A most vasárnapi liturgiában elővezetett evangéliumi szakasz (Lk 16,19–31) Lukács evangéliuma 16. fejezetéhez tartozik, melyben – mint múlt vasárnap említettük – az evangélista Jézus minden ember életében alapvető témával, a javak használatával kapcsolatos hozzászólásait közli.
Ahhoz, hogy a mai szakasz világába lépjünk, az utóbbi két hétben használt értelmezési kulcs nyújt segítséget számunkra, vagyis az otthon képe: múlt vasárnap a becstelen intézőt láttuk, aki, amikor tetten érték, mindent megtett, hogy amikor a szükség úgy hozza, valaki befogadja őt a házába (Lk 16,4). Két héttel ezelőtt a gazda háza volt a főszereplő, az otthon, mely a távollevő, mindenét elvesztett fiú vágyaiban felidéződik (Lk 15,7).
A mai példázat hátterében is egy otthon áll.
A gazdag ember háza, akinek élete tele van értékes öltözetekkel és bőséges étkekkel. Érdekes, hogy az evangélium nem árulja el ennek a gazdagnak a nevét: nem annyira arról esik szó, hogy ki ő, hanem arról, hogy mije van, mit birtokol, azért, hogy kifejezze, egész élete vagyonában van.
A házon kívül ott van Lázár, egy szegény ember, akinek semmije sincs, aki azt remélné, hogy hátha kaphat valamit abból, ami lehull a gazdag asztaláról; de ebből a házból az ő számára soha semmi nem adódik.
Különös: Lázár egyrészt egészen közel van a ház gazdag tulajdonosához, mivel csak egy ajtó választja el tőle. Valójában azonban messze van, mert a gazdag meg sem látja, meg sem hallja őt. Lázár ott van, de mintha ott se lenne.
Ezért nem csodálkozunk, hogy a példázat második részében pontosan ugyanezt a jelenetet látjuk, ugyanazt a szakadékot, ami elválasztja őket egymástól. Csak épp most felcserélődtek a szerepek, és a vigasztalásban többé nem a gazdagnak van része, hanem Lázárnak, aki végre otthonra talált Ábrahám kebelén.
A múlt vasárnapi evangéliumnak köszönhetően tehát világos az üzenet.
A gazdag halála után nem azért jut pokolra, mert életében gazdag volt, és nem azért, mert élvezte javait, hanem legfőképpen azért, mert nem látta meg a szegényt, nem tette őt barátjává (Lk 16,19). Nem használta arra a javait, hogy vigaszt nyújtson annak, aki rászorult, nem tartotta nyitva a házát, hogy mindenki betérhetett volna.
Sőt, életében mély szakadékokat vájt, határokat húzott, bezárta az ajtókat.
Az evangéliumokban gyakran visszatér a ház képe: minden ház elárul valamit azokról, akik benne élnek.
Nos, ahol vannak, akik megtapasztalták az üdvösséget, ott a ház nyitva áll, a határok leomlanak, és vár egy mindenki számára előkészített lakoma. Gondoljunk például a vámos Máté házára, Zakeuséra vagy Jézus barátainak házára Betániában.
Ahol azonban Jézus üdvössége nem köszöntött be, a ház hermetikusan zárva marad, olyan ház az, ahol az idegent elítélik, nem szívesen látják, elutasítják, kizárják.
Olyasvalakinek a háza, akinek még van valami védeni valója, mert nem találta még meg az igazi gazdagságot, az igazi kincset.
A példabeszéd arról mond valamit, ami a halál után vár ránk: fontos, hogy megértsük, hogy az bizonyos értelemben nem lesz meglepő, tekintettel arra, hogy pontosan azt találjuk majd, amit itt tettünk.
Ha kapcsolatokat építettünk, a barátság hídjait, akkor az vár ránk ott is, és ez lesz a mi üdvösségünk.
Ha szakadékokat teremtettünk, ha zárva tartottuk ajtóinkat, szakadékok és zárt ajtók várnak ránk.
Még egy utolsó elem: múlt vasárnap az evangélium a csalóka gazdagságról és az örök hajlékokról szólt, és ezzel egy alapvető, a gazdagság kérdéséhez szorosan kapcsolódó témát érintett: a halál témáját.
A vagyon valóban használható a halál csalóka ellenszereként, megadhatja azt az illúziót, hogy a halál legyőzhető, hogy képes a halált távol tartani. A példabeszéd gazdagja gondolkodás nélkül megtölti életét a mindennapi lakomákkal (Lk 16,19), mintha nem is létezne másfajta élet, csak ilyen.
A vagyon azonban nem örökkévaló. Csak a barátság örökre szóló és csak a szeretet marad meg és képes igazán legyőzni a halált.
A gazdag hagyja magát becsapni a gazdagságtól egész addig, míg a halál meg nem adja neki a javaitól egészen megfosztott ember igazságát: nem csak hogy semmiféle vagyona nincs többé, de egyetlen barátja sincs, sőt, családja sincs többé, akikért bármit tehetne.
+ Pierbattista