A csíkmenasági reneszánsz szárnyasoltár
1523
MNG
Tornay Krisztina írása
Az oltáron Szűz Mária összesen hét ábrázoláson látható: a legnagyobb, a központi, fából készült festett szobor 133 cm, majdnem embernagyságú. Nagyságánál, plaszticitásánál, központi helyzeténél és jelentésénél fogva ez az uralkodó kép: Mária anyaként, gyermekével. Feje fölött, királynői méltóságát jelezve két angyal koronát tart. Ez az ábrázolás csupa erő, méltóság: körülötte a kisebb figurák a hierarchiát jelzik világosan: a Királynő körül állnak nagy tisztelettel. Ezt erősíti a felirat is: „REGINA CELI LETARE (sic!) 1523” .
A szárnyasoltárok központi része, a szekrény, legtöbbször arányaiban és műfajában is elválik a szárnyaktól. Itt gyakran faragott szobor vagy szobrok, domborművek helyezkednek el, jelenetbe rendezve vagy frontálisan beállítva. A szekrény felett, a koronában (lunetta) gyakran szintén kisebb szobrok vagy táblakép látható, a szekrény alatti predellában pedig megint csak egy festett vagy faragott jelenet kap helyet.
A szekrény két oldalán helyezkednek el a szárnyak, amelyek többnyire behajthatók, ezért külső-belső oldaluk is festett.
Az oltár bal oldali szárnyán nyitott állapotban az Angyali Üdvözlet, alatta Jézus születése látható, jobboldalon pedig fent Mária látogatása Erzsébetnél és alatta a Királyok hódolata.
A szárnyakat a liturgikus évnek megfelelően a nagyböjtben és advent idején behajtották, ilyenkor a szárnyak eltakarták az oltárszekrény központi részét. A külső oldalon gyakran Jézus szenvedéstörténetének képei vagy egyszerűen szimbólumok (kereszt, szögek stb.) szerepelnek.
A szárnyasoltárok működésének tehát volt egy liturgikus ritmusa: ünnepekkor teljes szépségükben látszanak, a várakozási-készületi időkben pedig elrejtik titkukat. A szárnyasoltároknak ez a „ciklikus” működése, a rejtett-feltárt titok hordozása, majd megjelenítése női, anyai jellegű.
A menasági oltár központi Mária-alakja a termékeny, áldott anyaság szépségét sugározza. A gyermekáldás öröme, gazdagsága a két koronázó angyal kisgyermek-figurájából is megerősítést nyer. Egyikőjük (a baloldali) emberi csintalansággal, elevenséggel tekint ki a nézőre. A kerek, piros, ötszirmú virágminta szintén a termékenységnek, életadásnak a megjelenítését erősíti: ahogy a viráginda körbe fogja a piros virágfejeket, az az anyaméh magzathordásának és a kisgyermek ölben tartásának gondoskodó gesztusát idézi.
Mivel Szűz Mária és a Gyermek Jézus alakja térben jelenik meg, valós jelenléte még plasztikusabb, mint a képi ábrázolásoké, nagysága miatt pedig szinte emberi valóságként áll az oltáron. A reneszánsz szemléletének hatására megformálása közvetlenül, természetesen mindennapi: arca inkább kerekded, mint nyújtott, kicsi tokája kimondottan a kortárs szépségideált állítja elénk, annak érzéki szépségében. Arcának van egy emelkedett, jóságos, kisimult jellege: főként erős ívű szemöldökei hangsúlyosak. A kisgyermek is kedves, barátságos: a világgömböt kis labdaként (vagy inkább almaként) tartja.
Az oltárszárnyakon történet veszi körül a Gyermekét tartó Máriát: találkozások, szavak, amelyeken szívében gondolkozik és „fontolgatja, mit jelenthetnek”.
Ezen a szép, örvendetes, Gaudéte vasárnapon azonban az örömé, háláé a szó, ez a békés, szeretettel teli jelenlét pillanata.
