Lezárttá válik-e egy kapcsolat attól, hogy valamelyik szereplője meghal? Képtelen vagyok úgy gondolni, hogy igen. Nem tudok összefoglaló, lezáró, konkludáló összegzést írni, csak vallomást. Amiben nem a szubjektív nézőpont a hangsúlyos, nem ettől és ennyiben érvényes, hanem attól, hogy nyitott a folytatásra. A várakozástól. Ezért fontos a pontosság – a figyelem és a türelem –, amelynek úgy tudok megfelelni, hogy kapcsolatunk szövetének, belső szerkezetének megértése felé más történetek, más szövegek felől próbálok közelíteni.
I. A köpeny
Illés és Elizeus közös története a Királyok két könyvében összesen huszonegy vers. Négy, legfeljebb öt jelenet, de mindegyik, mint egy-egy villanás, mélyen emlékezetünkbe ég. Illés köpenye, amely először az első jelenetben tűnik fel, a történet során még legalább háromszor elénk kerül. De ha csak egyszer látnánk, itt, Elizeus meghívásakor, akkor sem felednénk.
Nem csodaköpeny ez, még ha a későbbiekben mintha akként szerepelne is. Az erejét a meghívástörténetben a látvány adja, a látványét pedig a mozdulat. Ahogy Illés beteríti vele Elizeust. Minden megváltozik, minden más lesz tőle: nem egyértelművé válnak a dolgok, sőt inkább minden kérdésessé lesz, de minden kérdés ehhez a ponthoz viszonyul.
„De hát mit tettem veled?” Lehet, hogy Illés sem tudja? Véletlen lenne? Vagy csak távolságot akar venni, hogy teret nyisson a szabad döntésnek? Mintha ez az egyszerre elbizonytalanító és szabadságot adó „De hát történt bármi is köztünk?” térne vissza újra meg újra a későbbi kapcsolatban, akárcsak a köpeny. Még jó, hogy ott a köpeny! Bár hiába, a bizonytalanság így sem oszlik.
Így jön el a váltás ideje, „amikor az ÚR” – JHVH-Adonai – „Illést forgószélben az égbe akarta ragadni”. A bizonytalanság feszültséggé nő, Illés pedig újra meg újra le akarja rázni Elizeust. „Maradj itt, mert engem Bételbe küld az ÚR.” Aztán Jerikóba, aztán meg a Jordánhoz. Elizeus azonban nem hagyja el. Nem egyszerűen nem tágít, hanem: „Nem hagylak el téged.” Mintha már megint a kapcsolat személyessége tolulna be a szavak közé. Vagy még inkább ez a bizonytalan valami, ami nehéz ugyan, mert Illés magatartását nehéz nem elutasító, visszaparancsoló üzenetként hallani, de amitől mégis mintha a személyesen túli jelenne meg a meghívás eredeteként. Az ÚR irányítja az eseményeket.
(A teljes írás a Vigilia decemberi számában olvasható.)