Assisi Szent Ferenc ünnepén
Tornay Krisztina Petra
A ferrarai gyémánt-palota belső terében, egy téglafal előtt áll Szent Ferenc bronzszobra.
A terrakotta, meleg hangulatú minimalista háttér előtt sötétlő vékony, alacsony alak alig tűnik fel a szemlélőnek. Nincs különösebb megvilágítása, az udvaron néhány elszórt fehér szék körülötte, a látogatók egy üvegezett folyosón haladnak el előtte. Persze, éppen itt ki lehet lépni az udvarra is. Vagy másképp: be lehet lépni az udvarra, elhagyva a célt követő mozgást: a kiállított műalkotások, a büfé, az információs pult keresését.
A szobor meztelen lábú, csuháját fejére borító, arcát az Ég felé fordító, imádkozó Szent Ferencet ábrázol. A test formája geometrikus elemekre redukálódik, az átszellemült arc elnagyolt, annál beszédesebbek a kezek. A két kéz magasba emelkedik, az elvéknyított, karcsú ujjak felfelé nyúlnak s a tenyereken ott a stigma sebe, Krisztus jele Szent Ferenc testén.
A sebeit Istenhez emelő Ferenc képe ez, aki odaadóan, sőt, dicsőítő gesztussal áll Isten előtt. Kitárt karjai, egész tartása megnyílást, egész lényével, teljes figyelmével Isten felé fordulást tükrözi. Két meztelen lába a földhöz simul, szinte belekapaszkodik, s az egész alak olyan benyomást tesz a szemlélőre, mint egy madár, aki röpülésre készen állva kitárja szárnyait.
Ebben az évben kerek évfordulója van annak, hogy Szent Ferenc a La Verna hatalmas, magas, erdős, barlangokkal teli hegyén, egy remeteségben megkapta Jézus sebhelyeit és saját testében viselte haláláig.
Éppen 800 éve történt ez.
S a ma pillanatában, mikor egy épp az ő nevét viselő pápa épp megnyitja a szinódus ülésszakát, a megnyitón bűnbánatra hív minden keresztényt. Hét bíboros olvassa fel azt a közös bűnbánati szöveget, amelyben az egyház tagjainak bűneiért kér bocsánatot és vallja be szégyenét, sebesültségét.
Ebben az időben ugyanez történik: sebeinket emeljük Istenhez, az egyház sebeit, és felé fordulunk bizalommal, reménnyel.