A lassúság és lelassulás fontossága, illetve ezeknek a csenddel és az elhalkulással való kapcsolata melletti érveket olvashatunk az egyik vezető magyar filozófus – a melankóliáról szóló kiváló monográfiák szerzője –, Földényi F. László tollából. Mérhetetlen örömmel töltött el, amikor néhány éve az ő esszéiből készült Goyov pes (Goya kutyája) című szlovák nyelvű válogatásban a lassúság és a lelassulás alaposan átgondolt védelmére bukkantam.
A Lassúság dicsérete című esszé számos okból lenyűgözött; a szerző azt a gondolatot fejti ki benne, hogy a lassúság ma anakronizmust, vagyis nem megfelelő idő szerinti létezést jelent, s aki képes a lassúságra, az az ellenállásra is képes (a kor szellemével, kialakult értékskálájával, viselkedésmintáival, szokásaival szemben); a lassúság e filozófus szerint a szüntelen gyorsulástól való idegenkedésből akár lázadássá is kinőheti magát.
A tapasztalat alátámasztja: a nyugalom és a megfontoltság kevéssé egyeztethető össze a zajossággal, inkább csendre hajlamosít. Ez azonban nem zárja ki, hogy a lassabb, nyugodtabb emberek is részt akarjanak és merjenek venni a lázadásban: lehet zajtalanul, feltűnésmentesen, halkan is ellenállni, hiszen, ahogy Földényi mondja, lázadás csendben is történhet…
*
Minden tudományos eredmény ellenére az idő, éspedig különösen a személyes, megélt időnk ugyanolyan értelemben maradt megválaszolatlan rejtély, mint egykor a patrisztikus filozófus és teológus Szent Ágoston számára, az ókor és a kora középkor határán. Ő igen egyszerűen, mégis szuggesztíven fejezte ki magát, amikor saját, Quid est ergo tempus? kérdésére így válaszolt: amíg senki nem kérdi meg tőle, mi az idő, tudja, de amint valaki arra kéri, magyarázza meg, már nem tudja.
Lapozgatom a rongyosra olvasott Vallomásokat, amelyet egyszer rég, egy hétfő reggelen vásároltam a Korzó antikváriumában – tényleg az egyik legnagyobb paradoxon: hihetetlen, milyen kevéssé kutattunk és ismertünk meg valamit, amivel szoros kapcsolatban állunk, ami bennünk létezik, sőt mi magunk vagyunk, minthogy az én időm valójában az én személyiségem, a megélt időm – valami egyedi, oszthatatlan, megváltoztathatatlan és pótolhatatlan.
Etela Farkašová O tichu, pomalosti a iných hodnotách. Esej o čase, v ktorom žijeme, a o tom, ako ho žijeme (Bratislava, 2022) című könyvéből a Vigilia márciusi számában olvashatnak részleteket Jakabffy Imre és Jakabffy Éva Zoé fordításában.