Darko Tepert OFM homíliája (Mt 28,16–20)
elhangzott Szent Domonkos ereklyéi átvitelének ünnepén, 2023. május 24-én a római Santa Sabina Bazilikában
(fordította: Szatmári Györgyi)
Amikor Máté evangéliumára gondolunk, általában öt nagy beszéde van a szemünk előtt: a hegyi beszéd [Mt 5–7]; a Tizenkettőnek szóló missziós beszéd [Mt 10]; a példabeszédek [Mt 13]; az Egyházról szóló beszéd [Mt 18] és végül az eszkatologikus beszéd [Mt 24–25].
Viszont szem elől tévesztjük, hogy vannak más fontos elemek is, amelyek megadják ennek az evangéliumnak a ritmusát, köztük az evangéliumban említett hét hegy.
Az első hegy a kísértés hegye, az a magas hegy, ahonnan megmutatták Jézusnak a világ minden királyságát és azok dicsőségét.
A második hegy a hegyi beszéd hegye.
A harmadik hegy az, ahová Jézus visszavonul, hogy imádkozzon, miután enni adott az ötezernek és mielőtt a vízen járt.
A negyedik az a hegy, ahol sokakat meggyógyított és enni adott a négyezernek.
Az ötödik a színeváltozás hegye.
A hatodik az Olajfák hegye, ahol Jézus megtartja eszkatologikus beszédét.
A hegy az Atya közelségének szimbolikus helye, amely a Szentírás szavain keresztül válik közelivé a kísértés során. Közeli a hegyi beszéd tanítása által, amely magában foglalja az ellenkezőjére váló szenvedést a boldogmondásokban, a törvény radikális megtartását („a megmondatott, én viszont azt mondom” mondásokban), az imádságot (a Miatyánk imádkozására szóló felhívást), de a gondviselést is, mert a mennyei Atya tudja, mire van szükségünk.
Az Atya közel van a magányos imádság által, de azon tettek révén is, amelyben valaki mások szükségével törődik, amint a kenyerek szaporításának epizódjában, nem is beszélve arról, hogy közel van az Eucharisztia révén a kenyerek megáldásában.
Az Atya közel van a színeváltozás tapasztalatán keresztül, a ragyogó fényben és szavában, amely Fiának való engedelmességre szólít, vagyis közel van Krisztus követésében.
Végül az Atya közel van a végső időkben tanúsított hűséges kitartásban, amikor Krisztus tanítványai a gonoszság erőivel harcolnak.
Ezek a Máté-evangélium hegyeinek üzenetei. A mai szakasz hegye az utolsó, a hetedik hegy, amely azonban magában foglalja a korábbi hat hegyet is. E hegy nélkül a szám a teljesség hiányát jelentené. A hetedik heggyel érkezünk meg a tökéletességhez.
Az a hegy, amelyen Jézus kijelenti, hogy neki adatott minden hatalom a mennyben és a földön, elkerülhetetlenül emlékeztet a kísértés hegyére, ahol felkínáltatott neki a hatalom minden királyság, vagyis az egész föld fölött. Most sokkal többel rendelkezik: övé az ég és a föld.
A hegyi beszéd a tanítványok küldetésében találja megvalósulását, akiknek a hegy Tanító Krisztusánakképmásaként minden nemzetet tanítaniuk kell. A föld fölöttihatalom érzékelhető a vízenjárásban és a gyógyításokban. Most ez a hatalom átadatott a tanítványoknak. A keresztség, amelyet a szakasz közöl, a színeváltozás megvalósulásává válik a tanítványok életében, míg Jézus övéi körébenmegvalósuló állandó jelenlétének ígérete teszi lehetővé az állhatatosságot az eszkatologikus beszédben jövendölt üldözések és nehézségek közepette.
Ezenkívül Jézus galileai megjelenésének ezen a hegyén mondott szavaiban hármas tanítást fedezhetünk fel, amely a múltra, a jelenre és a jövőre vonatkozik. Jézus a múltról beszél (aoristos igeidő), amikor azt mondja, hogy neki adatott minden hatalom a mennyben és a földön. Arról van szó, ami már megtörtént és ami Jézus személyét érinti. A tanítványok küldetése a jelenhez tartozik és az Egyház életét írja le, amely a keresztséggel kezdődik és a tanítással folytatódik. Végül a jövő a jelenből indul ki (én vagyok), de arra vonatkozik, hogy mi lesz a valóság a világ végezetéig, ez pedig Krisztus jelenléte övéi között. Arról a jelenlétről van szó, amelyet az evangélium elején hirdettek meg, ahol őt Emmánuelként, a velünk lévő Istenként mutatták be.
Az ősegyház életében annyira nyilvánvaló, az Apostolok Cselekedeteiben leírt jelenlétről, a közösségben megélt és a közösség által tanúsított jelenlétről van szó. Természetesen ez az Egyház ideális képe volt, amelyet éppen azért írtak le, mert soha nem tapasztaltak meg tökéletesen. Egy talán nem valós, ám vágyott kép volt. E nélkül, az Úr Lelke által ébresztett vágy nélkül aligha tudnánk elkötelezni magunkat nagy dolgok, Isten dolgainak véghezvitelére. A szemlélődés lehet az a forrás, ahol ezzel a Lélekkel találkozhatunk.
Máté evangéliumának hetedik hegye Isten szüntelen szemlélésének, az Egyház életének és az Evangélium hirdetésének a hegye.
Azt mondanám, hogy Szent Domonkos teljes joggal helyezhető erre a hetedik hegyre és az Úr jelenlétének valamennyi hegyére.
Amint azt Szászországi Boldog Jordán – Szent Domonkos első utóda általános rendfőnökként – mondja: „Volt benne valami sugárzóbb és csodásabb..., szokásainak erkölcsi tökéletessége, az isteni hevület lendülete...”. Ez a sugárzás nem valósulhat meg csak az Úr szemléléséből fakadóan. Valaki, aki áll a hegyen, mint Mózes, szemléli Isten arcát, nem maradhat érintetlen annak ragyogásától, és mint Mózes, maga is kezdi visszatükrözni ezt a fényt.
Valóban, amikor Szent Domonkos kilenc imamódját olvassuk, a nyolcadik módban ezt a Mózeshez hasonlított Szentet találjuk: „Ha valaki titokban meg akarta volna figyelni, szent atyánkat, Domonkost Mózeshez hasonlónak látta volna, amint ez a pátriárka bemegy pusztába, megérkezik az Isten hegyéhez, a Hórebhez, szemléli az égő csipkebokrot, beszél az Úrhoz és leborul jelenlétében.” Az elbeszélés így folytatódik: „Istennek ez a hegye (a Hóreb) talán nem olyan, mint a Szent szokásának az a prófétai képe, amikor Atyánk az olvasásból azonnal az imába, az imából az elmélkedésbe és az elmélkedésből a szemlélődésbe emelkedik?” Itt már megtaláljuk a lectio divina ösvényét: lectio, meditatio, contemplatio.
Szászországi Boldog Jordán Domonkosról beszélvehozzáteszi: „Határozott és mindig egyenes akarata volt, kivéve, amikor hagyta, hogy az együttérzés és az irgalom magával ragadja...”. Ez is Krisztus szemléléséből születik és abból a módból, ahogyan Jézus bánt azokkal a személyekkel, akiknek a nehézségei, szükségei hagyta, hogy magukkal ragadják. A kenyerek szaporításának hegyén Domonkos megtanulja, hogyan legyen együttérző, az imádság hegyén a vihar lecsendesítése előtt Domonkos megtanulja Krisztustól, hogyan csöndesítse le a viharokat az emberek életében.
„Bárhol is volt..., mindenkivel oktató szavakat használt... Mindenütt evangéliumi emberként nyilvánult meg úgy a szavakban mint a tettekben” – mondja Boldog Jordán. A hegyi beszédben Domonkos megtanulja, hogyan legyen mester, hogyan legyen a világ világossága és a föld sója, hogyan legyen evangéliumi.
Az Úr jelenlétének ezt a hegyét felismerjük a „szeretetkönyvében”, amelyről Domonkos a Vitae fratrumban beszél, mondván, hogy többet tanul belőle, mint bármely más könyvből.
Számunkra ma az evangélium szava és Szent Domonkos életének példája meghívás marad, hogy menjünk fel az Úr jelenlétének hegyére, hogy szánjunk időt arra, hogy Istennel maradhassunk, miközben az Ő szavát hallgatjuk, az Ő sugárzó fényét tapasztaljuk, a szeretet könyvét olvassuk, hogy azután elkezdhessük írni saját könyvünket az életről és az evangélium mindenkinek szóló hirdetéséről ugyanazzal a szeretettel, együttérzéssel és irgalommal, mint ahogyan Domonkos tette.
És a döntés! A Libellusban ezt olvassuk: „Csodálatra méltóvolt látni, hogy Isten szolgája, Domonkos Mester, amikor elküldte testvéreit ide-oda, Isten Egyházának különböző területeire, ezt tétovázás és megingás nélküli bizonyossággal tette, bár mások ugyanakkor azon a véleményen voltak, hogy nem kellene így cselekednie.” Igen, ez a fajta döntés a meg nem értések és nehézségek ellenére is csak az Úr jelenlétének hegyéről jöhetett. Ráadásul ez a döntés nem csak Domonkos döntése volt, másokra is kiterjesztette azt. Valóban, a Libellus így folytatódik: „Imádságainak közbenjárásával segítette azokat, akiket elküldött, így az Úr ereje működött, hogy megsokasodjanak.” Az Úr hegyén felajánlott imádságok kísérték Szent Domonkos testvéreit bárhová kellett menniük.
Van még egy dolog, amit el kell mondanunk Szent Domonkos nyolcadik imamódjáról. Ez pedig az, hogy az Úr jelenlétének hegyén lenni nemcsak arra lehetőség, hogy Istent meghallgassuk és szemléljük, hanem lehetőség arra, hogy Istennel vitatkozzunk. Hiszen amikor Mózes a Sínai-hegyen volt, vitába szállt Istennel és irgalmat kért népe számára, amely felállította az aranyborjút. Domonkosról mondják: „És mintha egy társával vitatkozna, olykor úgy látszott, nem tudja visszatartani a szavait és a gondolatait, máskor pedig úgy tűnt, hogy csöndben hallgat, megint máskor pedig mintha vitatkozna. Látható volt, amint váltakozva nevet és sír, magasba emeli és lesüti tekintetét, majd ismét beszél halkan és a mellkasát veri.”
Domonkos, a Hegy Istenének tanúja meghív bennünket, hogy társunknak ismerjük fel Istent, olyasvalakiként, aki mindennapjaink eseményeiben kísér bennünket. Így szobád Isten jelenlétének hegyévé válhat. Munkahelyed Isten jelenlétének hegyévé válhat. Autód Isten jelenlétének hegyévé válhat. Minden hely, ahol te vagy, Isten jelenlétének hegyévé válhat. Az egyetlen feltétel, hogy te társadnak lásd Őt. Beszéld el neki nehézségeidet, meséld el neki gondjaidat, mondd el neki, hogy nem vagy képes megérteni a döntéseit, a világban és körülötted történő dolgoknak az okait. Igen, légy szabad, légy szabad arra, hogy perlekedj Vele, mint egy társsal!
Ne tétovázz vele sírni!
Ám légy szabad, légy szabad arra, hogy hálát adj neki, hogy elbeszéld neki életed és a hozzád közel állók életének jó dolgait! Nevess vele! Érezd jól magad vele!
Használd a képzelőerődet! Elképzelni Istent magam mellett nem azt jelenti, hogy átadom magam a fantáziálásnak vagy képzelgéseknek. Elképzelni Istent magam mellett azt jelenti, hogy a valóságra gondolok, mert a hit azt mondja számomra, mert ez az evangéliumi szakasz azt hirdeti nekem, hogy Ő velem és a hozzám közel állókkal, testvéreimmel van a világ végéig.