatási szakaszok a helyi körülményekhez igazodnak. A távoli, korlátozott internet-hozzáféréssel rendelkező közösségekben élők valószínűleg másképp vesznek részt a meghallgatásban, mint a városi környezetben élők. A jelenleg a COVID-19 világjárvány sújtotta közösségek valószínűleg más párbeszédet és meghallgatási lehetőségeket fognak biztosítani, mint azok, ahol a gyógyultak aránya magasabb. A helyi körülményektől függetlenül az egyházmegyei kapcsolattartó(ka)t arra ösztönözzük, hogy a maximális megszólításra és részvételre összpontosítsanak, és a lehető legtöbb ember bevonására törekedjenek, különösen a periférián élők tekintetében, akiket gyakran kirekesztenek és elfelejtenek. A lehető legszélesebb körű részvétel ösztönzése segít abban, hogy az egyházmegyék, a püspöki konferenciák és az egyetemes Egyház szintjén megfogalmazott szintézisek visszatükrözzék Isten népének valódi helyzetét és megélt tapasztalatait. Mivel Isten népének ez az elköteleződése alapvető, és sokak számára első ízelítője a szinodalitás tapasztalatából, lényeges, hogy valamennyi helyi meghallgatási gyakorlatot a közösség, a részvétel és a küldetés elvei vezéreljenek, amelyek ezt a szinódusi utat inspirálják.

A szinódusi folyamat helyi szinten történő kibontakozásának tükröznie kell:
● Megkülönböztetés a meghallgatáson által, hogy a Szentlélek vezetésének teret

biztosítsunk.
● Hozzáférhetőség, annak érdekében, hogy minél többen részt vehessenek, függetlenül a

lakóhelytől, nyelvtől, képzettségtől, társadalmi-gazdasági helyzettől, képességektől/fogyatékosságtól és anyagi forrásoktól.

● Kulturális tudatosság a helyi közösségek sokszínűségének tiszteletben tartása és elfogadása érdekében.

● Befogadás, minden erőfeszítést megtenni azok bevonása érdekében, akik kirekesztettnek vagy peremre szorultnak érzik magukat.

● Partnerség egy társfelelős egyház modellje alapján.
● Minden résztvevő jogainak, méltóságának és véleményének tiszteletben tartása.
● Pontos elemzések, amelyek valóban visszaadják a válasz kritikus és elismerő

perspektíváit, beleértve a kisebbségi véleményeket is.
● Átláthatóság, amely biztosítja, hogy a meghívás, a bevonás és a hozzájárulások

összesítése világos és jól kommunikált legyen.
● Méltányosság, annak biztosítása, hogy a meghallgatási folyamat során minden személyt

ugyanúgy kezeljenek és hogy minden hangot megfelelően meghallgassanak.

Az egyházmegyei kapcsolattartó(ka)t arra bátorítjuk, hogy a helyi kontextusban megélt egyházi tapasztalatok gazdagságából merítsenek. Az egyházmegyei szakasz során hasznos szem előtt tartani a szinódusi folyamat alapelveit és azt, hogy a kommunikációnak némi struktúrára van szüksége, hogy az szintetizálható legyen, és hatékonyan szolgáljon információval a munkadokumentumok (Instrumentum Laboris) megírásához. Arra kell törekednünk, hogy odafigyeljünk arra, hogyan szól hozzánk a Lélek Isten népe által.

8

2. A zsinati folyamat alapelvei
2.1 Ki vehet részt?
Az evangéliumokban azt látjuk, hogy Jézus mindenkit megszólít. Nemcsak egyénileg menti

meg az embereket, hanem mint népet, amelyet összegyűjt, mint a nyáj egyetlen pásztora (vö. János 10,16). Jézus szolgálata azt mutatja meg nekünk, hogy senki sincs kizárva Isten üdvtervéből.

Az evangelizáció munkája és az üdvösség üzenete nem érthető meg Jézus állandó nyitottsága nélkül, amelyet a lehető legszélesebb közönség felé tanúsít. Az evangéliumok ezt hívják tömegnek, amely mindazokból áll, akik Jézust követik, és azokból, akiket Jézus a követésre hív. A II. Vatikáni Zsinat kiemeli, hogy „Isten új népébe minden ember meghívást kap” (LG, 13). Isten valóban az egész népben munkálkodik, amelyet összegyűjtött.

Ezért a hívők összessége, mely a Szentlélek kenetének birtokában van (vö. 1Jn 2,20.27), a hitben nem tévedhet és ezt a különleges tulajdonságát az egész nép természetfölötti hitérzéke révén nyilvánítja ki, amikor „a püspököktől kezdve a legjelentéktelenebb világi hívőkig” hit és erkölcs dolgában kifejezi egyetemes egyetértését. (LG 12) A Zsinat továbbá rámutat arra is, hogy ezt a megkülönböztetést a Szentlélek élteti, és a nép közötti párbeszéd útján halad előre, az idők jeleit az Egyház tanításához hűségesen olvasva.

Ennek fényében ennek az egyházmegyei szakasznak a célja az Isten népével történő konzultáció, hogy a zsinati folyamat minden megkeresztelt meghallgatásával valósuljon meg. E szinódus összehívásával Ferenc pápa minden megkeresztelt embert arra hív, hogy vegyen részt ebben a szinodális folyamatban, amely egyházmegyei szinten kezdődik. Az egyházmegyéket arra hívjuk, hogy tartsák szem előtt, hogy ennek a szinódális tapasztalatnak minden megkeresztelt személy alanya. Különös gondot kell fordítani azoknak a személyeknek a bevonására, akiket a kirekesztés veszélye fenyeget: nők, fogyatékkal élők, menekültek, migránsok, idősek, szegénységben élők, olyan katolikusok, akik ritkán vagy soha nem gyakorolják hitüket, stb. Kreatív eszközöket kell találni a gyermekek és a fiatalok bevonására is.

A sensus fidelium, Isten népének élő hangja, a megkereszteltek együttesen alkotják a sensus fidelium alanyát. Ugyanakkor, hogy teljes mértékben részt vehessenek a megkülönböztetésben, fontos, hogy a megkereszteltek meghallják a helyi környezetükben élő más emberek hangját, beleértve azokat is, akik elhagyták a hit gyakorlását, más hitbeli hagyományokhoz tartozó embereket, vallástalan embereket stb. Hiszen ahogyan a Zsinat mondja: „Az öröm és remény, a gyász és szorongás, mely a mai emberekben, főként a szegényekben és a szorongást szenvedőkben él, Krisztus tanítványainak is öröme és reménye, gyásza és szorongása, és nincs olyan igazán emberi dolog, amely visszhangra nem találna szívükben.” (GS, 1). Ezért, bár minden megkeresztelt ember kifejezetten arra kapott meghívást, hogy részt vegyen a szinodális folyamatban, senkit - vallási hovatartozásától függetlenül - sem szabad kizárni abból, hogy megossza nézőpontját és tapasztalatait, amennyiben segíteni akarja az Egyházat a jó és igaz keresésének szinodális útján. Ez különösen igaz azokra, akik a legkiszolgáltatottabbak vagy marginalizálódottak.

2.2 Egy valóban szinodális folyamat: meghallgatás, megkülönböztetés és részvétel

A szinodális folyamat mindenekelőtt lelki folyamat. Nem mechanikus adatgyűjtés vagy ülések és viták sorozata. A szinodális (oda)hallgatás a megkülönböztetés képességét jelenti, megkívánja, hogy elsajátítsuk és gyakoroljuk a személyes és közösségi megkülönböztetés művészetét. Figyelünk egymásra, hitünk hagyományára és az idők jeleire, azért, hogy felismerjük, Isten mit akar mindannyiunknak üzenni. Ferenc pápa így jellemzi ennek a hallgatási folyamatnak a két, egymással összefüggő célját: „hallgatni Istent, hogy vele együtt halljuk meg népe kiáltását; hallgatni népét, amíg összhangba nem kerülünk azzal az akarattal, amellyel Isten megszólít minket.”

9

Ez a fajta megkülönböztetés nem csupán egy egyszeri gyakorlat, hanem végső soron egy életmód, amely Krisztusban van megalapozva a Szentlélek vezetését követve, Isten nagyobb dicsőségére él. A közösségi megkülönböztetés segít virágzó és ellenálló közösségeket építeni, melyek az Egyház mai misszióját segítik. A megkülönböztetés Isten kegyelmének gyümölcse, de emberi részvételünket is megköveteli: imádkozni, elmélkedni, figyelni a belső hajlamra, meghallgatni és egymással hiteles, értelmes és befogadó módon elbeszélgetni.

Az Egyház számos kulcsot kínál számunkra a lelki megkülönböztetéshez. Lelki értelemben a megkülönböztetés annak művészete, hogy értelmezzük, milyen irányba visznek minket a szívünk vágyai, anélkül, hogy hagynánk magunkat elcsábítani attól, ami oda vezet, ahová soha nem akartunk menni. A megkülönböztetés magában foglalja az elmélkedést, és mind a szívet, mind pedig az elmét igénybe veszi, amikor életünk konkrét döntéseiben keressük és megtaláljuk Isten akaratát.

Ha a szinodális folyamat módszere a meghallgatás és célja a megkülönböztetés, akkor útja a részvétel. A részvétel elősegítése kiszólít minket önmagunkból azért, hogy bevonjunk másokat is, akiknek más nézeteik vannak, mint nekünk. Azoknak a meghallgatása, akiknek ugyanazok a nézeteik, mint nekünk, nem hoz gyümölcsöt. A párbeszéd magában foglalja a különböző vélemények találkozását. Valóban, Isten gyakran azon emberek hangján át szólal meg, akiket mi könnyen kizárunk, félreállítunk vagy elvetünk. Különös erőfeszítéseket kell tennünk, hogy meghallgassuk azokat, akiket esetleg hajlamosak vagyunk jelentéktelennek tekinteni és azokat, akik arra kényszerítenek, hogy új nézőpontokat vegyünk figyelembe, amelyek megváltoztathatják a gondolkodásmódunkat.

2.3 A szinodális folyamatban való részvételhez szükséges magatartás (attitűd)

Ferenc pápa több alkalommal is megosztotta elképzelését arról, hogy a szinodalitás gyakorlata konkrétan hogyan nézzen ki. A következőkben olyan sajátos attitűdök leírása következik, amelyek lehetővé teszik a valódi meghallgatást és párbeszédet:

● Szinodálisnak lenni időt kíván a megosztásra: arra kapunk meghívást, hogy hiteles bátorsággal és őszinteséggel (parrhesia) beszéljünk, hogy integráljuk a szabadságot, az igazságot és a szeretetet. A párbeszéd által a megértésben mindenki növekedhet.

● A hallgatásban tanúsított alázatnak meg kell felelnie a beszédben megnyilvánuló bátorságnak: Mindenkinek joga van ahhoz, hogy meghallgassák, ahogyan mindenkinek joga van a beszédhez is. A szinodális dialógus a bátorságtól függ mind a beszédben, mind pedig a hallgatásban. Nem arról van szó, hogy vitába bocsátkozunk mások meggyőzése érdekében, hanem inkább arról van szó, hogy befogadjuk azt, amit mások mondanak, mint olyan utat, amely által a Szentlélek mindenki javára szólhat (1Kor 12,7).

● A párbeszéd újdonságra vezet bennünket: készségesnek kell lennünk megváltoztatni a véleményünket aszerint, amit másoktól hallottunk.

● Nyitottság a megtérésre és a változásra: Gyakran ellenállunk annak, amire a Szentlélek inspirálni akar bennünket. Arra kaptunk meghívást, hogy felhagyjunk az önelégültség és a kényelem attitűdjeivel, amelyek arra indítanak bennünket, hogy pusztán a múltban történt események alapján hozzunk döntéseket.

● A szinódusok, mint a megkülönböztetés egyházi gyakorlata: a megkülönböztetés azon a meggyőződésen alapszik, hogy Isten munkálkodik a világban, és arra vagyunk hivatottak, hogy meghallgassuk, amit a Lélek sugall számunkra.

● Egy olyan Egyház jelei vagyunk, amely odafigyel és úton van: a meghallgatással az Egyház magának az Istennek a példáját követi, aki meghallgatja népe kiáltását. A szinodális folyamat lehetőséget nyújt számunkra, hogy megnyíljunk a hiteles hallgatásra, anélkül, hogy kész válaszokhoz vagy előre megfogalmazott ítéletekhez folyamodnánk.

● Hagyjuk magunk mögött az előítéleteket és a sztereotípiákat: Gyengeségeink és bűnösségünk nyomasztanak bennünket. Az első lépés a meghallgatás felé az, ha megszabadítjuk

10

elménket és szívünket az előítéletektől és sztereotípiáktól, amelyek tévútra, a tudatlanság és a megosztottság felé visznek minket.

● Győzzük le a klerikalizmus csapdáját: Az Egyház Krisztus teste, telis tele különböző karizmákkal, amelyekben minden tagnak egyedi szerepet játszik. Mindannyian kölcsönösen függünk egymástól, és mindannyian egyenlő méltósággal rendelkezünk Isten szent népe körében. Krisztus képmása szerint az igazi hatalom a szolgálat. A szinódus arra hívja meg a lelkipásztorokat, hogy figyelmesen hallgassák meg a rájuk bízott nyájat, ahogyan a laikusokat is arra szólítja fel, hogy szabadon és őszintén fejtsék ki véleményüket. Mindenki szeretetből, a közösség és közös küldetésünk szellemében hallgassa meg egymást, így a Szentlélek ereje sokféleképpen nyilvánulhat meg Isten egész népében és azon keresztül.

● Gyógyuljunk ki az önelégedettség vírusából: Mindannyian egy csónakban evezünk. Együtt alkotjuk Krisztus Testét. Félretéve az önelégedettség délibábját, képessé válunk arra, hogy tanuljunk egymástól, együtt utazzunk és egymás szolgálatára álljunk. Hidakat építhetünk a falak mögött, amelyek néha azzal fenyegetnek, hogy elválasztanak minket - kor, nem, vagyon, képesség, képzettség stb. szerint

● Ideológiák legyőzése: El kell kerülnünk azt a kockázatot, hogy nagyobb jelentőséget tulajdonítsunk az eszméknek, mint az ember által konkrétan megélt hitélet valóságának.

● Reményt ébreszteni: A helyes és igaz cselekedet nem a figyelem felkeltésére vagy a címlapokra való kerülésre törekszik, hanem arra, hogy hűséges legyen Istenhez és szolgálja az Ő népét. Arra vagyunk hivatottak, hogy a remény világítótornyai legyünk, nem pedig a végzet prófétái.

● A szinódusok az álmodozás és a „jövővel való időtöltés” ideje: Arra bátorítanak bennünket, hogy olyan helyi folyamatot hozzunk létre, amely inspirálja az embereket, senkit sem zárva ki, hogy az evangélium örömével teli jövőképet alkossunk. A következő feltételek segítik a résztvevőket (vö. Christus Vivit):

o Innovatív szemlélet: Új megközelítések kidolgozása, kreativitással és bizonyos merészséggel.

o Befogadónak lenni: A résztvevő és társfelelős Egyház, amely képes értékelni saját gazdag sokszínűségét, felkarolja mindazokat, akikről gyakran megfeledkezünk vagy akiket figyelmen kívül hagyunk.

o Nyitottság: Kerüljük az ideológiai címkézést, és használjunk fel minden módszert, amely gyümölcsöt hozott.

o Hallgassunk meg mindenkit és mindenkit: Egymástól tanulva jobban tükrözhetjük azt a csodálatos, sokszínű valóságot, amilyennek Krisztus Egyháza hivatott lenni.

o Az „együtt utazás” megértése: hogy végigjárjuk azt az utat, amelyre Isten az Egyházat a harmadik évezredre hívja.

o A társfelelős egyház fogalmának megértése: Krisztus Teste minden egyes tagjának egyedi szerepének és hivatásának megbecsülése és bevonása az Egyház megújulása és épülése érdekében.

o Ökumenikus és vallásközi dialóguson keresztül való közeledés: az emberi családban együtt álmodni és együtt haladni.

2.4 A buktatók elkerülése

Mint minden utazás során, a szinódus idején is tisztában kell lennünk a lehetséges buktatókkal, amelyek akadályozhatják előrehaladásunkat. Az alábbiakban néhány buktatót mutatunk be, amelyeket el kell kerülni a szinódusi folyamat életképességének és gyümölcsözőségének előmozdítása érdekében.

1) Az a kísértés, hogy magunkat akarjuk vezetni ahelyett, hogy hagynánk, hogy Isten vezessen. A szinodalitás nem egy testületi stratégiai gyakorlat, hanem inkább egy lelki folyamat, amelyet a Szentlélek vezet. Kísértés lehet az, hogy elfelejtsük, hogy zarándokok és szolgák vagyunk az Isten által számunkra kijelölt úton. Alázatos szervezési és koordinációs erőfeszítéseink Isten

11

szolgálatában állnak, aki minket utunkon vezet. Mi agyag vagyunk az isteni fazekas kezében (Izajás 64,8).

2) A kísértés, hogy magunkra és közvetlen gondjainkra összpontosítsunk. A szinódusi folyamat lehetőséget nyújt arra, hogy megnyíljunk, hogy körülnézzünk, hogy más nézőpontból lássuk a dolgokat, hogy missziós céllal induljunk a perifériák felé, megköveteli tőlünk, hogy hosszú távon gondolkodjunk. Ez azt is jelenti, hogy kitágítjuk perspektívánkat az egész Egyház dimenziói felé és olyan kérdéseket teszünk fel, hogy: Mi Isten terve az Egyházzal itt és most? Hogyan tudjuk helyi szinten Isten álmát megvalósítani az Egyház számára?

3) A kísértés, hogy csak a „problémákat” lássuk. A világ és az Egyház előtt álló kihívások, nehézségek és megpróbáltatások sokfélék, viszont csak a problémákra való figyelés ahhoz vezet, hogy túlterheltek, csüggedtek és cinikusak leszünk. Elszalaszthatjuk a fényt, ha csak a sötétségre koncentrálunk. Ahelyett, hogy csak arra koncentrálnánk, ami nem megy jól, értékeljük, hogy a Szentlélek hol hoz létre új életet, és nézzük meg, hogyan tehetjük lehetővé azt, hogy Isten tökéletesebben munkálkodjon.

4) A kísértés, hogy csak a struktúrákra összpontosítsunk. A szinódusi folyamat természetesen megkívánja az Egyház különböző szintjein a struktúrák megújítását, annak érdekében, hogy elősegítse a mélyebb közösséget, a teljesebb részvételt és a gyümölcsözőbb missziót. Ugyanakkor a szinodalitás tapasztalatának nem elsősorban a struktúrákra kell irányulnia, hanem a Szentlélek által inspirált, a jövő útjának közös megkülönböztetésére irányuló utazás tapasztalatára. A struktúrák átalakulása és megújulása csak Krisztus Testének tagjai folyamatos megtérése és megújulása révén valósulhat meg.

5) A kísértés, hogy ne tekintsünk az Egyház látható határain túlra. Azáltal, hogy az evangéliumot életünkben láthatóvá tesszük, a laikusok kovászként hatnak abban a világban, amelyben élünk és dolgozunk. A szinódusi folyamat alkalmat nyújt arra, hogy párbeszédet folytassunk a gazdaság és a tudomány, a politika és a kultúra, a művészetek és a sport, a média és a társadalmi kezdeményezések világából érkező emberekkel. Időt ad az ökológiáról és a békéről, az életkérdésekről és a migrációról való reflexióra. ahhoz, hogy betölthessük küldetésünket a világban, az átfogó képet kell szem előtt tartanunk. Lehetőséget ad arra is, hogy elmélyítsük a más keresztény felekezetekkel folytatott ökumenikus dialógust és elmélyítsük más hitbeli hagyományok megértését.

6) A kísértés, hogy elveszítsük a szinódusi folyamat céljainak fókuszát. Ahogy haladunk előre a szinódusi úton, vigyáznunk kell arra is, hogy bár vitáink széleskörűek lehetnek, a szinódusi folyamat megőrizze azt a célt, hogy megkülönböztessük, hogyan hív minket Isten, hogy együtt haladjunk előre. Egyetlen szinódusi folyamat sem fogja megoldani minden aggodalmunkat és problémánkat. A szinodalitás inkább egy hozzáállás és megközelítés, amely közös felelősségben halad előre, és nyitott arra, hogy az idő előrehaladtával megnyíljunk Isten ajándékainak elfogadására.

7) A konfliktus és a megosztottság kísértése. „Hogy mindnyájan egyek legyenek” (Ján 17,21). Jézus elmélyült imája az Atyához, amelyben egységet kér tanítványai között. A Szentlélek egyre mélyebbre vezet el minket az Istennel és egymással való közösségbe. A szakadás magjai nem teremnek gyümölcsöt. Hiábavaló az, ha valaki nyomásgyakorlással próbálja ráerőltetni saját elképzeléseit az egész Testre, vagy lejáratni azokat, akik másként gondolkodnak.

8) A kísértés, hogy a szinódust egyfajta parlamentnek tekintsük. Ez összekeveri a szinódusi munkát egy „politikai csatával”, amelyben a kormányzás érdekében az egyik oldalnak le kell győznie a másikat. A szinódus szellemével ellentétes a másokkal való szembehelyezkedés vagy a megosztó konfliktusok, amelyek az Egyház egységét és közösségét veszélyeztetik, gerjesztése.

9) A kísértés, hogy csak azokat hallgassuk meg, akik már részt vesznek az Egyház életében. Ez a megközelítés talán csábító, de végső soron figyelmen kívül hagyja Isten népének jelentős részét.

3. a szinódus menete

12

13

1. ábra. Ez az infografika a szinódusi folyamat általános menetét mutatja be. A Főtitkárság közzéteszi az előkészítő dokumentumot és a Vademecumot, mint eszközöket a helyi egyházak számára a szinódus egyházmegyei szakaszának lebonyolításához. Ennek az egyházmegyei szakasznak eredményei pedig a részegyházakban egy összegző dokumentumban kerülnek összegyűjtésre. Ezután a keleti egyházak püspöki konferenciái a helyi egyházaktól kapott szintézisek alapján fogalmazzák meg a szintézisüket. Más egyházi szervezetek is megkapják ezt a Vademecumot és kérdőívet (lásd az 5. részt), hogy részt vehessenek a konzultációban, és kidolgozhatják saját szintézisüket. Ezek közé tartoznak a Római Kúria dikasztériumai, a Szerzetesi Elöljárók Konferenciái (USG és UISG), a megszentelt élet más szervezetei, nemzetközi laikus mozgalmak, egyetemek és teológiai karok. A Főtitkárság a püspöki konferenciáktól, a keleti egyházak szinódusaitól és az Episcopalis Communio által említett más egyházi szervektől kapott eredemények alapján fogja megfogalmazni az Instrumentum Laboris (munkadokumentum) első kiadását. Ezt az első Instrumentum Laboris-t ezután a kontinensi szintű találkozókon fogják megvitatni (lásd a 3.3. részt). A kontinensi szinten készült dokumentumok alapján az Instrumentum Laboris második kiadása kerül kidolgozásra a püspöki szinódus 2023 októberében tartandó közgyűlésére (Püspöki Szinódus Főtitkársága).

3.1 Az egyházmegyei szakasz

A meghallgatási fázis gazdagsága nagyrészt a plébániák, laikus mozgalmak, iskolák és egyetemek, vallási közösségek, keresztény közösségek, társadalmi, ökumenikus és vallásközi mozgalmak és más csoportok közötti dialógusból fakad majd. A folyamatot a püspökök kezdeményezik, ezért valószínű, hogy az egyházmegyei szintű részvételt a megyéspüspök rendelkezésére álló kommunikációs csatornák segítségével fogják koordinálni. Azok a plébániák, amelyek rendelkeznek plébániai tanácsadó testülettel, és azok az egyházmegyék, amelyek rendelkeznek egyházmegyei tanácsadó testülettel, felhasználhatják ezeket a meglévő „szinodális” testületeket a szinódusi folyamat helyi szintű megszervezésére, megkönnyítésére és életre keltésére, feltéve, hogy erőfeszítéseket tesznek a perifériák és a ritkán hallható hangok elérésére. A cél nem az egyházmegyék és plébániák túlterhelése, hanem a szinódusi folyamatnak olyan kreatív módon a helyi

egyház életébe való integrálása, amely elősegíti a közösség elmélyülését, a teljesebb részvételt és a gyümölcsözőbb missziót.

Ebben a meghallgatási fázisban arra bátorítjuk az embereket, hogy gyűljenek össze, válaszoljanak együtt a kérdésekre/képekre/forgatókönyvekre, hallgassák meg egymást, és adjanak egyéni és csoportos visszajelzést, ötleteket, válaszokat és javaslatokat. Ha azonban a körülmények (például járványügyi korlátozások vagy fizikai távolság) megnehezítik a személyes kapcsolattartást, akkor lehetőség van moderált online vitacsoportok, online tevékenységek, chatcsoportok, telefonhívások, a társas kommunikáció különböző formái, valamint papír alapú és online kérdőívek használatára is. Az imaanyagok, bibliai elmélkedések és szakrális zene, valamint művészeti alkotások, versek stb. szintén felhasználhatók az elmélkedés és a párbeszéd ösztönzésére.

Ez az egyházmegyei szakasz lehetőséget nyújt az egyházmegyék és a plébániák számára arra, hogy találkozzanak, hogy megtapasztalják és megéljék a szinondális utat, és így felfedezzék vagy kialakítsák a helyi kontextusuknak leginkább megfelelő szinódusi eszközöket és utakat, amelyek végül a helyi egyházak sajátos stílusává is válnak a szinodalitás útján.

Így ez a szinódus nemcsak olyan válaszokat vár, amelyek segíthetik a 2023 októberében Rómában tartandó püspöki szinódust, hanem a folyamat során és a jövőben is szeretné előmozdítani és fejleszteni a szinódusi lét gyakorlatát és tapasztalatát. Kiváló tapasztalatok állnak rendelkezésre azon részegyházak részéről, amelyek már elindultak ezen az úton, mint például a Latin-Amerikai Püspöki Konferencia közgyűlésének módszertani útmutatója és Ausztrália Plenáris Tanácsának kulcsfontosságú dokumentumai. Arra bátorítunk titeket, hogy tanulmányozzák ezeket a forrásokat, hogy a helyi egyházban segítsék és inspirálják a munkát.

3.2 A püspöki konferenciák és a keleti egyházak tanácsainak szerepe

Miután az egyházmegyei szakasz az egyházmegyei előszinódusi összejövetellel és az egyházmegyei szintézissel befejeződött, a püspöki konferenciák és a hierarchák tanácsa összeállítják az egyházmegyéktől és az eparchiáktól kapott visszajelzéseket, annak érdekében, hogy olyan szintéziseket fogalmazzanak meg, amelyek találóan visszaadják a résztvevők helyi szintű véleményét. A keleti egyházak püspöki konferenciái és szinódusai arra hivatottak, hogy ezt a szélesebb körű szintézist a saját szinódus előtti találkozójukon keresztül mérlegeljék és összeállítsák.

E szintézis szolgál majd alapul az Instrumentum Laboris első kiadásához, amelyet a Püspöki Szinódus Főtitkársága fog kiadni.

3.3 A kontinentális szakasz

Ez a kezdeti Instrumentum Laboris lesz a hét kontinentális találkozó „munkadokumentuma”: Afrika (SECAM); Óceánia (FCBCO); Ázsia (FABC); Közel-Kelet (CPCO); Latin-Amerika (CELAM); Európa (CCEE) és Észak-Amerika (USCCB és CCCB).

Ez a hét nemzetközi találkozó pedig hét záródokumentumot fog kiadni, amelyek a második Instrumentum Laboris alapjául fognak szolgálni, amelyet a püspöki szinódus 2023 októberében tartandó közgyűlésén fognak használni.

3.4 A püspöki szinódus közgyűlése

Ferenc pápa a püspökökkel és a szakértőkel együtt 2023 októberében Rómában megnyitja a Püspöki Szinódus Közgyűlését, hogy a résztvevők a helyi szinten megkezdett szinódusi folyamat alapján tárgyaljanak és meghallgassák egymást. A püspöki szinódus célja nem az, hogy háttérbe szorítsa az egyházmegyei, a keleti egyházak püspöki konferenciáját/szinódusát és a kontinentális fázisokat, hanem hogy egyetemes szinten felismerje a Szentlélek hangját, aki az Egyházban beszél hozzánk.

14

3.5 A végrehajtási szakasz

Mivel e szinódus célja, hogy előmozdítsa az Egyház közösségének, a részvételnek és a küldetésnek újfajta megélését, a végrehajtási szakasz döntő fontosságú lesz ahhoz, hogy együtt haladjunk előre a szinodalitás útján. A megvalósításnak érintenie kell valamennyi részegyházat azért, hogy a szinódusi folyamat kiindulópontja és végpontja is Isten népe legyen (EC, 7). Az egyházmegyei kapcsolattartó(k), valamint más személyek és testületek, akiket az egyházmegyei szakaszban bevontak, ebben a tekintetben nagy segítséget jelenthetnek, ideértve az egyházmegyei pasztorális tanácsokat, a tanácsosok testületét és a plébániai tanácsadó testületeket is.

Reméljük, hogy a szinódusi folyamat tapasztalata új tavaszt hoz a meghallgatás, a megkülönböztetés, a párbeszéd és a döntéshozatal számára, hogy Isten egész népe a Szentlélek vezetése alatt hatékonyabban tudjon előrehaladni közösségben egymással és az emberi családdal.

4. A szinódusi út az egyházmegyékben
4.1. Az egyházmegyei szakaszban történtek összefoglalása
A szinódusi folyamatnak ez az első szakasza megalapozza az összes többi rákövető szakaszt.

Az egyházmegyei szakasz értelme az, hogy több legyen, mint egy kérdőívre való egyszerű válaszadás, hanem hogy minél több embernek nyújtson egy valóban szinodális élményt, azt a tapasztalatot, hogy meghallgatják egymást, és a Szentlélek vezetésével együtt haladjanak előre. Isten Lelke, aki megvilágítja és élteti ezt a közös utat, ugyanaz a Lélek, aki azt a missziót folytatja, amelyet Jézus az apostolokra bízott.

A Szentlélek a tanítványok minden nemzedékében munkálkodik, akik hallgatják Isten Igéjét és a gyakorlatba meg is valósítják azt. A Jézus által kiárasztott Lélek nemcsak megerősíti a jézusi igehirdetést, hanem Isten Igéjének mindig új mélységeit világítja meg és inspirálja az Egyház útjának fenntartásához és küldetésének megerősítéséhez szükséges döntéseket (vö. Jn 14,25-26; 15,26-27; 16,12-15) (PD, 16).

Az előkészítő dokumentum két „képet” vázol fel a Szentírásból, hogy inspirálja utunkat egy szinodális Egyház felépítésében. Az első kép a „közösségi jelenetből” ered, amely Jézus igehirdető szolgálata óta folyamatosan kíséri az evangelizáció útját: mindenki megtalálja a helyét - a tömeg, az apostolok és az Úr (PD, 17-21). A második kép a Szentlélek tapasztalatára utal, amelynek köszönhetően Péter és a korai közösség felismeri annak kockázatát, hogy indokolatlan korlátokat állítanak a hit megosztása előtt (PD, 22-24). Arra bátorítunk titeket, hogy gondolkodjanak el ezen a két képen, amely a szinódusi folyamat során táplálékunk és az inspiráció forrása lehet.

Az örömhír tanúságot tesz arról, hogy Jézus folyamatosan a kirekesztett, marginalizált és elfelejtett emberek felé közeledik. Jézus szolgálatának jellemzője az, hogy a hit mindig akkor jelenik meg, amikor az embereket megbecsülik: ha kérésük meghallgatásra talál, ha segítségükre van nehézségeikben, ha jelenlétüket értékelik, méltóságukat Isten tekintete megerősíti és helyreállítja a közösségen belül. Ahogy Pétert megváltoztatta a Kornéliusszal való találkozás tapasztalata, nekünk is engednünk kell, hogy átalakuljunk attól, amire Isten meghív minket. A szinódusi folyamaton keresztül Isten a megtérés közös útján vezet bennünket azáltal, amit egymással megosztunk. Isten más emberek által ér el minket, gyakran egészen meglepő módon.

Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, erőfeszítéseket kell tennünk annak érdekében, hogy értelmes módon a lehető legtöbb embert vonjuk bele ebbe. Ez az egyházmegyei kapcsolattartó(k) első számú feladata, akiket arra neveztek ki, hogy vezessék és animálják a szinódusi folyamat egyházmegyei szakaszát. Haszontalan lesz az a felületes vagy előre megírt hozzájárulás, amely nem képviseli pontosan és sokszínűen az emberek tapasztalatait, sem az, amely nem fejezi ki a tapasztalatok teljes skáláját és sokféleségét.

Ebben az értelemben az egyházmegyei szakaszt azzal kell kezdeni, hogy megtaláljuk a lehető legszélesebb körű részvétel elérésének leghatékonyabb módjait. Személyesen kell megszólítanunk a periférián élőket, azokat, akik elhagyták az Egyházat, azokat, akik ritkán vagy soha

15

nem gyakorolják hitüket, azokat, akik megtapasztalják a szegénységet vagy a marginalizálódást, a menekülteket, a kirekesztetteket, a hangtalanokat stb.

A szinódusi tapasztalat lényege az Istenre való figyelés az egymásra figyelés segítségével, inspirálva Isten Igéje által. Azért figyelünk egymásre, hogy jobban meghalljuk a mai világban a Szentlélek hangját, ami történhet egy összejövetel során, de erősen bátorítjuk, hogy több összejövetelre kerüljön sor, hogy lehetővé tegyük a megosztás interaktív légkörét, melynek során az emberek megismerik egymást, megbíznak egymásban, és úgy érzik, hogy szabadabban beszélhetnek, így válik ez közös utazásunk során egy valóban szinódusi tapasztalattá. A kommunikáció és a meghallgatás formálisabb aspektusai mellett fontos, hogy az összejöveteleknek legyenek informális pillanatai is. A zarándoklatok, a csoportos tevékenységek, a művészeti megnyilvánulások, sőt még a kávészünetek is segíthetnek abban, hogy megerősödjék a közösségi érzés az egymással való életmegosztás élményén keresztül.

Az, hogy ezek a találkozók hogyan zajlanak, mindig a helyi körülményektől függ. Összefoghat akár több plébánia is, valamint a sajátos szolgálatok, mint a lelkipásztori egészségügyi ellátás vagy a katolikus oktatás, vallási közösségek, laikus mozgalmak és ökumenikus csoportok.

A lenti kérdőívben (5. rész) ösztönző kérdéseket javaslunk a megosztás és meghallgatás e tapasztalatának elindítására és megkönnyítésére. A cél nem az, hogy az összes kérdésre válaszoljunk, hanem az, hogy kiválasszuk azokat, amelyek a helyi kontextusában a leglényegesebbek. Más kérdéseket is fel lehet tenni, sőt, erre kifejezetten bátorítunk is titeket. Általános útmutatásként inkább az olyan típusú kérdésekre helyezzünk nagyobb hangsúlyt, amelyek személyes történeteket és a valós élet tapasztalatait idézik fel, sokkal inkább, mint a „doktrinális” kijelentésekre. Lásd az 5. részt néhány példáért.

A meghallgatási folyamat során kapott visszajelzéseket szintetizálni kell. Amint azt az alábbi útiterv (4.4. rész) is kifejti, a szintézist minden alkalommal el kell készíteni, amikor az egyházmegyében válaszolnak a jelen Vademecumban (5. rész) feltett kérdésekre. Ugyanakkor minden egyházmegye, és végső soron minden püspöki konferencia számára is készül egy - egy szintézis. Ezeknek a szintéziseknek a célja - valamennyi szinten - nem az, hogy általános összefoglalót készítsenek mindarról, ami elhangzott, vagy hogy tudományos tevékenységet végezzenek. A szintézis sokkal inkább a megkülönböztetés aktusa, amikor kiválasztásra és megfogalmazásra kerül, hogy mi az, ami hozzájárul a szinódusi folyamat következő szakaszához, azáltal, hogy elküldik az egyházmegyének (az egyházmegyén belüli konzultáció esetében), végül pedig a püspöki konferenciának (az egyházmegye által készített szintézis esetében). Ebben az értelemben a szintézis nem csupán a közös tendenciákról és a konvergenciapontokról számol be, hanem kiemeli azokat a pontokat is, amelyek aláhúznak valamit, sajátos, eredeti nézőpontot inspirálnak vagy új horizontot nyitnak. A szintézisnek különös figyelmet kell fordítania azok hangjára, akiket gyakran nem hallgatnak meg, és integrálnia kell azt is, amit „kisebbségi jelentésnek” nevezhetnénk. A visszajelzéseknek nemcsak a pozitív tapasztalatokat kell kiemelniük, hanem a kihívást jelentő és negatív tapasztalatoknak is hangot kell adniuk azért, hogy tükrözzék a meghallgatott valóságot. A visszajelzésnek át kell adnia a helyi közösség tapasztalatát: a résztvevők hozzáállását, valamint a megkülönböztetésben való részvétel örömeit és kihívásait.

A helyi közösségektől kapott visszajelzéseket egyházmegyei szinten egy átfogó összegzésben kell összefoglalni. Az összegzés, amelyet minden egyházmegye a meghallgatás és a megkülönböztetés folyamatának végén kidolgoz, a saját, konkrét hozzájárulását képezi Isten népének útjához, emellett hasznos dokumentumként szolgálhat a részegyháznak a szinodalitás útján tett következő lépésének meghatározásához is. A szinódusi folyamat későbbi szakaszainak megkönnyítése érdekében fontos, hogy az ima és a reflexió gyümölcseit legfeljebb tíz oldalon foglaljuk össze. Az egyházmegyei szintézishez más szövegek is csatolhatók, amelyek támogatják vagy értelmezik annak tartalmát.

Az egyes egyházmegyék vagy eparchiák szintézisét ezután továbbítják a keleti egyházak püspöki konferenciáinak és szinódusainak. Ezek a testületek pedig a fent leírtakkal megegyező

16

módon, a megkülönböztető szellemében, a megkapott egyházmegyei/eparchiális szintézisek alapján elkészítik saját szintézisüket. A keleti egyházak püspöki konferenciái és szinódusai ezt az általuk összeállított szintézist benyújtják a Püspöki Szinódus Főtitkárságának, amely a helyi szinten megtapasztaltak alapján összeállítja a munkadokumentum (Instrumentum Laboris) első kiadását.

4.2 A püspök szerepe a szinodális folyamatban

A szinodalitás nem létezhet a Püspöki Kollégium pásztori tekintélye nélkül, Péter utódjának primátusa alatt, valamint az egyes megyéspüspökök pásztori tekintélye nélkül a gondjaira bízott egyházmegyében. A püspökök szolgálata az, hogy pásztorok, tanítók és az istentisztelet papjai legyenek. A megkülönböztetés karizmája arra hívja őket, hogy az Egyház hitének hiteles őrzői, értelmezői és tanúi legyenek. A részegyházakban és a részegyházakból áll fen az egyetlen Katolikus Egyház (LG, 23). A szinódusi folyamat teljessége csak a részegyházak bevonásával valósulhat meg, ami a megyéspüspök személyes részvételét igényli. „E katolicitás erejével minden egyes rész átadja sajátos ajándékait a többi résznek és az egész Egyháznak, úgy, hogy az egész és minden egyes rész gyarapodjon a tagok kölcsönös önközlése által, egységben törekedve a teljességre.” (LG, 13). A részegyházak sokfélesége, valamint környezetük és kultúrájuk különböző ajándékokkal gyarapítják az egészet, gazdagítva ezáltal Krisztus Testét. Ez kulcs az Egyház szinodális útjának megértéséhez.

Ezért a megyéspüspök elsődleges szerepe ebben a szinodális folyamatban az, hogy egyengesse Isten népének szinodális tapasztalatát a szinodális Egyház felé vezető úton. A megyéspüspök kulcsszerepet tölt be abban, hogy egyházmegyéjében meghallgassák Isten népét. Az egyházmegye püspökének, ahhoz, hogy őt e feladatban segítése, ki kell jelölnie egy egyházmegyei kapcsolattartót vagy kapcsolattartókat. Együtt, imádságos módon mérlegelhetnek. A püspököt arra bátorítjuk, hogy vállaljon aktív szerepet e szinódális folyamat egyházmegyei szakaszában. Részvétele Isten népének sokfélesége közepette segítse elő a nyílt párbeszédet.

A püspök kérhet visszajelzést és részvételt, amennyiben ez hasznos a szervezési folyamatban. A püspök konzultáljon az egyházmegye megfelelő testületeivel, szervezeteivel és struktúráival, beleértve a Tanácsosok Testületét, a Szenátust, a plébániákkal, a vallási közösségekkel, a laikus mozgalmakkal, a különböző lelkipásztori szolgálatokkal (például az iskolákban és kórházakban) és az egyházmegyei bizottságokkal, így ösztönözve részvételüket a szinódusi folyamatban, és kérve segítségüket, amennyiben az szükséges. A konzultációs folyamat előkészítése és megkönnyítése érdekében a püspök felhatalmazása alapján az egyházmegyei kapcsolattartó(k) közvetlenül kommunikálhat(nak) a plébániák és más helyi közösségek koordinátoraival a.

Ugyanakkor a püspök biztosíthatja a megfelelő erőforrásokat, beleértve a pénzügyi, logisztikai, technikai és személyi erőforrásokat is. A püspöknek abban is szerepe van, hogy bátorítsa a különböző csoportok és személyek bevonását azért, hogy a szinódusi folyamat valóban közös erőfeszítés legyen, amely a hívek széles körű részvételére támaszkodik, és Isten népének teljes sokszínűségét tükrözi: papokat, diakónusokat, szerzeteseket és szerzetesnőket, valamint laikusokat. Az egyházmegyei struktúrák, amelyek már most is a szinodalitás gyakorlatát tükrözik, alapvető támogatást nyújthatnak e téren, különösen a Tanácsosok testülete, a Szenátus, a plébániai tanácsadó testület stb.

Készíthető személyre szóló levél vagy akár videó is, amelyben a püspök mindenkit meghív és arra bátorít az egyházmegyében, hogy vegyen részt a meghallgatás, a párbeszéd és a konzultáció folyamatában. Ajánlott, hogy a szinódusi folyamat egyházmegyei szakaszát egy liturgikus ünnepséggel nyissák meg és zárják le, amelyet a püspök celebrál.

A konzultációs folyamat során a püspök legfontosabb feladata a meghallgatás. Bár a megyéspüspök személyes részvétele a meghallgatás folyamatában sokféle formában megjelenhet, arra ösztönözzük, hogy vegyen részt és figyeljen a hívek hangjára. Amellett, hogy a püspök részt vesz az egyházmegye helyi találkozóin, sőt, ha úgy kívánja, saját maga is összehívhat ad hoc kisközösségi összejöveteleket, amelyekre azokat hívja meg, akik az egyházmegye összetételét leképezik, különösen a perifériákon élőket. Emellett a konzultációk során összegyűjtött visszajelzések

17

áttekintésével is meghallgathatja a véleményeket, megkülönböztetve, hogy mit mond a Szentlélek a gondjaira bízott emberek által. A püspöknek rendszeresen találkoznia kell az egyházmegyei kapcsolattartó(k)kal, hogy áttekintse a konzultáció folyamatát és a felmerülő kérdésekkel foglalkozzon. Figyelni kell arra is, hogy a püspök és a papság jelenléte ne okozza azt az elkerülendő hatást, amely korlátozza a hívek hiteles és kötetlen hozzájárulását, különösen olyan körülmények között, ahol botrány történt vagy egyszerűen a kulturális tisztelet miatt.

Végül pedig az egyházmegyei szakasz csúcspontjaként a püspök hívjon össze egy egyházmegyei előszinódusi találkozót, melynek megszervezésében működjék együtt az egyházmegyei kapcsolattartó(k)kal. Ennek az összejövetelnek az egyházmegye széles körű képviseletére kell törekednie azzal a céllal, hogy együtt imádkozzanak, hallgassanak, gondolkodjanak és megkülönböztessék azt a szinódusi utat, amelyre Isten Lelke az egyházmegyét hívja. A püspök ezután az egyházmegyei kapcsolattartó(k)kal együttműködve felülvizsgálhatja az egyházmegyei jelentést, mielőtt azt a püspöki konferencia elé terjesztik. Nagyon fontos megjegyezni, hogy az egyházmegyei összefoglalónak nem az a célja, hogy pozitív vagy negatív értékítélet legye a megyéspüspökről, hanem az egyházmegyei szintézisnek inkább egy őszinte jelentésnek kell lennie mindarról, amit a szinódusi folyamat egyházmegyei szakaszában megosztottunk egymással, és amely Isten népe különböző nézeteit és perspektíváit képviseli.

Érthető, hogy e konzultációs folyamat megkezdése a pasztoráció vezetőiben az izgalomtól és az örömtől kezdve az aggodalomig, a félelemig, a bizonytalanságig vagy akár a szkepszisig sokféle érzést vált ki. Az ilyen árnyalt reakciók gyakran részei a szinodális útnak. A püspökök tudomásul vehetik az egyházmegyében megjelenő reakciók sokféleségét, ugyanakkor bátoríthatják is a Szentlélek iránti nyitottságot, aki gyakran meglepő és üdítő módon munkálkodik. Mint nyájának jó pásztora, a püspök arra hivatott, hogy Isten népe előtt járjon, hogy közéjük álljon, és hogy kövesse őket, biztosítva, hogy senki se maradjon ki vagy tévedjen el.

4.3 A papok és diakónusok szerepe a szinódusi folyamatban

A papok és diakónusok szolgálatának két létfontosságú viszonyítási pontja van: egyrészt a megyéspüspök, másrészt pedig a lelkipásztori gondoskodásukra bízott emberek. Így a helyi egyházban jelen lévő papság hasznos kapcsolódási pontot jelent a püspök és a rábízottak között. Ezáltal a papok és a diakónusok kulcsszerepet kapnak abban, hogy együtt haladjanak Isten népe körében, egyesülve a püspökkel és a hívek szolgálatában. Képesek arra, hogy a püspök nevében beszéljenek a néppel, és arra is és fordítva is. Ők a közösség és az egység küldöttei Krisztus Testének építésében, segítik a híveket, hogy együtt haladjanak előre. A papok emellett a megújulás hírnökei, akik figyelnek a nyáj szükségleteire, és rámutatnak arra, hogy a Szentlélek hogyan nyit új utakat. Végül pedig az imádság emberei, akik elősegítik a szinodalitás valóban lelki megtapasztalását, hogy Isten népe jobban a Szentlélekre figyelhessen és közösségben felismerhesse Isten akaratát.

Ebben az értelemben a papoknak és a diakónusoknak döntő szerepük van abban, hogy Isten népét a szinodalitás útján kísérjék. Krisztus Egyházának szinódusibbá válásának előmozdítására és ennek a gyakorlatba történő megvalósítására irányuló erőfeszítéseik létfontosságúak. A papok és diakónusok tudatosíthatják az egyház szinodális jellegét és a szinodalitás jelentését az általuk ellátott egyházközségekben, szolgálatokban és mozgalmakban. A papok és diakónusok arra is hivatottak, hogy támogassák, bátorítsák, elősegítsék és lehetővé tegyék a szinódális folyamat egyházmegyei szakaszát a helyi egyházban. Ezt azokon testületeken át teszik, amelyek már megvannak az egyházmegyében, mint például a Tanácsosok testülete, a Papi Szenátus és a Plébániai tanácsadó testület. Külön is fontos a helyi egyházak „szinodális” szerveinek bevonása, különösen is a Plébániai tanácsadó testületé. Az Egyház szinodális útján ezek a testületek egyházmegyei szinten „alapvetőnek bizonyulhatnak, és elkezdhet kialakulni egy szinodális egyház.” (EC, 7).

Ugyanakkor a papok és a diakónusok új és kreatív módokat találhatnak arra, hogy a hívek körében előmozdítsák a hiteles szinodális tapasztalatot, a megyéspüspök és az egyházmegyei kapcsolattartó(k) kezdeményezéseihez kapcsolódva, akiket erre a feladatra (a szinódusi folyamat koordinációja) kijelöltek. Érdemes megjegyezni, hogy a szinódusi folyamat egyházmegyei

18

szakaszában a konzultációt a megyéspüspök koordinálja, és „a [helyi] egyház papjaihoz, diakónusaihoz és a világi hívőkhöz szól, egyénileg és a különféle társulásokban, anélkül, hogy figyelmen kívül hagynák azt az értékes hozzájárulást, amelyet a megszentelt személyek nyújthatnak” (EC, 7). Az előkészítő dokumentum azt tanítja, hogy Jézus szolgálatában „az apostolok kiválasztása nem egy kizárólagos hatalmi és elkülönült pozíció, hanem az áldás és a közösség befogadó szolgálatának kegyelme. A feltámadt Úr Lelkének ajándékának köszönhetően őrzik Jézus helyét, anélkül, hogy helyettesítenék őt: nem megszűrik, hanem megkönnyítik a vele való találkozást” (PD, 19). Így a felszentelésben kapott szent ajándékokkal és karizmákkal felruházott papságnak is döntő szerepe van abban, hogy ez a szinódusi tapasztalat a Feltámadott Krisztussal való hiteles találkozás legyen, amely alapot vet az imádságban, táplálkozik az Eucharisztia ünnepléséből és inspirációt nyer Isten Igéjének hallgatása által.

4.4 Útiterv (lépésminta az egyházmegyei szakaszhoz)

Az egyes egyházmegyékben a meghallgatás és párbeszéd szakaszának megvalósításával járó feladatok a helyi tényezőktől függően változhatnak, de általános megközelítés szerint ez a következő lépéseket foglalja magában:

1. Az egyházmegyei kapcsolattartó személy(ek) kijelölése

Minden egyházmegyének ki kell választania egy vagy két személyt, akik az egyházmegyei kapcsolattartó szerepét töltik be. Az „A.függelék” részletesen ismerteti e kapcsolattartók feladatait és a tőlük elvárt tulajdonságokat. Ideális esetben két személyt nevezzenek ki, mint a társfelelősség modelljét. Ha egynél több egyházmegyei kapcsolattartó személy van, ajánlott egy nőt és egy férfit kinevezni. A kapcsolattartó(k) lehet önkéntes vagy fizetett, illetve az egyházmegyében már dolgozó személy(ek). Az egyházmegyei kapcsolattartók lehetnek papok, szerzetesek vagy laikusok. Az egyházmegyék megfontolhatják azt is, hogy az egyházmegyei kapcsolattartó(k) szerepet vállalhatnak abban is, hogy az egyházmegyében a szinodalitás útját 2023 októberéig és azon túl is szolgálják.

2. Egy egyházmegyei szinódusi team felállítása

Az egyházmegyei kapcsolattartó(k)nak valószínűleg egy teammel kell majd együtt dolgoznia, amely vagy nyílt folyamaton keresztül, érdeklődő személyekből, vagy pedig a megyéspüspök kinevezése alapján állítható össze. Az egyházmegyei szinódusi team tagjai valószínűleg a plébániák, mozgalmak, egyházmegyei szolgáltevők és vallási közösségek képviselőiből állnak majd, akik az egyházmegyei kapcsolattartó(k)at tanácsadó és munkaszervezetként segíthetik majd. A jelenlegi szinódus egyházmegyei szakaszán túlmenően az egyházmegyei szinódusi team az egyházmegye püspökével együttműködve a jövőben is folytathatja a szinodalitás útjának előmozdítását és megvalósítását az egyházmegyében.

3. Az egyházmegye útjának megkülönböztetése

Az előkészítő dokumentum és a Vademecum a jelenlegi szinódusról nyújt tájékoztatást, továbbá a konzultációs folyamat megszervezéséhez iránymutatásokat kínál. A dokumentumokat az eltérő kontextusokban különbözőképpen kell alkalmazni, a helyi egyház és a társadalom megfelelő valóságától és kihívásaitól, valamint az egyházmegyében zajló vagy nemrégiben lezajlott szinódusi folyamatoktól függően. E dokumentumok segítségével imádságos elmélkedést végezhető annak érdekében, hogy az egyházmegye számára kulcsfontosságú területek megkülönböztetése lehetővé váljon.

4. A részvételi folyamat megtervezése

Minden egyházmegyének törekednie kell a lehető legszélesebb körű részvételre, azáltal, hogy különböző megszólítási módokat alkalmaz, mint pl. plébániai szintű találkozók, egyházközségek közötti összejövetelek, iskolai csoportok, helyi egyesületek megszólítása, online felületek, a nyelvi kisebbségekhez tartozók, valamint az Egyháztól eddig távol állók elérésének megfelelő eszközeinek alkalmazása. Ideális esetben lehetőség kell biztosítani arra is, hogy a különböző csoportok egymást meghallgassák. A konzultációs folyamathoz szükséges erőforrásokat el kell különíteni és rendelkezésre kell bocsátani, ideértve a költségvetést, a fizikai létesítményeket

19

és az online platformokat. Az egyházmegyék közötti együttműködés is lehetséges, hogy a szükség szerinti pénzügyi támogatást és emberi erőforrásokat biztosítani lehessen.

5. Csoportkoordinátorok felkészítése a szinódusi konzultációs ülésekre.

Az egyházmegyei szinódusi team koordinátorok segítségével valósíthatja meg a szinódusi konzultációt. Például egy egyházközségen belül az adott egyházközség koordinátora felügyelheti a szinódusi konzultációt, együttműködve a megfelelő plébániai teammel. Minden koordinátornak tájékoztatást kell kapnia a szinódusi folyamat céljairól és hozzáférést kell kapnia a megfelelő forrásokhoz, beleértve ezt a Vademecumot és a szinódus honlapját. A koordinátorok ezt követően az egyházmegyei szinódusi teammel dialógusban megítélik és megtervezik a saját csoportjuk számára legmegfelelőbb folyamatokat.

6. Orientációs műhely biztosítása az egyházmegyei szinódusi team és a helyi koordinátorok számára.

Mivel a szinodalitással kapcsolatos tapasztalatok valószínűleg különbözőek az egyes egyházmegyében, ezért képzési műhelyeket lehet biztosítani, hogy mindenki tájékozódhasson a szinodalitással kapcsolatosan és alapvető készségekkel rendelkezzen a szinodális folyamatok megértéséhez. Ilyen készségek közé tartozna például szinódusi konzultációs ülések megszervezése és ez az alapképzés önmagában is értékes eredménye lehet a jelenlegi szinódusi folyamatnak. A B. függelék vázlatosan bemutatja, hogyan lehet lebonyolítani egy jellemző szinódusi konzultációs ülést. A legfontosabb a megfelelő módszerek alkalmazása, olyan, ami elősegíti a figyelmes meghallgatást, a valódi megosztást és a közös lelki megkülönböztetést. További források a szinódusi honlapon találhatók.

7. Kommunikáció minden emberrel

A tudatosság növelése és a részvétel ösztönzése érdekében a szinódus kapcsán széles körű nyilvánosságot kell biztosítani, hogy a szinódus jelentőségét és céljait, valamint azt, hogy kik és hogyan vehetnek részt benne, megismertessék. A honlapon néhány példa található a nyilvánosságra szánt anyagokra.

8. A szinódusi konzultációs folyamat megvalósítása, nyomon követése és irányítása

Amint készen áll, elkezdődhet a szinódusi konzultációs folyamat. Ennek a szakasznak a középpontjában a szinódusi konzultációs találkozók állnak, amelyekre az egyházmegyében sor kerül. Egyházmegyei szinten liturgikus ünnepséget lehet szervezni az egyházmegyei szakasz megnyitására és a Szentlélek segítségül hívására, kérve, hogy a Lélek vezesse a folyamatot. Az egyházmegyei szakasz során az egyházmegyei kapcsolattartó(k)nak rendszeres kapcsolatot kell tartania a szinódusi konzultációs találkozók csoportkoordinátoraival, hogy figyelemmel kísérhesse az előrehaladást, szükség esetén támogatást nyújthasson, és megkönnyítse az elképzelések, a legjobb gyakorlatok és a visszajelzések cseréjét. Egy időpontot is meg kell határozni a konzultációs visszajelzések benyújtására, amely az egyházmegyei szintézisre vonatkozó, alább ismertetett iránymutatásokat követheti.

9. Egyházmegyei szinódust megelőző találkozó

Erősen ajánlott, hogy az egyházmegyei konzultációs folyamat csúcspontja az egyházmegyei szinódust megelőző találkozóban legyen, amely a liturgikus ünneplést is magában foglalja. Az egyházmegye tagjainak legszélesebb körű spektrumát kell meghívni azzal a céllal, hogy együtt imádkozzanak, hallgassanak, elmélkedjenek és megkülönböztessék azt a szinódusi utat, amelyre a Szentlélek az egyházmegyét hívja. Ennek a találkozónak a megszervezésére a C. függelék tartalmaz javaslatokat.

10. Az egyházmegyei szintézis elkészítése és benyújtása

Végül pedig szükséges egy egyházmegyei szintézist elkészíteni az egyházmegye területéről származó összegyűjtött visszajelzések, valamint a szinódust megelőző találkozó eredménye alapján. Erre a D. függelék tartalmaz egy javasolt vázlatot, amit egy meghatározott időpontig a püspöki konferenciához kell benyújtani. A véglegesítést követően a szintézist az egyházmegye nyilvánosságával is közölni kell. Az egyházmegyei kapcsolattartó(k)nak kinevezését legalább a püspöki szinódus 2023. októberi közgyűléséig fenn kell tartani, de szerepük ezen időpont után is

20

folytatódhat. A jelenlegi szinódus egymást követő szakaszaiban ők lesznek a kapcsolattartó a püspöki konferenciák és a kontinentális szinódus számára, és segíthetnek abban, hogy az egyházmegye továbbra is részt vehessen a szinódusi folyamatban. Amennyiben szükséges, ők biztosítják a konzultáció során felmerült javaslatok zökkenőmentes egyházmegyei megvalósítását. Mindezeket figyelembe véve ez a szinódusi folyamat nem a vég, hanem egy új kezdet.

4.5 A szinodális tapasztalat alapelemei

A fenti 4.4. részben felsorolt lépéseket iránymutatásként kell használni. Végső soron az egyházmegyei szakasz hasonló elemeket tartalmaz, mint a püspöki szinódus közgyűlése, például a 2023 októberében Rómában tartandó közgyűlés. Ezek az elemek a következők: a kezdéskor egy liturgikus ünnepség, közgyűlés, kiscsoportos találkozók, a csend és az imádság pillanatai, informális beszélgetések, közös élmények (például zarándoklatok, művészeti események, valamint a kiszolgáltatottakkal, fogyatékkal élőkkel és idősekkel kapcsolatos találkozás), végül pedig befejezéskor egy liturgikus ünnepség. A szinodalitás ezen alapvető összetevői könnyen alkalmazhatók a helyi körülményekhez alkalmazva annak érdekében, hogy elősegítsék a gyümölcsöző szinodális tapasztalatot a helyi egyházban, szem előtt tartva a 2. részben fentebb vázolt elveket, magatartásokat és buktatókat.

5. A szinódusi folyamat megszervezéséhez szükséges erőforrások

5.1 Az egyházmegyei szinódusi folyamatának módszertana

Minden egyházmegye fel tudja mérni azt, hogy hogyan lehetne a legkedvezőbb módon ismertté tenni Szentlélektől származó szinodális tapasztalatot a hívő nép számára, különös figyelmet fordítva azokra, akiknek a hangját a múltban nem hallották meg. A szinódus honlapján tanácsokat és forrásokat találunk arra vonatkozóan, hogy ezt miként lehet megtenni.

Amint fentebb említettük, az egyének és csoportok helyi egyházon keresztül vehetnek részt a szinodális folyamatban. Lehetőség van azonban arra is, hogy az egyének és csoportok közvetlenül a Püspöki Szinódus Főtitkárságához forduljanak (EC, 6).

A helyi egyházakon belül a találkozókat úgy kell megszervezni, hogy a helyi kontextusban a lehető legtermékenyebb szinódusi tapasztalat megszületését segítsék elő. Ideális esetben több ilyen „szinodális konzultációs találkozót” szerveznének a résztvevők számára, hogy elmélyülhessenek és gazdagabb párbeszédet folytathassanak. Alternatív megoldásként új közösségeket is lehet szervezni, hogy többen tapasztalhassák meg a nézetek és tapasztalatok szélesebb körű változatosságát, és bekapcsolódhassanak.

Az egyes emberek az egyházmegyéhez közvetlenül is elküldhetik visszajelzéseiket. Az egyéni konzultációs beadványok esetében a megfelelő információkat és anyagokat időben el kell juttatni, hogy az adott vélemények az egyházmegyei szintézisbe bekerülhessenek. A szinódusi folyamat közösségi tapasztalatát támogatni kell az egyéni hozzájárulásokkal szemben, mivel ezek jobban kifejezik az „együtt járás” szinódusi szellemét. Ebben az értelemben videók, videokonferenciák, szentírási elmélkedések és imák ajánlhatók azoknak, akik egyénileg járulnak ehhez hozzá, hogy ezáltal is szorosabban egyesüljenek a szinodalitás tapasztalatával.

A több közösséget összefogó szinodális konzultációs találkozók megtartása jó módja lehet annak, hogy különböző társadalmi-gazdasági háttérrel, etnikumokkal, korcsoportokkal stb. rendelkező embereket összegyűjtsük. Két vagy több plébánia is találkozhat, hogy közös szinodális konzultációs üléseket szervezzenek. A megosztás középpontjában egy közös, releváns tapasztalat állhat, például a keresztények előtt álló kihívások, az egyházi lét a COVID-19 világjárvány közepette, vagy olyasvalami, ami életünkhöz kapcsolódik. Egy plébániák közötti szervezőcsoportot is létre lehet hozni.

Arra is bátorítunk titeket, hogy a szinodalitás témáját és a szinodális konzultációs folyamatot lehetőség szerint építsék be a már tervezett helyi vagy egyházmegyei találkozókba és összejövetelekbe. Ebben az értelemben a szinódusi folyamat egyházmegyei szakasza gazdagíthatja a

21

2021-2022-es év már meglévő lelkipásztori programját, miközben bizonyos új elemeket is inspirálhat.

5.2 A szinódusi folyamat informális dimenziója

Egymás megismerése és a közös élet megosztása gazdagítja az egymásra való odafigyelést. A találkozás és a dialógus megkezdése előtt nagyon hasznos lehet valamiféle közös tevékenység.

Néhány példa erre: zarándoklat, szociális vagy karitatív tevékenység, vagy egyszerűen csak egy közös étkezés. A résztvevők közötti kölcsönös bizalom kialakításán túl ez elősegítheti azon emberek részvételét is, akiket inkább a gyakorlati cselekvés vonz, mintsem az intellektuális vita.

Ez a megközelítés Jézus példáját követi, aki összegyűjtötte tanítványait, hogy együtt étkezzenek, együtt vándoroljanak vagy egyszerűen csak időt töltsenek egymással. Fontos az, hogy megfelelő időt és teret biztosítsunk a közös étkezésre, meghosszabbítva a szünetekben a meghallgatás élményét egy kevésbé formális és spontánabb eszmecsere során. Ez megnyitja az utat a formális megbeszéléseken magukat kevésbé jól érző emberek gyümölcsözőbb részvétele előtt, valamint lehetőséget adhat bizonyos kérdések szabadabb tisztázására.

A fizikai, kulturális, szociális és karitatív tevékenységekben való részvétel hozzájárulhat a résztvevők közötti közösség építéséhez, az Egyházat a közös testvériség új tapasztalatain keresztül megújítva.

5.3 A konzultáció fő kérdése

Ez a szinódus a következő alapvető kérdést teszi fel: A szinodális egyház az evangélium hirdetése során „együtt halad”. Hogyan történik ez az „együtt haladás” ma a helyi egyházában? Milyen lépésekre hív minket a Lélek, hogy növekedjünk „együtt haladásunkban”? (PD, 26)

Erre a kérdésre válaszolva arra kapunk meghívást, hogy:
- felidézzük tapasztalatainkat
- mélyebben olvassuk újra ezeket a tapasztalatokat: Milyen örömöket okoztak? Milyen

nehézségekkel és akadályokkal találkoztak? Milyen sebeket tártak fel? Milyen felismeréseket váltottak ki?

- gyűjtsétek össze a gyümölcsöket, hogy megosszátok őket: a Szentlélek hangja hogyan szólalt meg ezekben a tapasztalatokban? Mit kér tőlünk a Lélek? Melyek a javítandó pontok, a változás lehetőségei, a megteendő lépések? Milyen utak nyílnak meg helyi egyház előtt?

Annak érdekében, hogy az embereket ezen alapvető kérdés teljesebb feltárásában segítsük, a következő témák a „megélt szinodalitás” (PD, 30) jelentős aspektusait emelik ki. E kérdésekre felelve hasznos emlékezni arra, hogy az „együtt haladás” két, egymással mélyen összefüggő módon történik. Először is, Isten népeként egymással együtt haladunk előre, emellett pedig Isten népeként az egész emberi családdal együtt haladunk. Ez a két perspektíva gazdagítja egymást, és hasznos a mélyebb közösség és a gyümölcsözőbb küldetés felé vezető közös megkülönböztetésben.

Az alábbi tíz téma mindegyikéhez tartozó kérdések kiindulópontként vagy hasznos iránymutatásként használhatók, viszont nem szükséges, hogy a megbeszélés és a dialógus az alábbi kérdésekre korlátozódjon:

1. TÁRSAK AZ ÚTON

Az Egyházban és a társadalomban egymás mellett járunk ugyanazon az úton. Helyi egyházunkban kik azok, akik „együtt járnak”? Kik azok, akik látszólag távolabb vannak egymástól? Hogyan vagyunk hivatottak arra, hogy társként növekedjünk? Milyen csoportok vagy egyének maradnak a periférián?

2. MEGHALLGATÁS

A meghallgatás az első lépés, amelyhez előítéletek nélküli nyitott elmére és szívre van szükség. Hogyan szól hozzánk Isten azokon a hangokon keresztül, amelyeket néha figyelmen kívül hagyunk? Hogyan hallgatják meg a laikusokat, különösen a nőket és a fiatalokat? Mi segíti vagy gátolja a meghallgatásunkat? Mennyire hallgatjuk meg azokat, akik a periférián vannak? Hogyan

22

integráljuk a megszentelt élet tagjainak hozzájárulását? Milyen korlátok tapasztalhatók a meghallgatásra való képességben, különösen akkor, ha másoknak más nézeteik vannak, mint nekünk? Milyen teret kap a kisebbségek hangja, különösen a szegénységet, marginalizálódást vagy társadalmi kirekesztést megtapasztalóké?

3. MEGNYILVÁNULÁS

Mindenkit meghívunk arra, hogy bátran és parrhesia, azaz szabadságban, igazságban és szeretetben szólaljon meg. A bátor, őszinte és felelősségteljes megszólalást mi az, ami lehetővé teszi vagy akadályozza helyi egyházban és a társadalomban? Mikor és hogyan sikerül kimondani azt, ami számunkra fontos? Hogyan működik a kapcsolat a helyi médiával (nem csak a katolikus médiával)? Ki beszél a keresztény közösség nevében, és őket hogyan választják ki?

4. ÜNNEPLÉS

Az „együtt járás” csak akkor lehetséges, ha az Ige közös hallgatásán és az Eucharisztia ünneplésén alapul. Hogyan inspirálja és irányítja az imádság és a liturgikus ünneplés a közös életünket és közösségi küldetésünket? Hogyan inspirálják a legfontosabb döntéseket? Hogyan segítjük elő a hívek aktív részvételét a liturgiában? Milyen teret kap a lektori és akolitusi szolgálatban való részvétel?

5. KÖZÖS KÜLDETÉSÜNKÉRT VALÓ FELELŐSSÉG MEGOSZTÁSA

A szinodalitás az Egyház küldetésének szolgálatában áll, amelyben minden tagnak részt kell vennie. Mivel mindannyian misszióra küldött tanítványok vagyunk, hogyan kaptak meghívást a megkeresztelt személyek, hogy részt vegyenek az Egyház missziójában? Mi akadályozza a megkeresztelteket abban, hogy aktívan részt vegyenek a misszióban? A misszió mely területeit hanyagoljuk el? Hogyan támogatja a közösség azokat a tagjait, akik különböző módon szolgálják a társadalmat (társadalmi és politikai szerepvállalás, tudományos kutatás, oktatás, a társadalmi igazságosság előmozdítása, az emberi jogok védelme, környezetvédelem stb.) Hogyan segíti az Egyház tagjait abban, hogy missziós módon éljék meg a társadalom szolgálatát? Hogyan és ki által történnek a missziós döntésekkel kapcsolatos megkülönböztető döntések?

6. PÁRBESZÉD AZ EGYHÁZBAN ÉS A TÁRSADALOMBAN

A párbeszéd kitartást és türelmet igényel, de lehetővé teszi a kölcsönös megértést is. Milyen mértékben találkoznak a közösségben a különböző népek a párbeszéd érdekében? Milyen helyei és eszközei vannak a párbeszédnek helyi egyházon belül? Hogyan segítjük elő az együttműködést a szomszédos egyházmegyékkel, a környező vallási közösségekkel, a laikus egyesületekkel és mozgalmakkal stb. való együttműködést? Hogyan kezeljük a szemléletmódbeli eltéréseket, a konfliktusokat és a nehézségeket? Az Egyház és a társadalom mely konkrét kérdéseire kell figyelmet fordítanunk? Milyen tapasztalataink vannak a párbeszéd és az együttműködés terén más vallások híveivel és azokkal, akik nem vallási kötődésűek? Hogyan folytat párbeszédet az Egyház a társadalom egyes szféráival és miként tanul a társadalom más szféráiból: a politika, a gazdaság, a kultúra, a civil társadalom képviselőitől és a szegényektől?

7. ÖKUMENIZMUS

Az egy keresztség által egységbe foglalt, de különböző felekezetű keresztények közötti párbeszéd különleges helyet kap el a szinodusi úton. Milyen kapcsolatokat ápol egyházi közösségünk más keresztény hagyományok és felekezetek tagjaival? Mi az, ami közös bennünk, és hogyan haladunk előre? Az együtt járás milyen gyümölcsöt termett? Milyen nehézségek merültek fel? Hogyan tehetjük meg a következő lépést?

8. TEKINTÉLY ÉS RÉSZVÉTEL

A szindóusi egyház részvételi és társfelelős egyház. Miként határozza meg közösségünk a kitűzendő célokat, az elérésükhöz vivő utat és a szükséges lépéseket? Hogyan gyakoroljuk a tekintélyt vagy a kormányzást a helyi egyházon belül? A gyakorlatban hogyan valósul meg a csapatmunka és a társfelelősség? Ki és hogyan végzi az értékelés feladatát? Hogyan segítik elő a laikusok szolgálatát és a laikusok felelősségét? Vannak-e helyi szinten gyümölcsöző tapasztalataink a szinodalitással kapcsolatosan? Hogyan működnek a szinodális testületek a helyi egyházak szintjén (tanácsadó

23

testületek, tanácsok stb.)? Hogyan tudjuk megvalósítani a szinodális szemléletet a részvételben és a vezetésben?

9. MEGKÜLÖNBÖZTETÉS ÉS DÖNTÉS

A szinódusi „stílusban” a döntéseket annak megkülönböztetésével hozzuk meg, hogy mit mond a Szentlélek a közösség által. Milyen módszereket és folyamatokat használunk a döntéshozatal során? Hogyan lehetne ezeket fejleszteni? Hogyan segítjük elő a hierarchikus struktúrákon belül a döntéshozatalban való részvételt? Segítenek-e döntéshozatali módszereink abban, hogy Isten egész népét meghallgassuk? Milyen kapcsolat van a konzultáció és a döntéshozatal között, és hogyan ültetjük át ezeket a gyakorlatba? Milyen eszközöket és eljárásmódokat használunk az átláthatóság és az elszámoltathatóság előmozdítására? Hogyan tudunk növekedni a közösségi lelki megkülönböztetésben?

10. ÖNMAGUNK FORMÁLÁSA A SZINODALITÁSBAN

A szinodalitás magában foglalja a változás iránti nyitottságot, a formálódást és a folyamatos tanulást. Hogyan alakítja egyházi közösségünk az embereket, hogy képesek legyenek jobban „együtt járni”, egymást meghallgatni, a misszióban részt venni és párbeszédet folytatni? Milyen képzést kínálunk a megkülönböztetés és a tekintély szinodális módon való gyakorlásának elősegítésére?

A szinódus honlapja javaslatokat tartalmaz arra vonatkozóan, hogyan lehet e kérdéseket az embereknek egyszerű és megnyerő módon feltenni. Az egyházmegyéknek, plébániáknak vagy egyházi közösségeknek nem arra kell törekedniük, hogy az összes kérdésre kitérjen, hanem a szinodalitásnak a saját kontextusában leginkább releváns aspektusait kell megkülönböztetnie és azokra kell összpontosítania. A résztvevőket arra bátorítjuk, hogy őszintén és nyíltan osszák meg valós tapasztalataikat, és együtt gondolkodjanak arról, hogy a Szentlélek mit tárhat fel az általuk megosztott tapasztalatokon keresztül.

A HÁLA SZAVA

Őszinte köszönet mindazoknak, akik szervezik, koordinálják és részt vesznek ebben a szinódusi folyamatban. A Szentlélek vezetésével mi alkotjuk azokat az élő köveket, amelyeken át Isten felépíti azt az egyházat, amelyet a harmadik évezredre kíván (1Pt 2,5). A Boldogságos Szűz Mária, az Apostolok Királynője és az Egyház Édesanyja járjon közben értünk, miközben együtt haladunk azon az úton, amelyet Isten számunkra kijelölt. Miként pünkösdkor az emeleti teremben, az Ő anyai gondviselése és közbenjárása kísérjen bennünket, miközben építjük az egymással való közösséget és teljesítjük küldetésünket a világban. Vele együtt Isten népeként, együtt mondjuk, hogy: „Legyen nekem a te igéd szerint” (Lk 1,38).

24

„A” függelék

Az egyházmegyei kapcsolattartó személy(ek)/team

Minden egyházmegyének ki kell választania egy vagy két személyt, akik a szinódusi konzultáció egyházmegyei szakaszában majd az egyházmegyei kapcsolattartó személy(ek) vagy társvezetők lesznek. Ha lehetséges, alakítsanak ki egy az együttműködőkből egy teamet is.

Egyetlen kapcsolattartó személy kinevezése helyett a társvezetés modellje ajánlott, mivel ez tükrözi a folyamat szinódusi jellegét. Arra bátorítjuk a kapcsolattartót, hogy társvezető társával dolgozzon együtt és egy teammal működjön együtt, hogy tanuljanak egymástól, megosszák a felelősséget, és gazdagítsák a szinódusi folyamat kreativitását és életerejét az egyházmegyében. Az egyházmegyei kapcsolattartó(k)/csapat munkája a következő általános funkciókat vagy feladatokat foglalja magában:

Kapcsolattartás az egyházmegye és a püspöki konferencia (és a konferencia kapcsolattartó személye vagy teamje) között.

Az egyházmegye plébániái és más egyházi csoportjai számára a szinódusi konzultációval kapcsolatos referenciaként szolgál(nak).

Az egyházmegye püspöke számára a fő kapcsolattartó személy(ek) szerepét tölti be a szinódusi folyamattal kapcsolatban.

Egy szinódusi teammel együttműködve dolgozza ki, hogyan bontakozik ki az egyházmegyei folyamat, és megvitatja a szinodalitással kapcsolatos témákat és kérdéseket (ahogyan azokat a püspöki szinódus főtitkársága és a püspöki konferencia felvázolta), valamint az egyházmegye területéről érkező konzultációs ívek összegyűjtésének, elemzésének és szintézisének folyamatát.

Hívja meg az összes plébániát, hogy vegyenek részt a konzultációs folyamatban, helyi szinten szervezzenek összejöveteleket a szinódusi folyamatban való részvételre. A plébániák összefoghatnak más plébániákkal, hogy elősegítsék a nagyobb közösség és a közös utazás érzését. Az egyházmegyei kapcsolattartó(k)/team bátorítsa a plébániákat a testvériség, a társfelelősség szellemének, valamint a közösség felszentelt, szerzetes és laikus tagjainak teljesebb és aktív részvételének előmozdítására, beleértve a gyermekeket, fiatalokat, egyedülállókat, házaspárokat, családokat és időseket. Ily módon a konzultációs folyamat a helyi közösség társadalmi-gazdasági és kulturális/etnikai hátterének és képességeinek sokféleségét fogja képviselni, valamint ösztönözni fogja a konzultációt azokkal, akik kevésbé aktívan gyakorolják a katolikus hitet, továbbá a különböző keresztény felekezetekhez és más hitbeli hagyományokhoz tartozókkal, valamint a helyi közösség olyan lakosaival, akiknek a plébániával nincs kapcsolatuk.

Meghívjuk az egyházmegye minden egyes szolgálattevőjét, mozgalmát, egyházi testületét és osztályát/hivatalát, hogy a Vademecumban és a kísérő dokumentumokban szereplő kérdésekre a saját szolgálatuk vagy szakterületük szerint adjanak véleményt. E csoportok mindegyike tarthat saját konzultációt, vagy együttműködhet egymással és/vagy az egyházmegye plébániáival. Törekedni kell arra, hogy az egyházmegyén belül az összes különböző apostoli tevékenységet, kultúrát, közösséget, csoportot, kezdeményezést és ökumenikus/vallásközi erőfeszítést bevonják a konzultációs folyamatba, elősegítve a szinodalitás hiteles megtapasztalását a helyi egyházban.

Képzést és kísérést (workshopok, webináriumok, videók, anyagok és/vagy személyes támogatás formájában) kínáljon azoknak, akik a konzultációs folyamat helyi szintű (plébániákon, közösségekben stb.) lebonyolításáért és elősegítéséért felelősek, hogy segítsen megérteni a szinodalitás jelentését, a jelenlegi szinodális folyamat célkitűzéseit és a szinodális tapasztalat jellemzőit, amelyeket megpróbálnak elősegíteni (további információkért kérjük, tekintse meg a Vademecumot vagy a szinódus honlapját).

Az egyházmegye területén dolgozzanak ki módszereket a konzultációs folyamatból származó inputok befogadására, és ismertesség meg a folyamatot a plébániák, egyházmegyei csoportok, vallási közösségek és mozgalmak előtt, a lehető legszélesebb körű részvétel bevonásával. Ez magában foglalhatja a következőket:

25

Javasoljuk, hogy a plébániák/közösségek jelöljék ki saját kapcsolattartójukat/teamet a konzultáció lebonyolítására.

Javasoljuk, hogy a plébániák/közösségek egy, két vagy több konzultációs találkozót tartsanak a helyi közösségben élő emberekkel. A plébániák/közösségek külön konzultációt tarthatnak bizonyos csoportok számára (pl. serdülők, fiatal felnőttek, házaspárok, migránsok és menekültek, a hitben kevésbé aktívak, valamint a szegénységet és peremre szorultságot megtapasztalók).

Javasoljuk, hogy a plébániák találjanak módot az egyes konzultációk/beszélgetések összegzésére vagy feljegyzésére (akár egy titkár/jegyző segítségével, akár a találkozó elektronikus rögzítésével, akár úgy, hogy a résztvevők vagy a kapcsolattartók feltöltik jegyzeteiket az internetre, vagy más módon).

Konkrét határidő annak a folyamatnak/eszköznek a meghatározása, amellyel minden inputot továbbítanak az egyházmegyei kapcsolattartó(k)/csapat részére.

A konzultációs folyamatot követő összejövetelek azokkal, akik részt vettek és másokkal, hogy megosszák, mit tettek a kapott inputok nyomon követése érdekében és meghatározzák a következő lépéseket a szinodalitás szellemének és stílusának helyi szintű integrálása érdekében.

A konzultációs fázis során rendszeresen ellenőrizze az egyes plébániákat/közösségeket, támogatást, bátorítást és kíséretet nyújtva, valamint kifejezve köszönetét is.

Gyűjtse össze időben a helyi konzultációkból származó összegzéseket/véleményeket/meglátásokat. Koordinálja az egyházmegyei szinódust megelőző találkozó megszervezését (lásd a C. függeléket).

Elemzi és szintetizálja az összegyűjtött inputot, és egy tömör, legfeljebb tíz oldalas egyházmegyei összefoglalót készít, amelyet ezt követően eljuttat a püspöki konferencia részére a megadott határidőig. Ezt a szintézist az egyházmegyei kapcsolattartó(k)kal együttműködő csoportnak kell kidolgoznia, a püspökkel és/vagy az általa kijelölt személyekkel együttműködve (lásd a D. függeléket).

Az egyházmegyei szintézist időben el kell küldeni a püspöki konferenciának.

Az egyházmegyei kapcsolattartó személy(ek)nek és a teamnek a következő tulajdonságokkal kell rendelkeznie:

Lelkileg érett, élő hittel és jó kommunikációs készséggel rendelkező személy.
Képes a különböző információk szintetizálására.
Képesség a legkülönbözőbb kulturális, életkorbeli és egyházi háttérrel rendelkező

emberekkel való jó együttműködésre.
Ismeri az egyházmegyei struktúrákat és folyamatokat.
Előzetes tapasztalattal rendelkezik a megfelelő együttműködési kezdeményezésekben vagy

szinódusi folyamatokban végzett munkában.
Alázat a társvezetővel és/vagy csapattal való együttműködésben, nyitott mások meglátásai

és adottságai, valamint új módszerek kipróbálása iránt.
Meg kell jegyezni, hogy az egyházmegyei kapcsolattartó személy(ek)nek nem kell a klérus

tagjainak lenniük. Ha társvezetői modellt alkalmaznak, erősen ajánlott, hogy a társvezetők egy férfi és egy nő legyenek. Legalább egyikük legyen világi személy.

Az egyházmegyei kapcsolattartó személy(ek)kel együttműködő teamnek tükröznie kell az egyházmegye sokszínűségét, és reprezentálnia kell az egyházmegye főbb vezetőit: világiakat, papokat és a megszentelt élet tagjait, a különböző kultúrákból, generációkból és háttérből érkező személyeket, visszatükrözve az Egyház sokféle szolgálatát és karizmáját, különösen az egyházmegye fiatalokkal, családokkal, migránsokkal és menekültekkel, valamint a szegényekkel folytatott lelkipásztori munkáját. Hasznos, ha a team néhány tagja korábban/közelmúltban helyi, egyházmegyei vagy nemzeti szinódusi folyamatokban vagy hasonló törekvésekben már részt vett.

Megjegyzés: A Vademecumban és a kísérő mellékletekben és forrásokban az „egyházmegye” kifejezés általában a (rész) helyi egyházakra vonatkozik, és helyettesíthető az eparchia, ordinariátus vagy bármely más egyenértékű egyházi testület kifejezéssel.

26

B függelék

Útmutatási javaslat egy szinódusi konzultációs ülés megszervezéséhez

A szinódusi konzultációt meg lehet szervezni a plébánia különböző csoportjai között vagy úgy, hogy különböző plébániákból különböző embere gyűlnek össze. Egyéb egyházmegyei szervezetek vagy más egyházi és világi szervezetek is közreműködhetnek a konzultációk megszervezésében. Az alábbiakban az elképzelhető lépések általános vázlata következik.

1. Szervezőcsoportot lehet alakítani a konzultációs folyamat és az összejövetelek helyi szintű megtervezésére és lebonyolítására, beleértve annak mérlegelését is, hogy milyen módon lehet megszólítani az embereket és a párbeszéd előmozdítására, valamint a hiteles szinódusi tapasztalatban való részvételre melyek a legmegfelelőbb módszerek.

2. A részvételt plébániai hirdetések, a közösségi média, levelek stb. révén lehet bátorítani. A szomszédság, valamint az olyan egyházi intézmények, mint az iskolák és a szociális központok segítségével erőfeszítéseket lehet tenni azon személyek felkutatására és megszólítására, akik már hosszabb ideje nem állnak rendszeres kapcsolatban az egyházi közösséggel. Gondoskodni kell azok bevonásáról is, akik kirekesztettek vagy akiknek a hangját gyakran nem veszik figyelembe.

3. A résztvevők között ideális esetben a közösségek, tapasztalatok, kultúrák, életkorok és életpályák sokféleségéből származó emberekek szerepeljenek. A csoport teljes mérete függhet a rendelkezésre álló helyszíntől és a segítők számától.

4. Körülbelül 2-3 héttel a találkozó előtt minden résztvevő kapja meg az imára és elmélkedésre vonatkozó előkészítő anyagokat. Ezek tartalmazhatnak egy rövid háttéranyagot a szinodalitásról, a fő elmélkedési kérdés(eke)t, valamint az e témáért történő imádkozás és elmélkedés javasolt módjait, ideértve az ajánlott szentírási szakaszokat is. A résztvevőket tájékoztatni kell a szinódusi ülésen alkalmazandó módszerről is: időt kell szánni a személyes felkészülésre, mert ez elengedhetetlen a gyümölcsöző párbeszédhez.

5. A fő kérdéseknek lényegretörőnek és rövidnek kell lenniük. Gyakran jobb, ha kevesebb olyan kérdés van, amelyeket mélyen meg lehet vizsgálni, mintha sok olyan kérdés lenne, amelyeket felületesen tárgyalnának. Ez a szinódus a következő alapvető kérdést teszi fel: a szinodális egyház az evangélium hirdetése során „együtt halad”. Hogyan történik ez az „együtt utazás” ma a helyi egyházában? Milyen lépésekre hív minket a Lélek, hogy növekedjünk „együtt utazásunkban”? (PD, 26)

Erre a kérdésre válaszolva arra kapunk meghívást, hogy:
- Felidézzük tapasztalatainkat: Milyen tapasztalatokat hív elő a kérdés a helyi egyházban?
- Olvassuk újra ezeket a tapasztalatokat elmélyülve: Milyen örömöket okoztak? Milyen

nehézségekkel és akadályokkal találkoztak? Milyen sebeket tártak fel? Milyen felismeréseket váltottak ki?

- Gyűjtsétek össze a gyümölcsöket, hogy megosszátok őket: A Szentlélek hangja mikor szólalt meg ezekben a tapasztalatokban? Mit kér tőlünk a Lélek? Melyek a megerősítendő pontok, a változás perspektívái, a megteendő lépések? Milyen utak nyílnak meg helyi egyházunk előtt?

Gyakran nagyon gyümölcsöző a résztvevők számára, ha elgondolkodnak a helyi közösség eddigi útjáról. Milyen volt a közösség hitéletének története? Hogyan jutott el a közösség oda, ahol most tart? Hogyan volt jelen Isten? A múlt közös felidézése gyakran segít az előre vezető úton és a közösség építésében.

Azért, hogy segítsünk ennek az alapvető kérdésnek a teljesebb feltárásában, tíz témát dolgoztunk ki, amelyek a „megélt szinodalitás” (PD, 30) releváns szempontjait emelik ki. A tíz téma mindegyik kísérő kérdések kiindulópontként vagy hasznos iránymutatásként használható a konzultáció gazdagítása során. Ezek a kérdések a Vademecum 5. részében találhatók, részletesebb változata pedig a szinódusi honlapon található kísérőanyagokban érhető el.

6. Biztosítani kell azt, hogy a konzultáció választott módszerének és formátumának megfelelően legyen elegendő csoportvezető, akik megfelelően felkészültek a folyamat lebonyolítására. Meg kell határozni azt a teamet is, amely a konzultáció összegzését készíti el.

27

7. Az összejövetelen a közösségi ima és a liturgia fontos szerepet fog játszani. Az egymásra figyelés Isten Igéjének és a Szentlélek meghallgatásán alapul. Az ima sokatmondó formáit arra lehet használni, hogy kérjük Isten vezetését és ihletét és hagyjuk, hogy elmélyítse közösségünket. E tekintetben a liturgia és a Szentíráson való közös elmélkedés nagyon hasznos eszközök lehetnek.

8. A csoportban folytatott párbeszédre olyan alkalmas módszer alkalmazható, amely összhangban van a szinodalitás elveivel. Például a lelkibeszélgetés módszere elősegíti az aktív részvételt, a figyelmes meghallgatást, a reflektív beszédet és a lelki megkülönböztetést. A résztvevők kis csoportokat alkotnak, amelyek különböző háttérből érkező, körülbelül 6-7 főből állnak. Ez a módszer legalább egy órát vesz igénybe, és három fordulóból áll. Az első fordulóban mindenki felváltva, egyenlő arányban osztja meg imádságának gyümölcsét, az előzetesen körbeküldött elmélkedési kérdésekhez visszanyúlva (lásd e függelék 5. pontját). Ebben a körben nincs vita, minden résztvevő egyszerűen csak mélyen figyel a többiekre és arra, hogy a Szentlélek hogyan tevékenykedik bennünk, a beszélő személyben és a csoport egészében. Ezt követi egy kis csend, amelynek célja a belsőnk megfigyelése. A második körben a résztvevők megosztják egymással, hogy az első körben mi ragadta meg őket leginkább, hogy a csend ideje alatt mi mozgatta meg őket. Némi párbeszédre is sor kerülhet. Ezt ismét a csend ideje követi. Végül a harmadik körben a résztvevők elgondolkodnak azon, hogy mi az, ami a beszélgetés során visszhangra talált, és mi érintette meg őket a legmélyebben. Új felismeréseket és akár megoldatlan kérdéseket is feljegyeznek. A beszélgetést spontán hálaimák zárhatják. Általában minden kiscsoportnak van egy segítője és egy jegyzője. (Ennek a folyamatnak a részletes leírása megtalálható a szinódusi honlapon).

9. Miután a csoportos párbeszéd lezajlott, a kiscsoportjukban a résztvevőknek át kell tekinteniük és meg kell osztaniuk a folyamat során szerzett tapasztalataikat. Milyen volt a tapasztalatuk? Mik voltak a hullámvölgyek és a hullámvölgyek? Milyen új és frissítő felismerésekre bukkantak? Mit tanultak a szinódusi folyamatról? Isten hogyan volt jelen és munkálkodott az együtt töltött idő alatt?

10. A résztvevőknek ezután el kell dönteniük, hogy milyen visszajelzést szeretnének közölni a szervezőkkel/csoportvezetőkkel. Az egyházmegyei szintézisre vonatkozó, a Vademecum 4. részében vázolt irányadó kérdések alapul szolgálhatnak ehhez a helyi szintű visszajelzéshez (lásd még a D. függeléket).

11. Ezt követően a résztvevők összegyűlnek az összejövetel lezárása érdekében. Minden kiscsoport egy-egy képviselője röviden beszámolhat a csoport tapasztalatairól. A résztvevőket tájékoztatni kell a szinódusi folyamat következő szakaszáról, hogy tudják, hogyan segíti hozzájárulásuk az Egyházat. Ajánllatos, hogy az összejövetel egy hálaadó imával vagy énekkel záruljon.

12. Az összejövetel után a szervezők/csoportvezetők tagjai összeülhetnek, hogy áttekintsék a tapasztalatot, és a kiscsoportok visszajelzései alapján elkészítsék a szintézist. Ezt követően továbbíthatják az összegzést az egyházmegyei kapcsolattartó(k)nak.

13. Ha a résztvevők nem tudnak személyesen vagy online részt venni a találkozón, akkor meg kell próbálni elérni őket sms-ben, telefonon, rádión vagy más megfelelő módon. Fontos, hogy igyekezzünk mindent megtenni annak érdekében, hogy mindenki hangját meghallgassuk, különösen azokét, akik a perifériára szorultak.

További forrásokért kérjük, keresse fel a szinódusi honlapját.

28

C. függelék

Az egyházmegyei szinódust megelőző találkozó

Minden helyi egyház az egyházmegyei szakaszt egy egyházmegyei szinódus előtti találkozóval zárja. Ez az összejövetel lehetőséget nyújt az egyházmegye tagjai számára, hogy egy liturgikus ünneplésre gyűljenek össze, hogy együtt imádkozzanak, hogy elgondolkodjanak a szinódusi folyamat tapasztalatairól, hogy meghallgassák a szinódusi konzultációkon az egyházmegye területén felmerült visszajelzéseket, hogy párbeszédet folytassanak a helyi egyház valóságáról és az idők jeleiről, és hogy felismerjék a Szentlélek hívását az egyházmegye számára. Míg az egyházmegyei szakasz során a konzultációs folyamat nagy része a helyi egyház egyes közösségeiben, például plébániákon, szolgálatokban és más egyházi közösségekben zajlott, addig az egyházmegyei szinódust megelőző találkozó célja az, hogy tükrözze az egyházmegye reprezentatív keresztmetszetét, beleértve a kisebbségi csoportokat és a periférián élőket is, és a résztvevők számára lehetővé tegye, hogy együtt imádkozzanak, meghallgassák egymást, gondolkodjanak és mérlegeljenek. E találkozót követően az egyházmegyei előszinódusi találkozó eredményét az egyházmegyei szintézis részeként be kell építeni az egyházmegyei szintézisbe, az egyházmegye területéről a szinódusi konzultációkon kapott visszajelzésekkel együtt. (Az egyházmegyei szintézissel kapcsolatos további információkért lásd a D. függeléket.)

Célok

a. Ünnepelni és elmélyedni a szinódusi úton való közös haladás egyházmegyei szakaszának tapasztalatain.

b. Az egyházmegyei konzultációk fő témáinak kiértékelése az egyházmegye különböző közösségeinek képviselőiből kiválasztott csoporttal.

c. A különböző közösségek (plébániák, mozgalmak, iskolák, papság, vallási közösségek, peremre szorultak, fiatalok, kulturális csoportok stb.) tagjainak bevonása a konzultációs folyamat tapasztalatainak és reflexióinak átgondolásába, figyelemmel az egyházmegyei szintézisre az egyházmegye területéről kapott visszajelzések alapján.

d. Meghallgatni, hogy mit mondott Isten az egyházmegye lakosságán keresztül, hogy felismerjük az ő akaratát és azokat az utakat, amelyekre az egyházmegyében az Egyházat a mélyebb közösségre, a teljesebb részvételre és a gyümölcsözőbb misszióra hívja.

e. A jó gyakorlatok, a szinódusi utak, valamint egy új lendület és életerő felszínre hozása azért, hogy az együtt utazó, egymásra figyelő és együttfelelős egyház szinodális egyházzá váljon.

f. Kidolgozni az egyházmegyei szintézist, amely tükrözi azt, amit Isten népe az egyházmegyében zajló konzultációs folyamat során megosztott, ami hozzájárulás a világegyház jelenlegi szinódusi folyamatához.

Résztvevők

E szinódusi találkozó tagsága az egyházmegye adott helyzetétől függ. Az egyházmegyék a népesség nagyságának, a földrajzi távolságoknak, a rendelkezésre álló erőforrásoknak, az emberek kulturális hátterének stb. megfelelően adaptálhatják ezeket az iránymutatásokat. Ideális esetben a tagok között szerepelnek:

Az egyházmegye püspöke, segédpüspökök és az egyházmegyei kapcsolattartó(k)/team.

Olyan emberek, akiknek a hangját gyakran nem hallják meg kellőképpen, például a szegények, az idősek, a kisebbségi csoportok, az elmagányosodott emberek, a fogyatékkal élők, a migránsok, a menekültek, az őslakos közösségek stb.

Laikus vezetők (férfiak, nők, fiatalok a különböző szolgálatokból és egyházmegyei szervezetekből)

Egyéb laikusok (férfiak, nők és fiatalok, akiket a plébániákról és más egyházi szervezetekből hívtak meg)

Papság (egyházmegyei papok, egyházi papok, diakónusok stb.)

29

A megszentelt élet intézeteinek és az apostoli élet társaságainak tagjai (a karizmák sokféleségét tükrözve), valamint az apostoli és karitatív munkával foglalkozó intézmények vezetői.

Érdeklődő ökumenikus és vallásközi delegátusok (és mások, akik nem feltétlenül katolikusok, de hasznos szempontokkal bírhatnak az Egyház számára).

A találkozóhoz szükséges speciális készségekkel rendelkező személyek, beleértve a moderátorokat és a teológiai (ekkleziólógiai) szakértőiket.

Az egyházmegyei előszinódusi találkozó napirendje és formája

E találkozó rendje az egyházmegyében eddig megtett szinódusi út megünneplése, az egyházmegye területén folytatott konzultációs folyamat során kapott visszajelzések átgondolása, valamint az egyházmegyei szintézis kidolgozása, amely az egyházmegyében Isten népe meghallgatásának és megkülönböztetésének gyümölcsét tükrözi. Ez az egyházmegyei összefoglaló lesz az egyházmegye hozzájárulása a püspöki konferencia részére.

Ennek az összejövetelnek a formáját a püspökkel és az egyházmegyei kapcsolattartó személy(ek)kel/csapattal való egyeztetés során alakítanák ki, azért, hogy a fent említett célokat az egyházmegyei kontextusban a leghatékonyabban lehessen megvalósítani. (További javaslatok és források a szinódusi honlapon találhatók.) Nagyon ajánlott, hogy az egyházmegyei szakasz liturgikus ünnepléssel záruljon, amelyben Istennek hálát adunk a megtapasztaltakért és a Szentlélek vezetését kérjük az előttünk álló útra. Az egyes egyházmegyék maguk dönthetik el, hogy miként alkítják a találkozó más elemeit. Az egyházmegyei kapcsolattartó(k) feladata az egyházmegye területén a konzultációs folyamat során kapott visszajelzések összegyűjtése. A visszajelzéseket az egyházmegyei szakaszt lezáró összejövetelen ismertetni lehet a résztvevőkkel.

Online vagy hibrid szinódusi ülések (e-szinódusi ülések) lebonyolításának lehetősége.

Szükséges vagy hasznos lehet online vagy hibrid találkozók szervezése, akár a helyi konzultációk kapcsán, akár a folyamatot az egyházmegyében egyházmegyei ünnepséget illetően. Az online ülések vagy a személyes és online ülések kombinációja hatékony lehetőségnek bizonyulhat, különösen a COVID-19 világjárvány közepette. Különös gondot kell fordítani arra, hogy ezek az online vagy vegyes találkozók az imádság, a közösség és az egymásra és a Szentlélekre való figyelmes odafigyelés szellemében történjenek. A csoportvezetőknek vagy a moderátoroknak biztosítaniuk kell azt, hogy minden résztvevő részt vehessen és hallathassa a hangját, beleértve azokat is, akik kevésbé jártasak a technológiában, vagy kevésbé ismerik azt.

A fiatalok szerepe az online vagy hibrid találkozókon (e-szinódusi találkozók)

Arra bátorítjuk az egyházmegyéket, hogy vonják be a fiatalokat ezen e-szinódusi találkozók megtervezésébe és lebonyolításába, így kreatív lehetőségeket biztosítva arra, hogy a különböző korosztályok különböző igényeit szem előtt tartva minden résztvevő számára azt hozzáférhetővé és felhasználóbaráttá tegyék.

Az olyan eszközök, mint a közösségi média, a virtuális platformok és az interaktív technológia nagyszerűen felhasználhatók a lehető legtöbb ember elérésében és a válaszok összegyűjtésében, amelyeket át lehet adni az egyházmegyei kapcsolattartó(k)nak/teamnek. A fiatalok kulcsszerepet játszhatnak abban, hogy kreatívan és hatékonyan vegyenek részt ezekben az erőfeszítésekben.

30

D függelék

Az egyházmegyei szintézis előkészítése

Az egyházmegyei szintézis az egyházmegye népe által elvégzett megkülönböztetés fő eredményeit tartalmazza. Ajánlott, hogy ezt egy legfeljebb 10 oldalas írásos dokumentumban rögzítsék. Egyéb anyagok, mint például képek, videók, történetek, művészi kifejezések és személyes tanúságtételek csatolmányként benyújthatók, amennyiben segítik a résztvevők tapasztalatának és hozzájárulásának kihangsúlyozását.

Az egyházmegyei összefoglalónak tükröznie kell a kifejtett nézetek és vélemények sokféleségét, és különös figyelmet kell szentelni a résztvevők megélt tapasztalatára, mind a pozitív, mind a negatív tapasztalatokra. A szintézisnek hűségesen kell visszaadnia az emberek hangját, és mindazt, ami a megkülönböztetésből és a párbeszédből fakad, nem pedig általánosító vagy doktrinálisan helyes kijelentések sorozatának kell lennie. Az egymással ellentétes álláspontokat nem kell kihagyni, hanem azokat is tudomásul kell venni és ki lehet mondani. Egyes véleményeket nem szabad pusztán csak azért kizárni, mert a résztvevők egy kis kisebbsége fejezte ki őket. Sőt, néha az a nézőpont, amit „kisebbségi jelentésnek” nevezhetünk, prófétai tanúságtétel lehet arról, hogy Isten mit akar közölni az Egyházzal.

A szintézis tartalma az alábbi kérdések szerint csoportosítható (ezek javaslatnak számítanak). A cél az, hogy az egyházmegye lakossága körében a szinódusi tapasztalat és megkülönböztetés sokféle gyümölcsét, felismerését, örömét és kihívását megfelelőképpen közvetítsük:

A konzultáció folyamatát tekintve, melyek voltak az egyházmegyében megtett főbb lépések? Melyek voltak a főbb felvetett kérdések? Mit tettek annak érdekében, hogy minél több résztvevőt bevonjanak és a perifériákat elérjék? Az egyházmegyében az emberek nagyjából mekkora része vett részt valamilyen módon? Voltak-e olyan csoportok, akiknek a részvétele különösen figyelemre méltó volt? Voltak-e olyan konkrét csoportok, akik valamilyen okból nem vettek részt?

A konzultáció egészének tapasztalatában mi volt a legfontosabb? Melyek voltak a csúcspontok és a mélypontok, a vigaszok és a csalódások? Mely beállítottságok, attitűdök vagy érzések voltak figyelemre méltóak? Milyen feszültségek vagy nézeteltérések merültek fel a meghallgatás során? Milyen témák vagy kérdések adtak okot különböző nézőpontok kialakulására? Összességében milyen gyümölcsöket hozott a Szentlélek e tapasztalat által?

A helyi találkozók visszajelzései közül mi volt különösen is jelentős, meglepő vagy váratlan? Milyen új perspektívák vagy új horizontok nyíltak meg? Mely konkrét történetek vagy élmények voltak különösen meghatóak, és miért? Melyek azok a szempontok, amelyeket kevésbé említettek, de érdekesek és figyelemre méltóak?

Összességében, mire indította a Szentlélek a közösséget a helyi egyházban a jelen szinodalitással kapcsolatosan, beleértve a jelenlegi fényeket és árnyékokat is? Mit mondtak a résztvevők azokról a területekről, ahol az egyháznak gyógyulásra és megtérésre van szüksége, a lelki élet, a kultúra, a hozzáállás, a struktúrák, a lelkipásztori gyakorlat, a kapcsolatok és a missziós tevékenység terén?

Milyen módon hívja a Szentlélek a helyi egyházat a szinodalitásban való növekedésre? Milyen álmokat, vágyakat és törekvéseket fogalmaztak meg a résztvevők az Egyházzal kapcsolatban? Visszajelzéseik alapján milyen lépéseket kíván tenni az egyházmegye azért, hogy szinodálisabbá váljon? Melyek a következő lépések egyházmegyénk előtt a szinodalitás útján, az Egyházzal való közösségben?

31

Milyen kulturális kép(ek) fejezi(k) ki a szinodalitásról szerzett tapasztalatainkat?

Javasoljuk, hogy a szintézist inkább egy kis létszámú csoport készítse el, mintsem egy nagy létszámú gyűlés. Ez a team az megyéspüspökkel és az egyházmegyei kapcsolattartó(k)kal együttműködve végzi majd feladatát. Minden kezdeményezést az imádság szellemében kell olvasniuk. A team üléseinek szinódusi és lelki megkülönböztető jellegűnek kell lenniük, a Szentlélek irányítása alatt meghallgatva Isten népének élő hangját az egyházmegyében.

Minden egyházmegye dönthet úgy, hogy a szintézist az egyházmegyei szinódust megelőző találkozó előtt vagy után készíti el, feltéve, hogy annak a találkozónak a gyümölcsei is beépülnek az egyházmegyei szintézisbe. Amennyire lehetséges, mindenkivel éreztetni kell, hogy a szintézisben a saját hangja is képviselve van. Az átláthatóság érdekében a szerkesztőcsoport tagjait, valamint a visszajelzések szintézisének folyamatát mindenkivel meg lehet ismertetni. Erősen ajánlott, hogy a szintézis elkészülte után azt nyilvánosságra hozzák, mint az egyházmegyének a szinodalitás útján tett lépéseinek próbakövét. Amennyire csak lehetséges, lehetőséget kell adni Isten népének, hogy áttekintse és reagáljon az egyházmegyei szintézis tartalmára, mielőtt azt hivatalosan is elküldik a püspöki konferenciának.

32

A szöveg forrása: https://press.vatican.va/content/salastampa/it/bollettino/pubblico/2021/09/07/0541/01166.html

For a Synodal Church: Communion, Participation, and Mission Vademecum for the Synod on Synodality, 07.09.2021

 

[B0541]

 

Official Handbook for Listening and Discernment in Local Churches:
First Phase [October 2021 – April 2022]
in Dioceses and Bishops’ Conferences
Leading up to the Assembly of Bishops in Synod in October 2023

Synod of Bishops

The Vatican

Published by Secretary General of the Synod of Bishops
Via della Conciliazione 34, Vatican City
September 2021

Prayer for the Synod: Adsumus Sancte Spiritus

Every session of the Second Vatican Council began with the prayer Adsumus Sancte Spiritus, the first word of the original Latin, meaning, “We stand before You, Holy Spirit,” which has been historically used at Councils, Synods and other Church gatherings for hundreds of years, and is attributed to Saint Isidore of Seville (c. 560 - 4 April 636). As we embrace this Synodal Process, this prayer invites the Holy Spirit to be at work in us so that we may be a community and a people of grace. For the Synodal journey from 2021 to 2023, we propose to the following simplified version,[1] so that any group or liturgical assembly can pray it more easily.

We stand before You, Holy Spirit,
as we gather together in Your name.

With You alone to guide us,
make Yourself at home in our hearts;
Teach us the way we must go
and how we are to pursue it.

We are weak and sinful;
do not let us promote disorder.
Do not let ignorance lead us down the wrong path
nor partiality influence our actions.

Let us find in You our unity
so that we may journey together to eternal life
and not stray from the way of truth
and what is right.

All this we ask of You,
who are at work in every place and time,
in the communion of the Father and the Son,
forever and ever.
Amen.

Table of Contents

VADEMECUM DOCUMENT

1. Introduction

1.1 What is the purpose of this Vademecum?

1.2 What is Synodality? Background for this Synod

1.3 What is the aim of this Synod? Objectives of the Synodal Process

1.4 The theme for this Synod: Towards a Synodal Church: Communion, Participation, and Mission

1.5 The Experience on the Local Level

2. Principles of a Synodal Process

2.1 Who can participate?

2.2 A process that is truly Synodal: Listening, Discernment, and Participation

2.3 Attitudes for Participating in the Synodal Process

2.4 Avoiding Pitfalls

3. The Process of the Synod

3.1 The Diocesan Phase

3.2 The role of Episcopal Conferences and Synods of Oriental Churches

3.3 The Continental Phase

3.4 The Assembly of the Synod of Bishops

4. Travelling the Synodal Path in Dioceses

4.1 Summary of what is Envisaged in the Diocesan Phase

4.2 The Role of the Bishop during the Synodal Process

4.3 The Role of Priests and Deacons

4.4 The Roadmap (Sample Steps for the Diocesan Phase)

4.5 The Basic Ingredients of the Synodal Process

5. Resources for organizing the Synodal Process

5.1 Methodology for the Diocesan Synodal Process

5.2 The Informal Dimension of the Synodal Process

5.3 The Main Questions for Consultation

A Word of Gratitude

Note: ThisVademecum is intended to be used by the entire Catholic Church. Therefore, “local Church” refers interchangeably to a diocese, an eparchy, an ordinariate, or any equivalent ecclesial body. Likewise, where this Vademecum uses the term “episcopal conference,” this corresponds to the relevant synodal institution of each Church sui iuris.

APPENDICES

(A) The Diocesan Contact Person(s)/Team

a. The role and responsibilities of the Diocesan Contact Person(s)/Team

b. The qualities of the Diocesan Contact Person(s)

(B) Suggested Guide for Organizing a Synodal Consultation Meeting

(C) Diocesan Pre-Synodal Meeting

a. Introduction

b. Objectives

c. Participants

d. Agenda and form

e. Possibility of conducting online or hybrid synodal meetings (e-synodal meetings)

f. Role of young people in online or hybrid meetings (e-synodal meetings)

(D) Preparing the Diocesan Synthesis

a. What kind of feedback/response is expected in the diocesan synthesis? Transmitting the fruits and diversity of the Synodal experience

b. Suggested questions to guide the diocesan synthesis

c. Implementing the fruits of the diocesan synthesis in the local Church

RESOURCES FOR ORGANIZING THE SYNODAL PROCESS

I. Glossary of Terms

II. More Consultation Questions to Guide the Synodal Process

III. Involving Various Groups in the Synodal Process

IV. Guidelines and Tips for Listening at the Local Level

V. Biblical resources

VI. Liturgical resources

VII. Excerpts from Relevant Church Documents

VIII. The Meaning of Consensus in the Synodal Process

Synod FAQs (Frequently Asked Questions)

Abbreviations

DV VATICAN COUNCIL II, Dogm. Const. Dei Verbum (18 November 1965)

EC FRANCIS, Apost. Const. Episcopalis Communio (15 September 2018)

FT FRANCIS, Encyclical Letter Fratelli Tutti (3 October 2020)

GS VATICAN COUNCIL II, Pastoral Const. Gaudium et Spes (7 December 1965)

ITC, Syn. International Theological Commission, Synodality in the life and mission of the Church (2 March 2018)

LG VATICAN COUNCIL II, Dogm. Const. Lumen Gentium (21 November 1964)

PD Preparatory Document

RM JOHN PAUL II, Encyclical Letter Redemptoris Missio (7 December 1990)

1. Introduction

1.1 What is the purpose of this Vademecum?

This Vademecum is designed as a handbook that accompanies the Preparatory Document at the service of the synodal journey. The two documents are complementary and should be read in tandem with one another. In particular, the Vademecum offers practical support to the Diocesan Contact Person(s) (or team), designated by the diocesan Bishop, to prepare and gather the People of God so that they can give voice to their experience in their local Church. This worldwide invitation to all the faithful is the first phase of the XVI Ordinary General Assembly of the Synod of Bishops, whose theme is “For a Synodal Church: communion, participation and mission.”

In creating the opportunity for listening and dialogue on the local level through this Synod, Pope Francis is calling the Church to rediscover its deeply synodal nature. This rediscovery of the synodal roots of the Church will involve a process of humbly learning together how God is calling us to be as the Church in the third millennium.

This handbook is offered as a guide to support each local Church’s efforts, not as a rulebook. Those who are responsible for organizing the process of listening and dialogue at the local level are encouraged to be sensitive to their own culture and context, resources, and constraints, and to discern how to implement this diocesan synodal phase, guided by their diocesan Bishop. We encourage you to take useful ideas from this guide, but also to have your own local circumstances as your starting point. New and creative pathways may be found for working together among parishes and dioceses in order to bring this Synodal Process to fruition. This Synodal Process need not be seen as an overwhelming burden that competes with local pastoral care. Rather, it is an opportunity to foster the synodal and pastoral conversion of each local Church so as to be more fruitful in mission.

Many regions already have established processes for engaging with the faithful at the level of their parishes, movements, and dioceses. We are conscious that there are a number of countries where the local Church has initiated a synodal conversation of its own, including the Ecclesial Assembly in Latin America and the Caribbean, the Plenary Council in Australia, and the synodal journeys in Germany and Ireland. There are also many diocesan synods that have taken place all over the world, including several that are currently underway. These regions and dioceses are called to creatively articulate the synodal processes already underway with the phases of the current Synod taking place across the entire Church. For certain other regions, the experience of this Synodal Process is new and uncharted territory. Our intention is that the resources offered through this Vademecum might provide helpful tools at the service of all, by proposing good and fruitful practices that can be adapted along the way as we journey together. In addition to this handbook, the Vademecum includes: a) online liturgical, biblical, and prayer resources, as well as b) more detailed methodological suggestions and tools, c) examples from recent synodal exercises, and d) a Glossary of Terms for the Synodal Process.

It is especially important that this listening process happen in a spiritual setting that supports openness in sharing as well as hearing. For this reason, you are encouraged to root the local experience of the Synodal Process in meditation on Scripture, the liturgy, and prayer. In this way, our journey of listening to one another can be an authentic experience of discerning the voice of the Holy Spirit.

Authentic discernment is made possible where there is time for deep reflection and a spirit of mutual trust, common faith, and a shared purpose.

The Preparatory Document reminds us of the context in which this Synod is taking place – a global pandemic, local and international conflicts, growing impact of climate change, migration, various forms of injustice, racism, violence, persecution, and increasing inequalities across humanity, to name a few. In the Church, the context is also marked by the suffering experienced by minors and vulnerable people “due to sexual abuse, the abuse of power, and the abuse of conscience perpetrated by a significant number of clerics and consecrated persons.”[2] With all this being said, we find ourselves at a crucial moment in the life of the Church and the world. The COVID-19 pandemic has made existing inequalities explode. At the same time, this global crisis has revived our sense that we are all in the same boat, and that “one person’s problems are the problems of all” (FT, 32). The context of the COVID-19 pandemic will surely affect the unfolding of the Synodal Process. This global pandemic creates real logistical challenges, but also offers an opportunity to promote the revitalization of the Church at a critical time in human history, when many local Churches are facing various questions about the path forward.

In the midst of this context, synodality represents the path by which the Church can be renewed by the action of the Holy Spirit, listening together to what God has to say to his people. However, this journey together not only unites us more deeply with one another as the People of God, it also sends us out to pursue our mission as a prophetic witness that embraces the entire family of humanity, together with our fellow Christian denominations and other faith traditions.

1.2 What is Synodality? Background for this Synod

By convening this Synod, Pope Francis invites the entire Church to reflect on a theme that is decisive for its life and mission: “It is precisely this path of synodality which God expects of the Church of the third millennium.”[3] Following in the wake of the renewal of the Church proposed by the Second Vatican Council, this common journey together is both a gift and a task. By reflecting together on the journey that has been made so far, the diverse members of the Church will be able to learn from one another’s experiences and perspectives, guided by the Holy Spirit (PD, 1). Enlightened by the Word of God and united in prayer, we will be able to discern the processes to seek God’s will and pursue the pathways to which God calls us – towards deeper communion, fuller participation, and greater openness to fulfilling our mission in the world. The International Theological Commission (ITC) describes synodality this way:

‘Synod’ is an ancient and venerable word in the Tradition of the Church, whose meaning draws on the deepest themes of Revelation […] It indicates the path along which the People of God walk together. Equally, it refers to the Lord Jesus, who presents Himself as ‘the way, the truth and the life’ (Jn 14,6), and to the fact that Christians, His followers, were originally called ‘followers of the Way’ (cf. Acts 9,2; 19,9.23; 22,4; 24,14.22).

First and foremost, synodality denotes the particular style that qualifies the life and mission of the Church, expressing her nature as the People of God journeying together and gathering in assembly, summoned by the Lord Jesus in the power of the Holy Spirit to proclaim the Gospel. Synodality ought to be expressed in the Church’s ordinary way of living and working.

In this sense, synodality enables the entire People of God to walk forward together, listening to the Holy Spirit and the Word of God, to participate in the mission of the Church in the communion that Christ establishes between us. Ultimately, this path of walking together is the most effective way of manifesting and putting into practice the nature of the Church as the pilgrim and missionary People of God (PD, 1).

The entire People of God shares a common dignity and vocation through Baptism. All of us are called in virtue of our Baptism to be active participants in the life of the Church. In parishes, small Christian communities, lay movements, religious communities, and other forms of communion, women and men, young people and the elderly, we are all invited to listen to one another in order to hear the promptings of the Holy Spirit, who comes to guide our human efforts, breathing life and vitality into the Church and leading us into deeper communion for our mission in the world. As the Church embarks on this synodal journey, we must strive to ground ourselves in experiences of authentic listening and discernment on the path of becoming the Church that God calls us to be.

1.3 What is the aim of this Synod? Objectives of the Synodal Process

The Church recognizes that synodality is an integral part of her very nature. Being a synodal Church finds expression in ecumenical councils, Synods of Bishops, diocesan Synods, and diocesan and parish councils. There are many ways by which we experience forms of “synodality” already across the Church. Yet being a synodal Church is not limited to these existing institutions. Indeed, synodality is not so much an event or a slogan as a style and a way of being by which the Church lives out her mission in the world. The mission of the Church requires the entire People of God to be on a journey together, with each member playing his or her crucial role, united with each other. A synodal Church walks forward in communion to pursue a common mission through the participation of each and every one of her members. The objective of this Synodal Process is not to provide a temporary or one-time experience of synodality, but rather to provide an opportunity for the entire People of God to discern together how to move forward on the path towards being a more synodal Church in the long-term.

One of the fruits of the Second Vatican Council was the institution of the Synod of Bishops. While the Synod of Bishops has taken place up until now as a gathering of bishops with and under the authority of the Pope, the Church increasingly realizes that synodality is the path for the entire People of God. Hence the Synodal Process is no longer only an assembly of bishops but a journey for all the faithful, in which every local Church has an integral part to play. The Second Vatican Council reinvigorated the sense that all the baptised, both the hierarchy and the laity, are called to be active participants in the saving mission of the Church (LG, 32-33). The faithful have received the Holy Spirit in baptism and confirmation and are endowed with diverse gifts and charisms for the renewal and building up of the Church, as members of the Body of Christ. Thus the teaching authority of the Pope and the bishops is in dialogue with the sensus fidelium, the living voice of the People of God (cf. Sensus Fidei in the Life of the Church, 74). The path of synodality seeks to make pastoral decisions that reflect the will of God as closely as possible, grounding them in the living voice of the People of God (ICT, Syn., 68). It is noted that collaborating with theologians – lay, ordained, and religious – can be a helpful support in articulating the voice of the People of God expressing the reality of the faith on the basis of lived experience.

While recent Synods have examined themes such as the new evangelization, the family, young people, and the Amazon, the present Synod focuses on the topic of synodality itself.

The current Synodal Process we are undertaking is guided by a fundamental question: How does this “journeying together" take place today on different levels (from the local level to the universal one), allowing the Church to proclaim the Gospel? and what steps is the Spirit inviting us to take in order to grow as a synodal Church? (PD, 2)

In this light, the objective of the current Synod is to listen, as the entire People of God, to what the Holy Spirit is saying to the Church. We do so by listening together to the Word of God in Scripture and the living Tradition of the Church, and then by listening to one another, and especially to those at the margins, discerning the signs of the times. In fact, the whole Synodal Process aims at fostering a lived experience of discernment, participation, and co-responsibility, where a diversity of gifts is brought together for the Church’s mission in the world.

In this sense, it is clear that the purpose of this Synod is not to produce more documents. Rather, it is intended to inspire people to dream about the Church we are called to be, to make people’s hopes flourish, to stimulate trust, to bind up wounds, to weave new and deeper relationships, to learn from one another, to build bridges, to enlighten minds, warm hearts, and restore strength to our hands for our common mission (PD, 32). Thus the objective of this Synodal Process is not only a series of exercises that start and stop, but rather a journey of growing authentically towards the communion and mission that God calls the Church to live out in the third millennium.

This journey together will call on us to renew our mentalities and our ecclesial structures in order to live out God’s call for the Church amid the present signs of the times. Listening to the entire People of God will help the Church to make pastoral decisions that correspond as closely as possible to God’s will (ITC, Syn., 68) The ultimate perspective to orient this synodal path of the Church is to serve the dialogue of God with humanity (DV, 2) and to journey together the kingdom of God (cf. LG, 9; RM, 20). In the end, this Synodal Process seeks to move towards a Church that is more fruitfully at the service of the coming of the kingdom of heaven.

 

1.4 The theme of this Synod, For a Synodal Church: Communion, Participation, and Mission

In the ceremony to commemorate the 50th anniversary of the institution of the Synod of Bishops in October 2015, Pope Francis declared that “the world in which we live, and which we are called to love and serve, even with its contradictions, demands that the Church strengthen cooperation in all areas of her mission.” This call to cooperate in the mission of the Church is addressed to the entire People of God. Pope Francis made this clear when he issued a direct invitation to all the People of God to contribute to Church efforts towards healing: “every one of the baptised should feel involved in the ecclesial and social change that we so greatly need. This change calls for a personal and communal conversion that makes us see things as the Lord does.” In April 2021, Pope Francis initiated a synodal journey of the whole People of God, to begin in October 2021 in each local Church and culminating in October 2023 in the Assembly of the Synod of Bishops.

FOR THE SYNODAL PROCESS

The theme of the Synod is “For a Synodal Church: Communion, Participation, and Mission.” The three dimensions of the theme are communion, participation, and mission. These three dimensions are profoundly interrelated. They are the vital pillars of a Synodal Church. There is no hierarchy between them. Rather, each one enriches and orients the other two. There is a dynamic relationship between the three that must be articulated with all three in mind.

à Communion: By is gracious will, God gathers us together as diverse peoples of one faith, through the covenant that e offers to his people. The communion we share finds its deepest roots in the love and unity of the Trinity. It is Christ who reconciles us to the Father and unites us with each other in the Holy Spirit. Together, we are inspired by listening to the Word of God, through the living Tradition of the Church, and grounded in the sensus fidei that we share. We all have a role to play in discerning and living out God’s call for his people.

à Participation: A call for the involvement of all who belong to the People of God – laity, consecrated and ordained – to engage in the exercise of deep and respectful listening to one another. This listening creates space for us to hear the Holy Spirit together, and guides our aspirations for the Church of the Third Millennium. Participation is based on the fact that all the faithful are qualified and are called to serve one another through the gifts they have each received from the Holy Spirit. In a synodal Church the whole community, in the free and rich diversity of its members, is called together to pray, listen, analyse, dialogue, discern and offer advice on making pastoral decisions which correspond as closely as possible to God's will (ICT, Syn., 67-68). Genuine efforts must be made to ensure the inclusion of those at the margins or who feel excluded.

à Mission: The Church exists to evangelize. We can never be centred on ourselves. Our mission is to witness the love of God in the midst of the whole human family. This Synodal Process has a deep missionary dimension to it. It is intended to enable the Church to better witness to the Gospel, especially with those who live on the spiritual, social, economic, political, geographical, and existential peripheries of our world. In this way, synodality is a path by which the Church can more fruitfully fulfil her mission of evangelization in the world, as a leaven at the service of the coming of God’s kingdom.

1.5 The Experience on the Local Level

The first phase of the Synodal Process is a listening phase in local Churches. Following an opening celebration in Rome on Saturday, October 9, 2021, the diocesan phase of the Synod will begin on Sunday, October 17, 2021. To assist the initial phase of the synodal journey, the General Secretary of the Synod of Bishops, Cardinal Mario Grech, wrote to each Bishop in May 2021, inviting him to appoint a contact person or team to lead the local listening phase. This person or team is also the liaison between the diocese and parishes, as well as between the diocese and the episcopal conference. Local Churches are asked to provide their responses to their episcopal conference to enable aggregation of ideas prior to the deadline of April 2022. In this way, episcopal conferences and the synods of Oriental Churches can in turn provide a synthesis to the Synod of Bishops. This material will be synthesised as the basis for the writing of two working documents (known as the Instrumentum Laboris). Finally, the Assembly of the Synod of Bishops will be held in Rome in October 2023.

As stated in the Preparatory Document (no. 31):

The purpose of the first phase of the synodal journey is to foster a broad consultation process in order to gather the wealth of the experiences of lived synodality, in its different articulations and facets, involving the Pastors and the Faithful of the [local] Churches at all the different levels, through the most appropriate means according to the specific local realities: the consultation, coordinated by the Bishop, is addressed “to the Priests, Deacons and lay Faithful of their [local] Churches, both individually and in associations, without overlooking the valuable contribution that consecrated men and women can offer” (EC, 7). The contribution of the participatory bodies of the [local] Churches is specifically requested, especially that of the Presbyteral Council and the Pastoral Council, from which “a synodal Church [can truly] begin to take shape.”[4] Equally valuable will be the contribution of other ecclesial entities to which the Preparatory Document [and this Vademecum] will be sent, as well as that of those who wish to send their own contribution directly. Finally, it will be of fundamental importance that the voice of the poor and excluded also find a place, not only that of those who have some role or responsibility within the [local] Churches.

Religious communities, lay movements, associations of the faithful, and other ecclesial groups are encouraged to participate in the Synodal Process in the context of the local Churches. However, it is also possible for them, and for any group or individual that does not have an opportunity to do so at the local level, to contribute directly to the General Secretariat as stated in Episcopalis Communio (art. 6 on the Consultation of the People of God):

§1. The consultation of the People of God takes place in the particular Churches, through the Synods of Bishops of the Patriarchal Churches and the Major Archbishoprics, the Councils of Hierarchs and the Assemblies of Hierarchs of the Churches sui iuris and through the Episcopal Conferences. In each particular Church, the Bishops carry out the consultation of the People of God by recourse to the participatory bodies provided for by the law, without excluding other methods that they deem appropriate. §2. The Unions, the Federations and the male and female Conferences of Institutes of Consecrated Life and Societies of Apostolic Life consult the Major Superiors, who in their turn may approach their own Councils and other members of the Institutes and Societies in question. §3. In the same way, the Associations of the Faithful recognized by the Holy See consult their own members. §4. The dicasteries of the Roman Curia offer their contribution, taking account of their respective particular areas of competence. §5. The General Secretariat of the Synod may identify other forms of consultation of the People of God.

Each listening phase will be adapted to local circumstances. People in remote communities with limited internet access are likely to have a different involvement than those in urban settings. Communities currently in the grips of the COVID-19 pandemic are likely to organize different dialogue and listening opportunities than those with high rates of recovery. Whatever the local circumstances the Diocesan Contact Person(s) are encouraged to focus on maximum inclusion and participation, reaching out to involve the greatest number of people possible, and especially those on the periphery who are often excluded and forgotten. Encouraging the widest participation possible will help to ensure that the syntheses formulated at the levels of dioceses, episcopal conferences, and the whole Church capture the true realities and lived experience of the People of God. Because this engagement of the People of God is foundational, and a first taste of the experience of synodality for many, it is essential that each local listening exercise be guided by the principles of communion, participation, and mission that inspire this synodal path. The unfolding of the Synodal Process at a local level must also involve:

● Discernment through listening, to create space for the guidance of the Holy Spirit.

● Accessibility, in order to ensure that as many people as possible can participate, regardless of location, language, education, socio-economic status, ability/disability, and material resources.

● Cultural awareness to celebrate and embrace the diversity within local communities.

● Inclusion, making every effort to involve those who feel excluded or marginalized.

● Partnership based on the model of a co-responsible Church.

● Respect for the rights, dignity, and opinion of each participant.

● Accurate syntheses that truly captures the range of critical and appreciative perspectives of all responses, including views that are expressed only by a minority of participants.

● Transparency, ensuring that processes of invitation, involvement, inclusion, and aggregation of input are clear and well communicated.

● Fairness, ensuring that participation in the listening process treats each person equally, so that every voice can be duly heard.

The Diocesan Contact Person(s) are encouraged to tap into the richness of the lived experience of Church in their local context. Throughout the diocesan phase, it is helpful to keep in mind the principles of the Synodal Process and the need for some structure to the conversation, so that it can be synthesised and effectively inform the writing of the working documents (Instrumentum Laboris). We aim to be attentive to how the Spirit speaks through the People of God.

2. Principles of a Synodal Process

2.1 Who can participate?

We see throughout the Gospels how Jesus reaches out to all. He does not only save people individually but as a people that he gathers together, as the one Shepherd of the entire flock (cf. John 10:16). The ministry of Jesus shows us that no one is excluded from God’s plan of salvation.

The work of evangelization and the message of salvation cannot be understood without Jesus’ constant openness to the widest possible audience. The Gospels refer to this as the crowd, composed of all the people who follow Jesus along the path and everyone that Jesus calls to follow him. The Second Vatican Council highlights that “all human beings are called to the new people of God” (LG, 13). God is truly at work in the entire people that he has gathered together. This is why “the entire body of the faithful, anointed as they are by the Holy One, cannot err in matters of belief. They manifest this special property by means of the whole people's supernatural discernment in matters of faith when from the Bishops down to the last of the lay faithful, they show universal agreement in matters of faith and morals” (LG, 12). The Council further points out that such discernment is animated by the Holy Spirit and proceeds through dialogue among all peoples, reading the signs of the times in faithfulness to the teachings of the Church.

Dioceses are called to keep in mind that the main subjects of this synodal experience are all the baptised. Special care should be taken to involve those persons who may risk being excluded: women, the handicapped, refugees, migrants, the elderly, people who live in poverty, Catholics who rarely or never practice their faith, etc. Creative means should also be found in order to involve children and youth.

Together, all the baptised are the subject of the sensus fidelium, the living voice of the People of God. At the same time, in order to participate fully in the act of discerning, it is important for the baptised to hear the voices of other people in their local context, including people who have left the practice of the faith, people of other faith traditions, people of no religious belief, etc. For as the Council declares: “The joys and the hopes, the griefs and the anxieties of the men of this age, especially those who are poor or in any way afflicted, these are the joys and the hopes, the griefs and the anxieties of the followers of Christ. Indeed, nothing genuinely human fails to raise an echo in their hearts” (GS, 1).

For this reason, while all the baptized are specifically called to take part in the Synodal Process, no one – no matter their religious affiliation – should be excluded from sharing their perspective and experiences, insofar as they want to help the Church on her synodal journey of seeking what is good and true. This is especially true of those who are most vulnerable or marginalized.

2.2 A Process that is truly Synodal: Listening, Discernment, and Participation

The Synodal Process is first and foremost a spiritual process. It is not a mechanical data-gathering exercise or a series of meetings and debates. Synodal listening is oriented towards discernment. It requires us to learn and exercise the art of personal and communal discernment. We listen to each other, to our faith tradition, and to the signs of the times in order to discern what God is saying to all of us. Pope Francis characterizes the two interrelated goals of this process of listening: “to listen to God, so that with him we may hear the cry of his people; to listen to his people until we are in harmony with the will to which God calls us.”[5]

This kind of discernment is not only a one-time exercise, but ultimately a way of life, grounded in Christ, following the lead of the Holy Spirit, living for the greater glory of God. Communal discernment helps to build flourishing and resilient communities for the mission of the Church today. Discernment is a grace from God, but it requires our human involvement in simple ways: praying, reflecting, paying attention to one’s inner disposition, listening and talking to one another in an authentic, meaningful, and welcoming way.

The Church offers us several keys to spiritual discernment. In a spiritual sense, discernment is the art of interpreting in what direction the desires of the heart lead us, without letting ourselves be seduced by what leads us to where we never wanted to go. Discernment involves reflection and engages both the heart and head in making decisions in our concrete lives to seek and find the will of God.

If listening is the method of the Synodal Process, and discerning is the aim, then participation is the path. Fostering participation leads us out of ourselves to involve others who hold different views than we do. Listening to those who have the same views as we do bears no fruit. Dialogue involves coming together across diverse opinions. Indeed, God often speaks through the voices of those that we can easily exclude, cast aside, or discount. We must make a special effort to listen to those we may be tempted to see as unimportant and those who force us to consider new points of view that may change our way of thinking.

2.3 Attitudes for Participating in the Synodal Process

On various occasions, Pope Francis has shared his vision for what the practice of synodality looks like concretely. The following are particular attitudes that enable genuine listening and dialogue as we participate in the Synodal Process.

● Being synodal requires time for sharing: We are invited to speak with authentic courage and honesty (parrhesia) in order to integrate freedom, truth, and charity. Everyone can grow in understanding through dialogue.

● Humility in listening must correspond to courage in speaking: Everyone has the right to be heard, just as everyone has the right to speak. Synodal dialogue depends on courage both in speaking and in listening. It is not about engaging in a debate to convince others. Rather, it is welcoming what others say as a way by which the Holy Spirit can speak for the good of all (1 Corinthians 12:7).

● Dialogue leads us to newness: We must be willing to change our opinions based on what we have heard from others.

● Openness to conversion and change: We can often be resistant to what the Holy Spirit is trying to inspire us to undertake. We are called to abandon attitudes of complacency and comfort that lead us to make decisions purely on the basis of how things have been done in the past.

● Synods are an ecclesial exercise in discernment: Discernment is based on the conviction that God is at work in the world and we are called to listen to what the Spirit suggests to us.

● We are signs of a Church that listens and journeys: By listening, the Church follows the example of God himself, who listens to the cry of his people. The Synodal Process provides us with the opportunity to open ourselves to listen in an authentic way, without resorting to ready-made answers or pre-formulated judgments.

● Leave behind prejudices and stereotypes: We can be weighed down by our weaknesses and sinfulness. The first step towards listening is freeing our minds and hearts from prejudices and stereotypes that lead us on the wrong path, towards ignorance and division.

● Overcome the scourge of clericalism: The Church is the Body of Christ filled with different charisms in which each member has a unique role to play. We are all interdependent on one another and we all share an equal dignity amidst the holy People of God. In the image of Christ, true power is service. Synodality calls upon pastors to listen attentively to the flock entrusted to their care, just as it calls the laity to freely and honestly express their views. Everyone listens to one other out of love, in a spirit of communion and our common mission. Thus the power of the Holy Spirit is manifested in manifold ways in and through the entire People of God.

● Cure the virus of self-sufficiency: We are all in the same boat. Together we form the Body of Christ. Setting aside the mirage of self-sufficiency, we are able to learn from each other, journey together, and be at the service of one another. We can build bridges beyond the walls that sometimes threaten to separate us – age, gender, wealth, ability, education, etc.

● Overcoming ideologies: We must avoid the risk of giving greater importance to ideas than to the reality of the life of faith that people live in a concrete way.

● Give rise to hope: Doing what is right and true does not seek to attract attention or make headlines, but rather aims at being faithful to God and serving His People. We are called to be beacons of hope, not prophets of doom.

● Synods are a time to dream and “spend time with the future”: We are encouraged to create a local process that inspires people, with no one excluded to create a vision of the future filled with the joy of the Gospel. The following dispositions will help participants (cf. Christus Vivit):

o An innovative outlook: To develop new approaches, with creativity and a certain audacity.

o Being inclusive: A participatory and co-responsible Church, capable of appreciating its own rich variety, embraces all those we often forget or ignore.

o An open mind: Let us avoid ideological labels and make use of all methodologies that have borne fruit.

o Listening to each and every one: By learning from one another, we can better reflect the wonderful multi-faceted reality that Christ’s Church is meant to be.

o An understanding of “journeying together”: To walk the path that God calls the Church to undertake for the third millennium.

o Understanding the concept of a co-responsible Church: To value and involve the unique role and vocation of each member of the Body of Christ, for the renewal and building up of the whole Church.

o Reaching out through ecumenical and interreligious dialogue: To dream together and journey with one another throughout the entire human family.

2.4 Avoiding Pitfalls

As on any journey, we need to be aware of possible pitfalls that could hamper our progress during this time of synodality. The following are several pitfalls that must be avoided in order to promote the vitality and fruitfulness of the Synodal Process.

1) The temptation of wanting to lead ourselves instead of being led by God. Synodality is not a corporate strategic exercise. Rather it is a spiritual process that is led by the Holy Spirit. We can be tempted to forget that we are pilgrims and servants on the path marked out for us by God. Our humble efforts of organization and coordination are at the service of God who guides us on our way. We are clay in the hands of the divine Potter (Isaiah 64:8).

2) The temptation to focus on ourselves and our immediate concerns. The Synodal Process is an opportunity to open up, to look around us, to see things from other points of view, and to move out in missionary outreach to the peripheries. This requires us to think long-term. This also means broadening our perspectives to the dimensions of the entire Church and asking questions, such as: What is God’s plan for the Church here and now? How can we implement God’s dream for the Church on the local level?

3) The temptation to only see “problems.” The challenges, difficulties, and hardships facing our world and our Church are many. Nevertheless, fixating on the problems will only lead us to be overwhelmed, discouraged, and cynical. We can miss the light if we focus only on the darkness. Instead of focusing only on what is not going well, let us appreciate where the Holy Spirit is generating life and see how we can let God work more fully.

4) The temptation of focusing only on structures. The Synodal Process will naturally call for a renewal of structures at various levels of the Church, in order to foster deeper communion, fuller participation, and more fruitful mission. At the same time, the experience of synodality should not focus first and foremost on structures, but on the experience of journeying together to discerning the path forward, inspired by the Holy Spirit. The conversion and renewal of structures will come about only through the on-going conversion and renewal of all the members of the Body of Christ.

5) The temptation not to look beyond the visible confines of the Church. In expressing the Gospel in our lives, lay women and men act as a leaven in the world in which we live and work. A Synodal Process is a time to dialogue with people from the worlds of economics and science, politics and culture, arts and sport, the media and social initiatives. It will be a time to reflect on ecology and peace, life issues and migration. We must keep the bigger picture in view to fulfil our mission in the world. It is also an opportunity to deepen the ecumenical journey with other Christian denominations and to deepen our understanding with other faith traditions.

6) The temptation to lose focus of the objectives of the Synodal Process. As we proceed along the journey of the Synod, we need to be careful that, while our discussions might be wide-ranging, the Synodal Process maintains the goal of discerning how God calls us to walk forward together. No one Synodal Process is going to resolve all our concerns and problems. Synodality is an attitude and an approach of moving forward in a co-responsible way that is open to welcoming God’s fruits together over time.

7) The temptation of conflict and division. “That they may all be one” (John 17:21). This is the ardent prayer of Jesus to the Father, asking for unity among his disciples. The Holy Spirit leads us deeper into communion with God and one another. The seeds of division bear no fruit. It is vain to try to impose one’s ideas on the whole Body through pressure or to discredit those who feel differently.

8) The temptation to treat the Synod as a kind of a parliament. This confuses synodality with a ‘political battle’ in which in order to govern one side must defeat the other. It is contrary to the spirit of synodality to antagonize others or to encourage divisive conflicts that threaten the unity and communion of the Church,

9) The temptation to listen only to those who are already involved in Church activities. This approach may be easier to manage, but it ultimately ignores a significant proportion of the People of God.

3. The Process of the Synod

Figure 1. This infographic displays the overall flow of the Synodal Process. The General Secretariat publishes the Preparatory Document and the Vademecum as tools for the local Churches to carry out the diocesan phase of the Synod. The fruits of this diocesan phase will be gathered into a synthesis for each local Church. Then a synthesis will be formulated by the episcopal conferences and synods of Oriental Churches, on the basis of the syntheses received from the local Churches. Other ecclesial bodies will also receive this Vademecum and Questionnaire (see Part 5) to take part in the consultation and can elaborate their own synthesis. These include the Dicasteries of the Roman Curia, the Union of Superiors General and International Union Superiors General (USG and UISG), other Unions and Federations of Consecrated life, international lay movements, Universities, and Faculties of Theology. The General Secretariat will formulate the first edition of the Instrumentum Laboris (working document) based on the syntheses received from episcopal conferences, synods of Oriental Churches, and the other ecclesial bodies mentioned by Episcopalis Communio. This first Instrumentum Laboris will then be discussed at the continental meetings (see Part 3.3 below). Based on the documents produced at the continental level, a second edition of the Instrumentum Laboris will be elaborated for the use of the Assembly of the Synod of Bishops in October 2023 (General Secretariat of the Synod of Bishops).

3.1 The Diocesan Phase

Much of the richness of this listening phase will come from discussions among parishes, lay movements, schools and universities, religious congregations, neighbourhood Christian communities, social action, ecumenical and inter-religious movements, and other groups. Bishops initiate the process, so it is likely that involvement at the diocesan level will be coordinated through the regular communication channels of the diocesan Bishop. Those parishes with a Parish Pastoral Council, and those dioceses with a Diocesan Pastoral Council, can make use of these existing “synodal” bodies to organize, facilitate, and give life to the Synodal Process at the local level, provided that efforts are made to reach out to the peripheries and to those voices that are seldom heard. The aim is not to overwhelm dioceses and parishes, but rather to integrate the Synodal Process into the life of the local Church in creative ways that promote deepen communion, fuller participation, and a more fruitful mission.

In this listening phase we encourage people to gather, respond to stimulus questions/images/scenarios together, listen to each other, and provide individual and group feedback, ideas, reactions, and suggestions. However, if circumstances (such as pandemic restrictions or physical distance) make face-to-face interaction difficult, then it is possible to use moderated online discussion groups, self-guided online activities, chat groups, phone calls, and various forms of social communication, as well as paper-based and online questionnaires. Prayer materials, biblical reflections, and sacred music, as well as works of art, poetry, and so on, can also be used to stimulate reflection and dialogue.

This diocesan phase is an opportunity for parishes and dioceses to encounter, experience, and live out the synodal journey together, thus discovering or developing synodal tools and pathways that are best suited for their local context, which will ultimately become the new style of the local Churches on the path of synodality.

Thus this Synod not only expects responses that can assist the Assembly of the Synod of Bishops to be held in Rome in October 2023, but also desires to promote and develop the practice and experience of being Synodal in the course of the process and in the future moving forward. There are excellent resources available from those local Churches that have already embarked along this journey, such as the Methodological Guide for the Ecclesial Assembly of the Latin American Episcopal Conference and the Plenary Council of Australia and its key documents. We encourage you to consult these resources to assist and inspire your work in your local Church.

3.2 The role of Episcopal Conferences and Synods of Oriental Churches

Once the diocesan phase has culminated with a Diocesan Pre-Synodal Meeting and diocesan synthesis, the episcopal conferences and synods of Oriental Churches will compile the input and feedback that they have received from the dioceses and eparchies in order to formulate syntheses that aptly capture the contributions of participants at the local level. Episcopal conferences and synods of Oriental Churches are called to discern and assemble this wider synthesis through a Pre-Synodal Meeting of their own.

These syntheses will then serve as the basis for the first edition of the Instrumentum Laboris, which will be published by the General Secretariat of the Synod of Bishops.

3.3 The Continental Phase

This initial Instrumentum Laboris will be the “working document” for the seven continental meetings: Africa (SECAM); Oceania (FCBCO); Asia (FABC); Middle East (CPCO); Latin America (CELAM); Europe (CCEE) and North America (USCCB and CCCB).

These seven international meetings will in turn produce seven Final Documents that will serve as the basis for the second Instrumentum Laboris, which will be used at the Assembly of the Synod of Bishops in October 2023.

3.4 The Assembly of the Synod of Bishops

Bishops and auditors will gather with the Holy Father Pope Francis in the Assembly of the Synod of Bishops in Rome in October 2023 to speak and listen to one another on the basis of the Synodal Process that began at the local level. The aim of the Synod of Bishops is not to overshadow the diocesan, episcopal conference/synod of Oriental Churches, and continental phases, but rather to discern at a universal level the voice of the Holy Spirit who has been speaking throughout the entire Church.

3.5 The Implementation Phase

Since this Synod aims to promote a new style of living out the communion, participation, and mission of the Church, the implementation phase will be crucial for walking forward together on the path of synodality. This implementation is intended to reach all the local Churches throughout the world, so that the Synodal Process entire People of God as its point of departure as well as its point of arrival (EC, 7). The Diocesan Contact Person(s) and other persons and bodies that were involved in the diocesan phase can be helpful in this regard, including the Diocesan Pastoral Council, the Presbyteral Council, and Parish Pastoral Councils.

The hope is that the experience of the Synodal Process will bring about a new springtime for listening, discernment, dialogue, and decision-making, so that the whole People of God can better journey together with one another and the entire human family, under the guidance of the Holy Spirit.

4. Travelling the Synodal Path in Dioceses

4.1 Summary of what is envisaged in the diocesan phase

This first stage of the Synodal Process provides the foundation for all the other phases that follow. More than simply responding to a questionnaire, the diocesan phase is meant to offer as many people as possible a truly synodal experience of listening to one another and walking forward together, guided by the Holy Spirit.

The Spirit of God, who illuminates and brings to life this journey together, is the same Spirit who is at work in the mission that Jesus entrusted to his apostles. The Holy Spirit works through all the generations of disciples who hear God’s Word and put it into practice. The Spirit sent by Christ does not only confirm the continuity of the Gospel of Jesus, but illuminates the ever-new depths of the Word of God and inspires the decisions necessary to sustain the Church’s journey and invigorate her mission (cf. John 14:25-26; 15:26-27; 16:12-15) (PD, 16).

The Preparatory Document outlines two “images” from Scripture to inspire our journey of building a synodal Church. The first image emerges from the “community scene” that constantly accompanies the journey of evangelization, since the preaching ministry of Jesus: everyone finds their place – the crowd, the apostles, and the Lord (PD, 17-21). The second image refers to the experience of the Holy Spirit in which Peter and the early community recognize the risk of placing unjustified limits on sharing the faith (PD, 22-24). We encourage you to reflect on these two images as a source of nourishment and inspiration in the Synodal Process.

The Gospel constant approach of reaching out to people who are excluded, marginalized, and forgotten. A common trait throughout Jesus’ ministry is that faith always emerges when people are valued: their plea is heard, they are aided in their difficulty, their availability is appreciated, their dignity is confirmed by God’s gaze and restored within the community. As Peter was changed by his experience with Cornelius, so too we must allow ourselves to be transformed by what God is inviting us to. Through the Synodal Process, God leads us on the common path of conversion by what we experience with one another. God reaches us through others and he reaches others through us, often in surprising ways.

In order for this to happen, it is necessary to make significant efforts to involve the highest number of people possible in a meaningful way. This is the first responsibility of the Diocesan Contact Person(s), appointed to guide and animate the diocesan phase of the Synodal Process. Superficial or scripted input that does not accurately and richly represent the experience of the people will not be helpful, nor that which does not express the full range and diversity of experiences.

In this sense, the diocesan phase should begin by finding the most effective ways of achieving the widest participation possible. We must personally reach out to the peripheries, to those who have left the Church, those who rarely or never practice their faith, those who experience poverty or marginalization, refugees, the excluded, the voiceless, etc.

The heart of the synodal experience is listening to God through listening to one another, inspired by the Word of God. We listen to each other in order to better hear the voice of Holy Spirit speaking in our world today. This can take place over the course of one gathering, but we strongly encourage that several gatherings take place to allow for a more interactive atmosphere of sharing as people get to know each other, trust one another, and feel that they can speak more freely thus making it a truly synodal experience of journeying together. In addition to the more formal aspects of speaking and listening to one another, it is important that gatherings have informal moments as well. Pilgrimages, group activities, artistic expressions, and even coffee breaks can help to foster a sense of community through the experience of sharing life with one another.

How these meetings take place will depend on your local circumstances. Several parishes can join together, as well as ministries such as pastoral health care or Catholic education, religious communities, lay movements, and ecumenical groups.

Stimulus questions are suggested in the Questionnaire below (Part 5) to initiate and facilitate this experience of sharing and listening. The aim is not to answer all of the questions, but to choose those that are most relevant in your local context. You can also ask other questions, and we encourage you to do so. As a general guide, give more emphasis to the types of questions that evoke personal stories and real-life experiences rather than “doctrinal” statements. See Part 5 for some examples.

The feedback received throughout the listening process should be gathered into a “synthesis.” As explained in the roadmap below (Part 4.4), a synthesis should be written any time there is a gathering in the diocese to respond to the questions outlined in this Vademecum (Part 5). At the same time, a synthesis will be written for each diocese, and ultimately for each episcopal conference. The goal of these syntheses, at any level, is not to produce a generic summary of everything that was said or to carry out an academic exercise. Rather, the synthesis is an act of discernment in choosing and writing what will contribute to the next stage of the Synodal Process, by being sent to the diocese (in the case of consultation within the diocese) and eventually the episcopal conference (in the case of the synthesis written by the diocese). In this sense, the synthesis does not only report common trends and points of convergence, but also highlights those points that strike a chord, inspire an original point of view, or open a new horizon. The synthesis should pay special attention to the voices of those who are not often heard and integrate what we could call the “minority report.” The feedback should not only underline positive experiences but also bring to light challenging and negative experiences in order to reflect the reality of what has been listened to. Something of the experience of the local gathering should be conveyed in the feedback: the attitudes of the participants, and the joys and challenges of engaging together in discernment.

The feedback received from these local gatherings will then be compiled in an overall synthesis at the diocesan level. The synthesis that each diocese will elaborate at the end of this work of listening and discernment will constitute its concrete contribution to the journey of the whole People of God. It can also serve as a helpful document for identifying next steps in the journey of the local Church on the path of synodality. To facilitate the subsequent phases of the Synodal Process, it is important to condense the fruits of prayer and reflection into a maximum of ten pages. Other texts can be attached to the diocesan synthesis in order to support or accompany its contents.

The synthesis of each diocese or eparchy will then be transmitted to the episcopal conferences and synods of Oriental Churches. In turn, these bodies will draft their own synthesis with the same spirit of discernment as described above, on the basis of the diocesan/eparchial syntheses that they have received. The episcopal conferences and synods of Oriental Churches will then submit this synthesis that they assemble to the General Secretariat of the Synod of Bishops, which will compose the first edition of the working document (Instrumentum Laboris) on the basis of what was shared and experienced at the local level.

4.2 The Role of the Bishop in the Synodal Process

Synodality does not exist without the pastoral authority of the College of Bishops, under the primacy of the Successor of Peter, as well as the pastoral authority of each diocesan Bishop in the diocese entrusted to his care. The ministry of Bishops is to be pastors, teachers, and priests of sacred worship. Their charism of discernment calls them to be authentic guardians, interpreters, and witnesses to the faith of the Church. In and from the local Churches exists the one unique Catholic Church (LG, 23). The fullness of the Synodal Process can only truly exist with the involvement of the local Churches, requiring the personal involvement of the diocesan Bishop. “In virtue of this catholicity, each part contributes its own gifts to other parts and to the entire church, so the whole and each of the parts are strengthened by the common sharing of all things and by the common effort to achieve fullness in unity” (LG, 13). The diversity of the local Churches and their context and culture bring different gifts to the whole, enriching the entire Body of Christ. This is key to understanding the Church’s path of synodality.

Therefore, the primary role of the diocesan Bishop in this Synodal Process is to facilitate the synodal experience of the whole People of God on the journey towards a more Synodal Church. The diocesan Bishop holds a key role in listening to the People of God in his diocesan Church. Under the inspiration of the Holy Spirit, the Bishop can discern the most fruitful processes for listening to the People of God in his diocese, along the path of synodality undertaken by the entire Church. To assist the diocesan Bishop in this task, he is to appoint the Diocesan Contact Person or Team. Together, they can prayerfully discern. The Bishop is encouraged to take an active role in the diocesan phase of this Synodal Process. His involvement should foster open dialogue amidst the diversity of the People of God.

The Bishop can seek feedback and participation wherever helpful in the organization process. The Bishop is invited to communicate with the respective bodies, organizations, and structures in the diocese, including the Diocesan Pastoral Council, the Presbyteral Council, parishes, religious communities, lay movements, various pastoral ministries (such as in schools and hospitals), and diocesan commissions to encourage their participation in the Synodal Process and to request their help as is fitting. Under the authority of the Bishop, the Diocesan Contact Person(s) can communicate directly with the coordinators in parishes and other local communities to prepare and facilitate the consultation process.

At the same time, the Bishop can ensure that appropriate resources are set aside, including financial, logistical, technical, and personnel resources. The Bishop also has a role in encouraging the involvement of diverse groups and individuals so that the Synodal Process can be a truly collaborative effort, drawing on the wide participation of the faithful and reaching the full diversity of the People of God: priests, deacons, consecrated men and women, and the laity. Diocesan structures that already aim at exercising synodality can be a vital support in this regard, particularly the Diocesan Pastoral Council, the Presbyteral Council, Parish Pastoral Councils, etc.

A personal letter or even a video can be created in which the Bishop invites and encourages everyone in the diocese to participate in the process of listening, dialogue, and consultation. It is recommended that the diocesan phase of the Synodal Process open and close with a liturgical celebration, over which the Bishop can preside.

During the consultation process, the key role of the Bishop is to listen. Though the personal involvement of the diocesan Bishop in the listening process may take many forms, he is encouraged to take part and be attentive to the voice of the faithful. Besides participating in local listening sessions across the diocese, the Bishop may convene ad-hoc small community gatherings of his own if he wishes to do so, inviting representatives from a cross-section of the diocese, especially those at the peripheries. In addition, he can also listen by reviewing the feedback gathered from the consultations, discerning what the Holy Spirit is saying through the people entrusted to his care. On a regular basis, the Bishop should meet with the Diocesan Contact Person(s) to review progress of the consultation and address any challenges faced. Care should be taken to ensure that the presence of the Bishop and clergy does not have the inadvertent effect of stifling authentic and unfettered input by the faithful, especially in circumstances where there has been scandal, or simply because of cultural deference.

Finally, the Bishop convokes a Diocesan Pre-Synodal Meeting to culminate the diocesan phase, and works with the Diocesan Contact Person(s) to organize it. This gathering should seek wide representation from across the diocese with the aim of coming together to pray, listen, reflect, and discern the synodal path along which God’s Spirit is calling the whole diocese. The Bishop can then review the diocesan synthesis in collaboration with the Diocesan Contact Person(s) before it is submitted to the episcopal conference. It is very important to note that the diocesan synthesis is not intended to reflect positively or negatively on the diocesan Bishop. Rather, the diocesan synthesis should be an honest report of all that was shared during the diocesan phase of the Synodal Process, representing the variety of views and perspectives of the People of God.

Understandably, embarking on this consultation process will evoke a range of feelings among pastoral leaders, from excitement and joy to anxiety, fear, uncertainty, or even scepticism. Such nuanced reactions are often part of the synodal path. Bishops can acknowledge the mix of reactions arising in the diocese, while also encouraging openness to the Holy Spirit who often works in surprising and refreshing ways. As a good shepherd for his flock, the Bishop is called to go before the People of God, to stand in their midst, and to follow behind, ensuring that no one is left out or gets lost.

4.3 The Role of Priests and Deacons in the Synodal Process

The ministry of priests and deacons has two vital points of reference: on one hand, the diocesan Bishop; and on the other hand, the people entrusted to their pastoral care. Thus the clergy present in the local Church provide a helpful point of connection between the Bishop and those they serve. This gives priests and deacons a key role in journeying together in the midst of the People of God, united with the Bishop and at the service of the faithful. They are able to communicate to the people on behalf of the Bishop, and they are also able to communicate from the people to the Bishop. They are agents of communion and unity in building up the Body of Christ, helping the faithful to journey together, walking forward with one another in the midst of the Church. The clergy are likewise heralds of renewal, attentive to the evolving needs of their flock, and pointing out how the Holy Spirit is opening new pathways. Finally, they are men of prayer who promote a genuinely spiritual experience of synodality, so that the People of God can be more attentive to the Holy Spirit and listen together to the will of God.

In this sense, priests and deacons have a crucial role to play in accompanying the entire People of God on the path of synodality. Their efforts towards promoting and putting in practice a more synodal way of being the Church of Christ are of vital importance. Priests and deacons can raise awareness about the synodal nature of the Church and the meaning of synodality in the parishes, ministries, and movements that they serve. Priests and deacons are also called to support, encourage, promote, and enable the unfolding of the diocesan phase of the Synodal Process in the local Church. They do so through the participatory bodies that are already established across the diocese, such as the Diocesan Pastoral Council, the Presbyteral Council, and Parish Pastoral Councils. The involvement of the “synodal” bodies of the local Churches is specifically requested, especially the Presbyteral Council and the Pastoral Council (PD, 31). On the Church’s path of synodality, these participatory bodies on the diocesan level “can prove fundamental, and from here a synodal Church can begin to emerge” (EC, 7).

At the same time, priests and deacons can find new and creative ways of fostering an authentically synodal experience among the lay faithful, in connection with the initiatives of the diocesan Bishop and the Diocesan Contact Person(s) that are designated for this Synodal Process. It is worth noting that the consultation undertaken by the diocesan phase of the Synodal Process is coordinated by the diocesan Bishop and addressed “to the priests, deacons and lay faithful of their [local] Churches, both individually and in associations, without overlooking the valuable contribution that consecrated men and women can offer” (EC, 7).

The Preparatory Document tells us that in the ministry of Jesus, “The election of the apostles is not the privilege of an exclusive position of power and separation but the grace of an inclusive ministry of blessing and fellowship. Thanks to the gift of the Spirit of the Risen Lord, they are to guard the place of Jesus, without replacing him: not to put filters on his presence, but to make it easy to encounter him” (PD, 19). So too all the clergy, endowed with the sacred gifts and charisms received through their ordination, have a critical role to play in ensuring that this synodal experience is an authentic encounter with the Risen Christ, grounded in prayer, nourished by the celebration of the Eucharist, and inspired by listening to the Word of God.

4.4 The Roadmap (Sample Steps for the Diocesan Phase)

The tasks involved in carrying out the listening and dialogue phase within each diocese will vary depending on local factors, but the general approach will involve the following steps:

1. Appointing the Diocesan Contact Person(s)

Each diocese should select one or two individuals to serve as the Diocesan Contact Person(s). Appendix A provides details of the responsibilities and desired qualities of these contact persons. Ideally, two co-leaders are appointed as a model of co-responsibility. If there is more than one diocesan contact person, it is recommended that at least one woman and one man be appointed. These may be voluntary or remunerated positions, and might be undertaken by person(s) already working within the diocese. Diocesan Contact Persons can be priests, religious, or lay people. Dioceses can reflect on the possible role of the Diocesan Contact Person(s) in continuing to serve the path of synodality in the diocese up to October 2023 and beyond.

2. Setting up a diocesan synodal team

The Diocesan Contact Person(s) will likely need to work with the collaboration of a core team, which can either be assembled through an open process of people expressing their interest, or by appointment of the diocesan Bishop. Members of the diocesan synodal team are likely to comprise representatives from parishes, movements, diocesan ministries, and religious communities. They can be convened as an advisory and working body for the Diocesan Contact Person(s). Beyond the diocesan phase of the current Synod, the diocesan synodal team can continue to promote and implement the path of synodality in the diocese into the future, in conjunction with the diocesan Bishop.

3. Discerning the path for your diocese

The Preparatory Document and Vademecum provide information about the current Synod and offer guidelines for organizing the consultation process. These documents are to be applied differently in diverse contexts, depending on the current realities and challenges in the local Church and in society, as well as any concurrent or recent synodal processes occurring in the diocese. A prayerful reflection can be made with these documents to discern the key areas of focus for the diocese.

4. Planning the participatory process

Each diocese should aim for the widest participation possible, involving a variety of platforms. These could include parish-level meetings, inter-parish gatherings, school-based groups, local associations, online platforms, special language groupings, and suitable means of reaching those who have been distant from the Church. Ideally, there would be opportunities for diverse groups to listen to one another. Resources needed for the consultation process should be identified and made available, including an overall budget, physical facilities, and online platforms. Solidarity can be organized between dioceses to provide financial assistance and human resources as needed.

5. Preparing group coordinators for the synodal consultation meetings

The diocesan synodal team can work through coordinators to carry out the synodal consultation meeting across the diocese. For example, the synodal consultation within a parish can be overseen by a coordinator in that parish, working with a parish team. All coordinators will need to be briefed on the spirit, objectives, and attitudes of the Synodal Process, and should have access to relevant resources including this Vademecum and the Synod website. The coordinators can then discern and plan the most appropriate processes for their particular groups, in communication with the diocesan synodal team.

6. Providing an orientation workshop for the diocesan synodal team and local coordinators

Since the level of understanding and experience regarding synodality likely differs across the diocese, formation workshops can be provided to give people an orientation about synodality and equip them with basic skills for synodal processes. Such skills would include carrying out synodal consultation meetings, and this basic formation is in itself a valuable outcome of the current Synodal Process. Appendix B provides an outline of how a typical synodal consultation meeting can be conducted. What is most crucial is adopting suitable methods that facilitate attentive listening, genuine sharing, and a communal spiritual discernment. Further resources are available on the Synod website.

7. Communicating to everyone

To raise awareness and encourage participation, wide publicity about the Synod can be carried out to communicate the significance and objectives of the Synod and how people can participate. Some examples of publicity materials are provided on the website.

8. Implementing, monitoring, and guiding the synodal consultation process

Once ready, the synodal consultation process begins. The heart of this stage is are the synodal consultation meetings that happen across the diocese. A diocesan liturgical celebration can be organized to open the diocesan phase and invoke the Holy Spirit to guide the whole process. Throughout the diocesan phase, the Diocesan Contact Person(s) should keep in regular contact with group coordinators of the synodal consultation meetings across the dioceses so as to monitor progress, provide support where needed, and facilitate the exchange of ideas, best practices, and emerging feedback. A date should be specified for the submission of the consultation feedback, which can follow the guidelines for the diocesan synthesis as described below.

9. Diocesan Pre-Synodal Meeting

It is strongly recommended that the consultation process in the diocese culminate in a Diocesan Pre-Synodal Meeting that includes a liturgical celebration. A wide representation from across the diocese should be invited to take part with the aim of coming together to pray, listen, reflect, and discern the synodal path along which God’s Spirit is calling the whole diocese. Appendix C provides suggestions for organizing this meeting.

10. Preparing and submitting the diocesan synthesis

Finally, a diocesan synthesis should be prepared based on all the collated feedback from across the diocese as well as the proceedings of the Pre-Synodal Meeting. Appendix D provides a suggested outline. This is to be submitted to the episcopal conference by a specified date. Once finalized, the synthesis should be communicated to the public in the diocese. The Diocesan Contact Person(s) should maintain their appointment throughout the Synod process at least until the Assembly of the Synod of Bishops in October 2023, and their role can continue beyond this date. In the successive phases of the present Synod, they will be a liaison point for the episcopal conferences and continental gatherings, and can help the diocese remain engaged in the Synodal Process. Where needed, they can also ensure a smooth transition towards the implementation of any suggestions raised during the consultation in the diocese. After all, this Synodal Process is not the end but a new beginning.

4.5 The Basic Ingredients of the Synodal Experience

The steps listed above in Part 4.4 are to be used as guidelines. Ultimately, the diocesan phase involves similar “ingredients” as the Assembly of the Synod of Bishops, such as the one that will occur in Rome in October 2023. These elements are: a liturgical celebration to begin, gathering in a large assembly, small group meetings, moments of silence and prayer, informal conversations, shared experiences (such as pilgrimages, artistic expressions, and experiences with those who are vulnerable, handicapped persons, and the elderly), and a liturgical celebration to conclude. These basic ingredients of synodality can be easily adapted to your local circumstance to foster a fruitful synodal experience in your local Church, keeping in mind the principles, attitudes, and pitfalls outlined above in Part 2.

5. Resources for organizing the Synodal Process

5.1 Methodology for the Diocesan Synodal Process

Each diocese can discern the most conducive ways of enabling a Spirit-led synodal experience for its people, paying particular attention to those whose voices have not been heard in the past. There is advice and resources on how to go about this on the Synod website.

As mentioned above, individuals and groups are encouraged to participate in the Synodal Process through their local Church. However, it is also possible for individuals and groups to contribute directly to the General Secretariat of the Synod of Bishops (EC, 6).

Within each local Church, gatherings should be set up in a way that promotes the most fruitful synodal experience in the local context. Ideally more than one of these “synodal consultation meetings” would be organized for the same group of participants so they can go deeper and dialogue more richly. Alternatively, new groupings can be organized so that more people get to listen to and engage with a wider diversity of views and experiences.

Individuals can also contribute their consultation feedback directly to the diocese. For individual submissions to the consultation, adequate information and materials should be distributed in a timely way so that the views expressed can be included in the diocesan synthesis. Communal experiences of the Synodal Process are to be encouraged over individual contributions, since they better manifest the synodal spirit of walking together. In this sense, videos, videoconferences, Scripture reflections, and prayers can be proposed to those who contribute individually, in order to more closely unite them to the experience of synodality.

Holding synodal consultation meetings that bring together multiple parishes can be a good way of gathering a range of people from different socio-economic backgrounds, ethnicities, age groups, etc. Two or more parishes can come together to plan a series of joint synodal consultation meetings. They can focus their sharing around a common relevant experience, such as the challenges they face as Christians, being Church amidst the COVID-19 pandemic, or something connected to their context. An inter-parish organizing team can be formed.

We also encourage you to integrate the theme of synodality and this Synodal Process of consultation into local or diocesan gatherings and meetings that are already planned, wherever possible. In this sense, the diocesan phase of the Synodal Process can enrich the existing pastoral agenda for the year 2021-2022, while also inspiring certain new elements.

5.2 The Informal Dimension of the Synodal Process

Listening to one another is enriched by knowing each other and sharing life together. It can be very helpful to share a common activity before starting to meet and dialogue with one another.

Some examples of activities that can be done together include a pilgrimage, social or charitable outreach, or simply sharing a meal with each other. Besides developing mutual trust among participants, this could also help foster the participation of people who are more attracted by practical action rather than intellectual discussion.

This approach follows Jesus’ example of gathering His disciples to share a meal, walk together, or simply spend time with each other. It can be important to allow sufficient time and suitable space for participants to share food and beverage, prolonging the experience of listening to one another in a less formal and more spontaneous exchange during break times. This may open the door to a more fruitful participation of people who feel less comfortable in formal meetings, as well as give some opportunities to more freely clarify certain points.

Taking part in physical, cultural, social, and charitable activities can contribute to building communion among the participants, renewing the Church through new experiences of fraternity with one another.

5.3 The Main Question for Consultation

This Synod poses the following fundamental question: A synodal Church, in announcing the Gospel, “journeys together.” How is this “journeying together” happening today in your local Church? What steps does the Spirit invite us to take in order to grow in our “journeying together”? (PD, 26)

In responding to this question, we are invited to:

- Recall our experiences: What experiences of our local Church does this question call to mind?

- Re-read these experiences in greater depth: What joys did they bring? What difficulties and obstacles have they encountered? What wounds did they reveal? What insights have they elicited?

- Gather the fruits to share: Where in these experiences does the voice of the Holy Spirit resound?

What is the Spirit asking of us? What are the points to be confirmed, the prospects for change, the steps to be taken? Where do we register a consensus? What paths are opening up for our local Church?

To help people explore this fundamental question more fully, the following themes highlight significant aspects of “lived synodality” (PD, 30). In responding to these questions, it is helpful to remember that “journeying together” occurs in two deeply interconnected ways. First, we journey together with one another as the People of God. Next, we journey together as the People of God with the entire human family. These two perspectives enrich one another and are helpful for our common discernment towards deeper communion and more fruitful mission.

The questions accompanying each of the following ten themes can be used as a starting point or helpful guideline. Your conversation and dialogue do not need to be limited to the following questions:

1. COMPANIONS ON THE JOURNEY

In the Church and in society we are side by side on the same road. In our local Church, who are those who “walk together”? Who are those who seem further apart? How are we called to grow as companions? What groups or individuals are left on the margins?

2. LISTENING

Listening is the first step, but it requires an open mind and heart, without prejudice. How is God speaking to us through voices we sometimes ignore? How are the laity listened to, especially women and young people? What facilitates or inhibits our listening? How well do we listen to those on the peripheries? How is the contribution of consecrated men and women integrated? What are some limitations in our ability to listen, especially to those who have different views than our own? What space is there for the voice of minorities, especially people who experience poverty, marginalization, or social exclusion?

3. SPEAKING OUT

All are invited to speak with courage and parrhesia, that is, in freedom, truth, and charity. What enables or hinders speaking up courageously, candidly, and responsibly in our local Church and in society? When and how do we manage to say what is important to us? How does the relationship with the local media work (not only Catholic media)? Who speaks on behalf of the Christian community, and how are they chosen?

4. CELEBRATION

“Walking together” is only possible if it is based on communal listening to the Word and the celebration of the Eucharist. How do prayer and liturgical celebrations actually inspire and guide our common life and mission in our community? How do they inspire the most important decisions? How do we promote the active participation of all the faithful in the liturgy? What space is given to participating in the ministries of lector and acolyte?

5. SHARING RESPONSIBILITY FOR OUR COMMON MISSION

Synodality is at the service of the mission of the Church, in which all members are called to participate. Since we are all missionary disciples, how is every baptised person called to participate in the mission of the Church? What hinders the baptised from being active in mission? What areas of mission are we neglecting? How does the community support its members who serve society in various ways (social and political involvement, scientific research, education, promoting social justice, protecting human rights, caring for the environment, etc.)? How does the Church help these members to live out their service to society in a missionary way? How is discernment about missionary choices made and by whom?

6. DIALOGUE IN CHURCH AND SOCIETY

Dialogue requires perseverance and patience, but it also enables mutual understanding. To what extent do diverse peoples in our community come together for dialogue? What are the places and means of dialogue within our local Church? How do we promote collaboration with neighbouring dioceses, religious communities in the area, lay associations and movements, etc.? How are divergences of vision, or conflicts and difficulties addressed? What particular issues in the Church and society do we need to pay more attention to? What experiences of dialogue and collaboration do we have with believers of other religions and with those who have no religious affiliation? How does the Church dialogue with and learn from other sectors of society: the spheres of politics, economics, culture, civil society, and people who live in poverty?

7. ECUMENISM

The dialogue between Christians of different confessions, united by one baptism, has a special place in the synodal journey. What relationships does our Church community have with members of other Christian traditions and denominations? What do we share and how do we journey together? What fruits have we drawn from walking together? What are the difficulties? How can we take the next step in walking forward with each other?

8. AUTHORITY AND PARTICIPATION

A synodal church is a participatory and co-responsible Church. How does our Church community identify the goals to be pursued, the way to reach them, and the steps to be taken? How is authority or governance exercised within our local Church? How are teamwork and co-responsibility put into practice? How are evaluations conducted and by whom? How are lay ministries and the responsibility of lay people promoted? Have we had fruitful experiences of synodality on a local level? How do synodal bodies function at the level of the local Church (Pastoral Councils in parishes and dioceses, Presbyteral Council, etc.)? How can we foster a more synodal approach in our participation and leadership?

9. DISCERNING AND DECIDING

In a synodal style we make decisions through discernment of what the Holy Spirit is saying through our whole community. What methods and processes do we use in decision-making? How can they be improved? How do we promote participation in decision-making within hierarchical structures? Do our decision-making methods help us to listen to the whole People of God? What is the relationship between consultation and decision-making, and how do we put these into practice? What tools and procedures do we use to promote transparency and accountability? How can we grow in communal spiritual discernment?

10. FORMING OURSELVES IN SYNODALITY

Synodality entails receptivity to change, formation, and on-going learning. How does our church community form people to be more capable of “walking together,” listening to one another, participating in mission, and engaging in dialogue? What formation is offered to foster discernment and the exercise of authority in a synodal way?

The Synod website provides suggestions on how to pose these questions to various groups of people in simple and engaging ways. Each diocese, parish, or ecclesial group should not aim to cover all the questions but should discern and focus on those aspects of synodality most pertinent to its context. Participants are encouraged to share with honesty and openness about their real-life experiences, and to reflect together on what the Holy Spirit might be revealing through what they share with one another.

A WORD OF GRATITUDE

A sincere word of gratitude to all those who organize, coordinate, and participate in this Synodal Process. Guided by the Holy Spirit, we make up the living stones through whom God builds up the Church that he desires for the third millennium (1 Peter 2:5). May the Blessed Virgin Mary, Queen of the Apostles and Mother of the Church, intercede for us as we journey together on the path that God sets before us. As in the Upper Room at Pentecost, may her maternal care and intercession accompany us as we build up our communion with one another and carry out our mission in the world. With her, we say together as the People of God: “Let it be with me according to your word” (Luke 1:38).

___________________________

[1] The original version of the Adsumus Sancte Spiritus can be found on the Synod website.
[2] FRANCIS, Letter to the People of God (20 August 2018).
[3] FRANCIS, Address for the ceremony commemorating the 50th anniversary of the institution of the Synod of Bishops (17 October 2015).
[4] FRANCIS, Address at the Ceremony Commemorating the 50th Anniversary of the Institution of the Synod of Bishops (17 October 2015).
[5] FRANCIS, Address at the Ceremony Commemorating the 50th Anniversary of the Institution of the Synod of Bishops (17 October 2015).
[01166-EN.01] [Original text: English]

[B0541-XX.02]