A Magyar Nemzeti Galériában április 2-ig látható az a Vaszary János (1867–1939) kiállítás, amelyen a kép szerepel. Több változata is van: vázlatos, kisebb-nagyobb, de kompozíciójában mindegyik rokon. Éjszakai, fényektől-reklámoktól csillogó nagyvárost látunk, jól felismerhetően a pesti Duna-partot. Villódzó, játékos, zavaros fények, ember-sokaság, járművek, lovasok, víz, hegy, épületek. Eleven színek, merész vágások, lazán odavetett könnyed vonalak, s alig észrevehetően, a jobb lenti sarokban, egy különös csoport. Egy anya csecsemővel, óvó-védő mozdulattal, szinte menekítve a gyermeket. Mögöttük terhet cipelő hordár. És előttük egy keresztet hordozó Krisztus-alak. Alig kivehetően, belesimulva a tömegbe, egyedül vannak. Ahogy egyedül van egy mankós öregember is, akiben Krisztus meghajlott, terhet hordozó alakját ismerjük fel ismét. Nem tűnnek fel, sőt, eltűnnek a forgatagban, amelyet látszólag egy rendőr irányít. A kép címe: Budapest Kálváriája, s azok közül való, amelyeket nemrég találtak meg évtizedekig való porosodás után egy raktárban.
Megvan a története minden műalkotásnak. Ez a kép most tárul elénk, évtizedes hallgatás után. Talán nem véletlen, talán aktualitást ad neki most a háború, a gazdasági és társadalmi feszültségek, a menekültek tömege, a földrengések számtalan sebesültje... Velük együtt támolyog a súly alatt Krisztus és velük együtt menekül Mária, alig észrevehetően, miközben tűzijátékok és reflektorok, a jólét és kényelem buborékjainak sokasága pukkan és játszadozik körülöttünk.
