március
5.
2025. március 5.
Hamvazószerda
Mt 6,1-6.16-18
"A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Vigyázzatok! Jótetteitekkel ne hivalkodjatok az emberek előtt, mert így a mennyei Atyától nem kaptok értük jutalmat. Amikor tehát alamizsnát osztasz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor te adsz alamizsnát, ne tudja bal kezed, mit cselekszik a jobb kezed, hogy adományod rejtekben legyen, és akkor Atyád jutalmaz meg érte, aki lát téged a rejtekben is.
Amikor pedig imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek az emberek szeme láttára a zsinagógákban és az utcasarkokon állva imádkozni! Bizony mondom nektek, már meg is kapták jutalmukat. Amikor imádkozol, menj be a szobádba, és zárt ajtó mögött, a rejtekben imádkozzál Atyádhoz! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked.
Amikor böjtöltök, ne legyetek mogorvák, mint a képmutatók! Keserű arcot mutatnak, hogy az emberek meglássák rajtuk a böjtölést. Bizony mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor te böjtölsz, illatosítsd be hajadat és mosd meg arcodat, hogy az emberek ne vegyék észre böjtölésedet, csak Atyád, aki a rejtekben jelen van! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked."
----------------
Jézus a nagyböjt szent negyven napjának kezdetére kiválasztott evangéliumban szinte ránk kiállt: Vigyázzatok! Pedig épp most kezdjük azt az időszakot, amit komolyan szeretnénk venni, amikor buzgósgunkat fel akarjuk szítani. Talán épp ezzel kell vigyáznunk?
Jézus három fontos cseleketre irányítja figyelmünket, ezek a vallásos buzgóság alapillérei: az alamizsnálkodásra, mely a másokkal való kapcsolatunkat, az imádságra, mely az Istennel való kapcsolatunkat, a böjtre, mely a magunkhoz való kapcsolatunkat formálja.
Jézus arra szólít fel minket, hogy mindezeket titokban csináljuk, úgy hogy ne lehessen észrevenni, vagyis a legnagyobb természetességgel. Ne legyenek “szent” cselekedetek, láthatóan kiemelve a hétköznapokból, hanem legyenek profán, mindennapi tettek. Mert ez az ami “rejtekben van” és az Istennek látható. Neki, aki maga is rejtekben van jelen számunkra, mindabban ami a maga hétkönapiságával elemi közelségben van hozzánk.
Guba András
március
6.
2025. március 06.
Csötörtök hamvazószerda után
Amikor Péter apostol megvallotta, hogy Jézus a Messiás, akkor az Úr így szólt a tanítványokhoz:
„Az Emberfiának sokat kell szenvednie: a vének, a főpapok és az írástudók elutasítják, megölik, de harmadnapra feltámad.”
Majd így szólt mindnyájukhoz: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl mindennap a keresztjét, és úgy kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt. De aki elveszíti életét énmiattam, megmenti azt.
Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, önmagát azonban elveszíti, és romlásba dönti?”
Lk 9,22-25
-------------------------------------------
A kereszt szó hallatán vagy egy feszületre tekintve leggyakrabban a fájdalom, szenvedés, valami elviselhetetlen és elhordozhatatlan jut eszünkbe. Tiltakozás támadhat bennünk, bennem, amikor azt hallom Jézus szájából, hogy tagadjam meg magam, veszítsem el életemet miatta. Az evangélium azt üzeni, hogy ha Jézust követem, már nem leszek az az ember, aki addig voltam. Szabad döntésem, hogy követem-e Őt. Szabad döntésem, hogy felveszem-e a keresztem. Ebben az evangéliumi szakaszban a kereszt egy rejtett, kevésbé egyértelmű arcát mutatja meg: a kapcsolat szimbóluma, a kapcsolódásra hívó jel Mester és tanítványa között. Amikor úgy döntök, hogy felveszem, akkor nem amellett döntök, hogy meg fogom érteni a keresztemet, sem amellett, hogy biztosan lesz erőm elviselni. Amikor felveszem a keresztem, akkor a Vele való kapcsolat mellett döntök. Ebben a kapcsolatban válhatok azzá, akivé megálmodott.
Kalmár Petra
március
7.
2025. március 07.
Péntek hamvazószerda után
Keresztelő János tanítványai egyszer Jézushoz járultak, és megkérdezték tőle: „Miért van az, hogy mi és a farizeusok gyakran böjtölünk, a te tanítványaid viszont nem tartanak böjtöt?”
Jézus így felelt nekik: „Vajon szomorkodhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Eljönnek a napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek.”
Mt 9,14-15
Mi a böjt? Megtagadunk valami fontosat magunktól azért, hogy a keletkezett űr teret adjon bennünk az Istennek. Amikor a böjt éhessé tesz, emlékeztet arra, hogy Isten az igazi táplálék. Amikor a böjt szomjassá tesz, emlékeztet arra, hogy Isten után szomjazol. Amikor a böjt nyugtalanná tesz, emlékeztet arra, hogy a békét Isten adja. Amikor a böjt elvon tőled valamit, ami vigaszodra és örömödre van, emlékeztet, hogy Istennél keresd a vigaszt és az erőt. Mi azért böjtölünk, hogy ne felejtsük el: áthaladóban vagyunk a földön, igazi otthonunk nem itt van.
Petres Erika Lúcia nővér
március
8.
2025. március 8.
Szombat hamvazószerda után
Amikor Jézus egyszer Kafarnaumban járt, meglátott egy Lévi nevű vámost, aki a vámnál ült. Megszólította őt: „Kövess engem!” A vámos erre fölkelt, és mindenét otthagyva, követte Jézust. Lévi azután Jézus tiszteletére nagy lakomát rendezett házában. Jézussal együtt sok vámos és más ember telepedett az asztalhoz. A farizeusok és az írástudók méltatlankodva fordultak a tanítványokhoz: „Hogyan lehet az, hogy ti a vámosokkal meg a bűnösökkel együtt esztek és isztok?”
Jézus felelt meg nekik: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek!”
Lk 5,27-32
Jézus szavai hihetetlenek. Hogyan is közeledhetne a Szenthez bárki, aki nem-szent, aki sötét, bűnnel terhelt, aki magának sose bocsátja meg, amiket hordoz, s aki éppen ezért mélyen elítéli önmagát. Minden felnőtt, érett ember és sokszor a gyerekek, fiatalok még inkább, tisztában van azzal, hogy "bár a jót akarja" mégis a rosszat teszi. Hogy gyűlöl, hogy irigy, hogy kárörvendő, hogy rosszindulatú, fölényes... és hogy magát ilyenkor jobbnak, többnek, különbnek tartja a másiknál. Mert amaz "vámos". Mindent megérdemel.
Kik azok? Mik vogymuk...
Akik ujjal mutogatunk és csúfolódunk a másikon, miközben igazából magunkkal nem tudunk megbékélni, akik bűnbakot keresünk és találunk, aki a HIBÁS, okozója a körülöttünk, de inkább bennünk lévő zavarodottságnak, meghasonlásnak, békétlenségnek. Így próbálunk jó emberré lenni - hogy megítéljük a másikat, aki az ítéletünk súlya alatt rosszá válik, s mellette mi mégiscsak jónak tűnünk. Legalább egy-két pillanatig.
Jézus nem ítél. Közelít. Odalép ahhoz, akit mindenki, sőt saját maga is megvetendőnek tart. Úgy, amint ott ül a vámhelyen. Amint éppen csal, lop, átver gerinctelenül.
Nem a megtért emberhez lép oda.
Ha ezt elhinnénk...
"Akkor felragyog a sötétségben világosságod, és homályod déli verőfényre változik."
Ez az örömhír.
Tornay Krisztina Petra nővér
március
9.
2025. március 09.
Nagyböjt 1. vasárnapja
Abban az időben Jézus a Szentlélektől eltelve otthagyta a Jordánt, s a Lélek ösztönzésére a pusztába vonult negyven napra. Itt megkísértette a sátán. Ezekben a napokban nem evett semmit sem, de végül is megéhezett. Ekkor megszólította a sátán: „Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy váljék kenyérré.” De Jézus ezt felelte: „Írva van, nemcsak kenyérrel él az ember.” Erre a sátán fölvezette egy magas hegyre, és egy szempillantás alatt felvonultatta szeme előtt a földkerekség minden országát. „Minden hatalmat és dicsőséget neked adok – mondta –, mert hisz én kaptam meg és annak adom, akinek akarom. Ha leborulva hódolsz előttem, az mind a tied lesz.” Jézus elutasította: „Írva van: Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj!” Ekkor a sátán Jeruzsálembe vitte, a templom párkányára állította, és így szólt: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magad innét. Hisz írva van: angyalainak parancsolta, hogy oltalmazzanak, és: kezükön hordoznak majd, nehogy kőbe üsd a lábad.” De Jézus ezt válaszolta: „Az is írva van: Ne kísértsd Uradat, Istenedet!”
Miután a sátán ezekkel a kísértésekkel hiába próbálkozott, egy időre elhagyta Jézust.
Lk 4,1-13
Az evangéliumokban bárhol jár Jézus és bármit tesz, folyamatosan gyógyítja és helyreállítja az Isten és ember között megtört szövetséget. Nyugodtan nézhetjük így a megkísértés történetét is.
A választott nép számára a sivatag számos nehézséggel és szégyennel teli történet emlékének a helye. A pusztában hontalanok voltak, hűtlenek lettek az Úrhoz, ellenszegültek a parancsoknak, megszegték a szövetségben tett ígéretet, megélték a teljes reménytelenséget. Jézus azáltal, hogy konfrontálódik az ördöggel és nemet mond neki, mindent helyreállít, ami a puszta terében egykor elromlott. Nincs egyedül, mert vele van a Lélek, aki Őt oda vezette.
Amikor a böjti időszakban belépek a saját szégyenem pusztaságába, Ő már ott vár rám ezzel az erővel felvértezve.
Kalmár Petra
március
10.
2025. március 10.
1. nagyböjti hét hétfő
Egy alkalommal Jézus az utolsó ítéletről beszélt tanítványainak: Amikor az Emberfia eljön az ő dicsőségében összes angyalának kíséretében, és helyet foglal dicsőséges trónusán, akkor minden nemzet összesereglik előtte, ő pedig elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kosoktól; a juhokat a jobbjára állítja, a kosokat pedig a baljára.
Azután a király így szól a jobbján állókhoz: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert éhes voltam és ti ennem adtatok; szomjas voltam, és ti innom adtatok; idegen voltam, és ti befogadtatok; ruhátlan voltam, és ti betakartatok; beteg voltam, és ti fölkerestetek; börtönben voltam, és ti meglátogattatok!” Erre megkérdezik tőle az igazak: „Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enni adtunk volna neked, vagy szomjazni, hogy inni adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna, vagy ruhátlanul, hogy betakartunk volna téged? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogattunk volna?” Akkor a király így felel: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!”
Ezután a balján állókhoz szól: „Távozzatok tőlem, ti, átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült. Mert éhes voltam, és nem adtatok nekem enni; szomjas voltam, és nem adtatok inni; idegen voltam, és nem fogadtatok be; ruhátlan voltam, és nem takartatok be; beteg voltam és börtönben sínylődtem: és ti nem látogattatok meg engem!”
Erre ők is megkérdezik: „Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, és nem siettünk a segítségedre?” Ő pedig ezt feleli majd nekik: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebbek egyikével nem tettetek, velem nem tettétek!” Ezek akkor az örök büntetésre mennek, az igazak pedig az örök életre.
Mt 25,31-46
"Börtönben voltam... Beteg voltam...Fölkerestetek... Meglátogattatok."
A szenvedés elszigeteli az embert a másiktól. Az izoláció csendes, nincs hangja. Lassan fel tudnak őrlődni a kapcsolatok, emberi kapcsolódások.
Ott van, elszakadva mindenkitől.
Talán nem tudok gyógyítani, nem tudok szabadítani. De önmagamat, a jelenlétemet tudom adni.
El akarom hinni, hogy ennyi elég. Hogy nem kell szavakkal kitöltenem a csendet. Hogy nincs szükség produkcióra. Hogy elég a figyelmem, a közelségem, a tekintetem. Elérhetővé teszem magam a másik számára.
Kiszolgáltatom magam a találkozásban.
Kalmár Petra
március
11.
2025. március 11.
1. nagyböjti hét kedd
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok Azt hiszik ugyanis, hogy akkor nyernek meghallgatást, ha sokat beszélnek, Ne utánozzátok őket! Hiszen mennyei Atyátok tudja, mire van szükségtek, még mielőtt kérnétek őt. Ti tehát így imádkozzatok:
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved; jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól!
Mert ha ti megbocsátjátok az embereknek, hogy (ellenetek) vétettek, mennyei Atyátok nektek is megbocsátja bűneiteket. De ha ti nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg nektek bűneiteket.”
Mt 6,7-15
Gondoltál már arra, hogy milyen fontos a Miatyánk kéréseinek sorrendje? Vajon a hétköznapjaid imájában is ez a sorrend, vagy esetleg azzal kezdődik, hogy a mindennapi kenyeret (azt, amiről úgy gondolod, hogy szükséged van rá, vagy amiben segítségre szorulsz) kéred? Mi lenne, ha a mai nap nem arra figyelnél, ami hiányzik, hanem arra, amid van? A napot hálával tölteni meg, meglátni a Gondviselést az apró történésekben (a nehezekben is), és hálát adni Atyádnak azért, hogy segít és megajándékoz - a mindennapi kenyér mellett Önmagával, irgalommal, figyelemmel, barátokkal, kihívásokkal...
Petres Erika Lúcia nővér
március
12.
2025. március 12.
1. nagyböjti hét szerda
Az Úr másodszor is szólt Jónáshoz:
„Kelj fel, menj el Ninivébe, a nagy városba, és hirdesd azt, amit majd mondok neked!” Jónás fölkelt, és elment Ninivébe az Úr parancsa szerint. Ninive nagy város volt, három napba telt, míg az ember végigment rajta. Jónás bement a városba, egy napi járásnyira, és hirdetni kezdte: „Még negyven nap, és Ninive elpusztul!”
Ninive lakói hittek Istennek. Böjtöt hirdettek, nagyok és kicsik egyaránt (bűnbánati) zsákruhát öltöttek.
Amikor a szózat eljutott Ninive királyához, ő is leszállt trónjáról, levetette palástját, és zsákruhába öltözve hamuba ült.
Aztán a király és a főemberek parancsára kihirdették és elrendelték Ninivében: „Ember és állat, ökör és juh semmit se egyék, ne legeljen, és vizet se igyék. Öltsön zsákruhát ember és állat, és harsány hangon könyörögjön az Istenhez. Mindenki hagyja el gonosz útjait és a rosszat, amit a keze végbevitt. Ki tudja, hátha irgalmas lesz és újra megbocsát az Isten, lecsillapul izzó haragja, és nem kell elvesznünk!”
Isten látta a bűnbánó cselekedeteiket, és azt is, hogy milyen komolyan veszik megtérésüket. Ezért nem is bocsátotta rájuk azt a pusztulást, amelyet büntetésükre tervezett.
Jón 3,1-10
Jónás könyvéből kapott mai szakaszunk már azt követően mutatja Jónást, hogy megpróbált prófétai feladata alól kibújni. Jónás ékes példája annak, hogy milyen nehéz kiállni a fő sodorral szemben, és vállalni, hogy a többség szemében népszerűtlen dolgot képviseljünk. Jónáshoz hasonlóan talán időnként mi is megkeressük a magunk bárkáját, hogy menekülőre fogjuk, de a lelkiismeretünk újra és újra partra vet minket pontosan ott, ahol szembe kell néznünk a magunk Ninivéjével… Jónás története azonban annak is jó példája, hogyha éppen úgy is érezzük, hogy egyedül állunk szemben a többséggel, minden várakozással ellentétben mégis megtapasztalhatjuk hitünk tanításai melletti halk, következetes, egyértelmű és hűséges kitartásunk erejét, másokra hatását. Ahhoz, hogy Jónásnak hinni tudjon Ninive, kevés lett volna Jónás szava, több volt ott Jónás szavánál: egy hűtlenségéből megtért próféta megküzdött hűsége ragyogott át Isten üzenetén. Ránéztek Jónásra, és nem volt kérdés; léte legmélyéig tudja miből hívja ki őket…
Révay Edit OCV
március
13.
2025. március 13.
1. nagyböjti hét csütörtök
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Kérjetek, és adnak nektek; keressetek, és találtok; zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek. Mert aki kér, az kap; aki keres, az talál; aki zörget, annak ajtót nyitnak.
Kicsoda az közületek, aki fiának követ ad, amikor az kenyeret kér tőle. Vagy ha halat kér, ki ad kígyót neki? Ha tehát ti – bár rosszak vagytok – tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább jót ad a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik őt.
Amit tehát akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük! Ez ugyanis a mózesi törvény és a próféták tanítása.”
Mt 7,7-12
Ráhagyatkozás. Elhiszem, hogy úgy történik, ahogy történnie kell. Semmi sem lesz hiábavaló. Számíthatok rá és tudom, hogy hordoz engem.
Elhiszem, hogy kérésem meghallgatásra kerül. Számítok. Gondoskodása nem szűnik meg felettem.
Bármit szeretnék elérni, önerőből nem megy. Minden vágyamat, célomat csak Istennel együtt tudom elérni. Alkotótársa vagyok/lehetek, ha ráhagyatkozom. Velem van mindenben, ha hagyom.
Ehhez imádkoznom kell, megfogalmazni felé, amit én jónak látok, amit szeretnék megvalósítani, vagy szeretném, hogy megtörténjen.
Nehéz-e ez nekem? Tudok-e minden nap kérni és ezáltal elfogadni, hogy az alkotásban nem vagyok egyedül? – Igen, időnként gátolva vagyok az imában. Pedig ha kérek, növekszik bennem az alázat és teret adok Isten alkotásának, eszembe juttatom, hogy egyedül nem megy.
Ha imádkozom, azt is jobban el tudom fogadni, ha mégsem úgy lesz, ahogy „kértem”, vagyis nem arra van szükségem, ahogy én gondolom sem nekem, sem a környezetemnek.
Teljesen bízni kegyelmében!
Mindent megkapok Istentől, nekem is mindent meg kell adnom másoknak: „Amit tehát akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük!”
Megbántom őt, mégis minden jót megad. Tudok-e így viselkedni embertársaimmal?
Ha ez a mondat teljesülne, a mennyország már a földön lenne…
Imrédy Sarolta
március
14.
2025. március 14.
1. nagyböjti hét péntek
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Ha igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juthattok be a mennyek országába. Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: „Ne ölj!” Aki öl, méltó az ítéletre. Én viszont azt mondom nektek, hogy méltó az ítéletre mindaz, aki haragszik testvérére. Aki azt mondja testvérének: „Te esztelen!”, méltó a főtanács ítéletére. Aki pedig azt mondja: „Te istentelen!”, méltó a kárhozat tüzére. Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki testvéreddel. Csak azután térj vissza, hogy bemutasd áldozatodat! Ellenfeleddel szemben légy békülékeny, amikor még úton vagy vele, nehogy átadjon a bírónak, a bíró pedig a börtönőrnek, és a börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, ki nem jössz onnan, míg az utolsó garast is meg nem fizeted.
Mt 5,20-26
Hogyan tudja igaz voltunk felülmúlni az írástudókét és a farizeusokét? Ha a mások feletti ítélkezést nem érezzük saját dolgunknak. Ha Mennyei Atyánk gyermekeiként tudjuk, az ítélet terhe az övé.
Megítélni jót és rosszat, nagy felelősség, felnőtt teher.
Azok a gyermekek, akik mindennapjaikban felnőtt döntésekre kényszerülnek, felnőtt terheket hordoznak, parentifikálódnak, kis felnőttekként működnek. Mivel szüleik nem tudnak a mindennapokban biztonságot nyújtani, olyan dolgokban kell dönteniük, ami a felnőttek dolga lenne. Valójában elvész a gyermekkoruk. Ha a gyermek válláról levesszük ezt a felnőtt terhet, a felnőtt dolgokban való döntés terhét, szülőként olyan biztonságot adunk neki, amelyben igazán gyermek lehet.
De nekünk megadja hitünk azt a biztonságot, melyben nem kell átvennünk Atyánk terhét.
Amikor mi megítélünk valakit, Mennyei Atyánk feladatát vesszük át – olyan teher ez, amit a mi földi mivoltunk nem bír el, nem nekünk való teher. Meghagyhatom hát az ítélet terhét Mennyei Atyámnak. Így igazán gyermeke lehetek, aki nem akarja átvenni az Atya feladatát.
És ha az ítélkezést átadtam, a megbocsájtás képességének kegyelmét ajándékként megkapom.
Quirin Ágnes
március
15.
2025. március 15.
1. nagyböjti hét szombat
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Hallottátok a (régi) parancsot: »Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet!« Én pedig ezt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket! Imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszakra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek.
Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is? Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok!”
Mt 5,43-48
A mai szentírási szakaszok közös üzenete az Istennel való szövetség hűsége és az ebből fakadó szeretet, amely túlmutat az emberi igazságosságon. A Mózes ötödik könyvéből vett olvasmány arra emlékeztet bennünket, hogy Isten választott népe vagyunk, és ennek a kiválasztottságnak nem csupán kiváltságai, hanem kötelezettségei is vannak. Az Úr törvényeit nem pusztán szabályokként kell szemlélnünk, hanem olyan életformaként, amely közelebb visz minket Istenhez. A parancsolatok megtartása nem csupán egyéni üdvösségünk záloga, hanem annak is az útja, hogy Isten dicsőségét a világban megmutassuk.
A zsoltár is ezt az igazságot erősíti meg: boldogok, akik Isten útján járnak és törvényét követik. A törvény nem elnyomás, hanem szabadság: szabadság az önzés, a bűn és az igazságtalanság terhétől. Ha hűségesek maradunk az Úrhoz, megtapasztaljuk az ő jelenlétét és áldását életünkben.
Jézus az evangéliumban azonban ennél is tovább vezet minket. A törvény betöltése nem csupán abban áll, hogy megtartjuk Isten parancsait, hanem abban is, hogy az ő tökéletes szeretetéhez igyekszünk hasonlítani. Az emberek természetüknél fogva hajlamosak viszonozni a jót, és elutasítani az ellenségeskedést. Jézus azonban arra hív, hogy lépjünk túl ezen az emberi igazságosságon, és merjünk szeretni ott is, ahol a világ logikája szerint már nincs értelme a szeretetnek. Az ellenség szeretete nem azonos az igazságtalanság eltűrésével, hanem annak az alázatos felismerése, hogy Isten szeretete minden embert elér, és bennünket is erre hív.
Nagyböjt idején különösen érdemes ezen elgondolkodnunk. Kik azok, akikkel nehéz szeretetben élni? Kiket tartunk méltatlannak a megbocsátásra? Hol van bennünk még keménység, ami akadályozza Isten kegyelmének működését? Nagyböjt nem csupán a lemondás ideje, hanem az igazi szeretetben való növekedésé is. Ma, amikor Jézus ezt mondja nekünk: „Legyetek olyan tökéletesek, mint a mennyei Atyátok”, ne engedjük, hogy ez a felszólítás elérhetetlen távolságba kerüljön tőlünk. Isten kegyelme által a szeretetben való növekedés minden nap lehetséges.
Hetesi Edit
március
16.
2025. március 16.
Nagyböjt 2. vasárnapja
Abban az időben Jézus kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. Míg imádkozott, arca teljesen átváltozott, ruhája pedig hófehéren ragyogott. S íme két férfi beszélgetett vele: Mózes és Illés. Megdicsőülten jelentek meg, és haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie. Pétert és társait elnyomta az álom. Amikor fölébredtek, látták dicsőségét és a mellette álló két férfit.
Azok már épp menni készültek. Péter akkor így szólt Jézushoz: „Mester, jó nekünk itt lennünk! Hadd csináljunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.” Nem tudta ugyanis, hogy mit mondjon. Közben felhő támadt és beborította őket. A felhőben félelem szállta meg őket.
A felhőből szózat hallatszott: „Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok.” Miközben a szózat hangzott, Jézus ismét egyedül volt. Ők pedig hallgattak, és senkinek sem árultak el semmit abból, amit láttak.
Lk 9,28b-36
„Amikor fölébredtek, látták dicsőségét.” – ébredéseimre gondolok. Az első szavakra, amik eszembe jutnak, amikor megszólal az óra. Az első dologra, amit meglátok, amikor kinyitom szemeimet. Péter Jakab és János furcsa álmukból ébredve Jézus ragyogó dicsőségét látják. Azét a Jézusét, aki a Mózessel és Illéssel haláláról beszélget, nemsokkal azelőtt, hogy elindulna Jeruzsálem felé, „felemeltetésének” helyére. Halálra ítélt embersége különös ragyogásban, földöntúli, Isteni fényben tűnik fel, felragyog benne a feltámadás fénye. A közelgő kudarc sötétségét most beragyogja ez a fény. Ébredéseimre gondolok. Ki néz vissza rám a fürdőszoba tükréből? Halálra ítélt erőfeszítések, feladat-hegyek tükröződnek, vagy Isten dicsősége, ami nem más, mint az élő Ember. Add Uram, hogy felébredve dicsőséged lássam. Élő, halálra szánt és feltámadott emberséged dicsőségét. Ámen.
Fehérváry Örs Jákó OSB
március
17.
2025. március 17.
2. nagyböjti hét hétfő
Legyetek irgalmasok, amint mennyei Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.
Lk 6,36-38
Lukács evangéliuma Isten irgalmasságát adja mércéül a tanítványoknak, míg Máté (5,48) a „tökéletességről” beszél. A tökéletesség az irgalmasságban áll. Mindkét evangelista a Mennyei Atya mérlegelés nélkül kiáradó jóságára hivatkozik. Ez az atyai jóság teljességgel Jézusban nyilvánult meg: a legtökéletesebb odaadásban egy lett közülünk, maga volt az irgalom. Jézus módjára a másik ember helyzetébe lépni, adni mindazt, ami csak rendelkezésünkre áll, elérhetetlen számunkra.
De talán lehetséges saját mércénket meghaladva, túlcsorduló mértékkel jelen lenni a másik számára.
március
18.
2025. március 18.
2. nagyböjti hét kedd
Egy alkalommal Jézus e szavakkal fordult a néphez és tanítványaihoz:
Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos, sőt elviselhetetlen terheket kötöznek össze és helyeznek az emberek vállára, de maguk egy ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Amit tesznek, azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Szélesre szabják imaszíjukat, és köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre ülni, a zsinagógában pedig az első székekbe. Elvárják, hogy az emberek köszönjenek nekik a főtereken, és hogy rabbinak, azaz mesternek szólítsák őket.
Ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. De atyának se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. És tanítónak se hívassátok magatokat, hisz egy a ti tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája. Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.
Mt 23,1-12
Mindig mélyen érint, mikor ismerőseim, barátaim a keresztények, papok, szerzetesek magukat kereszténynek valló politikusok képmutatásán mélyen felháborodnak. És én is ismerem magamban, amikor egy konfliktusban, engem vagy szeretteimet, egyházamat, népemet ért támadásban szenvedéllyel megkérdőjelezem az illető(k) erkölcsi vagy hitbeli hitelét. Vajon mi ez, honnan jön ez a mélységesen erőteljes követelés és hozzá kapcsolódó keserűség, amivel a másik igaz-voltát elvárjuk és ennek hiányát elítéljük? És miért erősebb ez a felelősökre, kiemelt, felettünk hatalommal bíró személyekre vonatkoztatva?
Milyen jó és biztonságos tudat lenne, ha a király, a elnök, az egyházi elöljáró, a vezető "rendes, mélyen hívő, becsületes" ember lenne és ez látszana is rajta. Ha bizalommal gondolhatnánk arra, hogy az ő kezében van a felelősség és a hatalom, és megfelel ennek a kihívásnak. Ez a (talán eleve ál-) biztonság azonban minimum a felvilágosodás kora óta Európában nem létezik immár. Jézus azt tanácsolja, hogy amit jog és igazság szerint, hatalmukból, állásukból következőleg tanítanak, mondanak, parancsolnak, azt kövessük, a személyes álságos tetteikkel pedig ne azonosuljunk.
Ennél fontosabb azonban, hogy ne csak kivetítve lássunk képmutatást, másokban. Jézus gondoskodik róla, hogy magunkban is keressük ennek a nyomait. És itt rögtön visszakapcsolhatunk arra a szenvedélyre, amivel másokon felháborodunk: egy-egy ilyen lendület a másik, elítélt fölé helyezi a saját értékünket. Önigazolássá válik. És ettől óv minket Jézus. Ne igazold, ne állítsd magad, ne győzz le senkit a hitelességi versenyben. Állj a tényleges helyedre: ahol testvér vagy, tanítvány vagy, ahol okkal mondhatod: nem ismeretlen előttem a saját gőgöm és hamisságom. Ne mutatkozz másnak, ne is engedd közel magadhoz ennek a kísértését.
Tornay Krisztina Perta nővér
március
19.
2025. Március 19.
Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyese
Dávid utódai közül Jákobtól született József, aki jegyese volt Máriának, Jézus Krisztus szülőanyjának.
Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. Férje, József igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni. Ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fiad születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől!”
Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala megparancsolta neki.
Mt 1,16.18-21.24
Lenyűgöző József alázata, hite. Elfogadja, elhiszi Isten szavát, teljesíti kérését kételkedés nélkül. Hogy tudta ezt megtenni? Miért nem tett fel kérdéseket, miért nem kért csodajelet? Bizonyosság nélkül úgy tett, ahogy az Úr kérte tőle. Elfogadva azt, hogy ő csak másodlagos lesz e tervben. Siker, népszerűség, eredmény felmutatása nélkül ő „csak” teszi a dolgát a háttérben, csendesen támaszt nyújtva a főszereplőknek. Ettől lesz mégis nagy, hogy ott van, dolgozik a családjáért, nagyravágyás nélkül. „Igaz embernek” nevezik őt az evangéliumban: ez utal arra az erőre, kegyelemre, ami által képes volt erre a viselkedésre, cselekedetre. Hitének és életének tanújele az, hogy követi álmában kapott utasításokat. Számomra ebben nagyon követendő, példamutató. Minden sugallatnál elkezdek kételkedni, biztos jól értelmezem-e, biztos Istentől van-e a sugallat.
Ilyenkor az egyik legjobb, ha Szent Józsefhez imádkozunk, segítsen e megerősítésben, hogy Istent halljam meg. Hiszen életünk boldogságát is könnyebben megleljük, ha Isten szándékát valósítjuk meg.
A másik, amiért szívesen fordulok felé, hogy nagyravágyás nélkül beálljak a sorba, és az apró háttérfeladatokban megleljem a csodát. Ne törekedjek a látványos, sikeres ügyekre, csak munkálkodjak csendesen a háttérben, hogy a csoda másokon keresztül megvalósulhasson.
Imrédy Sarolta
március
20.
2025. március 20.
2. nagyböjti hét csütörtök
Egy alkalommal Jézus ezt a példabeszédet mondta el a farizeusoknak:
Volt egy gazdag ember. Bíborba és patyolatba öltözködött, és mindennap dúsan lakmározott. Volt egy Lázár nevű koldus is, ez ott feküdt a gazdag kapuja előtt, tele fekéllyel. Szívesen jóllakott volna az ételmaradékból, amely a gazdag ember asztaláról lehullott, de abból sem adtak neki. Csak a kutyák jöttek, és nyalogatták a sebeit. Meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. A gazdag is meghalt, és eltemették. A pokolban, amikor nagy kínjai közt feltekintett, meglátta messziről Ábrahámot és a keblén Lázárt.
Felkiáltott: »Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse nyelvemet. Iszonyúan gyötrődöm ezekben a lángokban.« »Fiam – felelte Ábrahám –, emlékezzél rá, hogy milyen jó dolgod volt életedben, Lázárnak meg mennyi jutott a rosszból. Most ő itt vigasztalódik, te pedig odaát gyötrődöl.
Azonfelül köztünk és köztetek nagy szakadék tátong, hogy aki innét át akarna menni hozzátok, ne tudjon, se onnét ne tudjon hozzánk átjönni senki.« »Akkor arra kérlek, atyám – kiáltotta újra –, küldd el őt atyai házunkba, ahol még öt testvérem él. Tegyen bizonyságot előttük, nehogy ők is idejussanak a gyötrelmek helyére.«
Ábrahám ezt felelte: »Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak.« Ám az erősködött: »Nem teszik, atyám, Ábrahám! De ha valaki, a halottak közül elmenne hozzájuk, bűnbánatot tartanának.«
Ő azonban így felelt: »Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, akkor még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem hisznek.«
Lk 16,19-31
“Boldogok vagytok, ti szegények, mert tiétek az Isten országa….
De jaj nektek, gazdagok,mert már megkaptátok vígaszotokat.” (Lk, 6, 20 és 24)
Jézus egyértelműen a szegények mellé áll, nekik hozza el Isten országát. A gazdagok nehéz helyzetben vannak, nem azért, mert gazdagok, hanem mert közönyösek a szegények iránt. A példabeszéd beli gazdag még halálában sem fordul a szegény Lázár felé: a maga és rokonai sorsán aggódik.
A gazdagság, a gazdaság mindent szabályozva úgy intézte, hogy a világ lakosságának kisebbsége túlfogyaszthassa magát és aszerint öltözködhessen, amit a márkák és a kifutók kínálnak, miközben a háborúkat, terrortámadásokat, földrengéseket, cunamikat, éhínségeket, menekülttáborokat élőben közvetíti nekünk a televízió: nyalogatjuk világunk sebeit. A legkevésbé sem szembetűnő számunkra, hogy több milliárd ember kínszenvedése iránti közönyünk pontosan olyan, mint a gazdag ember közönye Lázár sorsa iránt. A legszörnyűbb ebben a példázatban: aki a gazdagságot élvezi, az olyan megszállottan él a jólétének fenntartásában, hogy még ha el is jön a nap, amikor a halottak feltámadnak a temetőkből, s elmondják, hogy ez így nem mehet tovább, akkor se hallgat rájuk.
Közönyünk ezen az oldalon tart minket: Jézus a másik oldalon áll.
március
21.
2025. március 21.
2. nagyböjti hét péntek
Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek;
Hallgassatok meg egy másik példabeszédet! Volt egy gazdaember, aki szőlőt telepített, bekerítette sövénnyel, belül pedig taposó-gödröt ásott, és őrtornyot épített. Aztán rábízta a szőlőt a munkásokra, és elutazott. Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a szőlőmunkásokhoz, hogy a termést átvegyék. Ám a szőlőmunkások megragadták a szolgáit, s az egyiket összeverték, a másikat megölték, a harmadikat pedig megkövezték. Erre más szolgákat küldött, többet, mint először, de ezekkel is ugyanúgy bántak. Végül a fiát küldte el hozzájuk, mondván: »A fiamat csak megbecsülik!« Amikor azonban a szőlőmunkások meglátták a fiút, így szóltak egymáshoz: »Ez itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az öröksége!« Meg is ragadták őt, kidobták a szőlőből, és megölték. Amikor megjön a szőlőskert ura, ugyan mit tesz majd ezekkel a szőlőmunkásokkal?” Ezt válaszolták: „Gonoszul elbánik a gonoszokkal, a szőlőt pedig más munkásokra bízza, akik idejében átadják neki a termést.” Jézus így folytatta: „Nem olvastátok soha az írásokban: »A kő, melyet az építők elvetettek, mégis szegletkővé lett, az Úr tette azzá, és szemünkben csodálatos ez!« Ezért mondom nektek: Az Isten országát elveszik tőletek, és olyan népnek adják, amely majd megtermi annak gyümölcsét.” A főpapok és a farizeusok hallották a példabeszédet, és megértették, hogy Jézus róluk beszél. El akarták fogni, de féltek a néptől, mert mindenki prófétának tartotta.
Mt 21,33-43.45-46
A példabeszéd egészen nyílt, szinte didaktikus: a szőlő munkásai - a zsidó vezetők és tanítók - az elüldözött, meggyilkolt prófétákhoz hasonlóan Jézust, Isten Fiát is kivetik a szőlőből és megölik. Hűtlenül, csaló módon kezelik a rájuk bízott szőlőt, kisajátítják azt és embertelenül gonoszan bánnak a küldött szolgákkal, sőt, az örökössel is. Jézus pedig az utolsó ítéletre utal, amikor majd megjön a szőlő gazdája, és felidézi a jövendölést: a kő, melyet elvetettek az építők, szegletkővé lesz. Ami a legnehezebb a tanításban, hogy addig - míg vissza nem jön a szőlő Ura - nincs más vígasza a kivetettnek, megkínzottnak, minthogy majd ez az ígéret - majd - be fog következni. Itt és most azonban akit Isten küld, Isten szolgája nem győz, nem arat sikert és nem fogadják el, sőt egyre keményebben lépnek fel ellene. Semmi más reménye nincs a földön, mint az Ige, ami Isten csodatetteit ünnepli, mindennek ellenére. Feltűnő, hogy Jézus mindezt még világodabban is kifejezi: elvétetik a zsidóktól az üdvösség és más népnek adatik. Teszi mindezt a farizeusok jelenlétében, akik meg is értik, el is akarják hallgattatni. Jézus nem fél tőlük, holott látja és tudja, sőt hirdeti is, hogy pusztulására törnek és sikerrel is fognak járni.
Jézus bizalma, reménye, odaadása és végülis egyetlen vígasza is az Atya közelsége. És talán még az a kapcsolódás, közösség is, ami a többi kivetetthez fűzi. Annak a reménye, hogy nem győz véglegesen az embertelenség: sikere látványos ugyan, de látszólagos.
Tornay Krisztina Petra nővér
március
22.
2025. március 22.
2. nagyböjti hét szombat
Azokban a napokban vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. „Ez szóba áll bűnösökkel, sőt eszik is velük” – mondták. Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik:
Egy embernek két fia volt, A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét. Erre ő szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát. Amikor mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s ő maga is nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: »Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be.«
Azonnal útra is kelt, és visszatért atyjához. Atyja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult, és megcsókolta. Ekkor a fiú megszólalt: »Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz.« Az atya odaszólt a szolgáknak: Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.« Erre vigadozni kezdtek.
Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának, és megkérdezte: »Mi történt?« »Megjött az öcséd, és atyád levágatta a hizlalt borjút, mivel épségben visszakapta őt« – felelte a szolga. Erre az idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött és kérlelni kezdte. De ő szemére vetette atyjának: »Látod, én annyi éve szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És te nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy mulathassak egyet a barátaimmal. Most pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, megjött, hizlalt borjút vágattál le neki.«
Ő erre azt mondta: »Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. De most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és most életre kelt, elveszett és újra megkerült.«
Lk 15,1-3.11-32
Példabeszéd a (két) tékozló fiúról: mindkét fiú semmibe veszi, eltékozolja az atyját.
A kisebbik kikérve örökségét már az apa halálát kívánja. Visszatérését nem a bűnbánat, hanem az éhség motiválja. Hazatérve pedig alkudozik. Mert ezzel az apával ezt is meg lehet csinálni.
Az idősebbik fiú pontosan tudja, hogy mi a helyes, pontosan tudja, kinek van helye a családban és kinek nincs. Tudja kinek van joga az előnyökhoz és kinek nincs. Az apa meg nem eszerint cselekszik. Igazságtalansága számon kérhető rajta.
Példabeszéd a tékozló apáról: bármilyenek is a fiúk, nála otthon vannak. Ő az, aki otthont ad mindenkinek. Felkelti napját jókra és gonoszokra. Ő a magvető, aki mindenhová szórja a búzát, útszélre, tövisek közé. Nem az a kérdés, hogy méltók vagyunk-e belépni a házba vagy nem, hanem az, hogy be merünk-e lépni, el merjük-e fogadni, hogy ilyen Atyánk van?
Guba András SchP
március
23.
2025. március 23.
Nagyböjt 3. vasárnap
Abban az időben odajött Jézushoz néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus az áldozat vérével vegyítette.
Erre Jézus megjegyezte: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, azért, hogy így jártak? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, épp úgy elvesztek ti is mindnyájan. Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony és megölte őket, bűnösebbek voltak a Jeruzsálemben élő többi embernél? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, épp úgy elvesztek ti is mindnyájan.”
Aztán egy példabeszédet mondott. „Egy embernek fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Erre így szólt vincellérjéhez: Idejárok három év óta, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet? De az így válaszolt: Uram, hagyd meg még az idén. Körülásom és megtrágyázom, hátha terem majd jövőre? Ha mégsem, akkor kivághatod.”
Lk 13,1-9
Gyakran szeretnénk megérteni, hogyan tud egyszerre valóság lenni Isten igazságossága és irgalmassága. Hogyan tudunk a szenvedésben is örvendezni, a kilátástalanságban is dicsőíteni, a reménytelenségben is remélni.
A mai evangélium igazságosságról és irgalmasságról szól. Várjuk hát a választ a kérdésünkre. De ahogy olvassuk, fel kell tűnjön, hogy itt mintha nem két különböző, ellentétes valóságot látnánk, amelyek valahogyan üggyel-bajjal találkoznak. Ahogy Mózes tapasztalata is zavarba ejtő Róla a csipkebokornál: „Ne közelíts!” és „Én vagyok, aki vagyok” – aki veled vagyok.
Olyan mélyen egybe van szövődve igazság és irgalom, hogy lassan felderenghet nekünk: Isten nem két ellentétes valóságot bűvészkedik össze valahogyan. Ő egyazon pillanatban, egyazon szavában és tettében igazságos és irgalmas. Figyelmeztet és vigasztal, ki akar vágni, mint a terméketlen fügefát, és túláradóan gondoz.
Megengedi a szenvedést és megvigasztal benne. Elrejtőzik és felragyog. Megállít távolabb magától és belénk költözik. Sötétben hagy és örök reményt éleszt.
Mindnyájan ott vagyunk a felhőben. Ahol homály van. Talán mi magunk vagyunk a homály. És ahol Isten van, minden emberi lehetőségnél közelebb. Bennünk és közöttünk, titokzatos, mindennél igazabb és irgalmasabb, derengő ragyogásával.
Nobilis Márió
március
24.
2025. március 24.
3. nagyböjti hét hétfő
A názáreti zsinagógában Jézus így beszélt a néphez: „Bizony mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidoni Száreptában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szíriai Námán.” Ezt hallva, a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak, kiűzték Jézust a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük, és eltávozott.
Lk 4,24–30
A szíriai Námán és a szidoni özvegyasszony nem a választott néphez tartoztak. Jézus emlékezteti a népet Istennek arra az oldalára, aki nem válogat, szeretete nem korlátozódik csupán egy népre. A zsinagógában lévők viszont másként gondolják. Számukra felháborító Istent ilyennek bemutatni. Ki kell rekeszteni, el kell hallgattatni azt, aki a jól megszokott istenképet provokálja. „De ő áthaladt közöttük.” Mennyi könnyedség van ebben a sorban! Nem azt írja az evangélista, hogy kiszabadította magát, vagy hogy sietve elrohant. Hallja és látja a reakciókat, és azzal, hogy áthalad, kiveszi az akadályból az erőt. Ahogyan majd húsvét után áthalad a sziklasíron és a zárt ajtókon is.
Kalmár Petra
március
25.
2025. március 25.
Urunk születésének hírüladása (Gyümölcsoltó Boldogasszony)
Abban az időben: Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!” Ennek hallatára Mária zavarba jött, és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal azonban folytatta: Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége! Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta neki: „A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, ki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen.” Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!” Ezután az angyal eltávozott.
Lk 1,26-38
„Íme, eljövök, Uram, hogy megtegyem a te akaratodat.” Valami mély béke rejlik ebben a mondatban, de ugyanakkor valami megrendítő is. Mert Isten akarata nem mindig könnyű, nem mindig érthető, sőt, sokszor félelmetes. Mária is megrettent először. A világ legnagyobb „igen”-je mégis egy egyszerű, ismeretlen lány szájából hangzott el. Ő nem számolt előre, nem írt pro-kontra listát, csak bízott. Én sokszor órákig töprengek egy-egy döntésen, aggódva a következmények miatt. Mária azonban abban a pillanatban Istenbe kapaszkodott. A nagyböjt nekem most azt jelenti: újra és újra kimondani ezt az „igen”-t a hétköznapokban. Akkor is, ha elfogy a türelmem. Akkor is, ha valaki igazságtalan velem. Akkor is, ha nem értem, mire jó egy-egy nehézség. Isten nem égőáldozatot kér, hanem megnyitott szívet. Mária ezt tette – és én is ezt szeretném. Talán elég minden napra egy kis „legyen meg a te akaratod”. Abból lassan megszületik valami nagyobb.
Hetesi Edit
március
26.
2025. március 26.
3. nagyböjti hét szerda
Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a Törvényt vagy a prófétákat! Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy beteljesítsem. Mert bizony, mondom nektek, hogy amíg az ég és a föld el nem múlik, egyetlen ióta vagy egyetlen vessző sem vész el a Törvényből, míg minden be nem teljesedik. Ha tehát valaki a legkisebb parancsolatok közül akár csak egyet is megszeg, és úgy tanítja az embereket, az a legkisebb lesz a mennyek országában. De ha valaki ezeket megtartja és tanítja, nagy lesz a mennyek országában.
Mt 5,17-19
Ennek a szakasznak értelmezésébe gyakran belebonyolódunk: egyértelműnek látszik, hogy az ószövetségi törvény minden pontját meg kell tartanunk: elődeink, a Jézus követők mindezt régóta nem teszik.
Szívesen kapaszkodok Jézus szavába: azért jöttem, hogy beteljesítsem. Aki középpontba kerül, az nem a Törvény és a Próféták, hanem Jézus: a testté lett Ige. A Törvény és a Próféták szava megelevenedik, életre kel, megszemélyesül Jézusban: beteljesedik. Cselekedeteink mércéjévé Ő maga válik, aki engedelmes volt mindhalálig. Engedjük, hogy bennünk is életté, valósággá, tapinthatóvá váljon az Ige, aki tegnap megtestesült!
Guba András
március
27.
2025. március 27.
3. nagyböjti hét, csütörtök
Prófétája által szól hozzánk az Úr:
Hallgassatok szavamra, és én Istenetek leszek, ti meg az én népem lesztek; járjatok azon az úton, amelyet én jelölök ki nektek, és akkor jól megy majd sorotok.
De nem fogadtak szót, és nem figyeltek rám, hanem saját gonosz szívük szándékait követték; a hátukat fordították felém, nem az arcukat. Attól a naptól fogva, hogy atyáitok kijöttek Egyiptom földjéről, mind a mai napig egyfolytában küldtem hozzátok szolgáimat, a prófétákat; napról napra küldtem őket. De nem hallgattak rám, és nem figyeltek szavamra; sőt még jobban megkeményítették nyakukat, gonoszabbak voltak, mint atyáik.
És ha ezt elmondod is nekik: nem fognak rád hallgatni; hívhatod őket, úgysem felelnek. Ezt mondd hát nekik: Ez az a nemzet, amely nem akar az Úrnak, az ő Istenének szavára hallgatni, sem a fegyelmet nem vállalja. Eltűnt szívükből és szájukból a hűség!
Jer 7,23-28
Az olvasmányban Jeremiás próféta leírja, hogy a választott nép „…nem akar az Úrnak, az ő Istenének szavára hallgatni, sem a fegyelmet nem vállalja. Eltűnt szívükből és szájukból a hűség!”
A zsoltárban felhangzik a sóhaj: …Bárcsak hallgatnátok ma az Ő szavára: „Ne keményítsétek meg szíveteket…”
Keményszívűség, önfejűség: amikor úgy gondolom, én vagyok az, aki tudom, mi a jó nekem… Senki ne mondja meg, mit tegyek, vagy ne tegyek! Megjelenik az ősbűn, az Isten parancsainak való ellenszegülés. Sokszor nem nyíltan, hanem úgy, hogy, amit egy kegyelmi pillanatban már átadtam az életemből Neki, lassacskán vissza-vissza veszegetem. Ma újra tisztázhatom magamban, hogy Isten az Alkotóm, Pásztorom, nem én, hanem Ő a világ Ura, aki előtt térdre hullok.
Ma az egyik imámat térden állva mondom.
Mit jelent a keményszívűség a felebarátokkal szemben? Eszembe jut az irgalmas szamaritánus példabeszéde. A pap és a levita elment a féltholtra vert ember mellett, úgy gondolták, ez nem az ő dolguk…
Ma egész nap nyitott szívvel figyelek arra, hol van szükség egy mellettem lévő testvéremnek éppen az én empátiámra, meghallgatásomra, időmre, mosolyomra, segítségnyújtásomra.
Dohány Edit
március
28.
2025. március 28.
3. nagyböjti hét péntek
Abban az időben egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a parancsok közül?” Jézus így válaszolt: „Ez az első: »Halld, Izrael! Az Úr a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!« A második hasonló ehhez: »Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!« Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.”
Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes szívünkből teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő- vagy véres áldozatnál.”
Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte: „Nem jársz messze Isten országától.” Ezután már több kérdést nem mertek neki föltenni.
Mk 12,28b-34
Újra és újra meglep bennünket, hogy Jézus összekapcsolja az Isten, a felebarát és önmagunk szeretetét. Nem két parancs ez, hanem inkább három. Egymás mércéjévé válnak. Meghökkentő kihívás: annyira szeretem Istent, amennyire a másikat, amennyire magamat.
Meglepő, hogy az írástudó és Jézus egyetértenek. Kölcsönös megértés születik, pedig gyanakvással indult a találkozás. A régi tömlő és az új bor egymásra talált. Úgy látszik erre is van esély. Jó ezt szem előtt tartanunk minden vallási, Istenre forduló beszélgetésünkben, vitánkban.
A beteljesített törvény melletti elköteleződés azonban nem elég az Isten Országába való megérkezéshez. Ami hátra van még Márk evangéliumából, az már csak Jézus szenvedése és halála. Nem a helyes parancs, nem is annak megtartása, hanem Isten Fiának értünk adott élete ad bebocsájtást Isten Országába.
Guba András SchP
március
29.
2025. március 29.
3. nagyböjti hét szombat
Abban az időben az elbizakodottaknak, akik magukat igaznak tartották, másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta:
Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos.
A farizeus megállt, és így imádkozott magában: »Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, és tizedet adok mindenből, amim van.«
A vámos pedig távolabb állt meg, és a szemét sem merte az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: »Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek!«
Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, amaz viszont nem. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt felmagasztalják.
Lk 18,9-14
A keményszívűség, ami önmagunk állítását/megvédését és ezért magunknak a másik fölé helyezését inspirálja, szüntelen versenyben tart minket. Mit is jelent ez? Milyen folyamatos belső tevékenységet? Hasonlítgatások, megkérdőjelezések, ítélet, saját felsőbbrendűségünkben való hálás ringatózás, és szigorú, szívtelen elvi megkülönböztetések - már ami a másik emberre érvényes - hirdetése. Sokszor (akár csak a belső) hangszínünkből már érzékelhető, hogy amit éppen mondunk, kemény, kíméletlen, embertelen zöngéjű. Hogy nem jön jó helyről. Bíróvá tettük magunkat és ítéletet mondunk, holott "nem jött még el az ideje" az ítéletnek és nem is mi vagyunk jogosultak, felkészültek rá. Farizeusságunk ki sem derül, hiszen áhítatos, megszámolható alkalommal elmondott imában jelenik meg.
Egyszer jelen voltam egy igen jámbor, ismerős, öreg néni haldoklásánál. Telve feszültséggel, félelemmel, nyugtalansággal kérte, hogy vegyek elő papírt és írjam, amit diktál. Szívszorító volt: reggel 10 Miatyánk, Dicsőséggel, azután egy tized rózsafüzér, 3 Hiszekegy... Azt akarta rögzíteni, amit aznap már végrehajtott, hogy oldja a szorongását. Félt nagyon és ebben keresett támaszt. A számokban, az elvégzett imagyakorlatokban. Nyugtalankodott, hogy a teljesítménye elég-e... Egészen addig nem tudott megnyugodni, míg el nem jött egy közeli szerette, akivel kiengesztelődtek: megbékélésük valóban súlyos teher elengedését jelentette. Ezután fél órával békésen elhunyt.
„Uram, olyan vagyok, mint egy kavics…
Add, hogy olyan legyek, mint a kalács!”
Tornay Krisztina Petra nővér
március
30.
2025. március 30.
Nagyböjt 4. vasárnapja – Lætare-vasárnap
Azokban a napokban vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. „Ez szóba áll bűnösökkel, sőt eszik is velük” – mondták. Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik:
„Egy embernek két fia volt. A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét. Erre ő szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát. Amikor mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s őmaga is nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be.
Azonnal útra is kelt, és visszatért atyjához. Atyja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult, és megcsókolta. Ekkor a fiú megszólalt: Atyám vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz. Az atya odaszólt a szolgáknak: »Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.« Erre vigadozni kezdtek.
Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának, és megkérdezte, mi történt. Megjött az öcséd, és atyád levágatta a hizlalt borjút, mivel épségben visszakapta őt – felelte a szolga. Erre az idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött és kérlelni kezdte. De ő szemére vetette atyjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És te nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy mulathassak egyet a barátaimmal. Most pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, megjött, hizlalt borjút vágattál le neki.
Ő erre azt mondta: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. De most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és most életre kelt, elveszett és újra megkerült.”
Lk 15,1-3.11-32
A példabeszéd olyan élményünket rögzíti, amivel igen nehéz szembe néznünk: nem tudjuk megérteni, elfogadni Isten irgalmának ingyenességét. Nem tudjuk közel engedni magunkhoz, hogy hibásan, elrontva, csúnyán, megtépetten kedvesek legyünk valakinek, hogy akit kihasználtunk, elhagytunk, akit nem szerettünk, ennek ellenére szeressen. És erre olyankor látunk rá, amikor valaki más a szemünk láttára, igazságtalanul, meg nem érdemelten kap bocsánatot. Nem vezekel, nem tesz semmit, csak visszavánszorog a puszta táplálék reményében, s erre hízlalt borjas vacsora várja és ölelő karok.
A rendes embereknek - nekünk - érthetetlen, sőt, botrányos, hogy a mindennek fittyet hányók, önzők, szélhámosok, prostituáltak, a pénz megszállottjai, tőzsdecápák Jézus közelébe kerülhetnek. Sőt, hogy megelőzhetnek minket, akik pedig annyit igyekeztünk már életünkben, hogy betartsuk a szabályokat.
S végül – a tisztességes báty kint marad, s a becstelen öccse bent lakomázik… A nagyobbik testvérnek fel kell dolgoznia, hogy mindig, minden az övé volt, s nem élt vele… hogy ott élt az Atya házában, de nem ismerte igazán… hogy egészen mást gondolt róla és másnak akart megfelelni, mint ami az Atyának fontos… s hogy soha-soha nem mondta neki, hogy vágyik egy gödölyére, amit a barátaival elfogyaszthasson…
Most kint áll, és nem akar bejönni. Egy ilyenfajta irgalmas Atyához nem tud közel lépni…
Tornay Krisztina Petra nővér
március
31.
2025. március 31.
4. nagyböjti hét hétfő
Egy alkalommal Jézus Szamariából Galileába ment. Jóllehet maga mondta, hogy a prófétának nincs becsülete saját hazájában, mégis, midőn Galileába érkezett, az ottaniak szívesen fogadták. Látták ugyanis mindazt, amit Jézus az ünnepek alkalmából Jeruzsálemben cselekedett, mert ők is ott voltak az ünnepeken.
Így jutott el Jézus újra a galileai Kánába, ahol a vizet borrá változtatta.
Élt Kafarnaumban egy királyi tisztviselő, akinek a fia megbetegedett. Amikor meghallotta, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, elment hozzá, és kérte: jöjjön és gyógyítsa meg a fiát. A gyermek már halálán volt.
Jézus ezt mondta: „Hacsak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.” A királyi tisztviselő azonban így szólt: „Uram, jöjj, mielőtt meghalna a fiam!” Jézus erre azt felelte: „Menj csak! Fiad él.”
Hitt az ember Jézus szavának, és elment. Még útban volt hazafelé, amikor eléje futottak szolgái, és kijelentették, hogy a fia él. Megkérdezte tőlük: „Melyik órában lett jobban?” Ezt mondták: „Tegnap déltájban hagyta el a láz.” Az apa visszaemlékezett, hogy abban az órában mondta neki Jézus: „Fiad él.” Erre hitt ő maga, és vele egész házanépe. Ez volt Jézus második csodája, amelyet Júdeából Galileába jövet művelt (az ünnepek után).
Jn 4,43-54
Ezekben a napokban az evangéliumban apákkal és fiaikkal találkozhatunk. Vasárnap a tékozló család tagjaival, ma pedig itt áll előttünk egy haldokló fiú és az apja. És úgy tűnik, e mai is egy pazarló apa: haldoklik a fia és ahelyett, hogy szolgákat küldene orvosért, hogy ő gyermeke ágya mellett maradjon és halálához közeledve ne hagyja őt egyedül, inkább maga megy el otthonról, kockáztatva, hogy mindvégig fiával lehessen. Tékozolja az utolsó közös perceket.
Az értetlenségünk csak fokozódik Jézus érzéketlennek és szemrehányónak tűnő reakcióján. Ráadásul a többes szám használatának (hacsak nem láttok, nem hisztek) olyan olvasata van, mintha a tömeghez beszélne, és elfordult volna az apától. De legalábbis egy kalap alá vette őt azokkal, akik azért közelednek hozzá, mert látták a korábbi csodáit.
A váratlan reakciók újabb eleme, hogy Jézus az ismételt kérlelés után sem megy a beteghez.
Úgy tűnik, hogy most nem a látványra, hanem a hallásra, a kimondott szóra kell hagyatkozni: “Fiad él.” Nehéz elfogadni, de ennek elégnek kell lennie. Más logika van itt érvényben, mint ami belőlünk jön. Most nem a kéz, hanem a Szó fog gyógyítani.
Folyamatos úton levésünkben, valahol Kána és Kafarnaum között járva ezzel az apával, a kimondott jézusi szó, az Ige az, ami fülünkben visszhangzik.
Az élet hírével a szívünkben járunk.
Kalmár Petra
április
1.
2025. április 1.
4. nagyböjti hét kedd
A húsvéti ünnepekre Jézus fölment Jeruzsálembe. Volt Jeruzsálemben az úgynevezett Juh-kapu mellett egy fürdő, amelyet héberül Beteszdának neveztek. Öt oszlopcsarnoka volt, ahol nagyon sok beteg feküdt: vakok, sánták és bénák.
Volt ott egy harmincnyolc éve beteg ember is. Jézus látta, ahogy ott feküdt, és megtudta, hogy már régóta beteg.
Megszólította: „Akarsz-e meggyógyulni?” A beteg azt felelte: „Uram! Nincs emberem, aki levinne a fürdőbe, amikor mozgásba jön a víz. Mire én odaérek, már más lép be előttem.” Jézus erre azt mondta neki: „Kelj föl, vedd ágyadat, és járj!” Az ember azonnal meggyógyult. Fölvette ágyát, és járni kezdett.
Aznap éppen szombat volt. A zsidók ezért rászóltak a meggyógyított emberre: „Szombat van; nem szabad az ágyadat vinned.” Ő azonban így válaszolt nekik: „Aki meggyógyított, azt mondta nekem: Vedd ágyadat, és járj!”
Megkérdezték tőle: „Kicsoda az az ember, aki azt mondta neked, hogy vedd ágyadat, és járj?” A meggyógyult ember azonban nem tudta, hogy ki volt az. Jézus ugyanis továbbment, amikor tömeg verődött össze a helyszínen.
Később Jézus a templomban találkozott a meggyógyított emberrel, és ezt mondta neki: „Látod, most meggyógyultál. Többé ne vétkezzél, hogy valami nagyobb bajod ne essék!” Az ember elment, és elmondta a zsidóknak, hogy Jézus volt az, aki meggyógyította őt. A zsidók üldözték Jézust, mert mindezt szombaton cselekedte.
Jn 5,1-16
Kapcsolatba kerülni Jézussal.
A találkozás Jézussal mindig ajtót nyit a lélek mélyebb rétegeibe, azonnal gyógyítani, hatni kezd, mert a legbelsőbb lényünk és lényegünk mentén érint. Ott érint, ahol szükség van: hitre, bátorságra, megerősítésre, elfogadásra, szeretetre. Olyan találkozás ez, ahol kimondható a szív legmélyebb vágya, felvállalható és megmutatható a gyógyulni vágyó, sokszor számunkra félelmetesen sebezhető és gyenge, szégyenletesnek gondolt, ezért elrejtett részünk, reménytelenségeink. Ebben a kapcsolatban, Jézus jelenlétében megmutatható. Jézus jelenlétében teljes vagyok, Jézus jelenlétében nem a hiányaim határoznak meg, Jézus jelenlétében képessé válok. Mit kell tennem ezért a találkozásért Jézussal? Nem kell teljesnek és tökéletesnek, nem kell tisztának lennem, de a megtisztulás, az Istenkeresés útján kell járnom, találkozni akaró, gyógyulni akaró, tisztulni és rendeződni akaró emberként.
Berki Barbara
április
2.
2025. április 2.
4. nagyböjti hét szerda
A szabadulásra váró népnek ezt mondja az Úr: „A kegyelem idején meghallgatlak, a szabadulás napján segítségedre leszek. Megőriztelek, és szövetséges néppé tettelek, hogy helyreállítsd az országot, és birtokodba vedd az elpusztított örökséget; hogy azt mondd a foglyoknak: »Menjetek!«, és a sötétségben levőknek: »Jöjjetek a világosságra!« Minden út mentén legeltetnek majd, és minden kopár halmon legelőt találnak. Nem éheznek és nem szomjaznak, forró szél nem éri, és a nap heve nem égeti őket. Mert aki megkönyörült rajtuk, az vezeti, és vizek forrásaihoz tereli őket. Úttá teszem nekik a hegyeket, és járhatóvá az ösvényeket. Íme, ezek messze távolról jönnek, azok északról és a tenger felől, amazok pedig a déli országokból. Zengjetek dicséretet, egek, és ujjongj te, föld! Hegyek, daloljatok örömötökben, mert az Úr megvigasztalja népét, és megkönyörül szegényein. Így panaszkodott Sion: »Elhagyott az Úr! Megfeledkezett rólam!« De megfeledkezhet-e kisgyermekéről az asszony, és megtagadhatja-e szeretetét méhe szülöttétől? De még ha az megfeledkeznék is, én akkor sem feledkezem meg rólad.”
Iz 49,8-15
„akik meghallják, élni fognak”
Jn 5,25
Hallgatni és odahallgatni – Szent Benedek regulájának egyik alaperénye jut eszembe, a közösségi életet élő cenobiták számára felhangzó első szavak a 6. századi szabályzatban: „hallgasd meg Fiam…”.
Amikor ma Izajás próféciáját olvasom, jó azt hallgatni. Elmerülni a vigasztalás, az irgalom, a gondoskodás, egyszóval az élet megújulását előidéző isteni aktivitás képeiben. Hiszen az Úr az, aki megszabadít, aki néppé tesz, aki táplál, aki utat ad és forráshoz vezet. Ő az, aki odahallgat a nép segélykérő szavára, imádságára, legyenek akár azok kevéssé artikuláltak vagy éppen jólneveltek.
Vagyis az odahallgatás üdvhozó körkörössége az, amelyet a mai napon az Úr nekem és neked ajándékoz az Ő Igéjében: bátran kifejezni hiányaimat, sebeimet és bűneimet, megtapasztalni mindezek isteni befogadását, megízlelni a szabadító és gyógyító válaszlépéseket, és az Ő Igéjében meghallgatni azt a szent történetet, amelyet a múltban, az Ő népe körében cselekedett a Mindenható. És itt, ezen a ponton múlt-jelen-jövő összekuszálódik, mert az örök jelenben, a mai nap zsigereket érintő valóságának erőterében szent az én történetem és a mi történetünk. Még akkor is, ha az emlékezet parazsában kutatom az isteni működés nyomait, vagy éppen a reményteli jövőben bízom abban, hogy egyszer minden az örök tavaszban fog virágozni (vö. Ferenc pápa: Remény. Önéletrajz. Bevezetés).
Nap mint nap odahallgatni az isteni szóra azt jelenti, hogy felöltöm magamra a bibliai történetek és ígéretek zsigereket érintő valóságát; hogy a bennem és köztünk helyreállított ország dicsőségében élek, hogy dús legelőre találok a sivatagos tájakon, hogy megmerítkezem a forrás frissességében. Engedem, hogy már ma megkezdődjék az örök tavasz virágzása bennem és körülöttem!
Kisnémet Fülöp OSB
április
3.
2025. április 3.
4. nagyböjti hét csütörtök
Egy alkalommal Jézus ezeket mondta a zsidóknak:
„Ha én tanúskodom önmagamról, a saját tanúskodásom keveset ér. Más tanúskodik rólam, (az Atya), és én tudom, hogy igaz az ő tanúsága, amelyet rólam tesz.
Ti (Keresztelő) Jánoshoz fordultatok, és ő tanúságot tett az igazságról. Nekem azonban nincs szükségem emberi tanúságra. Ezeket azért mondom, hogy üdvözüljetek. Égő és világító fény volt János, de ti csak ideig-óráig akartatok az ő fényében gyönyörködni.
Mellettem nagyobb bizonyítékok szólnak, mint János tanúskodása: az én tetteim, amelyeket az Atya akaratából cselekedtem. Azok bizonyítják, hogy az Atya küldött engem.
Tehát maga az Atya, aki küldött engem, ő tett tanúságot mellettem. Ti viszont sem szavát nem hallottátok, sem arcát nem láttátok. De még igéje sem marad bennetek, mert nem hisztek abban, akit ő küldött.
Vizsgáljátok meg az írásokat, hiszen azt tartjátok, hogy általuk nyertek örök életet! Éppen az írások tanúskodnak mellettem. Ti mégsem akartok hozzám jönni, hogy elnyerjétek az (örök) életet.
Emberektől nem fogadok el dicsőítést. Ismerlek titeket. Tudom, hogy nincs meg bennetek az Isten szeretete. Én Atyám nevében jöttem, de nem fogadtatok el. Majd ha más valaki a saját nevében jön, azt elfogadjátok. Hogyan hihetnétek ti, akik egymást dicsőítitek, de nem keresitek azt a dicsőséget, amely Istentől származik?
Ne gondoljátok, hogy én leszek a ti vádlótok az Atyánál. A ti vádlótok Mózes lesz, akiben pedig reménykedtek. Ha hinnétek Mózesnek, nekem is hinnétek, hiszen ő rólam írt. Ha azonban az ő írásainak nem hisztek, hogyan hinnétek az én tanításomnak?”
Jn 5,31-47
Azoknak lehetetlen hinni Jézusban, akik egymástól várják a dicsőséget, és nem az Istentől származó dicsőséget keresik. A „dicsőség” a „doxa” szó fordítása, amelynek az Újszövetségben két jelentése van: 1) „hírnév”, „tisztelet” (pl. győztes sportolóé), 2) „Isten ragyogása”, mely átsugárzik bizonyos dolgokon (pl. Jézus színeváltozása). Jézus szerint tehát, ami lehetetlenné teszi a belé vetett hitet, az a fontosság, a méltóság és a hatalom keresése.
Normális emberi vágy, hogy tiszteletre méltó, kellő hírnévvel, elismertséggel és méltósággal rendelkező személyiséggé váljunk, és hatékonynak tapasztalva magunkat, a hatalomból, befolyásból megfelelően részesedjünk. Mindez tökéletesen érthető, ha bármit alkotni, megújítani, értéket őrizni-éltetni akarunk.
A probléma az, hogy túl gyakran ezek a vágyak és ezek az érzések veszik át az életünkben az irányítást.
Isten ragyogását keresni nem más, mint hinni Jézusban. Benne az Atya fénylik fel. Ez az isteni ragyogás ritkán tündöklik Jézus arcán. Viszont Jézus másokat: különösen a legszegényebbek és legszerencsétlenebbek javát a saját hírneve, a saját hitelessége, a saját tekintélye elé helyezte. Jézus még a botrányoktól sem félt. Sőt azonosította magát a semmire sem becsültekkel. Ő, az Isten dicsősége, ezekben a szegényekben fénylik fel.
Egymás elismerését várva erre biztos nem lesz szemünk.
Guba András SchP
április
4.
2025. április 4.
4. nagyböjti hét péntek
A csodálatos kenyérszaporítást követő viták után Jézus Galileában működött. Júdeában nem akart mutatkozni, mert a zsidók az életére törtek.
Közeledett a zsidók Sátoros-ünnepe. Miután rokonai elzarándokoltak az ünnepre, Jézus is fölment utánuk Jeruzsálembe, de nem nyilvánosan, hanem titokban.
Amikor a templomban tanítani kezdett, a jeruzsálemiek közül néhányan ezt kérdezték: „Nemde ő az, akit halálra keresnek: íme, nyilvánosan beszél, és nem szólnak neki semmit. Talán bizony már a vezetők is elismerik, hogy ő a Messiás? De róla tudjuk, honnan való, A Messiásról pedig, ha majd eljön, senki sem tudja, honnan való.”
Erre Jézus, aki a templomban tanított, emelt hangon odaszólt: „Ti ismertek engem, és azt is tudjátok, honnan vagyok. Én nem magamtól jöttem. Az Igaz (Isten) küldött engem, akit ti nem ismertek. Én viszont ismerem, mert tőle vagyok, és ő küldött engem.”
Erre szerették volna Jézust elfogni, de senki sem emelt rá kezet, mert még nem jött el az ő órája.
Jn 7,1-2.10.25-30
Jézus tudja, hogy az életére törnek. Bár titokban megy fel - vagyis feltűnés nélkül - az ünnepekre - ám ott, a szent városban nyíltan előáll és tanít. Bizonytalanság van körülötte. Mit mondanak a vezetőink? Másrészt: mit mondanak a jövendölések - vagy hiedelmek?
Sokan ezek alapján keresik az eligazítást, s ingadoznak a vélemények viharában.
És Jézus nem felel ezekre a kósza vélekedésekre. Sőt: válasza azt fejezi ki: igen, ezek a szóbeszédek itt vannak körülöttem. Ezeknek is lehet hinni.
S amit viszont mond, az egész másról szól. A küldetéséről, Istenhez-kapcsoltságáról beszél, és arról, hogy az őt körülvevőkkel ellentétben, ő ismeri Istent.
Istent ismerni a legfőbb emberi vágyunk. Valójában milyen Ő? Istent sohasem látta senki. Mózessel úgy beszélt, ahogy az ember szokott a barátjával, kinyilatkoztatta magát a prófétáknak, mint Illésnek az enyhe szellő susogásában, s a végső időkben Fia által szólt hozzánk, a megtestesült Igében, Jézusban. A szent hagyomány tanítja nekünk, hogy Isten szeret minket, hogy megvált, hogy üdvözíteni akar minden embert.
És mégis, tapasztalatunkban sokszor messze van, nem hallgat meg, félünk Tőle, nem értjük Őt. Nem értjük a világot, amelyet teremtett, a rosszat, az ártatlanok szenvedését, a bűnöket, köztünk a sajátjainkat. S ott vagyunk a kérdésnél: milyen Ő?
Az egyetlen lehetséges, biztos választ Jézus adhatja meg. Senki más nem ismeri az Atyát, csak Ő. Senki más nem tud igazat mondani Istenről, csak az, akit Ő küldött. MInden más csak vélekedés, bizonytalanság, találgatás.
Most, a nagyhét közeledtével egyetlen szóba tudunk kapaszkodni: Jézus szavába: Atya.
április
5.
2025. április 5.
4. nagyböjti hét szombat
Amikor Jézus a jeruzsálemi templomban tanított, szavainak hallatára a nép közül egyesek felkiáltottak: „Ez valóban a Próféta.” Mások meg azt mondták: „Ez a Messiás.” Voltak azonban olyanok, akik megkérdezték: „Hát Galileából jön a Messiás? Az írás szerint nemde Dávid családjából és Dávid városából, Betlehemből kell jönnie a Messiásnak?”
Erre szakadás támadt a nép között. Néhányan el akarták őt fogni, de senki sem mert rá kezet emelni. A szolgák (akiket Jézusért küldtek), nélküle tértek vissza a főpapokhoz és a farizeusokhoz.
Azok felelősségre vonták őket: „Miért nem hoztátok őt ide?” A szolgák mentegetőztek: „Ember így még nem beszélt!” Erre a farizeusok rájuk förmedtek: „Csak nem vezetett titeket is félre? Mondjátok: hitt-e benne egy is a főtanács tagjai vagy a farizeusok közül? Csak ez az átkozott népség, amely semmit sem ért a törvényhez.” Ekkor az egyik tanácstag, Nikodémus, aki egy alkalommal éjnek idején fölkereste Jézust, így szólt: „A mi törvényünk nem ítélkezik senki felett anélkül, hogy ki ne hallgatta volna, és meg nem állapította volna, mi (rosszat) cselekedett.”
A többiek azonban neki támadtak: „Talán te is galileai vagy? Kutass csak utána, és rájössz, hogy Galileából nem származik próféta!”
Ezután mindegyikük hazatért.
Jn 7,40-53
Érdekes ez a jánosi szövegrész. Látszólag érdektelen kötekedés Jézus származásáról, hogy ki is ő.
A téma többedszerre tér vissza Jánosnál, láthatóan fontos Jézus kortársainak. Körülbelül annyira, mint manapság is karaktergyilkosság formájában kutakodni valakinek a múltjában, származásában, hogy aztán lejárató következtetéseket tudjanak levonni belőle.
Mindenesetre az kiderül, hogy nem a nép egésze veti el Jézust. S az is érdekes a kétezer évvel ezelőtti leírásban, mennyire nem új a látszat alapján való ítélkezés, nem nézni utána a tényeknek. Vagy épp a törvényre hivatkozás közben törvénysértést elkövetni, amire épp egy farizeus, Nikodémus figyelmezteti párttársait.
Jézus messiási voltának elvetése tehát sokféle érvelés köntösében jelenik meg, de végülis nyilvánvalóvá válik, hogy előítéletek húzódnak meg mögötte és a legalapvetőbb jóhiszeműség is hiányzik belőle.
Amikor felnyitottam e szakaszt, nem is gondoltam volna, mennyire mai, mennyire aktuális, és mennyi figyelmeztetés van benne a viselkedésem, a gondolkodásmódom számára.
Mervay Miklós
április
6.
2025. április 6.
Nagyböjt 5. vasárnap
Abban az időben Jézus kiment az Olajfák-hegyére. Kora reggel újra megjelent a templomban. A nép köréje sereglett, ő pedig leült, és tanította őket.
Az írástudók és a farizeusok egy házasságtörésen ért asszonyt vittek eléje. Odaállították középre, és így szóltak hozzá: „Mester, ezt az asszonyt házasságtörésen érték. Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?” Ezt azért kérdezték, hogy próbára tegyék, és vádolhassák.
Jézus lehajolt, és az ujjával írni kezdett a földön. Ők azonban tovább faggatták. Erre fölegyenesedett, és azt mondta nekik: „Az vesse rá az első követ, aki közületek bűn nélkül van!” Aztán újra lehajolt, s tovább írt a földön. Azok meg ennek hallatára egymás után eloldalogtak, kezdve a véneken, s csak Jézus maradt ott a középen álló asszonnyal.
Jézus fölegyenesedett és megszólította: „Asszony, hol vannak, akik vádoltak téged? Senki sem ítélt el?”
„Senki, Uram” – felelte az asszony.
Erre Jézus azt mondta neki: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!”
Jn 8,1-11
Jó-e nekünk, ha Isten megteszi, amit kérünk?
A mai evangéliumban Jézus – aki Isten nevében beszél, és akit ellenségei épp emiatt próbálnak kikezdeni –, jóváhagyja az írástudók és a farizeusok ítéletét, nem mond ellent neki. (Csak hozzáfűz egy pici kiegészítést…) Úgy tűnik tehát, alapvetően megteszi nekik, amit kérnek.
Valójában mindkét fél, Jézus és az Írásra hivatkozók is tudják, hogy a Törvény rendelkezése konkrétan nem hajtható végre: a római uralom alatt álló országban halálos ítéletet hozni csak a császár által kinevezett hatalomnak van joga. (Ezért kell majd Jézust is Pilátussal elítéltetni...)
A farizeusoknak tehát tulajdonképpen nem jó, ha Jézus jóváhagyja az ítéletüket, mert akkor rajtuk a sor, hogy megmagyarázzák, a nép által Messiásnak tartott tanító megerősítése ellenére miért nem hajtják azt végre mégsem.
Vagy más szempontból mégis jó, mert így Jézust következetlennek mutathatják be. De más bukását önmagunk számára igazolni igazolni milyen értelemben „jó”...?
Ám ott van az a pici kiegészítés, amitől egészen megváltozik a kérdés: „...aki közületek bűn nélkül van.” Hirtelen kellemetlenné válik számukra, amit maguk eszeltek ki.
A farizeusoknak tehát egyszeriben mégsem jó Jézus jóváhagyásának módja, mert napvilágra kerül a bűnösségük.
Az asszonynak elsőre ijesztőnek tűnhet, hogy Jézus nem mond ellent a megkövezésnek. Talán hallott már a szelíd tanító irgalmasságáról, talán feléledt benne a remény, amikor megtudta, hogy őeléje fogják állítani – és most azt hallja, hogy Jézus egyetért a halálos ítélettel. Aztán váratlanul bekövetkezik a fordulat: vádlói eloldalognak. Elsőre nem tűnt jónak számára Jézus hozzáállása, ám végül nagyon is jó. Jobb, mint amit remélhetett volna.
Jézusnak, bármilyen különös, végső soron jó a farizeusok kérdésével találkozni, mert általa Isten más-voltáról tanúskodhat, és ismét megmutathatja, hogy nem a magukat igaznak tartók, hanem épp a bűnös az, akihez elsőként elérkezik Isten irgalma. És éppen ez az Ő küldetése.
Jó nekünk, ha Isten megteszi, amit kérünk – de a legtöbbször „nem úgy” jó… Ami igazán jó nekünk, az a végtelenül és kitalálhatatlanul irgalmas és emberszerető Istennel találkozni.
Nobilis Márió
április
7.
2025. április 7.
5. nagyböjti hét hétfő
Egy alkalommal Jézus így beszélt a templomban egybegyűlt zsidókhoz:
„Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.”
A farizeusok erre azt mondták: „Te önmagadról tanúskodsz. Tanúbizonyságod nem érvényes.”
Jézus így válaszolt: „Igaz, hogy én önmagamról tanúskodom, mégis érvényes a tanúságtételem, mert tudom, honnét jöttem és hová megyek. Ti ellenben nem tudjátok, honnét jöttem és hová megyek. Ti a test szerint ítéltek. Én nem mondok senkiről ítéletet, de ha kijelentek valamit, igaz az én állításom, mert nem vagyok egyedül, hanem én és az Atya, aki küldött engem. Márpedig a ti törvényetek azt írja, hogy két személy együttes bizonyságtétele hitelt érdemel. Bizonyságot teszek tehát magamról én, és bizonyságot tesz rólam, aki engem küldött: az Atya.”
Erre megkérdezték tőle: „Hol a te Atyád?” Jézus azt felelte: „Sem engem nem ismertek, sem Atyámat. Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek,”
Ezeket mondta Jézus a templomkincstár mellett, amikor tanított a templomban. De senki sem fogta el, mert még nem jött el az ő órája.
Jn 8,1-11
Jézus hétszer mondja a János evangéliumában, hogy "ÉN VAGYOK". Ez itt a második ilyen kijelentés. Ezek a mondatok utalnak a Mózes és a csipkebokor történetében megjelenő Istenre, aki VAN: Én vagyok, aki vagyok. (Kiv, 3, 14). Jézus olyan Istenként VAN számunkra, aki a világosság.
Akik őt követik, azok számára Jézus az élet világossága. Általa azt látjuk, ami életet ad nekünk. Úgy tudjuk látni az a világot, hogy abból számunkra élet fakad. Az a nézőpont, ahogy Jézus felől látszik a világ, az Életadó, vagyis Isten szándéka szerint való. “Hogy életü(n)k legyen, és bőségben legyen…” (Jn10,10)
Szeretnénk úgy látni a világot, egymást, magunkat, az Atyát, ahogyan Jézus látja. Mert ez a látásmód az Élet látásmódja. Ehhez az kell, hogy kövessük őt. Lépjünk a nyomába: és lépésről lépésre válik a világ életadóvá.
Guba András
április
8.
2025. április 8.
5. nagyböjti hét kedd
A Sátoros-ünnep alkalmával Jézus így beszélt a farizeusokhoz: „Én elmegyek, és ti hiába kerestek, mert meghaltok bűneitekben. Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek.”
A zsidók erre tanakodni kezdtek: „Csak nem akarja megölni magát, hogy ezt mondja: »Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek?«”
Jézus így folytatta: „Ti innen alulról vagytok, én felülről vagyok. Ti ebből a világból vagytok, én nem ebből a világból vagyok. Azért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben, mert nem hiszitek el rólam, hogy ki vagyok: ezért kell meghalnotok bűneitekben.”
Erre megkérdezték: „De hát ki vagy te?”
Jézus azt válaszolta: „Kezdettől fogva az vagyok, amit mondok is nektek. Sokat kellene még beszélnem rólatok, és ítéletet mondanom felettetek, mert aki engem küldött, igazmondó; én pedig azt hirdetem a világnak, amit tőle hallottam.” De azok nem értették meg, hogy az Atyáról beszél nekik.
Végül Jézus azt mondta nekik: „Ha majd felemelitek (a kereszten) az Emberfiát, akkor megtudjátok, hogy én vagyok, és hogy semmit nem teszek önmagamtól, hanem azt hirdetem, amit Atyámtól tanultam. Aki küldött engem, az velem van, és nem hagy magamra, mert én mindig azt cselekszem, amiben ő tetszését találja.”
E szavak után sokan hittek Jézusban.
Jn8,21-30.
A farizeusok legsötétebb árnyékainkként jelennek meg.
Feltételezésük több, mint meg nem értés, több mint hitetlenség. A legmélyebb sötétség.
Amíg nem hiszünk, amíg nem tudjuk, hogy Ő egy a mennyei Atyával, hogy fentről való, aki leszállott a Mennyekből, addig mi is lentről való gondolatainkban rekedünk, csakúgy, mint a farizeusok.
Hogyan tudok kapcsolatot teremteni a mennyei Atyával, hogyan tudok a fentről való Krisztussal?
Ha biztosan állok a földön, fel tudok rá tekinteni, imádságban összekapcsolódhatok az Égivel.
De megtörténhet, hogy nagyon igyekszem a földi vakságban maradni, ekkor Isten kegyelméből, mint Pál, vagy akár szent Norbert lehanyatlok a magas lóról és immár egy hirtelen perspektívaváltással, a földön hanyatt fekve feltekintek, és nem a külső, de belső szememmel meglátom Krisztust, meghallom, megértem, hiszek és követem.
Quirin Ágnes
április
9.
2025. április 9.
5. nagyböjti hét szerda
Egy alkalommal Jézus a benne hívő zsidókhoz fordult, és ezt mondta nekik: „Ha megmaradtok tanításomban, akkor lesztek igazán tanítványaim: megismeritek az igazságot, és az igazság majd szabaddá tesz benneteket.” Ők erre tiltakoztak: „Ábrahám leszármazottjai vagyunk, és soha senkinek sem szolgáltunk. Hogy mondhatod tehát azt, hogy: »Szabadok lesztek?«”
Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom nektek: mindaz, aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek. A szolga nem marad mindig ura házában, de a fiú ottmarad mindvégig. Ha viszont (Isten) Fia szabaddá tesz titeket, akkor valóban szabadok lesztek. Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok, mégis az életemre törtök, mert tanításom nem fog rajtatok. Én azt hirdetem nektek, amit Atyámnál láttam; ti ellenben azt teszitek, amit a ti atyátoktól hallottatok.”
Erre közbevágtak a zsidók: „A mi atyánk Ábrahám!” Jézus így folytatta: „Ha Ábrahám gyermekei vagytok, tegyétek is azt, amit Ábrahám tett! De ti az életemre törtök, bár azt az igazságot hirdetem, amit Istentől hallottam. Ábrahám ilyet nem tett. Ti azt teszitek, amit atyáitok tettek!” Ők azonban tovább erősködtek: „Mi nem vagyunk törvénytelen gyermekek, csak egy atyánk van: az Isten.”
Jézus azonban megállapította: „Ha Isten volna atyátok, szeretnétek engem, mert én Istentől vagyok, és tőle jöttem. Nem a magam nevében jöttem, hanem az Isten küldött engem.”
Jn 8,31-42
Az evangélium kezdő sorai szerint Jézus nem rosszakaróinak, hanem a benne hívő zsidóknak mondja: “ha megmaradtok tanításomban.” Ebből arra következtetünk, hogy most nem a kapcsolódás témája áll a középpontban - mivel az már megtörtént -, hanem az abban való megmaradás. Ápolni a Jézussal való kapcsolatot, hűségesnek lenni, napról napra megújítani a mellette és kettőnkért meghozott döntésemet: ez vezet el az Isten fiainak szabadságára.
Ennek garanciája a tanítványi lét vállalása ("akkor lesztek igazán tanítványaim"). Enélkül nem jön közelebb sem az igazság, sem a szabadság. Gyakran megkísért minket a mester szerep és nem szívesen vállaljuk a tanuló pozíciót. Ehhez ugyanis be kellene látnunk, hogy a tudásunk és a szeretetünk töredékes. Válaszadók helyett kérdezővé kell tenni magunkat. Jézus nyitottságra hív. Arra, hogy megtaláljam magamban a befogadni tudás képességét. Miatta és Vele együtt úgy állhatok az Atya előtt, aki megáldja a teljesülni vágyásomat.
Kalmár Petra
április
10.
2025. április 10.
5. nagyböjti hét csütörtök
Ábrám arcra borult, Isten pedig ezt mondta neki:
„Íme, ezt a szövetséget kötöm veled. Sok nemzet atyja leszel. Ezért ne hívjanak többé Ábrámnak, hanem Ábrahám legyen a neved, mivel sok nemzet atyjává teszlek. Megsokasítom ivadékodat, nagy néppé leszel; és királyok származnak majd tőled. Szövetséget kötök veled nemzedékről nemzedékre és utódaiddal is örök szövetséget, hogy Istene legyek neked és utódaidnak. Neked és utódaidnak adom majd azt a földet is, ahol most vándorként és idegenként bujdosol; Kánaánnak egész földjét népednek adom örök tulajdonul, – és Istenük leszek nekik.”
Majd Ábrahámhoz így beszélt tovább az Úr:
„Éppen ezért tartsd meg e szövetségemet, te és utódaid nemzedékről nemzedékre!”
Ter 17,3-9
Nevet kapni Istentől
Mi a nevem Isten előtt?
Milyen áldással és milyen ígérettel kezdődött a létezésem, a “vanságom”, a szövetségem Istennel?
Mi az Isten álma rólam?
Hol van az én Kánaánom?
Olyan kérdések ezek, amelyeken az életem napfényes és árnyékos napjain is merengeni lehet, merengeni érdemes.
Amikor felsejlik az Ígéret földje az életemben, amikor el sem fér a sok jó, a sok ajándék a szívemben, amikor csodák történnek velem nap mint nap, amikor átaranyozódik az életem az Isten szeretetével…akkor fontos hálás szívvel Istenemhez fordulni.
Talán ennél is fontosabb - annak is kell lennie - az árnyékos napokon, az elveszettségeimben, a zuhanásokban, nyomasztó kicsinységeim közepette Isten arcát keresnem, mert Ő ezekben a napokban is maga felé fordít.
Ő nem távolodik, csak én veszek el, távolodom el, sodródom el néha...
Berki Barbara
április
11.
2025. április 11.
5. nagyböjti hét péntek
Egy alkalommal a zsidók köveket ragadtak, hogy megkövezzék Jézust. Erre ő megkérdezte tőlük: „Sok jótettet vittem végbe köztetek Atyám nevében. Melyik jó cselekedetért akartok megkövezni engem?”
A zsidók ezt válaszolták: „Nem a jó cselekedetért, hanem a káromkodás miatt akarunk megkövezni, mert ember létedre Istenné teszed magadat.” Jézus ezt felelte: „A Szentírásban nemde ez áll: Én mondottam: istenek vagytok? Ha már azokat is isteneknek mondja az írás, akikhez Isten igéje szólt – és az írás nem veszítheti érvényét –, hogyan mondhatjátok arról, akit az Atya megszentelt és a világba küldött: »Káromkodol!« – mert azt mondtam, hogy Isten Fia vagyok? Ha nem cselekszem Atyám tetteit, ne higgyetek nekem! De ha azokat cselekszem, és nekem nem akartok hinni, higgyetek a tetteknek, hogy végre lássátok és elismerjétek: az Atya énbennem van és én az Atyában.” Erre ismét el akarták fogni őt, de kiszabadította magát kezükből.
Ezután Jézus újra a Jordánon túlra ment, arra a helyre, ahol János először keresztelt, és ott is maradt. Sokan keresték fel, mert így vélekedtek: „János ugyan egyetlen csodát sem tett, de amit Jézusról mondott, az igaznak bizonyult.” És sokan hittek Jézusban.
Jn 10,31-42
Jeremiás próféta panaszkodása és János evangéliumának beteljesedett mondatai a mai napon egybecsengenek. Hiszen Jeremiás arról panaszkodik, hogy „rettegés mindenütt, jelentsetek fel.” János evangéliuma szinte hasonlóan írja meg: vajon Jézust „melyik jó cselekedetemért akartok megkövezni?” Jézus szenvedéstörténetében a prófécia és a beteljesülés egybefonódik. Ahogyan a születés próféciái és a megtestesülés tökéletes összhangban tárulnak elénk, úgy a szenvedéstörténetben is ezt éljük át. Jézus ebben a „rettegésben” visszavonul oda, ahol először jelent meg, a Jordán-partra, ahol őt Keresztelő János bemutatta. Ezen a helyen ismétlődik meg János jövendölése és annak beteljesülése. Hiszen most igaznak bizonyul az, amit János mondott Jézusról, az Ő első bemutatkozásáról. Jézus, a Messiás a jó tetteiért kapja a támadást, s az az Istenfiúnak szól. Az Atya és a Fiú egyek, ezt tettek bizonyítják. Azok a jó tettek, amelyek az ember üdvét szolgálják. De nem a tettek a lényeges elemek, hanem az a kijelentés, amelyben az Atya és a Fú egyek. A legkeményebb elítélést: a megkövezni akarást ez a hitvallás kapja. Jézus megváltói halála azonban nem a megkövezés, hanem a kereszthalál lesz. A nagyböjti szent idő erre készít fel bennünket.
Tömördi Viktor Sándor OFM
április
12.
2025. április 12.
5. nagyböjti hét szombat
Lázár feltámasztása után a Mártához és Máriához jött zsidók közül sokan hittek Jézusban, mert látták, amit cselekedett.
Némelyek azonban elmentek a farizeusokhoz, és jelentették, hogy mit tett Jézus. Erre a főpapok és a farizeusok összehívták a főtanácsot, és így tanakodtak: „Mit tegyünk? Ez az ember sok csodát művel. Ha engedjük, hogy folytassa, mindnyájan hisznek majd benne. Aztán jönnek a rómaiak, és elpusztítják szentélyünket és népünket.”
Közülük az egyik, Kaifás, aki abban az évben főpap volt, ezt mondta nekik: „Ti nem tudtok semmit. Gondoljátok csak meg: Jobb, ha egy ember hal meg a népért, minthogy az egész nemzet elpusztuljon!”
Ezt pedig nem magától mondta, hanem mint annak az évnek főpapja prófétaként megjövendölte, hogy Jézus a népért hal meg; sőt nemcsak a népért, hanem hogy egybegyűjtse Isten szétszóródott gyermekeit.
Attól a naptól kezdve megegyeztek abban, hogy megölik őt. Ezért Jézus nem mutatkozott többé nyilvánosan a zsidók előtt, hanem visszavonult a pusztaság melletti vidékre, egy Efrém nevű helységbe, és ott tartózkodott tanítványaival együtt.
Közeledett a zsidók húsvétja. A vidékről már az ünnepek előtt sokan felzarándokoltak Jeruzsálembe, hogy megszentelődjenek. Ezek keresték Jézust, és még a templomban is beszélgettek róla: „Mit gondoltok, eljön-e az ünnepre?”
A főpapok és a farizeusok ugyanis ekkor már kiadták a rendeletet, hogy aki tud valamit Jézus tartózkodási helyéről, jelentse, hogy elfoghassák őt.
Jn 11,45-57
Ezekiel próféciája: „egy néppé teszem őket országomban”, és János evangéliumának a beteljesült mondata: „hogy egybegyűjtse Isten szétszóródott gyermekeit”, egybecsengenek. A szenvedés előtti napok újra felkészítenek bennünket a próféciák beteljesülésre. János evangéliumában a választott nép Kaifás főpap szájába adja a beteljesülés mondatát: „Jézus a népért hal meg, hogy egybegyűjtse Isten szétszóródott gyermekeit.” A prófécia Jézust igazolja. Isten szétszóródott gyermekei mi vagyunk. Mindazok, akik hisznek Istenben és Istenfiában. Ez a hitvallás keresztény hitünk alapja, ezt vallják a keresztények az az egész világon. A szenvedés előtti napokon, minta a mai napon is, mi keresztények e hitvallásban vagyunk erősek. Bárhol élünk is a földön, a mi Húsvétunk ugyanaz. A húsvéti liturgiában azt valljuk meg, amit Kaifás mondott: „Jézus a népért halt meg, az egész világról összegyűjtött” népért, vagyis miértünk.
Tömördi Viktor Sándor OFM
április
13.
2025. április 13.
Virágvasárnap
"Jeruzsálem gyermeknépe kezében olajágat lenget, és örvendve jő az Úrhoz, szent énekszóval így áldják: Hozsanna a magasságban!"
Virágvasárnap antifóna
Útszéli virágot leszedni, fáról virágzó ágat törni, azzal sétálni, virágkoszorút fonni, növényszőnyeget készíteni gyermeki dolog. A legkedvesebb virágcsokrokat egyszerű mezei virágból, pitypangból, lóheréből, boglárkából gyerekek tudják készíteni és nyújtani annak, akihez ragaszkodnak.
Erre érez rá a virágvasárnapi barkaszentelési körmenet gregorián antifonája. Bár az evangéliumok Jézus bevonulásakor következetesen sokaságról, tömegről, tanítványokról emlékeznek meg, a túlfűtött lelkesedés, és a tisztelet jelei, amivel fogadják „Jézust, a prófétát a galileai Názáretből” (Mt 21,11), valóban mind valami gyermeki minőséget jelenítenek meg. Nincs holnap, csak ez a mai ünnepi pillanat, amely akár örökké tarthatna, sőt még tovább bontakozhatna Izrael királyságának dicsőséges helyreállításáig. Itt, most, azonnal!
Amikor virágot szedünk, van bennünk egyfajta gyermeki felelőtlenség is: mintha kimerevíthetnénk a pillanatot, mintha az átélt szépséget bezsebelhetnénk, megtarthatnánk, birtokolhatnánk, hazavihetnénk, ráadásul úgy, hogy öntudatlanul szenvedést is okozunk egy élőlénynek. Amilyen szép egy virágzó ág, olyan lehangoló látvány egy fonnyadt virág a poshadt vízű vázában.
Virágvasárnap a nép mintha a letört ágakkal Jézus előtt tisztelegve öntudatlanul ezt a pillanatot akarja kimerevíteni róla: a dicsőséges bevonulás pillanatát, annak a sejtését akarják valamilyen kézzelfogható tudássá tenni, hogy aki most érkezik, király, uralkodó, megmentő.
Jézus fogadja, elfogadja a tisztelet jeleit, mert tudja, hogy ezekben a gyermeki szavakban sok az igazság, a nép vele kapcsolatos sejtése bizonyos tekintetben megalapozott. De azt is tudja, hogy ahogyan a levágott ágak elszáradnak, és a tűzre kerülnek, úgy lesznek a hozsánnát kiáltók reményei is az enyészeté. A királyság beteljesül, itt, most, azonnal. De egészen másképp.
Fehérváry Örs Jákó OSB
április
14.
2025. április 14.
Nagyhétfő
Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment. Itt élt Lázár, akit Jézus feltámasztott a halálból. Vacsorát rendeztek Jézus tiszteletére Márta felszolgált, Lázár pedig ott ült Jézussal a vendégek között.
Mária pedig vett egy font illatos, drága nárdusz-olajat, megkente vele Jézus lábát, majd hajával megtörölte. A ház betelt a kenet illatával. Jézus tanítványai közül az egyik, aki elárulni készült őt, a karióti Júdás, megszólalt: „Miért nem adtuk el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem osztottuk szét a szegények között?” Ezt azonban nem azért mondta, mintha gondja lett volna a szegényekre, hanem mert tolvaj volt; ő kezelte a pénzt, és az adományokat ellopkodta.
Jézus azt mondta neki; „Hagyd békén őt, hiszen temetésem napjára teszi. Mert szegények mindig lesznek veletek, én azonban nem leszek mindig veletek.”
A zsidók közül sokan megtudták, hogy Jézus Betániában van, és odamentek nemcsak Jézus miatt, hanem hogy lássák Lázárt, akit feltámasztott a halálból. Ekkor a főpapok elhatározták, hogy Lázárt is megölik, mivel miatta a zsidók közül sokan hittek Jézusban.
Jn 12, 1-11.
Figyelem a jelenet szereplőit, Máriát és Júdást. Mennyire másképp viselkednek.
Jézus ismeri ezt a két hozzáállást, a példabeszédeiben többször megmintázta őket.
Mária szeretet-áradása eszembe juttatja azt a példázat-béli embert, aki kincset talál, és minden vagyonát odaadja, hogy megvegye a kincset rejtő földet.
Júdás pedig emlékeztet a tékozló fiú bátyjára, aki folyamatosan ott van az Atya közelében, mégsem boldog, mégis elégedetlenkedik.
Mária felfogta, hogy ki van jelen, Júdás vélhetően nem.
Azon gondolkodom, hogy mi keresztények felfogjuk-e, hogy mekkora megtiszteltetésben van részünk: birtokában vagyunk a legfontosabbnak. Még leírni is csak megrendülten lehet:
nekünk megadatott, hogy megismerhetjük azt, Aki Van, és Jézussal lehetünk, sőt Ő akar velünk lenni. Lehet ennél fontosabb dolog az életben?
Somogyiné Petik Krisztina
április
15.
2025. április 15.
Nagykedd
Az utolsó vacsorán Jézus mélyen megrendült lelkében, és újból kijelentette:
„Bizony, bizony, mondom nektek, egy közületek elárul engem.” Erre a tanítványok tanácstalanul egymásra néztek, mert nem tudták kiről mondta ezt.
A tanítványok közül az egyik, akit Jézus szeretett, a vacsora alatt Jézus mellett ült. Simon Péter intett neki: „Kérdezd meg, kiről beszél?” Ő Jézushoz fordult, és megkérdezte: „Uram, ki az?” Jézus így felelt: „Az, akinek a bemártott falatot adom.” Ezzel bemártotta a falatot (a tálba) és karióti Júdásnak, Simon fiának nyújtotta. A falat után mindjárt belé szállt a sátán. Jézus ennyit mondott neki: „Amit tenni akarsz, tedd meg mielőbb!”
Az asztalnál ülők közül senki sem értette, miért mondta ezt neki Jézus. Egyesek azt hitték, hogy – mivel Júdásnál volt a pénz – Jézus megbízta: „Vedd meg, amire szükségünk lesz az ünnepen!” Mások pedig (azt gondolták), hogy adjon valamit a szegényeknek. Miután Júdás átvette a falatot, azonnal kiment. Éjszaka volt.
Júdás távozása után Jézus ezeket mondta: „Most dicsőült meg az Emberfia, és az Isten is megdicsőült benne. Ha pedig az Isten megdicsőült benne, az Isten is meg fogja öt dicsőíteni önmagában, sőt hamarosan megdicsőíti. Gyermekeim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Keresni fogtok engem, de amint a zsidóknak megmondottam, most nektek is megmondom: ahová én megyek, oda ti nem jöhettek.”
Erre Simon Péter megkérdezte: „Uram, hová mégy?” Jézus így válaszolt: „Ahová én megyek, oda most nem jöhetsz velem, de később követni fogsz.” Péter azonban erősködött: „Uram, miért ne követhetnélek most? Az életemet is odaadom érted,” Jézus ezt felelte neki: „Életedet adod értem? Bizony bizony, mondom neked, mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.”
Jn 13,21-33.36-38
„Éjszaka volt. Megdicsőült az emberfia.”
Amint János evangéliumának segítségével nyomon követjük Jézus utolsó napjait, többször szembesülünk Jézus megrendülésével. Jézus már megrendül Betániában meglátva Mária fájdalmát és barátjának, Lázárnak sírját (11,33.35). Megrendül, amikor Mária odaadó gesztussal megkeni lábát drága kenettel (12,8). Megrendül, amikor a görögnek beszél saját órájáról, megdicsőüléséről: a búzaszem haláláról (12,27-28).
Mai evangéliumi szakaszunk épp így kezdődik: az utolsó vacsorán vagyunk, közvetlenül a lábmosás után és a Jézus utolsó nagy tanítása, a búcsúbeszéd előtt és Jézus „megrendül lelkében”. E fordulat vezeti be mai szövegünket, s valóban, Jézus utolsó napjainak megértéséhez jó kiindulás Jézus megrendülése.
Már csak azért is jó Jézus megrendüléséből kiindulnunk, mivel az egész Nagyhét, így a Szent Három Nap olvasmányainak sem elsődleges céljuk, hogy dokumentarista pontossággal rögzítsék, illetve idézzék föl az eseményeket. Azon a héten minden bizonnyal sok minden történt, több fontos dolog – az evangélisták ez utóbbiakra összpontosítanak. Nem krónikát írnak, hanem örömhírt. Nem egy dokumentumfilm forgatókönyvét akarják ők a kezünkbe adni – bármennyire is szeretnénk ezt mi, mai emberek –, hanem olyan szöveget, amely az egykor Jeruzsálemben végbement zavaros és zavarba ejtő, szörnyűséges és fájdalmas események értelmét, maradandó jelentését segítenek föltárni előttünk. Úgy tűnik, míg a szemtanúk életében sem volt szándéka egyetlen egyházi írónak sem puszta történeti híradást készíteni.
Ennél sokkal fontosabb kérdések foglalkoztatta őket, olvasóikat, az örömhír hirdetőit és hallgatóit: egy élőnek, az egykor megfeszíttetett, de föltámadt Úrnak a személye. Egy élő, eleven személy története, Jézus Krisztus története, aki jelen volt és jelen van közösségében, Egyházában. Ez az élő Jézus lép elénk János evangélium lapjain, és ez az eleven Jézus az, akinek megrendültségébe meghív bennünket az evangélista.
Jézus megrendültségében őszintén megosztja övéivel iszonyú titkát: tisztában van vele, ki lesz árulója. Nem egyszerű jövendölés ez, hanem szörnyű bizonyosság. S talán, talán bizony halk segélykiáltás egy egykori baráthoz és tanítványhoz, Júdáshoz. A Mester föltárja gondját, mégsem leplezi le mindenki előtt az árulót. Viszont tesz egy utolsó gesztust, utoljára ránéz Júdásra és megkínálja egy falattal. Egyúttal válaszút elé állítja őt.
Jézus nyújtja a falatot, ugyanakkor cselekvésre sürget: „Válassz, itt és most! Ha el ki akarsz szolgáltatni, ám tegyed! De tudd meg: nemcsak azt, hogy átlátok rajtad, hanem azt is, hogy még most is, mindennek végén közösséget akarok veled. Vedd először ezt a falatot, s ha így akarod, legyen ez az utolsó Neked és Nekem, Közöttünk. Legyen ez az utolsó jele Irántad való szeretetemnek – ha a lábmosásból az elébb nem értettél volna.”
Júdás elfogadja a bemártott falatot, a figyelmesség és szeretet jelét, de nem válaszol Jézus rá vonatkozó, illetve neki szóló szavaira. Azonnal elhagyja a helyiséget. Aligha bírja tovább a feszültséget. Mi pedig, olvasók, Jézussal együtt ismét megrendülünk. Mély zavarba kerülhetünk: Vajon miért teszi ezt Júdás? Értetlenségünkben az evangélista magyarázata sem sokat segít: Ördögi befolyásra utal (13,2.30). Aligha mondhat mást: egy Jézust közvetlen közelről ismerő ember árulja el őt. A szeretet annyi és oly nagy jézusi kifejezése után… Csak a puszta ténnyel, a gonoszság titkával szembesülünk.
Péter alakja azonban minket, botladozó, mégis hűséggel próbálkozó tanítványokat újra visszakapcsol a jézusi történetbe. Mert Pétert igenis foglalkoztatja Jézus bejelentése, ő is zavarba jön s szeretné tisztázni a helyzetet. Most akkor végül ki lesz az áruló? Talán bizony nem én magam? Isten őrizzen ettől…! Péternek fontos Jézus és továbbra is közösségben akar lenni vele. Jézus búcsúszavai ellenére. Egyszerűen nem fér a fejébe és szívébe, hogy Jézus csak úgy otthagyja őt. Ő bizony nem fogja elhagyni Jézust akkor sem!
Szép ez a péteri fogadkozás, jobban megnyitja szívünket, mint Júdás hideg közömbössége. Igen, kétségkívül jobb lelkesednünk, mit keserűen kiábrándulnunk vagy csalódnunk. Jézus azonban Pétert szintén helyre teszi. Pál apostol szavai juthatnak eszünkbe a Római levélből: „Nem azon múlik, aki maga erőlködik, sem nem azon, aki elmenekül, hanem egyedül a könyörülő Istenen.”
Ez a könyörülő, igen, végtelenül irgalmas Isten szólít meg bennünket Jézusban. Ezért beszélhet Jézus oly zavarba ejtő módon személyes kudarca közepette, az áruló tanítvány távozása s a megtagadó fogadkozás között a dicsőségről. Mert Isten dicsősége, az Ő szépsége, végtelen hatalma, igazi fontossága, szeretete és ragyogása ott ragyog föl leginkább, ahol a legkevésbé várnánk. A Kereszten. S amikor a Föltámadott majd visszatér, meglepő módon nem büntetni jön, hanem megbocsátani. Jézus nem ítélni jön, hanem életet adni. És ez akkor is így van, ha mi elutasítjuk őt. Torokszorító, mégis fölszabadító ezt kimondani.
„Éjszaka volt.” – írja az evangélista. És: „Most dicsőült meg az emberfia.” Remény ez nekünk is. A történelem, az emberiség, a szív sötétségében ragyoghat föl az isteni fény. Mert Húsvét fénye nem érzéki csalódás vagy könnyed álom, hanem a valódi sötétbe bevilágító fénysugár. A kérdés csak az: Vajon a mi sötétünk kész-e befogadni ezt az isteni fényt?
Bakos Gergely OSB
április
16.
2025. április 16.
Nagyszerda
A betániai vacsora után a tizenkettő közül az egyik, akit karióti Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz és megkérdezte tőlük: „Mit adtok nekem, ha kezetekbe juttatom Jézust?” Azok harminc ezüstöt ígértek neki. Ettől kezdve csak a kedvező alkalmat kereste, hogy kiszolgáltassa őt nekik.
A kovásztalan kenyér ünnepének első napján a tanítványok ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: „Hol készítsük el neked a húsvéti vacsorát?” Ő így felelt: „Menjetek be a városba, egy bizonyos emberhez, és mondjátok neki: A Mester üzeni: »Közel van az én időm; tanítványaimmal nálad költöm el a húsvéti vacsorát.«” A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, és elkészítették a húsvéti vacsorát.
Amikor beesteledett, Jézus a tizenkét tanítvánnyal asztalhoz telepedett, Miközben ettek, így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek, közületek egyvalaki elárul engem!” Erre nagyon elszomorodtak, és sorra kérdezték őt: „Csak nem én vagyok az, Uram?” Ő így válaszolt: „Aki velem egyszerre nyúl a tálba, az árul el engem. Az Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de jaj annak, aki az Emberfiát elárulja! Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik!” Erre Júdás, az áruló is megkérdezte: „Csak nem én vagyok az, Mester?” Ő így felelt: „Te magad mondtad!”
Mt 26,14-25
Júdás neve mára az árulás és a hűtlenség szimbóluma lett. Nem született árulónak, hanem azzá lett. Most nem az árulására fordítjuk figyelmünket, hanem Jézus ezzel kapcsolatos viszonyulásaira. Tudja, hogy tanítványa elárulta őt, ezt mégsem fedi fel nyíltan. Nézzük meg, hogy ennek a tudásnak birtokában mit tesz Jézus: “vizet öntött egy mosdótálba, és elkezdte a tanítványok lábát mosni.” Lukács evangéliumának soraiból arra következtethetünk, hogy a kenyér és a bor megáldása után Júdás még mindig jelen van a vacsorán. Körbejárt az Eucharisztia és csak utána hangzik el: “Íme, annak a keze, aki elárul engem, az enyémmel együtt az asztalon!” Ezek után még megdöbbentőbb az a tény, amit elfogatásakor neki mond: “Barátom…” Júdásnak megmosták a lábát, részesedett Krisztus testéből, Jézus barátjának nevezte. És ha bűntudatával együtt megvárta volna a feltámadást, akkor talán hasonló beszélgetésben lehetett volna része, mint Péter apostolnak.
Olyan Urunk van, aki a bennem lakó Júdással egy asztalhoz ül, megmossa lábát és önmagával táplálja. Ne engedd, Uram, hogy közös történetünk itt érjen véget! Segíts eljutnom Hozzád a harmadnapig!
Kalmár Petra
április
17.
2025. április 17.
Nagycsötörtök
Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette övéit, akik a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének. Vacsora közben történt, amikor a sátán már fölébresztette Júdásnak, Karióti Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el őt. Jézus tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza. Fölkelt hát a vacsora mellől, letette felső ruháját, fogott egy vászonkendőt és a derekára kötötte. Azután vizet öntött egy mosdótálba, és mosni kezdte tanítványainak a lábát, majd a derekára kötött kendővel meg is törölte.
Amikor Simon Péterhez ért, az így szólt: „Uram, te akarod megmosni az én lábamat?” Jézus így felelt: „Most még nem érted, mit teszek, de később majd megérted.” De Péter tiltakozott: „Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha?” Jézus azt felelte: „Ha nem moslak meg, nem lesz semmi közöd hozzám!” Erre Péter így szólt: „Uram, akkor ne csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet is!” Jézus azonban kijelentette: „Aki megmosdott, annak csak a lábát kell megmosni, és egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan.” Tudta ugyanis, hogy egyikük elárulja, azért mondta: „Nem vagytok mindnyájan tiszták.” Miután megmosta lábukat, fölvette felső ruháját, újra asztalhoz ült, és így szólt hozzájuk: „Megértettétek-e, hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.”
Jn 13,1-15
Jézus tudja, mi vár rá, és erre készül ezekben a napokban. Az utolsó időket éli a földön, búcsúzik, rendelkezik, örökséget oszt. Azok az embertársaink, akik most haldokolnak, vagy ismerik haláluk közeli időpontját, ugyanígy lehetnek: a két part közt, itt és más odaát, a mezsgyén, ahonnan minden másként látszik. Felerősödnek hangsúlyok, kapcsolatok és eltűnnek a kevésbé lényeges dolgok. Jézus is a két világ közt áll már: az Atyához tér vissza, de szereti övéit ebben a világban.
Ebben az órában ki szeretné fejezni a szeretetét, amit később már nem tud. És egy nagyon gyengéd, egyszerű gesztust talál erre: a napi gyaloglástól megtört, poros, kiszáradt lábakat gondozza. Azokat, amiket gazdáik csak használnak, figyelmet sem fordítva rájuk. Amiknek csak annyi a dolguk, hogy hűségesen szolgáljanak minket és ne adjanak hírt magukról.
Jézus a lábakhoz fordul, ezekhez az alantas, könnyen bepiszkolódó, megizzadó. kellemetlen szagú tagokhoz: leereszkedik hozzájuk, megmossa, megtörölgeti őket, gondosan, szeretettel.
Egy kedves ismerős paptól hallottam, hogy amikor nagycsütörtökön a templomban a lábmosásról prédikált, egy jelenlévő cigány apuka annyira megrendült, hogy hazamenve ő is megmosta saját családja minden tagjának a lábát… Akik kellően megijedtek, majd megrendültek mindettől.
Ez a szeretet jele, mozdulata. Vissza lehet utasítani, meg szabad hőkölni előtte, és el lehet fogadni. És tovább lehet adni.
Tornay Krisztina Petra SSND
április
18.
2025. április 18.
Nagypéntek
megrendülés, árulás, szenvedés…felajzott tömeg, kiabálás…elnémulás, halál…aki azért jött, hogy életet adjon, új és örök életet, fejét lehajtva kileheli lelkét…mélységes, csupasz csend és sötétség
Tudok-e ott maradni? Vele, nemcsak a van-ban, hanem ebben a nincs-ben is. Merem-e megismerni a fájdalmak férfiát, akit mint juhot leölni visznek? Vagy iszonyattal eltakarom az arcomat? Kész vagyok-e belehallgatni a némaságba, és belenézni a szenvedés sötétjébe, mégha el is borzadok láttán?
Nagypéntek a PEDIG kairosza.
Megvetett volt, utolsó az emberek között, a fájdalmak férfia, aki tudta, mi a szenvedés,
PEDIG
a mi betegségeinket viselte, és a mi fájdalmaink nehezedtek rá.
Megvertnek néztük, olyannak, akire lesújtott az Isten,
PEDIG
a mi bűneinkért szúrták át, a mi gonoszságainkért törték össze.
Megkínozták, s ő alázattal elviselte, nem nyitotta ki száját,
PEDIG
közben a bűnösökért (értünk) imádkozott.
Erőszakos ítélettel végeztek vele, kitépték az élők földjéről,
PEDIG
látni fogja a világosságot, és betelik megelégedéssel.
És a legmegrendítőbb és legszebb PEDIG: hogy teljesül általa az Úr akarata és sokakat megigazultakká tesz.
Ez Nagypéntek kairosza.
Most amint a bárány elnémul nyírója előtt, akkor pedig sok nemzet fog majd ámulni rajta, és királyok némulnak el színe előtt.
Hélisz Katalin
április
19.
2025. április 19.
Nagyszombat
„Péter igen elcsodálkozott a történteken és hazament”
Lk 24,12
Péter apostol meghallgatta az üres sírtól érkező asszonyokat és ezért a sírhoz futott, de aztán „elcsodálkozott és hazament.” Ahogy a hír hallatán Péter apostol, úgy mi is látni szeretnénk az üres sírt. Aztán a látványon elcsodálkozunk és hazamegyünk. A látványtól még nem fogalmazódik meg a feltámadásba vetett hit sem Péter apostolban, sem bennünk. A feltámadásba vetett hitet a Feltámadottal való találkozás és a Szentlélek megvilágosító ereje adja meg. Az üres sír látványa még nem ad hitet. Ahogyan Péter apostol látta és hazament, talán mi is ezt tennénk. A hit élményéhez két elengedhetetlen elem szükséges: a találkozás és a kegyelem. A találkozás ember és Istenfia között és a kegyelem, amelyet a Szentlélek ajándékaként kapunk. A mi találkozásaink azok a napi személyes csodák, amelyekben meglátjuk az Istenfiát. A kegyelem pedig a Szentlélek egyénekre lebontott ajándéka. A hitünket nem a látvány adja, hanem a felfoghatatlan és kimondhatatlan isteni kegyelem, amelyet mindannyian személyesen kapunk meg. Így a mi Húsvétunk Isten ingyenes ajándéka, amelyet nekünk, azaz minden egyes embernek adott. Ezt az ajándékot kell örvendezve megköszönnünk és életünk alapvető élményévé tennünk, mert a mi hitünk: a Feltámadott Istenfia.
Tömördi Viktor Sándor OFM
április
20.
Krisztus világossága!
Ha nincs fény, sötétben vagyunk, egyszerűen: sötétség van. A sötétségben nincsenek elkülönülések, tájékozódási lehetőségek, mert kivehetetlen.
Ha van fény, világosságban vagyunk: láthatóság van. Van elkülönülés, tájékozódási lehetőség, mozgás és annak lehetősége, van biztonság.
A fényben adódik egy világ, amiben élni tudunk. Elrendeződik a világ, benne dolgaink, lesz benne helyünk, mozgásterünk. Létrejön világ-látásunk.
Világ-látásaink nem egyformák. Világ-látásunk meghatározza, hogy környezetünkhöz, embertársainkhoz, magunkhoz hogyan viszonyulunk. Sokféle világlátással élünk egymás mellett.
Krisztus világossága is láttatja valamilyennek a világot. Ez a világosság igaz világosság, mert Isten látásmódját fedi fel. Olyannak láttatja a világot amilyen, vagyis olyannak, amilyen a világ valójában. Minden más világlátás torz. Hamis színben tünteti fel környezetünket, embertársainkat és önmagunkat.
Gyakran kérdezzük: mi Isten akarata, vagyis mit kellene tennünk? Most a feltámadást ünnepelve nem hiábavaló más felől közelítenünk: Milyennek látszik Krisztus világosságában az a helyzet, amiben cselekednünk kell? Egyszerűbben: hogyan látja a Feltámadott azt, amit mi nézünk? Ha sikerül az Ő szemével látnunk, világos lesz, mit kell tennünk.
Guba András SchP