Advent első vasárnapja

Tornay Krisztina írása

A várandós Mária – Maria gravida – ábrázolás a középkor kedves témája. Az alkotások forrása a Lk1, 39-56, ahol arról olvasunk, hogy Mária az angyali üdvözlet után – immár Jézust hordozva – útra kelt és a hegyek közé indult, ahol meglátogatta Erzsébetet, s ott maradt nála mintegy három hónapig. A két asszony ihletett találkozását, a Vizitációt, amelyet Sarlós Boldogasszonykor ünneplünk, szívesen és gyakran ábrázolták a templomok falain, oltárain. Különösen a gótika korában szerették a találkozást kiszínezve – a környék, a táj, a szomszédok, Zakariás, apró ház körüli részletek, állatok megjelenítésével. A korai, románkori ábrázolások inkább a két személy bensőséges találkozását, egymás mély megértését hangsúlyozzák: csupán a lényeget, azt is sejtetően, egymás felé forduló, összhangról tanúskodó, nyitott, harmonikus finom gesztusokkal. Ilyen pl. ez a bensőséges ölelést sűrítetten, egyszerűen ábrázoló francia kőszobor. Baloldalon fedetlen fővel, kiengedett hajjal Mária, jobboldalon főkötővel, barázdáltabb orcával, mélyebben ülő szemekkel Erzsébet, egymásnak szinte tükörképei: együttesük biztonságot, egyenrangúságot, őszinteséget, fenntartás nélküliséget tükröz. Arcuk egymáshoz simul, szív alakú, harmonikusan kerekded formát rajzol ki, s az összetartozás mellett éles a határvonal is: ez itt két érett, saját útját hűséggel járó asszony mély kapcsolódása: megőrzi a határt, ami éppen a találkozásban tud világosan kirajzolódni. A haj és a fejkendő vonalai, a másik vállán nyugvó kezek ujjainak vonala a ruhák nyakrészének vonalában folytatódik, a ruhaujjak spirálja befelé fordul: út egymás felé.  Erzsébet, mint idősebb, sokat szenvedett, tapasztalt asszony egy árnyalattal magasabb: egész finoman érzékelhető az anyai, gondoskodó, védelmező szeretet, amellyel a kicsit kapaszkodó, odabújó Máriát magához öleli. A művész ezt nem a bibliai szöveg alapján, hanem mély beleérzéssel, az idősebb-fiatalabb anyák közti kapcsolat tapasztalatára hagyatkozva ábrázolja, mélyen emberi, egyetemes, mindenki számára érthető módon. Mária bal kezének gesztusa azonban egy fontos teológiai tanítást is közvetít: magasabbról, fentről érinti Erzsébetet, aki őt minden asszonynál áldottabbnak vallja. 

Ez a viszony a következő, dél-francia eredetű, német ciszterci női közösségben használt Graduálé   miniatúráján is megjelenik. Mária zöldessárga köntösben fátyollal, de sál nélkül – ez az egyetlen lényeges különbség Erzsébet és közte – felülről öleli át idősebb rokonát, akinek arca itt is barázdáltabb. A haj finom kibukkanása Mária nyakánál a leányság, a szüzesség jele, a fejkendő pedig a jegyesi-feleségi mivolté. Elöl fordítva kereszteződnek kezeik: Erzsébeté van fölül. Itt is árnyalatnyi a különbség tartásukban: Erzsébet alig észrevehetően hajlik meg Mária előtt. Glóriájuk összeér, karjaik szívet mintázva, gyengéd érintéssel kapcsolódnak össze. A méhükben hordozott két magzat is találkozik: Keresztelő Jánoska imádkozva, a Kisjézus áldva fordul a másik felé. Jézus glóriájában ott a csak rá, Krisztusra jellemző kereszt-jel is.

A későbbi, svájci gótikus oltár táblaképén ugyanennek a jelenetnek látjuk egy részletét: Mária érkezik Erzsébethez. Éppen most látják meg egymást: Mária mozdulata óvatos, visszafogott, szinte hőkölő. Arca zárt, figyelmes, kissé szomorúnak tűnik. A méhében szunnyadó Kisjézust is megjeleníti a festő: ő derűsen rugdalkozik Mária két finomvonalú kezének védelmében. Jobbját áldásra emeli, de glóriát nem fest neki a művész, talán mert nem is fért volna el, de inkább: mert még a rejtekben, titokban bújik meg. Egyedül Erzsébet ismeri fel Őt, de ő azután szavak nélkül is. 

Mária komolysága, méltósága, ünnepélyessége helyett inkább emberi, érzelmi-pszichológiai fókusz vált jellemzővé a későbbi ábrázolásokon: az öröm, a lelkesedés, az alázat, s a jelenetben ott rejlő báj, kedvesség – a női világ, barátság, összetartozás titokzatos empátiája. Ezt ismerjük MS mester selmecbányai képéről is. Ezzel a magyarországi alkotással folytatjuk advent 2. vasárnapján.