1942. február 11-én született (és 2003-ban hunyt el) Vanyó László, az ókeresztény irodalom nemzetközi tekintélyű szakértője. Alakjára "Legyetek tökéletesek. Tanulmányok a keresztény aszkézis történetéhez a szerzetesség kialakulásáig" című könyvének egyik részletével emlékezünk.
Ha a tökéletesség kérdése felmerült a tanítványok között, Jézus nemcsak a parancsokkal kapcsolatban beszélt róla, hanem a mennyei Atyára vagy a gyermekekre utalva is. "Legyetek tökéletesen, amint mennyei Atyátok tökéletes" (Mt 5,48). "Bizony, bizony mondom nektek, ha nem változtok meg és nem lesztek olyanok, mint a gyermek, nem mentek be a mennyek országába" (Mt 18,3). A gyermekekre Istennek külön van gondja, "angyalaik szüntelenül látják Atyám arcát a mennyben" (Mt 18,10), azaz imáik, kéréseik feltétlenül Isten színe elé jutnak, maguk a színelátás angyalai közvetítik. A tökéletességnek két határa van, egyrészt a mennyei Atya, másrészt a gyermek, akit gondoztak és szerettek a zsidó kultúrkörnyezetben is, de egyáltalán nem idealizáltak. A gyermeket elsősorban nevelendő, fegyelmezendő lénynek tartották, aki a jövő lehetőségét rejti magában, de csak átmeneti jelenség, aki felnőve lesz teljes értékű emberré. Oktalan, állhatatlan, akivel nem komoly férfinak, hanem az asszonynak kell társalogni, amíg el nem jut értelme használatára, amikor megkezdheti a törvény tanulmányozását és tartását.
Ezzel szemben, ha Jézus a gyermeket azonosította önmagával, akkor valami más látott benne. A gyermek rászoruló lény, akinek nincs vagyona, akinek nem lehet saját terve, akarata, neki rá kell hagyatkoznia a szülei akaratára. A gyermeki bizalom legjobb kifejezője az "ámen". A gyermek így az alázatosság, a bizalom, a szegénység szimbóluma. A megkereszteltek is újszülöttnek számítottak, amint az újszövetségi szóhasználat mutatja. A gyermekség eszméje ezt mutatja Krisztus kijelentéseiben is, amikor a felnőtt tanítványok elé állítja példaként, kifejezve: követésére ilyen mérvű változáson át juthatnak el.