Mt 3,1–12
Mint minden évben, Advent második vasárnapján a liturgia Keresztelő János alakját vezeti elénk. Ő az első a két nagy alak közül, akik adventi utunkat kísérik.
Máté, hogy megismertesse őt velünk, elsősorban a ruházatára utal: János teveszőr ruhát viselt bőrövvel a derekán (Mt 3,4). Nemcsak egy megjegyzés vagy jelentéktelen részlet ez, hanem nyilvánvaló utalás Illés próféta öltözetére, amelynek a leírását éppen küldetése kezdetén találjuk meg: „egy szőrruhás ember; a derekán bőrövvel” (2Kir 1,8).
Az öltözéknek ezzel a kapcsolatával úgy tűnik, az evangélista a következőt szándékozik mondani: íme, Illés visszatért, ez pedig az évszázadok óta várt jel, az a jel, amely félreérthetetlenül jelzi, hogy hamarosan elérkezik a Messiás. Mert Malakiás próféciája (Mal 3,23) szerint az Úr elküldte Illés prófétát: „Íme, én elküldöm Illés prófétát, mielőtt bekövetkezne az Úr nagy és rettenetes napja”. Az evangélium későbbi szakaszaiban (Mt 11,10; 17,10–13) két alkalommal maga Jézus erősíti meg ezt az azonosságot Illés és János között.
Ez azt jelenti, hogy János megjelenésével a pusztában Izrael népének egész messiási várakozása kezd beteljesülni, valami nagy dolog van készülőben.
Egy ilyen megjegyzés mozgásba hoz, várakozást kelt, feléleszti a reményt: a sokaság a pusztába megy, a megtérés és meghallgatás helyére, hogy lássa ezt az égből küldött, új Illést.
A pusztában pedig János éppen azt prédikálja (Mt 3,11), hogy a mennyek országa elközelgett.
Vagyis megerősíti a jó hírt, amit mindenki várt, a hírt, hogy Isten közeledik, hogy megtartja ígéreteit, hogy meglátogatja népét. „Utánam jön…” (Mt 3,11) – mondja János.
Ha így van, ha a mennyek országa valóban közel van, akkor fel kell készülni a befogadására, és pontosan ez Keresztelő János feladata: Máté evangélista igyekszik ide illeszteni Izajás próféciáját (Iz 40,3), amelyben egy titokzatos, névtelen hang kéri a népet, hogy készítsék az utat, amelyen az Úr visszatérne.
Íme, ez a hang most újra felhangzik: ez Keresztelő János hangja. Minden magán viseli egy olyan beteljesedés ízét, ami most kezd megvalósulni.
A készület ideje van. Keresztelő János nagyon józan és lényeges útmutatásokat ad ennek a készületnek a módozatait illetően.
Mindenekelőtt óva int egy nagy veszélytől: attól, hogy úgy véljék, már készen vannak.
Ez a veszély fenyegeti a farizeusokat és a szaddúceusokat (Mt 3,7sköv.), akik itt jelennek meg először az evangéliumban. János tolmácsolja gondolkodásukat, melyet az az eszme tölt ki, hogy elég egy néphez, egy hagyományhoz tartozni, hogy biztonságban, a helyükön érezzék magukat: „ne gondoljátok, hogy azt mondhatjátok magatokban: »Ábrahám a mi atyánk’” (Mt 3,9). Mit sem használ erre hivatkozni.
Vagyis az Úrral való találkozás igazi akadálya paradox módon nem a bűn, hanem az, ha igaznak tartjuk magunkat.
Ezen kívül János semmi különöset nem kér: nem kell böjtölni, sem rítusokat vagy aszketikus gyakorlatokat végezni. Elsősorban egyszerűen meg kell térni.
A megtérés szó a mai evangéliumi szakasz kulcskifejezése: háromszor fordul elő.
Mit jelent megtérni? Ez az, amit spontán megtesz a sokaság, amely Jánoshoz fut: „megkeresztelkedtek általa a Jordánban, megvallották bűneiket” (Mt 3,6). Megtérni annyit jelent, hogy alázatos magatartásba helyezkedünk, amellyel elismerjük méltatlanságunkat, a bennünk lakozó rosszat, azt, hogy rászorulunk arra a megváltásra, mely megnyit minket az Úr irgalmára.
Máté evangélista számára ez az egyetlen mód arra, hogy készítsék az Úr útját.
Annyira egyszerűnek tűnik, de tudjuk, hogy nem az…
Végül a Messiás, akit Keresztelő János várt, elsősorban bíró, amit megértünk a képekből, amelyekkel leírja őt: a gyökerekre helyezett fejsze, amely kivágja a gyümölcstelen fákat (Mt 3,10); a szórólapát, amely megtisztítja a szérűt és tűzre veti a pelyvát (Mt 3,12). Egy kegyelmet nem ismerő bíró képei, aki azonban úgy oldja meg a rossz és a bűn problémáját, ahogyan mind várták, úgy, ahogyan az ember azt magától el tudja képzelni: megsemmisítve a bűnt és a bűnöst. Olyan szavak ezek, amelyeknek erőszakos tónusa is van…
Nem úgy fog történni, ahogy előre látta, és az első, aki meglepődik ezen az igazán új és más Messiáson, az éppen Keresztelő János lesz. Ő, aki a mai evangéliumban ennyire biztos önmagában és ennyire érthető, börtönének cellájából – elbizonytalanodva attól, amit Jézusról hall, hogy milyen nem sejtett és szokatlan dolgokat tesz és mond – ezt üzeni Jézusnak tanítványai által: „Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?” (Mt 11,3). Te vagy-e az, akinek az eljövetelét hirdettem a Jordánban, amikor megtérésre szólítottam a népet?
Jézus válaszában Izajás próféciájára emlékezteti, amelyet ezekben az adventi napokban fogunk olvasni: „A vakok látnak, a sánták járnak, a leprások megtisztulnak, a süketek hallanak, a halottak feltámadnak, a szegényeknek hirdetik az evangéliumot.” (Mt 11,5) Igen – mondja Jézus –, én vagyok, és azt teszem, ami meg van írva. Vagyis inti, hogy térjen vissza eljövetelének igazi értelméhez, amit Izajás próféta megjövendölt. Más szavakkal, Jézus arra inti, hogy szabaduljon meg személyes kis várakozásaitól, hogy teret adjon Jézus üdvözítő szavának.
Ez lesz Keresztelő János személyes megtérése. És talán egy kicsit a miénknek is kell lennie.
+ Pierbattista