Harmincöt éve kezdték sugározni az Agatha Christie regényeiből készült Poirot-filmeket David Suchet főszereplésével, akinek vallási viszonyulását a „Church Times” című anglikán hetilap 2021-ben készült interjújának segítségével mutatjuk be. David Suchet válaszaiból idézünk.
Keresztény hitemet 1986-tól eredeztetem, amikor egy szállodai szobában olvasni kezdtem a Bibliát. Olyan életformát vagy életfilozófiát fedeztem fel benne, amelyre szükségem volt. A János-evangéliumnak kezdettől fogva meghatározó szerepe volt számomra; amikor a végére értem, azt gondoltam: igen, ez az; ez az üzenet tényleg nekem szól – és azóta ennek szenteltem az életemet.
De azért nem ment annyira olajozottan az egész, rugdalóztam és kiabáltam is eleget. És igen, még ma is vannak kételyeim és nehézségeim. Ha például természetfilmeket nézek a tévében, és látom, hogy az élőlények elpusztítják és felfalják egymást, nemcsak a természet szépsége tárul elém, de a kegyetlensége is, mindaz a szenvedés, amely a természetben van. És aztán a világban létező kegyetlenséget és szenvedést is látom, a háborúkat, mindazt, amit a világgal művelünk, és ekkor megint csak kételyeim támadnak, és így kiáltok fel: „Hát mit csinálsz? Miért nem teszel valamit?” De már tapasztaltam eleget ahhoz, hogy tudjam, nem így kellene reagálnom. Isten beavatkozik majd, akkor, amikor helyesnek tartja. Mégsem állom meg, hogy a világban lévő szenvedést, kegyetlenséget és fájdalmat látva ne emeljem fel a kezem, és ne kiáltsak fel, mint az ószövetségi próféták és a zsoltárosok: „Hol vagy? Hol vagy?” Tudom persze, hogy jelen van, és nem engedi, hogy maga alá gyűrjön a fájdalom. Türelmesnek kell lennem. Abba kell kapaszkodnom, amit a Szentírásban olvasok.
A János-evangéliumban, amelyet a világjárvány idején teljes egészében végigolvastam a digitális közönségnek, zenei elemek is bőségesen vannak. János evangéliuma olyan, mint Bach: csupa ellenpont. Szeretném, ha a hangommal érzékeltetni tudnám az evangélium néhány rétegét. Az lenne a legjobb, ha néhány különböző hangon tudnék megszólalni, és mindegyiket egyszerre lehetne hallani. Csak így tudnám érzékeltetni a Szentírás hatalmas mélységeit és misztikáját. Mindenkinek azt szeretném üzenni, hogy olvassa hangosan a Bibliát. Soha, soha, soha ne olvassuk némán. Engedjük, hogy szavai behatoljanak a testünkbe, és építsük őket magunkba. Én mindig hangosan olvasom a Bibliát, mert fontos számomra, hogy halljam is. És ez rendkívül gazdagító és tápláló számomra.
Sokszor háborog a belsőm, mint oly sokaknak, és olyan állapotba is kerülök, amikor nincs kedvem semmihez. Mi, keresztények a sivatag és a sötétség tapasztalatának nevezzük azt az állapotot, amikor az ember úgy érzi, hogy el van szakítva Istentől; ebből azonban idővel mindig nagyon jó dolgok szoktak származni. Néha hidegnek érzem magam, néha langyosnak. Néha azonban heves és szenvedélyes vagyok. De soha nem feledkezem meg arról, még ha kiabálok is, mint a zsoltáros (te jó Isten, mennyit kiabáltam fiatalabb koromban!), hogy azért kell imádkoznom, hogy Isten azt tegye, amit fontosnak tart velem kapcsolatban, mert én magam teljesen tehetetlen és mérges és dühös vagyok. Szenvedélyes ember vagyok; nemcsak a fejemben élek, de a zsigereim is mozgatnak.